Page 163 - Also-lendvai_hirado_1907
P. 163
Alsólendva, 1907. XII. évfolyam 40. szám. Vasárnap, október 6
Aisólendvai Híradó
Előfizetési ára Felelős szerkesztő : Laptulajdonos és kiadó - Kéziratokat nem adunk vissza.
Egész évre . . . S K OSZESZLY M. VICTOR. B A L K Á N Y I E R N Ő . Szerkesztőség és kiadóhivatal: B a I k á n y i
Fél évre..................................................» . Ernő könyvkereskedésében Alsólendván.
Negyed é v r e .................................... - . M EGJELENIK MINDEN VASÁRNAP.
Egyes szám ára 20 fillér. A nyilttér sora egy korona.
ökölbe szorult kezekkel gyászol akkor, ha sem, akinek szavára a szürke párázat széjjel
Október 6. a hatalom elrabolja tőle nagyjait. Az aradi szakadozna. Pedig hogy követnők azt az
tizenhármat bitófára vitték . egyet! Orómsikoltással, lelkünk odaadó hű
Azóta egy emberöltőnél is több múlt ségével, mámorittasan, szilaj kedvvel, vakon,
Alsólendva, október fi. el. És sok minden megváltozott. Fökép az amerre utunkat jelezné.
Ha végtelen időkig is fog állani ezen emberek. Manapság az a nézet uralkodik, De addig is, amig eljön a mi Messiásunk
a helyen a magyar birodalom, sohase múl hogy sokkal jobb megélni a hazafiságból, — mert el kell jönnie! — forduljunk igaz
jék el esztendő, hogy a krónikás október mint meghalni a hazáért Vagy kényelme kegyelettel ama hősök sírja felé, akik a
hatodikén föl ne elevenítse azt a maga sebb elhagyni a hazát, mint nyomorogni a hazaszeretet legszebb példáját szolgáltatták.
borzalmasságában fenséges halált, amelyet hazában. Az ő hantjaikon állva, ájtatosabb lesz az
mártírjaink tizenhármán szenvedtek az aradi Szomorú, de igy van. imádság, amelyet ajkaink rebegnek. Nincsen
sáncok alatt. Mert az idő kereke hihetet És ez az oka, hogy az aradi mártírok templom, amely a lelkünket közelebb hozná
lenül gyorsan forog. Az emberek a napi emléke kettős sulylyal nehezedik a lelkünkre. az Istenhez, mint az ő sirhalmuk. Ez a sir-
robotban elfásulnak, a mindennapi kenyér Hiszen ők azzal a szent meggyőződéssel domb megszentelt hely, a hazaszeretet ol
ért véres verejtéket izzadnak, lótnak-futnak tették oda a nyakukat a hóhér hurokjába, tára Vegyük le a kalapunkat, görnyedjünk
naphosszat és gondolataik szétforgácsolód- hogy gyötrelmes kimúlásuk a mi újjászüle meg és imádkozzunk...
nak. Az emberek felejtenek. De a krónikás tésünk lesz. Hogy az ideál, amelyért meg
álljon mindig a helyén. És ne szorítkozzék halnak, kikéi a sírjából és mint a szélvihar
csupán arra, hogy a tovairamló nap esemé ban terjedő tűz, eget és földet betölt Azt Közbiztonságunkról.
nyeit tartja számon, hanem világítson be hitték, hogy az ö mártiromságuk megváltja
szövetnekével a múltakba, idézze fel ennek ezt az országot és hogy az ő haláluk lesz Éjszakai közbiztonságunkra — az Úristen,
a sokat hányatott nemzetnek minden di az engesztelő áldozat, amely minden bá no meg a községi elöljáróság jóvoltából - kél
csőségét, minden gyászát és rázza fel velük natnak, minden szenvedésnek elejét veszi. választott éjjeliőr „ügyel.“ Még pedig felváltva.
aléltságukból az aiéltakat, közönyükből a Ebben a fölemelő tudatban mentek a ha Egyik éjfél előtt, a másik éjfél után. Amig mi
közönyöseket, álmukból az alvókat. A rég lálba ... nyugodtan alusszuk az igazak álmát, örájok van
letűnt dicsőségből fakasszon uj lelkesedést, Meghaltak. És a szenvedéseink nem bízva az egész város, emberestül, házastul, min
a gyászból pedig facsarjon könnyeket, a múltak el. Voltak napok, amikor egy-két denestül együtt és eme felelősségterhes, nehéz
melyek inig végiggördiilnek az arcokon — biztató fénysugár mosolygott reánk, de aztán szolgálatért kidukál nekik évi 40 (mondd: negy
tettre késztenek és nagy, merész elhatáro újra csak beborult fölöttünk a menyboltozat. ven) kemény forint.
zásokat teremtenek. Sivár, egyhangú szürkeség lett úrrá, nehéz, Ugy-e, hihetetlen ? Hát bizony én is annak
Mert a gyász önmagában nem elég. fojtó köd, amelyben botorkálva járunk, ke találom. Sőt mikor nekem még hetekkel ezelőtt
A tehetetlen siránkozás csak az egyén pri resve az ösvényt és meg nem találva. Az valaki azt mondta, hogy a negyven forintnál egy
vilégiuma. Egy nemzet másképpen gyászol. éles rögök megvérzik a lábainkat s hulló rézkrajcárral se kapnak többet: elkezdtem ne
Fogadalommal. Megfogadja, hogy elhalt vérünk nyomai jelzik az uttalan utakat, a vetni. Miért nevettem ? Hát csak azért, mert ko
nagyjainak ideáljaihoz Ilii marad. Vagy merre bolyongunk. Nincsen közöttünk egy mikusnak találtam azt a negyven forintot, mely
Meghalt egy ember. serű könnyeit sírták ; a szivet, amely mig dobogott,
O któber 6. egyebet se tudott, csak fájni és epekedni. Jobb
Kerner Flőristiak odalent...
Nem sirt senkisem, amikor Kerner Flórist
Foszló húrján szent emlékezésnek temették. A gazd’asszonya és néhány hivatalbeli Esteledik. Az eső elállt, a felhők oszlado-
Évről-évre gyászos, könnyes ének kollegája kisérte ki utolsó útjára, koszorút a kocsi zóba vannak s a nap, mint végét érző nyájas
öreg ember, mosolyogni próbál a szomorú őszi
Elbukásról mért zeng c napon ? tetejére a temetkezési vállalkozó adott, miután
Mintha egykor, akkor — haldokolva nem akadt szerető szí v, jóbarát, akinek eszébe világra. Egyik-másik kereszt halavány aranyos
Nem is ama hősök győztek volna. jutott volna a temető obiigát díszét, a koszorút fényben csillog, a temető félelmetes magányában
ez a csillogás jól esik a szemnek, mutatja, hogy
De hóhérjok: az orv hatalom. megadni.
Sivár őszi idő kedvezett a temetés hangula itt sem szűnt meg egészen az élet.
Nem, nem! Ok még rabul is vezérek, tának, a szürke égboltozatról lanyhán permetezett Egy asszony közeledik a frissen hantolt sir
Amidőn a vesztőhelyre léptek, a hideg eső s a kollegák szidták a csúnya, rossz domb felé s amikor odaért, térdére roskadt és
Akkor vívták fö-gyözcimüket: indulatú időjárást, amely a temetés alkalmából sirt. Sűrűn hullnak a könnyei, — Kerner Flórist
Élve addig mindhiába győztek, nekik náthát fog okozni. Mikor leeresztették a ! mégis megsiratja valaki.
Győzhetetlen léte a dicsőknek koporsót a sirba, felkerekedett a hideg keleti szél, Egy asszony, aki szerette a halottat Hu
Épp haláluk által született. végigsüvöltött a temető fonnyadt ciprusain, szá szonöt év előtt együtt barangoltak a kisvárosi te
raz ecetfáin, az emberek borzongva húzódtak a metőt övező szőlőskertekben, kéz a kézben, szem
Láthatatlan árnyaik vezettek kőkeresztek mögé és hangosan szidták a sivitó a szemben, és bár nem mondták, hogy szeretik
Titkos harcán dacos türelemnek szelet, ez volt Kerner Flóris halotti danája. egymást, néma beszédjükből megértették, hogy
Rabságból uj szabadság felé ... Tompán, részvétlenül zengték: „Elmegyek a sirba," : egymáshoz tartoznak.
S törne csak ránk újra olyan ármány, azután a Miatyánkkal végezték fokozott sebesség Flóris akkor szegény diákember volt, aki
Nemzetünket uj szilaj csatáján gel, s hant hantra esett a koporsón. Néhány leckeadásból, meg a gimnázium szerzetes taná-
Náluk jobban ki vezérlené? perc múlva készen állt a sirdomb, jelezvén, hogy ; rainak asztaláról élt, miután jó tanuló volt és né-
itt egy ember fekszik és feküdni fog még leg ; hai atyja, aki vagyonos polgára volt a városnak,
Ezt a népet harcra tüzesebbé alább harminc esztendeig, mtután ez idő letelté annak idején kegyes alapítványt tett a szerzet
Neveiknél jobban mi tüzelné? vel a törvény értelmében a sírok felásatnak, hogy javára. De azért Kerner Flóris bízott magában,
Ilyen tűznél dicsőbb mi lehet? uj halottaknak adjanak helyet. Sietve mentek el J bízott a jövőben, erős volt a karja, a lelke s az
. Napján ama megdicsőülésnek, az emberek a temetőből és Kerner Flóris, amint ; élettel való birkózást semmibe sem vette. A lány,
Zengjen inkább diadalmi ének: magánosán élt egész életében, magánosán maradt egy vagyonos vászonkereskedő gyermeke, sze
Elbukásról siró dal helyett! künn a temetőben is. Egyedül. Vak sötétség vette rette Flórist, ez volt a jövője, a vágya, az akarata.
körül odalent a föld mélyén a tetemet, a sze Flóris, amikor tisztába jött azzal, hogy a szive
meket, amelyek am*g láttak, a boldogtalanság ke Annuskáé, tisztában volt már magával is, a jö-