Page 11 - Muraszombat_es_videke_1904
P. 11
3.
muraszombat es vidéké
1904. január 17.
kirúhszéki és M akom : Antal királyafai lakosok
Rét az érdekeltek, azért az „Országos Gadasagt
már réti óta tervezték, hogy megverik Szegeri Já Amennyiben az elárverezendő ingóságokat c i
•'Innkas és Cselédsegélypénztár központi igazgató
nos királyfai korcsroárost, a kivel ellenséges vi sok is le és felülfoglaltatták s azokra kielégítési
sága figyelmezteti az érdekelt tagokat, gazdasági
szonyban voltak, de az alkalom késett. A minap jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. év
cseleseket és trépmnnkásokat, valamint a munka-
aztán egyedül találták otthon a korcsma rost és . adókat, hogy ha baleset történik, melynél a pénz L X . t.-ez. 120. 5. értelmében ezek javára is elren
mintán egy kis bátmságnt vettek magukhoz né tár segélyét igénybe akarják venni, ezt a retidel- deltetik.
hány liter bor képében, neki estek a mit sem sejtő | kezese annyival inkább tartsák be, s a balesetet Keb Muraszombatban. 1904. január 13-án.
kon .-marosnak és boros üvegekkel alaposan fejbe azonnal, de legkésőbb 48 óra alatt a községi SZABADI*\ JÓZSEF, kir. bir. végrehajtó.
vették. A súlyos testi sértést szdnvedett Szegeri
I elöljáróságnak (városi tanácsnak, helyi bizottság 32 és 391903. vóght. s«
feljelentette bántál mázéit.
nak) jelentsék be, inért ha a balesetet 48 óra
R sasul végződött névnapi m ulat alatt be nem jelentik, úgy hogy a balesetnek akár ArV?r«Si birdetmeoy.
s á g . Műit tió 27-én a környékből számosán ellá körülményei, :ikár következményei kellőkép meg Alólirott bírósági végrehajtó az 1881. évi a LX. t-ss.
togattak llorváth János őrfalui korcsmároshoz. nem állapíthatók, az Országos Gazdasági Munkás 102. §-a éneimében ezennel köchfrré teszi, hogy szom
1903. évi 13420 és 13659 sz.
hog\ névnapján égj, kis itóka reményében fe kö- én Cselédsegélypénztár segélyeire számot nem bathelyi kir. törvényszék
szöntsék. A korcsmóros meg is traktáltu vendégeit, tarthatnak. végzése következtében Dr. Vratarits Iván és Dr. Uy
Károly ügyvéd által képviselt Stern Zsigmond battyándi
a kik közül Háii József mótyi sdombi és Fuisz M i k a ll a m a y y a rn á k . ? Egyetlen egy lup és Fürst A. és Fia muraszombati lakosok javára W olf
Iván kölesvölgyi lakosok egymás mellé kerültek az sem nyújtja a hazai közéletnek olyan hii képét, mi.it Jakab murnsüoinbati lakos ellen 1045 kor. és 361 kor.
az Egyetértés, s a függetlenségi törekvések az Egyet 86 ílillér s iár. erejéig 1903. évi december 30 és 1904.
,-ztalnál. Mikor a burkát az asztalra hozták,
értésnél lelkesebb, buzgóbb és nagyobb sikerű apostola január T i iganatosltott kielégítési végrehajtás utján
rí Fuisznak azon kijelentésére, hogy azon évben egy sincs. L)e nemesük politikai és társadalmi téren lett le és feüilfoglait és 1593 K 69 í-ro becsült követkézé
, ’’ nem evett hurkát, megfogta ez utóbbinak fü- az elmúlt 37 évfolyam alatt vezérlappá az Egyetértés, a ingóságok, u. m. boltbeli áiucikkek. szobabeli bútor, vá
amw.t e- már szokás. Fuisz a ki már némileg közgazdaság, az ipar. a kereskedelem és u mezőgazdaság sározó ponyva, vásározó sátorfn stb.-ból álló ingóságok
sem nélkülözhetik szolgálatait. Szépirodalmi rovata pedig nyilvános árverésen eladatnak
itt; >s volt. ezéit megharagudott és egy literes
épen egyedül áll az egész sajtóban. Fenyő Sándor fősz r- Vely árverésnek a muraszombati kir. járásbíróság
integet úgy fejbe kólintotta tiéláikozó szomszéd kesztó ugyanis mint politikai fóniunkatársat meg túrta 1903. évi V. 63612 és 1904. V. 9|2 számú végzése foly
ját, hogy azt nyomban elöntötte a vér és két hó- nyerni Kossuth Ferencet, Magyarország ez időszerűit tán 1045 K és 861 K 86 f tőkekövetelések, ennek vagyis
1045 K után 1903 ápríl 28-tól 6°|„ és 861 K 86 f után
:ig nyomta az ágyat. A tiéíá l nem ismerő Fuiszot legelső politikusát, azonképen szépirodalmi fömunkntnrsá
megnyerte a ma éló magyar irók legnagyobbikát, Eötvös 1903 évi december hó 17. napjától járó 6°|0 kamatai és
feljelentették. eddig összesen 157 kor. 96 fillérben biróilag már meg
Károlyt. E két ragyogó névhez a kiváló munkatársak
— B ű n e k szétosztása. A vasvármegyei egész gárdája csatlakozik — s ezek együttes munkája állapított költségek erejéig Muraszombatban Wolf Jakab
emelte uz Egyetértést, a haza határain túl is hóditó utat lakásán leendő megtartására
fe< . :<■> .iliomásokon kijelölt állami mének Pa- járó legelső magyar lappá. Most újévkor ez a lap gyö 1904. évi januá r hó 28. napjának
| iár hó 4-én fognak szétos/.tatni nyörű ajándékot is ád előfizetőinek, azoknak is, kik délelőtt 9 ó r á ja határidőül kitüzetik és ahhoz a venni
most jelentkeznek uj előfizetők ;yamint. Pompás Rákóci szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg,
U j választások. A képviselői körök vé- album ez művészi kivitelű és gazdag tartalmú. Előfizeté hogy az érintett ingóságok az 1881. évi 60. t.-cn. 107. és
s/erint az uj választások ideje hamarabb sek Budapest Varm egye utca, 11 szám ala beküldendők. 108. g-ai értelmében készpénz fizetés mellett a legtöbbet
. k, mint bálki is remélné. Sok olyan köiül- Tisztviselők, papok, tisztek, kodvozményos áron kapják Ígérőnek, szükség esotén becsáron alól is elfognak
egy hóra 1 írt 20 krért, negyedévre 3 fit 50 krert, fél adatni.
merült fel ugyanis a legutóbbi napok alatt
évre 7 írtért. Amennyiben az elárverezendő ingósáknt mások is
n.t ; ek e nézetet mind jobban megerősítik: sőt
le és feliilfoglaltatták és azokra kielégítési jogot nyer
k 'igtelem ié teszik. Jlir szerint a kormány újabb tek volna, ezen az árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120.
i A . hónapi indemmtást fog kérni. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik.
K elt Muraszombatban 1904 évi január 16-án.
— U j felvételi szabáyzat a gazdasági
SZABADFFY JÓZSEF, bir. végrehajtó.
tanintézeteknél. A magy. kir. földmivelésügyi mi
niszter a m. kir. gazdasági tanintézetek részére 1024|903. és 6|1904. vhtó szám Meghívó.
kiadott szervezeti rend és fegyelmi szabályzat 4.
ykt, me!> felvételi előképzettség gyanánt a VI. Á r v e r é s i b i r d ' t m é o y . A szentgotthárdi szolgabirói hivatal, mint
közei. -k .u osztály elvégzését irta elő. oda módo
Alulírott bírósági végi ebajtó az 1881. évi LX I. fóka iparhatóság 1903. évi 8527]1903.
sítót.'. hogy 1904. évi október hó 1-től kezdve,
t.-cz. 102 $-a értelmében <zennel köztiirré teszi, sz. rendeleté folytán a szentgotthárdi kér. he-
csak V II. gymnáziális, vagy V II. reáliskola' osztály,
hogy a muraszombati és nagykanizsai kir járás
vagy a felsőbb kereskedelmi iskola egész tanfo tegsegélyzö pénztár f . é r i ja n iié n ' h ó
bíróság 1903 évi V. 547. és fcp 111. 564/3. sz.
lyamát végzett tanulók vétetnek fel a ni, kir. gaz ét 1 -é n d é lu t á n a r a k o r saját helyi
végzése következtében D. . Pirc és Dr. Hotscbild
dasági tanintézetek 1-ső évfolyamára.
Samu ügyvéd aitai képviselt M. Kosner & comp, ségében Szentgottliárdon
— F iatalk o rú ak részére külön foghá és Fchulhot Adolf javára Szapács János jegenyés1
z a k kijelölését tervezi — mint a Jogtudományi lakos ellen 28 K 20 fiii és 954 K 79 fill. s jár- rendkívüli közgyűlést
Közlöny értesül— az igazságügy minisztérium. Mint erejéig 1903. évi december hó 22. és október
hogy oly számú javitó-intézet építése, amennyi a 22-én foganatosított biztosítás: es kielégítési vég fog tartani, melyre a t. közgyűlési kiküldöt
fiatalkorúak elhelyezésére szükséges volna, pénz rehajtás utján lefoglalt és 2188 koronára becsült
ügyi akadályokba ütközik, mindért főügyészség te következő ingóságok, u. m .: varrógép, szobabeli tek azzal hivatnak meg, hogy a fenti határ
rületén egy-egy fogház jelöltetnék ki, melyben a bútor, ló, csikó, telién, tinó, kocsi, szánkó, szekér időben, nem határozatképes számban való meg
20 even alóli elítélteken a néhány hónapot meg és szalmából álló ingóságok nyilvános árverésen nem jelenésük esetében, a közgyűlés a fenti
haladó tartamú szabadságvesztés-büntetés inten eladatnak. számú rendelet alapján f éri február hé, 7-én
zivebb tanítás és nevelés mellett hajtatnék végre. Mely árverésnek a muraszombati kir járás ttéluláu 2 órakor ugyancsak a: iparhatóság
A terv büntetőpolitikailag igen szerencsésnek bíróság 1903. évi V. 542/2 és 1903 V. 560|2 sz által kitűzött napirend fentarkísával fog meg
mondható és kívánatos, hogy minél előbb gyakor végzése folytán fenti tőkekövetelések és járulékaik
latilag is megvalósulom ból m é; hátralevő követeléseik erejéig Jegenyósen tartatni.
Szapács János lakásán leendő megtartására N A P IR E N D :
— A biztosított gazd asági munkás
és cseléd balesetét a biztosított egyén maga vagy 1904. évi jan u ár hó 23. napjanak 1. Az iparhatóság kiegészítése.
hozzátartozója, illetőleg munkaadója a baleset délelőtti 11 órája batáridőül kitüzetik és ahhoz 2 2. Az alapszabályok módosítása.
megtörténte után a országos gtzdasági munkás venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivat 3. Indítványok.
és cseléd-segély pé» .'á szóló ' "rvény és minisz nak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi
te r rendeletek érteimében azonnal tartozik beje LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénz Szentgottbárd, 1903. január hő 11.
lentem a községi elöljáróságnak. Mivel az ebbeli fizetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek, szükség esetén A szentgotth árdi hetegse-
kötelezettségüknek igen sokszor nem tesznek ele- becsáron alul is el fognak adatni. gélyzö pén ztár Igazgatóság«
Az itteni tizenkét szál ifjúság épp tegnap az Fel lélegzettem, hogy leráztam végre a köteles tú választottad nem szeret? Olvasd csak el ezt az
ideérkezésemkor úgynevezett nyári mulatságot ren rokat. Hogy fogadott a kis sercegő áspis! másik levelet, ide mellékeltem. Kiváncsi vagyok
dezett Valósággal rejtély, miért akart erre Lujzi- — Menjen csak kényelmesen vissza doktor mikor lesz vége a te „szivedbe szúró, örökirétartó
ka minden áron elmenni. Hosszas faggatásának ur a táncba. Minek öunek szerény kisvárosi leány, fájdalomnak11 Ölel, csókol szerető nagybátyád:
végre engedtem, és ezt örökké bánni fogom. mikor elegáns budapesti asszonyok társaságában Ardó Gyula.
is lehet ? . . . OLTVÁROS
Ép a francia négyest táncoltuk, mikor ide
Kedves öcsémuram, elég bőséges volt az írása,
pottyant egy vig társaság, Mailónénak a szákfalu És kijelentette, hogy hazamegy. Kérleltem őt,
mégis elhallgatott benne egyetmást, amit egy má
földbirtokosáénak a vezetésével. A bárom hölgyet könyörögtem neki, hogy nevtségesekkó válunk, Be-
sik levélből tudtam meg. Azt itt küldöm. Láthatja
valami fővárosi mulatságból ismertem, s most, logh néni is azt hajtogatta, mind hiába: ő nem belőle, mennyire „nem szereti* a jövendőbelije és
hogy viszontláttuk egymást, itt a világ háta mö eugedett. Szemembe vágta, hogy mi megszűntünk
azt hiszem az idegei visszanyerik ismét a rugé-
gött : e2t a felmelegitett ismeretséget a meglepe egymásra nézve lenni. Erre aztán megbicsakoltam
konyságukat. Öreg barátja: Ardó Gyula.
tés sokkal melegebb formájúvá tette, mint amilyen éu is magam. Aki igy tudott cselekedni, az engem
SZÁK FALU
valaha volt. nem szeret. Édes aranyos bácsikánk, — boldogok vagyunk
Lujzikának sehogy sem ment a fejébe, hogy — No. ha vége, hát jól van: vége. utazunk haza. holnap megtbrtjuk a kézfogót. —
én az urias8zonyokkal néhány szót váltottam. Oly Már félkilenckor itthon voltunk, s azóta mos Lujzi, Jenő, FÁY NÁNDOR.
tanáig itt ülök egy kábulatban a hrenner bá
azemmellátbatólag duzzogott, hogy szinte kénysze-
tyámék levendulán vendégszobájában*
ritette az eo>bert a kellemetlen mosolygásra és
egyszerre elkezdett „doktor árazni*. Váltig ma Vége I— . . Ezt mertem mondani. . .
gyaráztam neki, hogy a diplomám ntm jogosít És minden parányomen csak az reszket át, hogy
neveletlenségre és a izendvicses pesti zsemlyékért szeretem őt . . . nagyon. . . A megpattanásig
csak mégis taitozcm ezeknek a hölgyeknek annyi feszült minden idegszálam, hogy mit tegyek
val, hogy egy-két foiünlót táncoljak velük. Apró Régi, atyai jóakaratához fordul tanácsért
i
▼llámocskák szaladtak ki a tekintetéből, de én a hálás tisztelője Dr. Berla Jenő*
I egnjugodtahban hittem és hihetem, hogy majd OLTVÁROS.
kiül azokra az édes szemekre a higgadt meggon Kedves Lujzi búgom I Igazán csudálatos, hogy
dolás ntán ismét a derű. * lyen rengeteget írtál és még sincs benne minden-
Csak ezután következett az igazi égiháboru. A mindent egy nmeik levélből tudtam meg. Hogy