Page 67 - Muraszombat_es_videke_1896
P. 67

ség  esetén  terve  (alaprajz,  homlokrajz,  hossz-
    meket  nem  szokta  magukra  hagyni  a   dött  levelek  még  a  tartalékanyagokból  kép­  és  keresztmetszet)  két  példányban.
    tőcsapat,  mi  pedig  igazán  előretolt őr­  ződtek.  A  júniustól  augusztusig  való  levél-   3.   A  község  elöljáróság  é3  a  közvetlen
                                 szap< ru’atból  tehát  legjobban  megtudhatjuk,
    szeme  vágjunk  az  állameszmének,  itt                   szomszédok,  esetleg  az  államépitészeti  hiva­
                                 hogy  milyen  mérvű  volt  a  táplálékfölvétel
    Muraszombatban,  ezen  a  hullámtörő  a  tulajból  a  gyökerekkel  s  a  levegőből  a  le­  tal  abbeli  nyilatkozata,  hogy  közegészségügyi,
    gáton,  melyet  a  germán  kultúra  s  a  velekkel.  A  szaporulatot  a  következő  számok­  tüzrendészoti,  közlekedési,  közrendén  és  ma.
                                                              gánjogi  szempontból  kifogás  alá  nem  esik,
    szlavizmus  tengere elnyeléssel fenyeget.  ból  látlia'juk:  hogy  a  szomszédok  érdekeit  és  jogait  nem
       Kérvényünk  ott  fekszik  a  várme­  A  korona  megmetszve:  A  korona  metszpllen :
                                       a gyökér  a  gyökér  a  gyökér  a  gyökér  sérti.
    gye  törvényhatósága  előtt,  várjuk  és   hosszú  rövid  hosszú  rövid  A  2-ik  pontban  emlifetl  vázlat  vagy  terv
                                 Almafa  17  46     101   36
    reméljük,  hogy  nem  felejtenek  el  ben­  Körtefa  123  195  319  112  a  jelen  szabályrendeletben  foglalt  feltételek­
                                                    170
                                        89
                                             —
    nünket!                (Sz.)  Cseresznyefa*  193  157  219  201 —  nek  és  méreteknek  megfelelően  készítendő  8
                                 Meggyfa
                                 Szilvafa  38  55   23    51  az  ily  terv  rend  szerint  okleveles  építész,
    Minő  befolyást  gyakorol  a  gyümölcs­  Januárban,  midőn  az  évgyűrű  már  kikép­  mérnök  vagy  építőmester  által  Írandó  alá.
    fa  koronájának  és  gyökérzetének   ződött,  a  Iákat  vigyázva  kiásták  és  megvizs­  Egyszeri!  szerkezetű, földszintes  lakóházak
                                 gálták  a  gyökérzeret.  A  vizsgálatnál  kitűnt,  és  gazdasági  épületek  tervét  vagy  vázlalát
    visszametszése  a  későbbi  fejlődésre?  hogy  a  meg  nem  metszett  koronáju  fáknak   azonban  iparengedélylyel  bíró  kőműves  mes­
                                 volt  a  legerőteljesebb,  legdusabb  gyökérzetük,   ter,  faszerkezetüekét  pedig  iparengedélylyel
       Mindezideig  nagyon  elágazók  a  vélemé­  hogy  tehát  a  lombosodás  egytnes  arányban   biró  ácsmester  Írja  alá  és  azoknak  kivitelé­
    nyek:  váljon  az  ültetésre  szánt  gyümölcsfa   állott  a  raeggyökerezettségbez.  Az  alma-,   ért  felelős.
    koronájának  és  gyökérzetének  visszametszése   körte-  és  cseresznyefáknál  a  gyökérzetnek   A  főszo'gabiró  illetve  elöljáró  köteles  a
    előnyös  vagy  hátrányos-e?  rövidre  metszése  mutatkozott  előnyösebbnek.   kérvény  beérkezésétől  számított  20  nap  alatt
       Magerstein  és  Bitek  a  „l’rager  Landwirt-   A  fák  súlygyarapodása  a  következő  volt:
    schaftliches  Wochenblutt“-ban  ez  ügyben  a             az  építési  engedély  tárgyában  határozatot
                                      A  korona  megmetszve:   A  korona  m etszetlen:   hozni.
    következőket  közli:               a  gyökér  a  gyökér  a  gyökér   a  gyökér
       A  gyakorlat  emberei  jobbára  az  erős   bosszú  rövid  hosszú   rövid  A  jóváhagyott  tervek  és  feltételek  szigo­
                                 Almafa  182  g/  48  g/  34  g/   244 g/  rúan  betartandó!?,  későbbi  módosítások  vagy
    visszanjetszést  tartják  czélszerünek,  mert  egy­
                                 Körtefa  33  „  100  „  15   „   190  „
    részt  a  gyökerek  a  fák  kiásásakor  megsérül­  Cseresznyefa 312  „  —  „  341   *   -   „  átalakításokhoz  külön  hatósági  engedély  szük­
    nek,  a  támadt  sebhelyek  pedig  gyorsan  be­  Meggyfa  90  ,]  200  „  239   „   170  „  séges.
                                 Ssilvafa  77  «  124  „  20   „   170  ,
    hegednek,  ha  simára  metszetnek;  másrészt  j                   Külön  határozatok :
                                    A  kisérlettevők  a  nyert  adatokból  azon
    meg  az  oly  fa,  amelynek  gyökérzete  vissza-  ,          Lakházak  az  egészségre  ártalmas  tala­
                                 következtetést  vonták  le,  hogy  a  meg  nem
    metszetett,  nem  képes  az  összes  rügyeket  J   metszett  koronáju  gyümölcsfák  általában  több   jon  csak  kellő  tisztítás  és  kiszárítás  után
    kifejlődésre  juttatni,  s  ezért  czélszerfibb  a  ,     építhetők.
                                 szervi  anyagot  produkálnak,  mint  a  meg­
    rügyek  egy  részét  eltávolítani  vagyis  az  aga­          A  háztelkek  szélessége  15  méternél  ke­
    kat  lekurtitani.  Ennek  ellenében  az  elmélet   metszett  koronájuak.  vesebb  nem  lehet.
                                    A  fák  kiültetésénél  ezek  után  a  követ­
    azt  tanítja,  hogy  a  c  ucsrűgyből  fejlődő  le­  kezők  veendők  figyelembe:
                                                                 Az  épitési  vonalban  az  egymás  mellé  épí­
    velük  mihamarább  assimilálni  kezdenek;  to-  j   1.  Erőteljes  lágynngvu  gyümölcsfa  félék­  tett  laképületek  közt  nyílások  nem  engedhe­
    vábbá,  hogy  a  korona  sebhelyeinek  befogadá­
    sához  képzőanyagra  van  szükség,  és  végül,   nél,  a  melyek  sok  tartalék-anyagot  tartal­  tők,  hacsak  különálló  házat  nem  terveznek,
    hogy  a  korona megmetszése  után  visszamaradt  ,   maznak,  csak  a  gyökerek  metszendők  meg,   melynek  azonban  a  szomszéd  telkektől  való
                                 a  gyCkérzet  megmetszése  elmaradhat.
    rügyek  rendesen  csak  gyenge  hajtásokat  ne­           távolsága  5  méternél  kisebb  nem  lehet.  Vá­
                                    2.  Csontmagvuakuál,  úgyszintén  vala­  rosi  jelleggel  biró  községek  házsorában  a
    velnek.  A  gyökér  megmetszését  illetőleg  né­
    melyek  csakis  a  megsérült  gyökérrészek  si­  mennyi  törpe  alanyra  nemesitett  fánál  a  ko­  falak  csakis  kövekből  vagy  égetett  téglából
    mára  metszését  ajánlják;  mások  a  gyökerek   rona  visszametszhető  ugyan,  de  tekintettel   készülhetnek  s  a  tetők  befedéséhez  csakis
    erős  visszametszését  tartják  jobbnak,  miután   kell  lenni  a rra :  váljon  az  alvórügyek  a jövő   tűzbiztos  anyag  alkalmazható.
    Göppert  vizsgálódásaiból  az  tűnt  ki,  hogy  a   évben  fognak-e  fejlődésnek  indulni, ha  a  met­  Egymás  mellé  épített  épületeknek  15  cm.
    gyökérstbhelyek  annál  hamarább  hegednek   szés  által  reájult  hatunk  vagy  pedig  még   vastag  s  a  tetőnél  legalább  30  cméterrel
    be,  minél  közelebb  vannak  a  gyökérnyakhoz.  ugyanazon  év  őszén  átalakuiuak-e  gyümölcs-   magasabb  tűzfallal  kell  biruiok,  melyben  a
                                 vagy  alvórügyekké.   „M.  Sz.“  u.
       Hogy  ezen  vitás  kérdés  megoldást  nyerjen,          szomszéd  telkére  ablakot  vagy  nyílást  hagy­
    Magerstein  és  Bilek  az  inshrucki  botanikus           ni  tilos.
    kertben  összehasonlító  kísérleteket  tetteit  kü­  Az  uj  épitési  rend.  Likházak  egy*egy  lakhelyisége  20  négyz.
    lönféle  gyümölcsfákkal.  A  kisértet  kiindulási   Vasvárruegye  építkezési  és  köztisztasági   méternél  kisebb  terjedelmű  és  a  lakószobák
    pontját  azon  föltevés  képezte,  hogy  azon  fa  szabályrendelete  f.  é.  junius  hó  1  én  lep   magassága  a  padlótól  a  menyezet síkjáig  270
     táplálódott legjobban,  a  mely  különben egyen'ő  életbe,  melynek  messze  kiható  fontossága  van   méternél  kevesebb  nem  lehet.   Ajtók  95  és
    körülmények  között, az  elsó  évben  legnagyobb  s  népünknek  közegészségi, tűzrendészet),  köz-   190,  ablakok  75  és  50  emuéi  kisebb  mére­
    súlygyarapodást  m uatott.  A  kísérlethez  hasz­  biztonsági  és  közgazdasági  előnyöket  vau  hi­  tűek  nem  lehetnek,
    nált  fák  ez  okból  a  kísérlet  elején  és  végén   vatva  biztosítani,  a  városi  jelleggel  felruhá­  A  szomszéd  telek  határán álló  falban  ajtó,
    lemérettek; meghatároztatok továbbá: a rügye-   zott. községekre  pedig,  melyek  közé  járás uok­  ablak  vagy  más  nyílást  alkalmazni  a  szom­
    zés  ideje,  a  levelek  száma  az  évgyűrűk  vas­  ban  Muraszombat  és  Hidegkút  véle  ett  fel,  széd  beleegyezésével  sem  szabad  Lakházat
     tagsága  s  a  meggyökerezettség  mérve.  Miud-  szépészeti szempontból is nagy befolyással lesz.  kémény  nélkül  építeni  tilos   A  járdák  jő*
    egyik  gyümölcsfa  féléből  egy,  mindéi;  teain-   Általános  érdeküségcnél  fogva  a  szabály­  karban  tartása  s  ha  síkossá  válik:  hamu,  fü-
     tetben  lehetőleg  egyforma  iát  választottak  ki   rendeletet  kivonatban  olvasóinkkal  is  ismer­  részpor  vagy  homokkal  való  behintése  a  te­
    s  ezeket  következőleg  kezelték:  tetjük :               lektulajdonosokat  terheli.
     1. A koronát megmetszették, a gyökeret  hosszúra metszettek   Uj  építkezésekhez,  létező  épületek  meg-   A  jelen  szabályrendelet  ellen  véfők  50
     2- n   n   n   »   »   rövidre   „  nagyobbitásáboz,  vagy  lényeges  átalakításához
     S. „   „  uem metszették  meg,  „   hosszúra   „          írtig  térj  dhető  pénzbüntetéssel,  szigorúbb
     4.  »   n   a   n   n   rövidre   „  hatósági  engedély,  illetve  azoknak  beje'eii-   esetekben  ezenkívül  5  napi  elzárással  bün­
       A  meg  nem  metszett  k^onája  fák  rü­  tése  szükséges.  tetendők.   A  pénzbüntetés  az  illető  járási
     gyei  általában  véve  kot abban  fejlődtek,  mint   Lényeges átalakítás  alatt  mindazon  módo   kórház  alap  javára  fordítandó.
     a  megmetszetteké.           sitások  í rtét,m k, melyek  az  egyes  helyiségek,   Járásunk  főszolgabírója  a  szabályrende­
       A  levelek  számát  kétszer  —  junius  és  azok  rend   ét  és  a  falak  vagy  a  terüle­  let  ismertetése  a  végrehsjlási  módozatok
     augusztusban  —  számlálták  meg;  azon  föl­  tek  szilárdságát  érintik.  megbeszélése  végett  f.  évi  májúi  13  ra  be­
     tevésből  indulván  ki,  hogy  a  juuiusig  fej'Ő-  Átalakítások  valamint  kisebb,  csak  egy   rendelte  a  körjegyzőket  8  községi  bírákat  a
                                  szoba,  konyha  és  kamrából  álló  laképületek   muraszombati  városház  termébe.
     verembe  esett  s  segítségért  kiáltó  szavait  bizo­  tervek  csatolása  nélkül  csak  írásban  vmy
    nyosan  elnyelte  a  vihar  nagy  zúgása  szóbelileg  az  építkezésnek  előirt  körülírásá­  Az  értekezlet  megállapodásait  annak  ide­
       Aztán  a  hóvihar  betemette,  befullasztotta  s        jén  gziutéu  közölni  fogjuk  lapunkban.  (R.T.)
     tavaszszal  pedig  a  nélkül,  hogy  vaia  i  csak  gya­  val  a  községi  előjiróságnál  'Mentendők  be.
    nította  volna  is,  hogy  a  veremben  hulla  vau,  el-   A  nagyobb  építkezések  iránti  épitési  en­
    földelték,  betemették  az  embert,  a  becsületest  és   gedély  megadására  az  éidekeltek  Írásbeli  ké­  Helyi  és  vidéki  hírek.
     vele  eltemették  a  hiányzott  20000  forintról  szóló   relme  folytán  a  főszolgabíró  illetékes  A  ké­
     nyugtát,  mely  most  már  késón  igazolja  Kondor           —  Kérelem .  Azon  előfizetőinket,
     Tamást  s  késón  gyalázza  meg  Balkó  Pétert.  relemhez  a  felek  által  melléklendők:  akiknek  előfizetése  ápril  hd  elsejével
       Kondor  Tamás  és  Tercsi  lányának  sírhatnia   1.  az  épitési  telek  és  közvetit-n  környé­  lejárt,  tisztelettel  felkérjük,  szives  meg­
    jeltelen.                     kének,  úgy  a  tervezett  épületeknek  leírása,
       Balkó  Péter  sírjánál  pedig  aranyos  betűs   szükség  esetén  helyszíni  vázlata.  újításra,  akik  pedig  még  régebbi  idő­
     márvány oszlop  hirdeti,  hogy  :                         ről vannak előfizetési dijjd  hátralékban,
                                    2  a  tervezett  épület,  nsgyobbilás  vagy
            IT T   N Y U G S Z I K  lényeges átalakítás  1:100  léptékben készített,  szíveskedjenek  a  hátralékos  összeget
        EGY  NEM ESSZÍV Ü  EMBERBARÁT
                                  vagy  méretekben  már  jelzett  vázlata,  s?ük-  mielőbb  hozzánk  beküldeni.
              BALKÓ  PÉTER.
           NYUGODJÉK  BÉKÉBEN!      *  Azon  caeresauyefákaál,  melyeknél  &gyökérzet  rö­  Tisztelettel

                                  vidre  metszetett,  a  szaporulatot  nem  lehatott  pontosan
                                  megállapítani.              |            A  KIADÓUl VA TÁL,
   62   63   64   65   66   67   68   69   70   71   72