Page 100 - Also-lendvai_hirado_1889
P. 100

tilalmat  követnek  el,  épen  úgy  bűntettei­ lágon  semmi  jelentékeny  dolog  a  nél'tül.  hogy  a  díjra  nem  versenyezhetni  ;  4-er  a  dijak  tekintet
                             >Budapesti  Hírlap*  arról  rögtön  ne  adjon  hü  és  nélkül  a  kiállító  tár;adalmi  állásra,  kivétel  nélkül
    nek.  mint  a  többi  halandók  kimerítő  tudósítást.  A   Budapesti  Hirlap  politi­ a  kiállító  társadalmi  állásra,  kivétel nélkül  osztat­
      Űrnapja.  Városunkban  az  urnapi  kör menet­ kai  czikkeit  Kaas  Ivor  báró,  Rákosi  Jenő.  Grun-  nak  ki,  ezen  kívül  1-ső  és  II-od  osztályú  dicsérő
    ben  több  szizramenö ájtato* közönség  vett  részt  vald  Béla,  Balogh  Pál  írjak  más  kivaló hazai  pub­ oklevelek  adatnak  ki  mindazon  kitüntetendő  tulaj­
    A  fö-ufezában  több  dis/cs  oltár  volt  felállítva  s  licistákkal  híven  a  lap  független,  magyar  pártér­ donosoknak.  kik  a  megítélt  dijat  egészben  vagy
    ezeknél valamint  a  körmenetnél  is  Murkovics  János  dekeket  nem  ismerő  szelleméhez.  Politikai  hitei  nagyrész',  a  gondozó  cselédnek  adják,  —  ez  áltál
    vezetése  alatt  kitűntek  a  polgári  iskolai  növendé­ széleskörű  összeköttetések  alapjait  a  legmegbíz­ a  jó  bánás  és  gondozásra  óhajtván  a  cselédséget
    kek  szép.  öszhangzatos  énekeikkel.  hatóbb  fonásokból  származnak.  Az  országgyűlési  buzdittani  ;  5 ör  a  bírálatot  a  versenyre  elővezc-
      Vizsgalatok  a  polgári  iskolában.  \  vizsgák  tudósításokat  a  gyorsírói  jegyzetek  alapjait  szer­ tett  marhák  felett  Alsó Lendván  és  Zala-Egersze-
    a  polgári  iskolában  mar  e  hó  18-ka  óta  folynak  kesztik  Magyarorszag  politikai  és  közélete  felől  gen  az  egyesület  közgyűlése által  kiküldött  bizott­
    a  közönség  részvétlensége  mellett,  nem  úgy  mint  távirati  értesülésekkel  latnak  el  rendes  levelezi k  ság,  Sümegen  pedig  ugyan  a  közgyűlés  határoza­
    más  városban,  hol  a  közönség  alig  bir  a  vizsgá­  ininőhkel  minden  varosban,  sót  nagyobb  község­ tával  e  czélra  megbízott  Sümeg-vidéki  gazdakör
                                      Budapesti  Hirlap
    zó  teremben helyet találni  magának,  itt  nálunk  egy  ben  is  bit  a  lap.   távirati  tu­ áltál  választott  bizottság  —  mindenütt  a  helyszí­
    két  kivétellel  még  azon  szülök  sem  érdeklődnek  dósításai  manap  már  teljesen  egy  fokon  állanak  nén  teljesiti  és  a  dijakat  az  érdem esitetteknek
    a  vizsgalatok  iránt,  kiknek  fink  a  polgári  iskolába  a  világsajtó  legjobban  szervezett  hírszolgálatával.  nyilvánosan  kiadja  ;  fi-or  a  bizottság  jelentésében
   jár.  s  egyáltalán  nem  hantja  oké;  még a  kíváncsi­ Európa  összes  metropolisaiban  Londontól  Kons-  a  díjazott  marhák  faja,  neme,  származása  terme­
    ság  sem  meggyőződni  fiaik  előhaladásaról,  s  arról,   tantinápolyig  sajat  tudósítók  vannak,  a  kik  úgy  tes  leírása,  ára,  továbbá  :  tulajdonosának  neve,
    hogy  megérdemelték   e  a  reájuk  fordított  költ­  az  ott  történő  eseményeket,  mint  az  elektromos  állasa,  lakhelye  s  hogy  váljon  a  marha  eladó-e
    ségeket.  Meglehet,  e  nagy  rés/.vétlcnségnek egyik  droton  oda  futó  híreket  rögtön  megtáviratozzák.  vagy  nem ?  - -   a  lehetőség  szerint  —  körülmé­
    i ka  az.  hogy  az  iskola  kedvezőtlen  helyen  van,  A  külföldi  rendes  tudósítókor,  kívül  minden  fon­ nyesen  előadandó  ;  7-er  a  cselédjutalmazásban
    de  mégis  legalább  a  szülőknek  egy  esztendőben  tosabb  esemény  felől  a  szerkesztőség  külön  k •  részt  vehetnek  10  évig  egy  folytán  és  tovább egy
    egyszer  nem  kellene  sajnálni  fáradtságukat  s  fel   küldetésit  tagjai  adnak  gyors  és  bő  értesítést.  A  helyben  szolgaló  jó  erkölcsű  és  szorgalmas  gaz­
    sétálhatnának  szép  lassan  a  magasba  is.  Hátra   Budapesti  1űrlap-  Tárczarovata  a  lapnak  egyik  dasági  cselédek.  Szükséges  a  pályázathoz  cseléd-

    van  még  hétfon  e  hó  24.  a  IV.  osztály  vizsgálata.  erőssége  s  ...indig  gondot  fordít  rá,  hogy  meg­ tartó  gazda  bizonyítványa,  mely  a  községi  elöljá­
    A tanulóknak díszes rajz kiállításai  is megérdemelné   maradjon  előkelő  színvonalán   A  naplovatokat  róság  által  is  megerősítendő ;  továbbá  a  község
    a  megtekintést.         kitűnő  zsurnaliszták  szerkesztik  s  a  helyi  értesü­ által  kiadott  erkölcsi bizonyítvány. Ezen okmányok
      Ounaba  esett.  Árki  József  gyertyános!  szü­
                             lés  ismert  legügyesebb  tudósítókra  van  bízva  a  rendező  bizotsag  elnökeihez  küldendők  be.  A
    letésit  kovács  legény,  folyó  hó  8-án  délutáni  4  Rendőrségi  és  törvényszéki  rovatai  külön-külön  cselédjutalmak  is  a  kiállítás  ;  illetőleg  állatdijazás
    óra  tájban  Szentendrénél,  midőn  kutyáját  fürösz-   szerkesztői  a  főváros  sötét  eseményeit  is  mindig  után  nyomban  nyilvánosán  kiosztatnak.
    teni  akarván   véletlenül  a  Dunába  esett  ;  hon-   oly  hangon  tárgyalják,  hogy a  Budapesti  Hirlap-  1    Gyümölcskocsonyákat  ((ielée)  a  meg-
    nét  mar  halva  fogtak  ki.
                            helyet  foglalhat  minden  család  asztalait.  A  köz-1  peneszedés  ellen  az  által  védhetjük  meg,  ha
      A  pénzügyminiszter  értesíti  a  hatósá­ gazdasági  rovatban  a  magyar gazda,  birtokos,  ipa­
    gokat,  hogy  a  reformált  egyházak  az egy­ ros,  kereskedő  megtalálja  mindazt,  a  mi  taiéko- I   folszinükre felényi vastagon  finom por  ezuk-
    házi  czélokra  kivetett  adók  s  követelések  zasara  szükséges.  A  regénycsarnokban  csak  kiváló  rot  hintünk,  azután  az edényt  viaszpapirral
    behajtása  czéljából az állami  segélyt igénybe  irók  legújabb  müveit  közli   Az  előfizetés  fölté­ vagy hólyaggal  Bekötjük.  A  ezukor a  penész
    vehetik.  Azért  a  netán  követelendő  segély   telei:  Egész  évre  14  frt,  félévre  7  fit,  negyed­ képződését  megakadályozza.
                            évre  3  frt  50  kr„  egy  hóra  1 frt  2<> kr. Az  előfi­


    gyors  nyújtására  utasítja  a  hatóságokat.  zetések  vidékről  legczélszerübben  postautalvány­
      Választás.  Az  alsö-lcndvai  önkéntes  tűzoltó  nyal  eszközölhetök  kővetkező  czim  alatt  :  A  »Bu­  N y i  I t-t é r.*>
    egylet  folyó  évi  junius  hó  18-an  tartott  rendkívüli  dapesti  Hir'ap   kiadóhivatalának,  IV.  kerület,
    ülése  alkalmával  az  időközben  eltávozott  S z i t a  kaiap-uteza  Ili  szám.  IW   ELADÓ
    Klek  alparancsnok  helyébe  e g y  h  a  n  g u 1a g   A  ..Foncieri"  pesti  biztosító  intézet  < hé­


    m e g v á l a s z t o t t a  A  I s  z  c  g  h y  J ó z s e f  ten  tartotta  meg  ez  évi  rendes  közgyűlését  —  és   1  pamlag  és  4 karszékből  állő  garnitúra
    helybeli  iparost.       mivel  a  biztositó  intézetek  igazgatási  és  vagyoni   helyszűke  miatt.
      Szellemes  reporter.  l'arao  nemzetsége rész­   Felvilágosítást  ad  a  kiadóhivatal.
    ben kónyi  — részben pedig  schonai-  illetőségű kó   állasa  iránt  ma  már  ország  szerte  fölébredt  az  ér­
                             deklődés
                                   kötelcsségszeriien  minden kommentár
    bor cziganyok   száinszerint  mintegy hatvanegy   nélkül  szárazon idcigtatjuka  »Foncier  -nek hazánk

    látogattak  meg  a  múlt napokban  <)csód  községét:   egyik  legtekintélyesebb  biztositó  intézetének  évi
    hol  fel  is  ütötték  sátorfájukat  s  ezek  közül  s  czi-   zárszámadását.  A  törlések levonása után fenmaradt
    gány  asszony  furfangos  módon  mig a  többiek  szó­  díjbevétele  volt  :  3.984.247  frt  72  kr.  az  elemi   Kávéház  megnyitás.
    val  tartottak  a  gyanútlan  öcsödi gazdasszonyokat.   biztosítási  agakban  és  734,952  frt  70  kr.  az.  élet
    felhasználtak  az  alkalmat,  a  szobákba  behatoltak,   biztosítási ágban, összesen tehát 4,719,200  írt  42 kr.   Van  szerencsém  a  n  é.  közön­
    s  ott  a  sifonokból  több  arany  és  ezüst  pénzt   mig  a  későbbi  években  esedékes  tüzbiztositási  di­  ségnek  ezennel  becses  tudomására
    eltolvajoltak.  Az  ipsék  a  rabolt  kincsei  odáb állot­  jak  összege  5,082,010  frt  72  krt  tesz.  Az  előző
    ták.  De  hiaba  !  Mert  a  szarvasi  csendőrök  éjjeli   évhez  képest  ennél  fogva  a  többlet  készpénz  di­  hozni,  hogy  itt  helyben  Balog  Árpád
    őrjárata  alkalmával  a  haramiákat  elfogtak és  fegy­  jakban  2,12.212  frt  22  krra,  későbbi  években  ese­  ur házában  kávéházamat megnyitottam,
    veres  kísérlet  mellett  Szarvasra  kisérték.   Mi­  dékes  dijakban  pedig  345,930  frtra  rúg.  Az  élet   egyidejűleg  gondoskodtam  mindazon
    dőn  ezt a »Szarvasi  Lapok  egyik roporterének tu­  biztosítások  ósszallomanya  15,894.980  Irtot  kép­
    domására  adtak ;  egy  alkalmi  versett  bocsátott   visel  tökében  és  10,494  frtot  járadékban.  A  díj­  kellékekről  amivel  kávéházam jóhirne-
         közre,  mely  igv  hangzik  :                 vét  fenntarthassam ;   egyet  vagyok
    —   Jött  ezigany-karavan   -  Szarvas  városába.   tartalék  az  életbiztosítási  agban,  2.701,014  frt  41   bátor  m e g e m l í t e n i ,  h o g y  e
                             krt,  az  elemi  biztosítási  ágakban  pedig  743,300 frt
    Szarvas  varosában  a  község  hasara.  92  krt  t e s z n e k   ki  és  szemben  az  előző évvel
    »Apraja,  mint  nagyja  egyig  elő  álljon.        h e l y ü t t  k e r i n g e t t  kó : : z a
    K i  nem fogtok.  —   hitvány.   m.  k. rendszabályon.   147,180 Irt  10 krral szaporodtak,  a  viszontbiztosító   h í r e k  e g y t ő l  e  g  y  g  y  i  g  a l a p ­
                             társaságokat  illető  rész.  levonása  után.  Viszontbiz­
    Szégyeníti  a  leánynéf  ne  húzódozz  felre   tosítási  dijak  fejében  az  elemi  biztosítási  agakban
    Becsülettel  valld  meg  a  törvény  nevere,  az  intézet  1,221,708  frt  52  krt,  az  életbiztosítási   t a l a n o k ,  m e r t  é n  m i n d  e n
    (rúnvaban,  kocsinak  rejtekaljan  nincs-e   agban  pedig  20,031  frt  84  krt  fizetett  ki,  mig  a   ( a l j a s a b b )  ü z e l m  é k t ő l  e  1-
    Nemes  Öcsöd  város féltve  őrzött  kincse  sajat  számláját  terhelő  karok  az  elemi  biztosítási
                                                          v
    —  Mond Szarvas. »( zárán t-ja  - - Un mege melegben.   ágakban  2.158,585  frt  25  krt.  az  életbiztosítási   t  é  r e  ki  z  á  r  ó  1 a  g,  c s a k  k  ;í  \  é-
    Mikor  hűvös  szellő  elvétve  se  /ebben.  agakban  pedig  140,052  frt  15  krt vettek  igénybe.   h á z a t   nyitottam.
    Érzem,  verselésre  olv  gyönge  az  elme.   A  tűz  és  jég  biztosítási  agak  végeredményükben
    Rendőrbiztos  uram.  szóljon  hát  kigyehnő !•  veszteséggel  zárulnak,  mig  ellenben  az  élet  és   lizek  előre  bocsátás i  után  azon
       Kzen  vers  megjelenése  után  a  varos  lakos­
    sága  fölfcgyvcrkczvc  —  ki  hogy  tudott   varta a   szallitmanyi  biztosítási  agak  megfelelő  nyereséget   reményben,  hogy minél  többszöri  láto-
                             mutatnak  fel.  A  társaság  tavalyi  összüzlctéből  je­
    czigany  sereget.                                  ga.ásukkal szerencséltetni méltóztatnak
                             lentékeny  leírások  és  a  tartalékok  bojavadalma-
       Budapesti  Hírlap.  (Szerkesztők  és  laptulaj­ zasa  után  keletkezett  119,975  frt  47  kr.ajcz.art  tevő   maradtam  kiváló  tisztelettel
    donosok  :  Csukási  József és  Rákosi  Jenő.)  .\   Bu­ veszteség  a nyereség-tartalék-alapból  fedeztetett.
    dapesti  Hírlapinak  a  hazai  müveit  olvasóközön­        Schönfeld  Mór
    ség  vetette  meg  alapjat.  A  lap  eleitől  fogva meg­      kávéi.
    értette  a  magyar  közönség  szellemét  :  minden-   Közgazdaság
    pártérdek  mellőzésével  küzdött  nemzetünk-  és  fa­  Értesítés  es  felhívás.  A  zalamcgyei  gazda­
    lunkért,  ez  egyetlen  jelszóval :  magyarság !  Vi  sági  egyesület  Alsó-Lendván  1889-ik  évi julius hó
    szont  az  ország legkiválóbb intelligencziaja  is  azo­ 1-én,  Sümegen julius  2-án és Zala-Kgcrszegen  szep­  *i  Ezen  rovatban  foglaltakért  nem  válal  felelőséget
                                                                          a  Szerk.
    nosította  magat  a  lappal,  fölkarolva  azt  oly  mó­ tember  hó  0-án  cselédjutalmazással  egybekötött
    don,  mely  paratlan  a  magyar  újságírás  történeté­ tenyészszarvas-marha  díjazást  rendez  a  következő
    ben.  A  hazai  sajtóban  máig  a legfényesebb  ered­ módozatok  szerint  :  l-ször  a  tulajdonosnak  csak   Szerkesztői  üzenetek.
    ményt  a  Budapesti  Hirlap  érte  el  ;  iegnépszc  saját  nevelésű,  Zalamcgyébcn  tenyésztett  marhaja   K.  S.  innak  Z.-S/.t.-Urötli.  Egyelőre  czikkeit  nem
    rübb,  lcgelterjedettebb  lapja  az  országnak.  A  dijazlathatik,  miért  is szükséges, hogy c körülmény  díjazhatjuk.
    külső  dolgozótársak  egész  seregén  kivul  a  szer­ községi  bizonyitványnyal,  vagy  a  személyesen  je­  Ai-iéltnlnak.  Versét  nem  közölhetjük.
    kesztőségnek  annyi  belső  tagja  van,  a  mennyivel  lenlevő  két  községi  elöljáró  áltál  minden  kételyt   Kardunk.  Czikkét köszönettel  vettük,  s utóbb közölni
    egy  magyar  lap  sem  dolgozik  Minden  fontosabb  kizáró  hat.irozottsagg.il  igazoltassák  ;  2-or  bikák  fogjuk.
    bel-  vagy  külföldi  esemény  fel-1  rendes  levelezőn  és  úszók  2  éves  korukig,   Zala-Kgcrszegen  és   I{.  It.  innak  Síiméi!.  Küldeményét  felhasználtuk.
    kívül  sajat  külön  tudósító  értesít  közvetlenül  ;  a  Alsó-Eendvan  azonban  bika  vagy  üsző  borjuk  0  Lapunkban  ön  részére  mindig  szorítunk  helyet.  Udvezlet.
    távirati  szolgalat  immár  oly tökéletesen  van  be­ hónapos  korukig  anyjukkal  is   dijaztatnak;  3-or   II.  ,1.  urunk  Murusznmliut.  A  lapot  útnak  indítot­
    rendezve,  hogy  elmondhatjuk  :  nem  történik  a vi­ a  ntár  egyszer  ilijat  nyert  marhavai  ugyanazon  tuk.  Közleményeit  várjuk.
                                 Ny.  Alsó-I.endván.  Szabó Györgynél.
   95   96   97   98   99   100   101   102   103   104   105