Page 163 - Also-lendvai_hirado_1907
P. 163

Alsólendva,  1907.          XII.  évfolyam  40.  szám.     Vasárnap,  október  6


     Aisólendvai Híradó




          Előfizetési  ára  Felelős  szerkesztő :   Laptulajdonos  és  kiadó -  Kéziratokat  nem  adunk  vissza.
    Egész  évre   . . .    S K  OSZESZLY  M.  VICTOR.   B A L K Á N Y I  E R N Ő .  Szerkesztőség  és  kiadóhivatal:  B a I k á n y i

    Fél  évre..................................................» .  Ernő  könyvkereskedésében  Alsólendván.
    Negyed  é v r e ....................................    -  .  M EGJELENIK  MINDEN  VASÁRNAP.
        Egyes  szám  ára  20  fillér.                         A  nyilttér  sora  egy  korona.
                             ökölbe  szorult  kezekkel  gyászol  akkor,  ha  sem, akinek szavára a szürke  párázat széjjel­
           Október  6.       a  hatalom  elrabolja  tőle  nagyjait.  Az  aradi  szakadozna.  Pedig  hogy  követnők  azt  az
                             tizenhármat  bitófára  vitték  .  egyet! Orómsikoltással,  lelkünk  odaadó  hű­
                               Azóta  egy  emberöltőnél  is  több  múlt  ségével,  mámorittasan, szilaj kedvvel, vakon,
                 Alsólendva,  október  fi.  el.  És  sok  minden  megváltozott.  Fökép  az  amerre  utunkat  jelezné.
      Ha  végtelen  időkig  is  fog  állani  ezen   emberek.  Manapság  az  a  nézet  uralkodik,   De addig is, amig eljön a mi Messiásunk
   a  helyen  a  magyar  birodalom,  sohase múl­  hogy  sokkal  jobb  megélni  a  hazafiságból,   —  mert  el  kell  jönnie!  —  forduljunk  igaz
   jék  el  esztendő,  hogy  a  krónikás  október  mint  meghalni  a  hazáért  Vagy  kényelme­  kegyelettel  ama  hősök  sírja  felé,  akik  a
   hatodikén  föl  ne  elevenítse  azt  a  maga  sebb  elhagyni  a  hazát,  mint  nyomorogni  a   hazaszeretet  legszebb  példáját szolgáltatták.
   borzalmasságában  fenséges  halált,  amelyet   hazában.  Az  ő  hantjaikon  állva,  ájtatosabb  lesz  az
   mártírjaink  tizenhármán  szenvedtek az aradi   Szomorú,  de  igy  van.  imádság, amelyet  ajkaink  rebegnek.  Nincsen
   sáncok  alatt.  Mert  az  idő  kereke  hihetet­  És  ez  az  oka,  hogy  az  aradi  mártírok   templom, amely  a  lelkünket  közelebb  hozná
   lenül  gyorsan  forog.  Az  emberek  a  napi   emléke kettős sulylyal nehezedik a  lelkünkre.   az  Istenhez,  mint  az  ő  sirhalmuk.  Ez a  sir-
   robotban  elfásulnak,  a  mindennapi  kenyér­  Hiszen  ők  azzal  a  szent  meggyőződéssel   domb  megszentelt  hely,  a  hazaszeretet  ol­
   ért  véres  verejtéket  izzadnak,  lótnak-futnak   tették  oda  a  nyakukat  a  hóhér  hurokjába,   tára  Vegyük  le  a  kalapunkat,  görnyedjünk
   naphosszat  és  gondolataik  szétforgácsolód-   hogy  gyötrelmes  kimúlásuk  a  mi  újjászüle­  meg  és  imádkozzunk...
   nak.  Az  emberek  felejtenek.  De  a  krónikás  tésünk  lesz.  Hogy  az  ideál,  amelyért  meg­
   álljon  mindig  a  helyén.  És  ne szorítkozzék   halnak,  kikéi  a  sírjából  és  mint a  szélvihar­
   csupán  arra,  hogy a  tovairamló  nap  esemé­  ban  terjedő  tűz,  eget  és  földet  betölt  Azt   Közbiztonságunkról.
   nyeit  tartja  számon,  hanem  világítson  be  hitték,  hogy  az  ö  mártiromságuk  megváltja
   szövetnekével  a  múltakba,  idézze fel  ennek   ezt  az  országot  és  hogy  az  ő  haláluk  lesz   Éjszakai  közbiztonságunkra  —  az  Úristen,
   a  sokat  hányatott  nemzetnek  minden  di­  az  engesztelő  áldozat,  amely  minden  bá­  no  meg  a  községi  elöljáróság  jóvoltából  -   kél
   csőségét,  minden  gyászát  és  rázza  fel  velük   natnak,  minden  szenvedésnek  elejét  veszi.   választott  éjjeliőr  „ügyel.“  Még  pedig  felváltva.
   aléltságukból  az  aiéltakat,  közönyükből  a   Ebben  a  fölemelő  tudatban  mentek  a  ha­  Egyik  éjfél  előtt,  a  másik  éjfél  után.  Amig  mi
   közönyöseket,  álmukból  az  alvókat.  A  rég  lálba ...  nyugodtan  alusszuk  az  igazak  álmát,  örájok  van
   letűnt  dicsőségből  fakasszon  uj  lelkesedést,   Meghaltak.  És  a  szenvedéseink  nem   bízva  az  egész  város,  emberestül,  házastul,  min­
   a  gyászból  pedig  facsarjon  könnyeket,  a  múltak  el.  Voltak  napok,  amikor  egy-két   denestül  együtt  és  eme  felelősségterhes,  nehéz
   melyek   inig végiggördiilnek az arcokon —   biztató fénysugár mosolygott reánk, de aztán   szolgálatért  kidukál  nekik  évi  40  (mondd:  negy­
   tettre  késztenek  és  nagy,  merész  elhatáro­  újra  csak beborult fölöttünk a menyboltozat.   ven)  kemény  forint.
   zásokat  teremtenek.      Sivár,  egyhangú  szürkeség  lett  úrrá,  nehéz,   Ugy-e,  hihetetlen ?  Hát  bizony  én  is  annak
      Mert  a  gyász  önmagában  nem  elég.   fojtó  köd,  amelyben  botorkálva járunk,  ke­  találom.  Sőt  mikor  nekem  még  hetekkel  ezelőtt
   A  tehetetlen  siránkozás  csak  az egyén  pri­  resve  az  ösvényt  és  meg  nem  találva.  Az   valaki  azt  mondta,  hogy  a  negyven forintnál  egy
   vilégiuma.  Egy  nemzet  másképpen gyászol.   éles  rögök  megvérzik  a  lábainkat  s  hulló   rézkrajcárral  se  kapnak  többet:  elkezdtem  ne­
   Fogadalommal.  Megfogadja,  hogy  elhalt  vérünk  nyomai  jelzik  az  uttalan  utakat,  a   vetni.  Miért  nevettem ?  Hát  csak  azért,  mert  ko­
   nagyjainak  ideáljaihoz  Ilii  marad.  Vagy  merre  bolyongunk.  Nincsen  közöttünk  egy  mikusnak  találtam  azt  a  negyven  forintot,  mely
                                 Meghalt  egy  ember.  serű könnyeit  sírták ;  a  szivet, amely mig dobogott,
            O któber  6.                               egyebet  se  tudott,  csak  fájni  és  epekedni.  Jobb
                                                       Kerner  Flőristiak  odalent...
                                Nem  sirt  senkisem,  amikor  Kerner  Flórist
       Foszló  húrján  szent  emlékezésnek   temették.  A  gazd’asszonya  és  néhány  hivatalbeli   Esteledik.  Az  eső  elállt,  a  felhők  oszlado-
       Évről-évre  gyászos,  könnyes  ének   kollegája  kisérte  ki  utolsó  útjára,  koszorút a  kocsi   zóba  vannak  s  a  nap,  mint  végét  érző  nyájas
                                                       öreg  ember,  mosolyogni  próbál  a  szomorú  őszi
       Elbukásról  mért  zeng  c  napon ?   tetejére  a  temetkezési  vállalkozó  adott,  miután
       Mintha  egykor,  akkor  —  haldokolva   nem  akadt  szerető  szí v,  jóbarát,  akinek  eszébe   világra.  Egyik-másik  kereszt  halavány  aranyos
       Nem  is  ama  hősök  győztek  volna.  jutott  volna  a  temető  obiigát  díszét,  a  koszorút   fényben  csillog,  a  temető  félelmetes  magányában
                                                       ez  a  csillogás  jól  esik  a  szemnek,  mutatja,  hogy
       De  hóhérjok:  az  orv  hatalom.  megadni.
                                Sivár  őszi  idő  kedvezett  a temetés hangula­  itt  sem  szűnt  meg  egészen  az  élet.
       Nem,  nem!  Ok  még  rabul  is  vezérek,   tának,  a  szürke  égboltozatról  lanyhán  permetezett   Egy  asszony  közeledik  a frissen  hantolt sir­
       Amidőn  a  vesztőhelyre  léptek,  a  hideg  eső  s  a kollegák  szidták  a  csúnya,  rossz­  domb  felé  s  amikor  odaért,  térdére  roskadt  és
       Akkor  vívták  fö-gyözcimüket:  indulatú  időjárást,  amely  a  temetés  alkalmából   sirt.  Sűrűn  hullnak  a  könnyei,  —  Kerner  Flórist
       Élve  addig  mindhiába  győztek,   nekik  náthát  fog  okozni.  Mikor  leeresztették  a  !  mégis  megsiratja  valaki.
       Győzhetetlen  léte  a  dicsőknek   koporsót  a  sirba, felkerekedett  a hideg keleti szél,   Egy  asszony,  aki  szerette  a  halottat  Hu­
       Épp  haláluk  által  született.  végigsüvöltött  a  temető  fonnyadt  ciprusain,  szá­  szonöt  év  előtt  együtt  barangoltak a  kisvárosi  te­
                             raz  ecetfáin,  az  emberek  borzongva  húzódtak  a   metőt  övező  szőlőskertekben,  kéz a  kézben, szem
       Láthatatlan  árnyaik  vezettek   kőkeresztek  mögé  és  hangosan  szidták  a  sivitó   a  szemben,  és  bár  nem  mondták,  hogy  szeretik
       Titkos  harcán  dacos  türelemnek   szelet,   ez  volt  Kerner  Flóris  halotti  danája.   egymást,  néma  beszédjükből  megértették,  hogy
       Rabságból  uj  szabadság  felé ...  Tompán, részvétlenül zengték: „Elmegyek a sirba,"  :  egymáshoz  tartoznak.
       S  törne  csak  ránk  újra  olyan  ármány,   azután  a Miatyánkkal  végezték fokozott sebesség­  Flóris  akkor  szegény  diákember  volt,  aki
       Nemzetünket  uj  szilaj  csatáján   gel,  s  hant  hantra  esett  a  koporsón.  Néhány   leckeadásból,  meg  a  gimnázium  szerzetes  taná-
       Náluk  jobban  ki  vezérlené?  perc  múlva  készen  állt  a sirdomb, jelezvén,  hogy  ;  rainak  asztaláról  élt,  miután  jó tanuló volt  és  né-
                             itt  egy  ember  fekszik  és  feküdni  fog  még  leg­ ;  hai  atyja,  aki  vagyonos  polgára  volt a városnak,
       Ezt  a  népet  harcra  tüzesebbé   alább  harminc  esztendeig,  mtután  ez  idő  letelté­  annak  idején  kegyes  alapítványt  tett  a  szerzet
       Neveiknél  jobban  mi  tüzelné?  vel  a  törvény  értelmében  a sírok  felásatnak,  hogy   javára.  De  azért  Kerner  Flóris  bízott  magában,
       Ilyen  tűznél  dicsőbb  mi  lehet?  uj  halottaknak  adjanak  helyet.  Sietve  mentek  el  J  bízott  a  jövőben,  erős  volt  a  karja,  a  lelke  s  az
       .  Napján  ama  megdicsőülésnek,   az  emberek  a  temetőből  és  Kerner  Flóris,  amint  ;  élettel  való  birkózást  semmibe sem  vette.  A  lány,
       Zengjen  inkább  diadalmi  ének:   magánosán  élt egész  életében,  magánosán  maradt   egy  vagyonos  vászonkereskedő  gyermeke,  sze ­
       Elbukásról  siró  dal  helyett!  künn  a  temetőben  is.  Egyedül.  Vak  sötétség  vette   rette  Flórist,  ez  volt a jövője,  a  vágya, az akarata.
                             körül  odalent  a  föld  mélyén  a  tetemet,  a  sze­  Flóris,  amikor  tisztába  jött  azzal,  hogy  a  szive
                             meket,  amelyek  am*g láttak, a  boldogtalanság ke­  Annuskáé,  tisztában  volt  már  magával  is,  a  jö-
   158   159   160   161   162   163   164   165   166   167   168