Page 11 - Muraszombat_es_videke_1893
P. 11
. — T ű l* K hó 9-Áii este, Mezövárott Barba-
barics István háza kéaiénytüz folytán kigyuladt niumi ünnepélyek alatt lelepleztessók. — Pozsony- daságunk egyik ágának, a vállalkozói szaknak
Bteteje leégett. nál a Duna oly erősen befagyott, hogy nagyobo fejlesztésére. Közölve lévén e lapokban az ország
terhekkel megrakott szekerek is minden baj nél minden résiében előforduló vállalati hírek, mó
— E u ró p u o ie rte óriási havazások voltak. kül mehetnek rajta keresztül. — A déli vaspá
Triest évtizedek óta nem látott hótömeg alatt lyának Boglár és Fonyód közti állomásán a hóeke dot nyújtanak mindenkinek, a ki a vállalkozás
van s onnan csak távirat tud kijönni. A vihar kizökkent a vágányból s az azt követó s/.eniely- terén óhajtja érvényesíteni tevékenységét, hogy a
szer ti hóbóra következtében körülbelül 150 egyén vnnat beleütközött. Négy ulas meghalt és többen munkát ott keresse, a hol éppen van s azok. kö
pusztult el 2 nap alatt. Az ausztriai alpesi tar zül az.ért versenyezzen, a melyik anyagi erejének
tományokban iszonyú hótömegek vannak. Felénk megsebesültek — Az orsz. képviselők 1893 jiui. és szakképzettségének leginkább meglel I. A vas
1-tól 2200 frt fizetés s 800 fit lakáspénzt kap
útépítés. vizszubályozás. uiagasépitkezés stb. térén
is koros-körül mindenütt nagy havazások voltak nak. — A kiállítást elhalasztották 1896-ru. —
Hl,g.Y a vonat, mint általában minden közieke* Kulhanek Ferencz, Széchenyi Kálmán gróf iváni előforduló vállalatokról, az országban • I forduló
tervpályázatokról és mérnöki munkál,.! riíl, a
dé« teljusen m-Hüzüiit. 4 - 5 napig se iíjsBír, uradalmának főbérlője csődöt jelentett. A pasz- technikai szakba vágó állások betöltésére vonat
levpl nem érkezett Imzzttiik. Most a natry li'.mi- szivák körülbelül 900.000 forintra rúgnak. Az kozó pályázatokról e lapok pontosan bég/: ; >Jyán,
lasol< ugyan megszűntek, de „|j rettenetes hideg eseten leginkább soproni, szombat hely i és kani vállalkozók, mérnökök, épitérzek, építő: tyrek
váltotta tel, hogy mindenünnen a megfagyott zsai gabonakereskedők vaunak érdekelve. és a többi építőiparosok, nemkülönben a műszaki
emberekről jön hir. 4 h u tfö lrirö i. A múlt év tiz havában az téren alkalmazást keresők részére nélk i! botién
— HAiona h é tig a hó a la tt. Egy öreg osztrák-magyar moniírchzába 275 516 hl. olasz Útmutató. Közölve lévéu itt a mondottakon kívül
csesztvei asszony elment Balnssa-Gyarmatra s bort szállították, tehát húszszorta annyit mint az a szállítási-, el- és bérbeadási hirdetmény k is,
többe nem tért. vissza. Hozzátartozói aggódva ke 1890. év tihav ibanz . amikor a behozatal csak figyelmébe ajánljuk e lapokat a szállít \ gyá
resték, mert akkornap nagy havazás volt s az 13.360 hl. volt. — Pétervárott a vasúti tarifa rosok és nagyiparosoknak is. Előfizetési egy
öreg asszony keresésére gyalog indultak uti.ak. szabályozására kiküldött bizottság elhatározta, a évre 8 frt (16 korona), félévre 4 frt (8 korona).
Végre megtalálták egy nagy kőrakás alatt holtan. tarifa szabályozását Magyarország példájára a zó- Megrendelhető minden postahivatalnál és i kiadó-
A blak üvvg ö sszetö rh et len p ó tló ja. na-rend>zer behozatalával fogja ajánlani a kor hivatalban, Budapesteu, IV. kér. Lipót-i -’-ik
Az ablaküveg összetörhet len voltánál fogva sok mánynak. — Orth Jánosnak adja ki magát az
czélra nem alkalmas, inig a tükörüveg igen drága. amerikai Saiut-Louis államban egy csábi, ki a — A „Fővárosi Lapok**, ez egyetlen magyar szóp-
Pickhardt Gusztáv bonni (R-ijna mellett) lakói hiszékeny embereket 60,000 dollárig megkárosi- irodalmi és társadalmi napilap, mely újév óta Szana Ta*
a j .‘leink meg, épp oly gazdag, mint
•tektórium* elnevezés alatt egy gyártmányt ho "tta. — Varsóban egy fe.-tő lóháton lett kirán eleven és distinguilt crogrammot tűzött ki Mindjárt a
zott forgalomba, mely hivatva vau sok esetben dulást valamelyik szomszéd községbe. Az ufón január elseji szára híven ragaszkodott a kiadott szóhoz
az üveget pótolni. A lektoriam galvanizált sod- farkascscrda támadta meg s a lovast, él lovat bö es kiváló becsű olvasmányukat nyújtva a iwzóuségnek.
rony sző vény bői áll, mely sajátságosán preparált felfalták. — Lesz már arany! Mert az a hir E számban találjuk Endrödi Sándor alkalmi csikkét _Pe-
tófiról, Jókai Mór felette érdekes és megragadó tollal .tirt
anyaggal vonatik he. A fénysugár ezen a tömegen hogy Amerikában Utah államban nagy aranybá munkáját .Negyvennégy év elótt* czimmel, Abonyi Lajos
keresztül hatol, inig a napsugár megtörik, ennél nyát találtuk. \L üllek is sokan aranyat keresni. tól, a régi kitűnő novellistától „A pofon* czimü beszély
fogva nem átlátszó. A tektórium szívós és nyu- Csak aztán találnának. — A chicagói világkiálli- kezdődik, inig a versirodalmat Jakab Ödön „Búcsú a szer
iékony, hajlítható törés nélkül, vízben nem oldó állitdsra az amerikaiak egy 16 emeletes házat kesztőtől fVaduay Karolynak)* czimü küllemem ■képviseli
A „Fővárosi Lapok vasárnapja* czimü mellékletben, mely-
dik, a napsugarak nem puhítják meg, a szélnek építenek. A ház vázát vasoszlopok képezik, falát lyel minden vasaruap kedveskedik a lap olvas .iák, Wohl
és az esőnek teljesen ellenáll és a nagy hideg alumínium lemezek. Janka „Szilánkok* czimü causeriéja, Alvinczy Borús Sán
sem okoz benne kárt, tehát az időjárás nincs dornak „A franczia esprit“-ról irt dolgozata, az ii.usztrá-
semmi befolyással rá. Mivel a tektórium rósz me- irodalom. C/.iókkal élénkített „Szkisport* csikk, Halász Lajos köz
leménye a „ltégi magyar hajviseletről*, egy divatezikk
legvez^tő, azért némely czélra előnyösebb az üveg képekkel, Adorján Sándornak az „ Egyetemi vei senyékről*
— Klsö teljes eneziblopéiiiaiiii befe
nél. Súlya csekély és igy semmi akadálylyal nincs jez-s-h /. egy lépéssel ismét közelebb jutottunk. szóló aktuális i r ekezés, Gr. Ii 11. csevegése „A féltékeny
összekötve használata, úgy, hogy bizonyos körül asszonyokhoz*, Ludovic Halévy, a szellemes 1‘r.un zia egy
mények között a tetők fedésére is alkalmas. A Az Atlieuatum Kézi Lexikonéból ugyanis megje bájos, linóm rajza. „A táuczmester* czimen, a czikkek- ez
impozáns és értékes sora ötlik az olvasó szemel)-. De ez
tektórium csekély költséggel festhető, úgy hogy lent, a 31. és 32. füzet, melyek ill ír aZ S betűbe zel még nem merítettük ki ennek az egy számnak tartal
a színes üvegek pótlójául is használható. Óllóval nyúlnak s igy újabb kezességet szolgáltatnak arra mát, mert önálló czikkek foglalkoznak benne a nemzeti
igen könnyen tet-zés szerinti darabokra vágható nézve, hogy 40 füzettel ezen jel h vállalat befejezést színházi vígjáték-pályázattal, a künyvpiacz újdonságával
nyer, még pedig kiszabott időre, mely f. é. ápr.
és fára szegezhető.— Erőszakos sérelmek csekély a Szilveszter-estélyekkel sat. és az eredeti tudósítások
alapján készült friss és változatos hírrovatokban is — az
fáradsággal kijavít hatók. A tektórium c/.élszeriien havára lett kitűzve. Akiknek ily tájékoztatóra, az irodalom, mii vészetek, társas- és szalon-élet, közgazdaság,
ismeretek ilyen abc-ifendbe szorított vezérfonalára
használható gyárak eblakaira, fehő világossági törvényszék és az egyéb folyó napi események koréból —
ablakokra, növényházakra, melegágyakra, vásár- szükségük van, s a legműveltebbtől a legegysze igaz gyönyörűsége telik az olvasónak. A következő szá
rűbb emberig valamennyien érezzük e szükségletet,
csarnokokra. verandákra, szállítható építmé mokban néhai Irányi Dánielnek egy „Bujdosásom idején*
nyekre stb. azok mindnyájan a Kézi Lexikon befejezését tü czimü napló-töredéke olvasható, mely azt mutatja, hogy
Irányi férlikora küszöbén nem zárkózott el a gyöngé-
— YI ül i-ngy ftzási v á lla la t. A .Hungá relmetlenül várják, mert nincs nap, melynek egyik debb érzelmek elől, a szivében a rajongásig szeretett haza
vagy másik kérdésről felvilágosítást, adatot, tá
ria* műtrágya-, kénsav-, vegyi-ipar részvény-tár jékoztatást ne keresnénk. A két legutóbb megjelent mellett ólt egy másik eszmény is: a uö! Ez a luplótöre-
dék a legszélesebb körökben rendkívüli érdeklődést keltett.
saság (Budapest., váczi-körfit 2l), a tavaszi árpa füzet mellékletei is különös említést érdemelnek. Az Atbenaeum, mint a “Fővárosi Lapok* kiadója, gon
ferm“Iését és műtrágyázását megfelelő adatok doskodik a lap díszes kiállításáról. Előfizetési ara: egy
gyűjtése által elősegítendő, ezennel két ezer arany A 31. füzetben megkaptuk hazánk 4 történelmi bóra 1 frt 10 kr., évuegyedre 1 frt, félévre 8 frt, egéas
korona pályadijat tűz ki, melyet az erre felkért, térképét (egyik őseink bejövetele korából, másik évre lö itt. Az utalványok és pénz ,-slevelek igy cziinzeo-
az Árpádház korából, a harmadik 1458-ból, a 4.
országos magyar gazdasági egyesület a beküldött dók: A „Fővárosi Lapok* kiadóhivatalába Budapest.
hiteles adatok alapján azon gazdának oszt ki. a a török hódoltság idejéből.) Ugyanezen füzetben
4 fekete táblán a világ legnevezetesbb szobrászati
ki az 1893. évi teimelési évadban a nevezett Szerkesztői üzenetek.
gyártól beszerzendő .Hungária* árpa trágyának müveinek képeit látjuk, az ujubbkoriak közt meg L. — Egyelőre ezt is félretettük.
tavaszi alkalmazása után legkevesebb 20 katasz találjuk saját szobrászati remekműveinket is : a KI VILII POSTA. 1892 lsczemb. 31-ig: KolUJT Pál
Petőfi-, Deák-szobrot s az aradi Vértanuk szob
teri hold (á lGOO Öl) területen (a melyből az rát jeles rajzokban. A 32, füzethez Magyarország Felső-Szöluök. — 1833 márcziui 31-ig: Verőn Mihály
Rigódé. - 1891. évi junius 3J-ig: Murauomba lói Bácz
összehasonlítás végett tiz műtrágyával látandó hegy- és vízrajzi térképe feltűnően világos nyo János, Czipötk Miklós, Váj ózz György, MinUek Gáspár,
el, tiz hold pedig trágyázatlan ina-ad) tavaszi másban, továbbá a Szobauövényak két fekete kép- llalbartli Henrik, Ozelezer Antal, ILivIinjvk Iván,
kétsoros sörárpával a legnagyobb eredményt mu tAltiája van mellékelve. — Hazafias kötél.^séget Casinó, Horváth György, Bites II >la, Skerlak József,
tatja föl. Az adatok összegyűjtését, azok tnegbi- teljesítünk, midőn e kitűnő vállalatot összes ol Tőrök Ernő, Horváth Fal, Pintér Géza, Xeuiuau Adolf,
dr. Czipott Zoltán, Hofinaiiii Manó, Kolossá István,
rálását. és a díj megítélését és kiadását, az or llalltolil Mihály, Prugberger Vmcze, Murlas s József,
szágos magyar gazdasági egyesület vállalta ma vasóik figyelmébe melegen ajánljuk. A Kézi Lexi Széli Mihály, Heuberger Simon, ’íei.vner Muyá., Postl
kon kapható minden könyvkereskedésben s a ki
gára. Az egyöntetű eljárás végett, az országos ma János, Berke Mihály, Kőim Lip.it Sz mt-Bibor. Ualaesics
gyar gazdasági egyesület kiilöu utasítást dolgo adónál (Atheaaeum könyvkiadóhivatal, Budapest József Benedek, Árvái Emii * >öka, Vogrincsics J ózsef
Vaskorpad, Vratarics I van Kis-8zo ubat, Vratarics János
Ferenczi-k-tere 3.) Minden füzet Ara 30 kr.
zott ki, a melyet, a kísérletre vállalkozók szorosan Soprou, Hintő István Mouyorókerók.— 1893. szept. 1-ig:
betartani kötelesek, ellenk-zó eseth-n a pályadijra — Ifj. Nagel Ottó könyvkereskedésében Budapest, llartner Károly Muraszo nbat. — 1893. d -ez. 31-ig: Hát-
igényüket, vesztik. Ezen utasituát kívánatra az Mu/.eumkorut, a Nemzeti-színház bérliúzábau megjelent kovicli Vendel Vizleudva, Szlep-cz Ferencz ii g d . Ko
Knorr Alajos Önflgyvédje 5-ik kiadásának G-ik füzete. E
orsz. magyar gazdasági egye: ölet titkári hivatalát füzetben a szeizö a kezes és készfizető kötelezettségeit lossá József Muraszombat, Sifiár József Ilii mis, K lorcr
László Szombathely.
vagy a .Hungária* műtrágya, I- énsav és vegyi-ipar határozza meg. Ezután ismerteti az engedményt, auuak
részvény-társaság ingyen és hérmentve küldi meg. kellékeit és érvényességének feltételeit; az utalványozás*
és átvállalást, ezek esetiét, az utalvány elfogadásának vagy A nap és éj hossza. P iaczi á ra k :
el nem fogadásának következményeit. Ezt követve áttér a
Vegyes rövid liirek. mcghatalmazási szerződés ismertetésére ; közli a mégha- i huj* i h o ld Búza 6.80 7.—
talmazási szerződések külömhöző nemeit, a meghatalma
A m egyéből. Ottó föherczey és neje Mária zott jogait és kötelességeit, valamint a meghatalmazó kö nyug Rozs —.— 5.50
Jozefa fóherczegnő február hó 26-ika körül fog telezettségeit és mindezeket számos irománypéldákkal vi í kel ( szik kel nyug
szik
lágosítja meg. Ezután ismerteti az adásvevési szerződése
nak állandó lakhelyükre Szombathelyre érkezni. ket, az adásvételi szerződések különös nemeit: a vissza l*». 7 45 4 35 : 6 2 1 45 Zab 5.20 5.80
A fóherczcg a háziezreónél mint alezredes fog vásárlást, visszeladást, az eladási jogot, a próbavásárlást 16. 7 41 4 37 7. ü 238 Kenderül. 9.—
szolgálni. — A panonhalmi főapát Kőszegre S**- és az eladási megbízást; az adásvevési szerződések tar 17. 7.43 1.38 7.4!) 3.40 Lenmag —. — <tO.-—
rédy Dénes helyebe Ku .csmann Fiilöp okleveles talmát, a munkabéri és szolgálati s .érzőléseket, különö IS. 7.43 4.39 8.27 4.53
sen a munkabéri- és építési szerződéseket, valamint az
benc/.és tanárt küldte. — Todesco Lajos Ödön, a ezek közti killöubségot; a szolgálati szerződéseket, azok 111. 7.42 4 41 8 5'J 6. 7 Kukorica 5.— .—
Batthyány herczegi uradalmi vezér-igazgató ezen lényeges pontjait. Ezekután áttér a társasági szerződ lsek 20. : 7.41 4.42 9.22 7.23 Hajdina 7.30 —
állástól megválván, helyébe Rhorer Viktor bpesti ismertetésére. Ismerteti a társulások különböző nemeit, a 31. 1 7 40 4.43 9 42 8.40 Köles 4.40 —.—
ügyvéd neveztetett ki a hitbizományi javak kor szerint, amint azok politikai vagy nem politikai társasá
gok, a nem politikai társaságok nemeit, milyenek a segé
mányzójává. — Ö felsége a király Kis S/.t.-Mihály lyezési és jótékonysági egyesületek, tuiomány, művészet, Budapesti gabona-árak. Bécsi gabona-árak.
7.7 8
és Kis-C/.iklin községek egyesült tü/.ol ló-egyesüle- mezei gazdaság, bányászat, erdészet és más termelési ágak Búza 7.30 8 10 Búza 7 66
teinek 50 frtot adományozott. — Grah Mihály és előmozdítását ezélzó társulatok, továbbá ismerteti az egye Rozs 6 15 6 35 Rozi 6 70 6.73
sületeket, ezek szabályait, nemeit, milyenek : a képző- és
Tengeri 5.02
5.05
Ferkó Isiván vidorlaki lakosok Itodi Mihály u. 0. nevelő-egyesületek, tűzoltó , torna- és dalegyesületek, köl Tengeri 4.60 4.65 —.— —.—
lakost hazától elcsalták és aztán hasáb-fákkal csönös segélyező és temetkezési egyesületek. Közli a nem Köles 4.10 4.35 Köles 5.87 5.90
Zib
úgy eldöngették, hogy Rodi súlyos testi sértést zetiségi egyesületek keletkezéseinek feltételeit, az ügyletek Z ib 5 45 5.75
szenvedett. — A tiszti vizsga letehetése végeit működési ellenőrzésének módját, az egyesületek alapsza
bályainak tartalmát és ezekhez iromínypéldákat hoz, ne
május hóig tartó szabadságért folyamodott bodor vezetesen közöl alapszabályokat jótékony nóagylet, árva Nyilttér.+
Benő vármegyei id. minőségű állatorvos. A egylet, kör s polgári kör, temetkezési egylet részére. Az * Az e rovat alatt közlőitekért nem felelős a szerk
jaáki templom helyreállításának előkészítése tel öuttgyvód kapható füzetenként, ögy-egy füzet 3J kr.. vagy H ponphprn fi Gs. hir- udvari szállító) selyemgyára
jesen megvan és a jövó tavaszra a munka meg kötetenként, az első kötet ára 3 trt. nCJIIcUCiy U, Zürichből, privát megrendelőknek
— A „V áltak o zó k L ip ju " és annak
kezdődik. — A muraszombati járás Batihyáud közvetlenül szállít: fokét*, fo'.ié • és színes s •.Díszöve
községében uj tűzoltó-egylet alakult. német kiadása a „D-r B uiuuteriiebmer und Li - teket, méterenként 4ő krtól 11 frt 65 krig p.istabér os
ferant*, Budapesten megjelenő szaklapok január vámrasuteseu, sima, csikós, koczkázott ' s miutá ; iitakat,
A h azáb ó l. Csáky Albin gróf, vallás es daraasztot stb. (mintegy il • különbizó miuösV: és üOOO
közoktatásügyi miniszter indítványozza, hogy ól* elsejével XlV-ik évfolyamukba léptek. Ez alka külörabozö szia s árnyalatban). Minták póstafordulóval
lommal felemlítjük, hogy e I ipák hosszas fel
lamalkotó első királyunknak Szent Istvánnak, a küldetnek. Svájciba ciimiett levelekre 10 kros és leveleid
V
lapokra 5 kros bélyeg ragasztandó.
fővárosban szobrot emeljenek s hogy ez a mille- állásuk óta jelentékenyen közrehatottak közgaz