Page 2 - Also-lendvai_hirado_1919
P. 2
ALSOLENDVA, 1MH» ALSÓLENDVAI HÍRADÓ VASÁRNAP, ^MÁRCIUS 1).
Minden szem gabonái, amit gazdáink saját . — Az alsólendvai vasút felépítése az akkori
sorsát vezesse, A kisgazdák és a munká tervek szerint körülbelül 6 millió koronába került
háztartásukban és gazdaságukban nélkülözhetnek,
sok az ország életfenntartói, o k vannak volna. Ez az ö-szeg uu legalább is mégegyszer
a kvízfogyasztás céljaira kei biztosítanunk. akkorára rúgna. A szükséges tokét részben a
hivatva arra, hogy intézzék tehát a sorsát Hozzátok fordulunk tehát, magyar gazdák.
megye, a város cs az állam adná, de emellett
is. Nem viszálykodást kellene hirdetni, Segítsétek, táírogassátok a népkormányt, nehogy tekintélyes összeget kellene összeadnia az érde
hanem testvéresiesülést, meri akkor sem szemrehányás és ai a súlyos vád érhessen keltségnek is, amely tőket főleg Nagykanizsán és
Benneteket: Ti voltatok okozói, hogy polgártár Lctenyén, esetleg Muraszombatban kellene össze
milyen hatalom sem lesz képes megdönteni hozni.
saitok százezrei nélkülöznek ■> termelő munkára
uralmukat és a jövő Magyarország fölépí — A vasútépítésnek az aktualitása a hat.ár-
képtelenek.
tése demokrata és szociális alapon minden Szolgáltassátok be feleslegeiteket Tegyétek véd,lemmel van összefüggésben. A határvédó
csapatok nagvrésze a nagykanizsai ezredhez tar
korra biztosítva lesz. ezt gyorsan. Aki gyorsan ad. kétszeresen ad. tozik és ezeknek Muraszombatba való szállítása
Ezeket akartuk figyelmébe ajánlani. Tegyétek szívesen és ne várjátok, hogy .a ható csak Zalaegerszegen át történhetik. Igv vált erő
ság cs a hatóságot támogató szervek és kó/egek sen érezhetővé a nagykanizsa . alsólendvai vasút
minden magyarnak, különítsen ma, amikor
állapítsák meg, mit nélkülözhettek tegyétek ön hiánya.
kelet felöl a bolseviznms reme fenyeget, He másrészt a megyében az egész, vo
ként, nehogy a szükülküdók izgalma bajt okozzon.
mikor mar mutálnak is elhatalmasodtak a Meg kell értenünk, hogy hacsak nem akarjuk nal áraink a munkáskezek. Ezeknek a foglal-
koalantsára ke'iene a vasútépítés, mint elsőrendű
kommunisták és amikor erre a veszélyre országunkat veszedelembe dönteni, hacsak nem munka I-.i n. Kunéi a munkánál az. anyaghiány
való tekintettel kétszeresen kötelessége ; karjuk a háborútól még m r ', inéit javainkat is sem , semmi nehézséget, mert mindenekelőtt
megsemmisíteni, mindent el k .i követnünk, hogy a földmunkát lehetne elvégezni, amihez pedig
minden honpolgárnak, hogy egyesülve
a közeliátás folytonossága meg v.: akadjon s a jóformán semmiféle anyag sem kell.
védekezzék a rombolók ellen minden ere
fenyegető veszedelem hazánkról elháruljon. — Kanizsának az alsólendvai vasút első
jével. re. Mindenkinek be keli látnia, hogy a köz rendű, mindenekelőtt sorozandó érdeke. A Mura
élelmezés kinőtt a pártpolitikai kérdések kerete köz netáni elvesztése esetén, — amivel pedig a
iből, a nemzet egyetemes érdekévé, az ország iakósság akarata ellenére is számolnunk kell, —
Nemzetgyűlés. Kanizsa jóformán piac nélkül maradna. A mura
létének vagy nem létének nagy kérdésivé lett. szombatiaknak pedig szintén Invágvuk, hogy
Meg vagyunk róla győződve, hogy az érett
A kormány muU héten e'haiáruzta :i nem Kanizsával élénkebb összeköttetésbe kerüljenek s
zetgyűlési választás* <k kiírását. Április 10-én gondolko/ásu és józan felfogású gizdaközönség igen szivísgn támogatnák a Nagykanizsa—A;só-
lesznek a választások, melyekre az egész or- megérti mindezeket, s önfeláldozásig menő haza iendva - Muraszombat közötti vasúti összekötte
már erősen kész (Tödnek. szeretetéből erőt fog meríteni a kitartásra és tés teivét.
Ezzel a lettével a kormány alkotmányosan utolsó falatját is megosztva polgártársaival, el Az alsólendvai vasúira tényleg igen nagy
is szentesíteni akarja n forradalom vívmányait. A szükség van. Azonban erős a kételyünk, hogy a
választások a legszélesebb és legszabaűMvübb hárítja a fenyegető ves.-.edeimet. szükséges töhh milliónyi tókét Nagykanizsán és
módon mennek végbe Választó lesz mindenki Magyarország népkormánya. az érdekeit vidéken össze lehetne hozni De
akár férfi akár nó ha 20 éves elmúlt és magyar másrészt úgy tudjuk, hogy a kormány rövidesen
állampolgár, választható mindenki ha 24 éves rendeletit fog kiadni, amelyben a vasútépítést a
elmúlt magyar állampolgár és írni és olvasni tud. Az alsólendvai vasút. magánosok és társulatok kezéből teljesen kiveszi
Határozott örömmel keil Üdvözölni a válasz és azt — a mai idők szellemének megfelelően —
tások elrendelését, mert ily módon az t rszágnak .Zala" hozta mull héten az alábbi cikkel, az állam kizárólagos jogául tartja fenn.
Is módja lesz, hogy hozzászóljon az ország ve melyet miután reánk nézve is elsőrangú érde Mindenesetre kell, hogy a város hivatalos
kességgel bír ieközitlnk :
zetéséhez. Az utóbbi időben nap-nap után merülnek szervei résen legyenek és a kormányt a nagy-
A választásokat kerületenkint rendeli': el. kanizsai - alsólendvai vasul ininélelfibbi felépíté
egy-egy vármegye lesz körülbelül egy leérthet és fel a tervek, amelyek mind azt célozzák, hogy sére hívják fel.
Nagykanizsa ku,túráját, iparát, kereskedelmét
a lakósság lélekszápn szerint egy kerület 8—12 íöllendilsék, egyszóval: hogy a város fejlődését
képviselőt fog választani. A választások I .jsiromos
szavazás utján ejtrtnek meg. vagyis nem egyes biztosítsák.
Reméljük, !U>($' 'a tcrVek nem maradnak
emberekre, hanem pártokra fognak szavazni az tervek és rövideseit elkezdődik a produktív Adakozzunk az elesett hősök öz
emberek és a pártok képviselőit a jelölés sor
rendjében a leadott szavazatok arányában fogják munka is, amelynek most tán nagyobb a polltiital, vegyei és árvái javára !
kijelölni. Képviselőjelölt lehel mindenki .akit mint a gazdasági fontossága.
Kbbőt a szempontbói nézve csak Crlllni
legalább 500 választó ajánl. tudunk annak, hogy egy régóta húzódó terv lett
Lehet azonban majd egyes emberekre is
szavazni, akkor ezek külön lajstromot képeznek újra aktuálissá: az alsó t ndvai vasút terve. A vend autonómia.
Nagykanizsának.a múltban igen nagy szük
és íz összes szavazatokat erre a lajstromra ez sége volt erre a vicinálisra, amely a város piacát
egy embernek czámüják A mandátumok szét Ebben az ügyben lí.ssa Iván bagonyal
osztása egy bonyolult mathematikai számítás nagyon fellendítette volna. A jelenben pedig, plébános levelet intézett hozzánk, amelyben ki
alapján történik, melyet Belgiumban már régóta amikor a Muraköz sorsa legalább is kétséges,
használnak. szinte létföitétel, hegy az elvesztett muraközi jelenti, hogy ö soha sem Irta a!á n Klekl-féle
községek helyett más vidék kapcsolódjon be a tervezete'. Ürömmel adunk helyet a p'ébános nr
város kereskedelmi fogalmába. Erre pedig a eme nyilatkozatának és kijclvnijiik, hogy mi nem
A gazdaközönséghez. Letenyc— Alsólettdva—Muraszombati vonal men
tén fekvő községek lennének legalkalmasabbak akartuk öt e!özö cikkünkkel támadni, csak kény
Mindenki ismeri azokat a nehézségeket, ame Aisó'cndva és Muraszombat lakossága teljesen leiének voltunk konstatálni, hogy egyes zalai
lyekkel hatal köztársaságunk népkorntányinak el \ .vi vágva a vasúti forgalomtól. Nékik is első .plébánosok eszeltek ki ezt a vakmerő tervet.
rendű érdelük s ma már határozott kívánságuk,
meg keli küzdenie, azért, hogy az országot a Egyébként [fissá l-'án nr hazafiasságában nem
hogy minél előbb egy fejlődő, é énk kereskedelmi
háború szerencsétlen befejezésével rgyüttjáró várossal kerüljenek kontaktusba kételkedtünk soha és mi csodálkoztunk legjob
rázkódtatásokon keresztit! a béke* és nyugalom . A vasútépítés tervének at aktualitása kön)- ban, hogy az. ö neve is rajta volt a Klekl-féle
biztos révébe vezesse. nyeri érthető; egyrészt az állam hihetetlen vagyont tervezeten. Ezért sülömben felelősségre is von
Mindenki tudja, hogy milyen akadályok tor áldoz a munkanélküliek segélyezésére, másrészt hatja azokat kik nevével i y módon visszaéltek.
nyosulnak a kormány működése elé a kormány az anarchia megelőzésének egyetlen eszköze; Muraszombat laptársunkban a „Muraszom
a munka.
zat minden ágában, de főleg a közélelmezés Ez az egyik szempont. A másik, amint bat és V:déke“-ben küldőiben olvassuk, hogy a
terén. euiliiet.Uk: Nagykanizsának létérdeke és minden zalai plébánosok egymásulán je'ontik ki, hogy
Hazánk gazdag éléstárát: a Bácskát és a nél fontosabb problémája, hogy piacra tegyen nevükkel visszaéltek es hogy ok nem irtáig alá
szert és ennek ege ellen módszerei! az alsólend vai
bánatot elzárták elölünk. vicinális megépítése. semmiféle tervezetet sem. Ennek szintén örülünk,
Ezeken a területeken idegen cápátok rendez Az alsólendvai vasul ügyében megkérdeztük mert kitűnik, hogy Klekl ur ki mögött nem állott
kedtek be az ott felhalmozott élclmikészlctekkei Kolbenschlag Béla alispánt, níi a következőket láts/lag senki c«3k a za'ai vend papok, most
— a fegyverszüneti szerződés ellenére — mások mondotta el: már teljesen magára marad és teljesen saját
rendelkeznek; onnét tehát a békekötésig nem Az alsólendvai vasút terve már tíz éves initiativ.ij.ir.i csinálta az egész tervezetet, amely
hozhatunk semmit a nagy közös asztalra, az Annak idején a megye kilométerenként 6000. a hez sem a nép, sem paplársai megbízását nem
város pedig 3000 korona hozzájárulást ajánlott
országnak a népkormány által féltve őrzött bírta.
fel. Ugyanakkor egyéb érdekességek is felaján
kamrájába. lottak hozzájárulásukat, úgy, hogy a hiány mind A muraszombati vend nép egyébként napról
Be kell tehát érnünk azzai a kevéssel, ami össze egy millió korona körül járt. Annak idején napra erélyesebben emel óvást az ellen, hogy a
még megmaradt, de éppen, mert kevés, gazda az építkezésre, elsőbbségi jogot is kapott egy vendeket e'.ízlovénesitsék. Ok vendek akarnak
ságosan kell bánnunk az élettel, igazságosan építési vállalkozó mar:tltii és nem horvátok vagy vendek lenni.
— Hogy a terv csak terv maradt, ennek
megosztanunk azt ami van ; nem tűrhetjük, hogy Mindjobban felismerik a Klekl-féle autonómia
nagyrészt Nagykanizsa város hanyagsága az oka,
egyesek duskálkodjanak, inig mások szükséget mert nem lépett fel kellő eréllyel és kitartással a tervezet atna tendenciáját is, hogy a vendeket
szenvednek. kormánnyal szemben. előbb vagy utóbb Jugoslávlaho* csatolja.