Page 70 - KEPÉNÉ Bihar Mária - Hetés népi táplálkozása
P. 70
68 Az étkezés rendje és alkalmai
AZ ÉTKEZÉS RENDJE
ÉS ALKALMAI
Tartsd meg a rendet és a rend megtart téged – állítja a régi mondás. A paraszti életnek is megvolt a
maga szigorú rendje, amely az élet minden területére kiterjedt, még a táplálkozásra is. A paraszti
étkezésnek jól meghatározható, évszakok szerinti, heti és napi rendje volt. Egy rendes gazdasszony
pontosan tudta, hogy melyik évszakban, melyik napon, melyik napszakban mit lehet enni.
Az étkezések napi rendje
Az étkezések napi rendjénél érdemes abból kiindulnunk, hogy a történeti források szerint a közép-
kori európai kultúrában napi két fő étkezést említenek. Az újkorban vált általánossá a napi három-
szori vagy többszöri étkezés. Természetesen ez összefüggésben állt az életszínvonal növekedésével.
A hetési étkezési rendben a reggeli a legszükségesebb ház körüli munkák ellátása után, 7–8 óta táj-
ban következett. Az ebédnek okvetlen kész kellett lennie a déli harangszóra, a vacsorát pedig a mun-
kák befejeztével, sötétedés után fogyasztották el. Uzsonnát a nehezebb fizikai munkák, például az
aratás és a házépítés alkalmával készítettek, vagy ha napszámosok voltak a háznál. A napi három
étkezés közül csak az ebédnek kellett okvetlenül meleg, főtt ételnek lennie, a többi esetben ehhez
nem ragaszkodtak.
Hetés népi táplálkozása