Page 13 - Also-lendvai_hirado_1899

A lap megtartása előfizetésre kötelez

Á lsó-Lendva, 1899. N eg y ed ik év fo ly a m . 4. sz á m . Vasarnap, feb ru ár 12.

AlsA-Lendvai Híradó

Felelős szerkesztő. lu|<tulajilnnos és kiadó: Szerkesztőség • ■
F o - u
A ND OR PÁL.
r d e t é s e k tlii d ió s s ze rin t.
MEGJELENIK MINDEN VASARNAP. adatnak vissza.
beszél hozzánk, amit a lelkiismeret és kö­ Legyen előttünk a költő szava:
Felhívás telességérzet parancsol. Teremt-e Isten több magyart,
a „D u n án tú li K ö z m ű v e lő d ési E g y e sü ­ Sorakozzunk! A nemes czél nemzeti­ Mig ez világ, inig napja tart,
ségünk jövője, honszeretetünk állítson csa­ Ha mink is elfogyánk!
let" h ely b eli fió k já n a k m e g a la k ítá s á ra .
tasorba bennünket, közős eszményért, közös
Azon nemes eszme, melyet e lapok küzdelemre. Némuljon el a politikai pari
egyik hivatott tollú vezérczikkezöje fölvetett szenvedély hangja, ne akadályozzon ben­ A m indennapi élet erkölcsé
és az ügyhöz méltó buzgalommal, nem min­ nünket kicsinyeskedő ellenszenv, vélt vagy a családi körben.
dennapi tehetséggel, kitartással élesztget, igaz sérelmek, melyek a köznapi élet küz­ Az a világ, melyet erkölcsi szempont-
ébren tart, megérdemli, hogy foglalkozzunk deleméinek elmaradhatatlan tövisei, ne keres-
véle behatóan, megérdemli, hogy meghozza , --mk, ki mely hitvallással imádja istenét, kit hói. a mi sajátos világunknak mondhatunk
gyümölcsét. Ne legyen hangja pusztába ki­ mily javadalmakkal áldott meg, vagy mely az otthon, a család.
Szűk ez a világ, de elegendő bö és
áltó szó. mely nem lel visszhangra, ne le­ társadalmi polezra emelt löl vagy sújtott le,
gyen nemes ambitiója meddő küzdelem, í végzete, egyedül az egyéni tisztesség legyen biztos alapot nyújt arra, hogy a morál, az
zsinórmértéke annak, hogy kivel állunk sorba, erkölcs fokát minden egyes embernél meg­
mely megtörik a közönynek jegén, városunk állapíthassuk. Ne feledjük, hogy a minden­
és vidékünk minden nemesért és szépért kivel mehetünk kezet fogva, ma' még m un­
kára, holnap talán küzdelembe. A ki szereti napi életnek nemcsak anyagi, de erkölcsi
lelkesülő értelmiségének szivéhez, leikéhez követelményei is vaunak : nem elég az, hogy
oda kell találni annak a szónak, mely inun- hazáját, fé lti n em zetét, vegye ki részét a van mindennapi kenyerünk, de szükséges
munkából legjobb tudása, tehetsége sze­
hára hiv, tettre buzdit, a haza szen t ne­ az is, hogy önmagunk, családunk s a vi­
vében. fa ju n k, n em zetiség ü n k érdekében. rint, ne keressük azokat az érzelmeket, uta­ lággal szemben nagy és kicsiny dolgokban
A múlt századvéget az emberi jogok kat, melyek elválasztanak bennünket, hanem
lepjünk azokra, melyén egyesült erővel, ne­ erkölcsi értékkel bírjunk.
küzdelme borította lángba, fojtotta vérten­ mes amhitióval. lelkes inunkakedvvel, meg Szükebh körben mutatjuk magunkat
gerbe. mint rettenetes orkán döntötte ha­ aczélosodott tetterővel sorakozhatunk, közös olyanoknak, milyenek valójában vagyunk;
lomba az elavult társadalmi rendet, hogy eszményért, közös ellenség ellen. álarez nélkül jelenünk meg ott s cselekszünk
fölépítse romjain a testvériség, egyenlőség, úgy, a hogyun természetünknél fogva, me­
Ma még czélt érhetünk áldozatkészség­
szabadság, mindenkit befogadó fényes pa­ lyet csak a nevelés és az életben szerzett
lotáját. K haldokló század végsóhaja a nem­ gel. a kultúra sima életet fakasztó eszközei­ erkölcsi erő kisebb-nagyobb mértékben be­
zetiségek harczának fegyverzörejébe, csata­ vel. mert ki tudja oly sötét a láthatár, folyásol. — cselekednünk kell.
beláthatatlan viharoktól terhes az idők méhe
kiáltásába full, erösbitsük fajunkat minden Az erkölcsi felelősség tehát legelső sor­
eszközzel, minden fegyverrel, hogy a küz­ — holnap nem-e végzetes fegyverekkel kell ban azért terhel minket, a mi a családi
delem ne találjon készületlenül. helyt államink élet-halál tusán. körben mivelünk és nem mivelünk, beszé­
Idegen, halaim is nemzetiségek közé Szívleljék meg szavunkat azok. kik tu­ lünk és nem beszélünk.
ékelve magányosan áll nemzetünk, egyedül dásuk. társadalmi állásuk folytán vezérlő Erkölcsi minőségünk és a családi kör­
évezredes dicső múltja, önfeláldozó haza­ szerepre, alkotásra vannak hivatva helyi ben való viselkedésünk a legtermészetesebb
szeretete, fajában gyökeredző vitézsége adja közéletüiiKben, mert csak egységes erős tár­ és legközvetlenebb összefüggésben vannak
meg létjogát a jelenben, bizalmát a jövőben. sadalom tud nagyot maradandót terem- s azért ezekért családunk s a világ teljes
Erösbitsük fajunkat, itt vid é kü n k értelm i­ I leni. joggal és teljes szigorral vonhat minket fe­
sége. társadalm a kétszeresen h iva tva Sorakozzunk! Alakítsuk m egam agyar- lelősségre; első sorban pedig nekünk nem­
va n arra. h o g v m issiót végezzen. | ság melegágyát és gondozzuk meg nem csak kötelességünk, de jogunk is van ön­
Hallgassunk arra, amit a szív és ész | szűnő buzgósággal. magunkkal számot vetni.

T Á R C Z A . pacsirta a lég magasában szerelemről csacsogott — Olt nz alföldül! nincsenek oly erös-ek a szenvedélyek,
min fönn a bérezek között,
ott alusznak a
ök most csak egymást látták, egymás szive dobo­
gását hallgattak, s hogy közöttük mások vaunak vágyak, avagy ha ébren vannak is, úgy égnek
F a tt y ú h a jtá s . kik sóvárgón nézegetik enyelgésiik, azt ők mind csupán, mint u pislogó mécs, mig ezzel szemben
mind feledlek . . . a felföldi emberek szenvedélyei agy lobognak,
Ai . Alsól.cndvai Híradó* eredeti tárrzája. - mint az olajba itatott rözse. l'gv is lehelne mon­
Mikor pedig lin/.a érlek a kies pusztára, a
Irta: BODNÁR JÁNOS. nagy alföldi róna egyik szegletébe s a ferli bevezette dani. hogy a felföldi ember a szikrázó kova, —
nejét kisded hajlékukba: a fiatal asszony olyan az alföldi meg n hideg aezél.
Hnsvét vasárnapján volt az esküvőjük. természetesnek találta, hogy már most ö itt fog A fiatal férj a szép leány mellé került. A
Amit öt éven keresztül oly opedö szívvel lakni, itt a pusztában, távol szeretteitől, messze kova az aezéllal tűzött össze.
vártak, amiről oly szépeket s oly szé|>en álmo- j a nagy város zajától, messze, nagyon messze még Kleintén tartózkodóan beszélgettük egymással

dnzlok s amiről ébren is olyan édesen, olyan ! az emberektől is. közünyü* dolgokról közönyös hangon, ló- mentöl
sóvárgottá tudtak beszélgetni, végre elérkezett: Csak ö lesz vele a kedves! . . .
egymáséi lettek Isten és emberek elölt örökre, Hiszen kárpótolja az valamennyiért, ha kell tovább haladt beszedjük árja. annál bensőbb, annál
érzéstcljesebb lett az. akárcsak a tovarohi.no patak,
elválaszthallnnul! akár az egész nagy világért is! mely mindig mélyebb es mélyebb lesz, aniitit ut-
Talán nem is tudták megérteni ezt a két Itt építik ök majd föl együtt azt a puha
szélt: örökre. — elvála-ztbatlanul, hiszen olyan selymes kis fészket közösen, a melyet ö mar jábai i előre tör.
fiatalok voltak még mindukelten; de miért is ku­ képzeletben oly sokszor összeállított, oly szépen Észre sem vették kelten. a miért oly
tatlak volna az értelmét most holmi rejtélyes megalkotott. í "'ciyi •ii belenéztek egymás szemébe hogy a
szavaknak, hiszen most ök esak örülni tudtak, az pillantásukkal együtt a lelkűk is e tekintetbe s
És fölépítették a kedves kis fészket. Kihélellék azután egymásba vész. —
ő szivük most csak a boldogságtól dobogott, ajkaik , azt puha, selymes anyagokkal: boldogító szerc-
Csak a fiatal asszony látt-a ezt a hazárd
csak szerelemről suttogtak egymásnak százféle bo­ ! lemmel, egyszerű megelégedéssel. És kaezujiiktol
játékot, a inelvhen lulán ó a szemlélő lész majd
hóságot ezerféle kedvességtől megfűszerezve má- I lelt az edes. És örömüktől lett az kedves. És
inoritón, édesen. dalaiktól lett az hangos! És olyan boldogok voltak u legveszlesebb.. .
A fíu ölébe vette a leányt . . . Vergődő szívvel nézte a férj pajzánságát,
Tehette, most már a felesége volt! . . iiiiml a kelteni önmegtngado lemondással annak a másik nőnek
A fiatal asszony pedig odaszoritotta lázban Mikor aztán heteitek a szerelem mámorával, u knezéi ságát.
égő arezát a férj boldogságtól hullámzó hatalmas i mikor megrészegedtek tőle mind u kelten, akkor Az asszonyka nem mert szólal ti, - az a
kebelére s úgy zokogott ott örömében soká. I úgy vágyakoztak megint az emberek köze, úgy másik iiü nem tudta mit csinál a férj
Lehulló könnyeit fölesokolta a férfi, ö pedig pedig azt gondolta, hogy esak játszik.
visszamosolygott reá a könnyeken keresztül, mint I kívánkoztak újra a társaság után. Hiszen olyan fiatalok voltak meg mind a
a szivárvány a fényes napsugárra. És elmentek az emberek közé, hclevegyiiltek hárman.
S azután együtt kaezaglak ezen mindakeltcn. i a társaságba, ahol az emberi erények legszebhike Mikor elbúcsúztak, akkor rázkódott min-
Mit törődtek ök most azzal, hogy kint drága i terein, n hol nz emberi bűnök Icgocsmáuyabhja dcuikük össze; de azért nem szólották egész utotr
tájak vomdtak el mögöttük, amelynek szemlélése , nő. A társaság olyan talaj a melyben az erény és egymáshoz egy szót sem. sem a leány az édes
álomba ringatja a lelket — mit bánták ök, , a bűn a legszebben diszlcnek. apjához. sem a férj fiatal nejéhez. El voltak
hogy odakiinn a tavasz most kelté éleire a szunnyadó Abban a társaságban pedig, a melybe bele foglalva mindannyian gondolataikkal.
természetet hosszú káhálmából — mit hogy a vegyültek volt a többek közt egy szép alföldi leány. A kettőjüké rózsis volt s az bearanyozta