Page 48 - Muravidék - Adalékok a szlovéniai magyarok nyelvéhez és kultúrájához

(ZGUSTA 1991), ezenkívül ezen entitás megnevezésére megemlíthetjük
még az egzotizmust, a barbarizmust, az etnografizmust és még néhány
kevésbé használt terminust is. Minden bizonnyal olyan szavakról van
szó, amelyek jellemzők egy nemzet életére, kultúrájára, szokásaira,
társadalmi és politikai fejlődésére, amelyeknek átalában nincs
megfelelője egy másik nyelvben, jóllehet idővel internacionalizmussá
válhatnak. A nyelvi reáliák egy mű nemzeti és történelmi jellege
megteremtésének is fő eszközei.

Olyan reáliákra érdemes tehát felfigyelni, amelyek az egyik nép kul-
túrájára jellemzőek, a másik népnél pedig nem ismertek, és megnevezé-
sük is hiányzik az adott nyelven. Ilyenkor olyan ekvivalens nélküli lexi-
kával áll szemben a fordító, amely a célnyelvi olvasók számára teljes
átalakítás vagy kommentálás nélkül érthetetlen maradna, pl. a szlovén
avba, peča, matevž. A fordításnál nem csak a nyelvi reáliákra kell össz-
pontosítani a figyelmet, hanem a kifejezetten extralingvális reáliákra is,
főleg a műfordítás esetében nagy mennyiségű lábjegyzetre van szüksé-
ge az olvasónak a megértésük biztosításához. Megemlítendő például a
történelmi jellegű extralingvális reáliacsoport, mert nem valószínű,
hogy minden magyar, ill. német vagy angol stb. olvasó tudja, ki volt pl.
KURENT, ERAZEM PREDJAMSKI, MARTIN KRPAN, SOKOLI stb.

A lexikográfusok az ekvivalens nélküli lexika kérdéskörét az expla-
natorikus ekvivalens, ill. magyarázó megfeleltetéssel oldják meg
(ZGUSTA 1991: 301–2). A szótártípustól függően a magyarázat lehet mi-
nimális vagy enciklopédikus. A címszó az adott ekvivalens nélküli szót
illetően ad ugyan bizonyos információt és magyarázatot, de a fordító-
nak nem nyújt megfelelő megoldást. A szlovén ekvivalens nélküli lexi-
kával lexikológiai szempontból K. ZAKRAJŠEK (1991) foglalkozik. Véle-
ménye szerint az ilyen lexémák esetében sokkal nehezebb a pragmati-
kai szintű, mint a referenciális / jelentésebeli szintű átváltás.

3. 4. Azok a fordításelemzések, amelyek két nyelv kategóriáinak az ös-
szevetésére irányulnak, gyakran nagy hangsúlyt fektetnek az ilyen típu-
sú fordítási ekvivalenciákra, ill. lokalizmusokra. Ezek ugyanis a nemze-
ti és történelmi kolorit legkiemelkedőbb hordozói (VLAHOV–FLORIN
1980), és áthelyezésük egy másik nyelvbe megköveteli a kevésbé, ill.
ismeretlen elemek implantációját a célnyelvbe. Olyan elemekről van
szó, amelyek kapcsolatot teremtenek egy bizonyos szöveg és a „hazai”

47