Page 11 - lendavske_novice_2010-02
P. 11
LendvaKultura Kultúra
téről és irodalmi munkásságáról. A ren Ünnepe kapcsán 2010. október 28-án és munkásságáról készített tanulmány
dezvény keretén belül a Városháza előtt a Lendva város polgárosodását, nyom szerzője mutatta be. A könyv nyomdai
avatták fel a város egyik legnevesebb dászatát és ernyőgyártását bemutató előkészítése Baumgartner Dubravko
szülöttének, Kultsár Györgynek a szob múzeumi egységben mutatták be. A (Lendvai Galéria-Múzeum) és Karasz
rát. A Lendvai Galéria-Múzeum a bu reprint kiadást Gerič Franc, a Lendvai Lajos (Országos Széchényi Könyvtár)
dapesti Országos Széchényi Könyvtár Galéria-Múzeum igazgatója, Dr. Bóka munkáját dicséri. A Lendvai Galéria-
ral együttműködve az idén októberben László, az Országos Széchényi Könyv Múzeum köszönetet mond mindenki
adta ki a 16. században Lendván készült tár tudományos igazgatója, Kepe Zol nek, aki az elmúlt évtizedben bármi
harmadik könyv reprint kiadását is. tán, a könyv társszerkesztője (Lendvai módon részt vett a Szlovénia területén
Galéria-Múzeum), Dr. Nagy Zoltán, a megjelent első nyomtatott könyvek
Az 1575-ben készült, „Az ördögnek könyv társszerkesztője (Országos Szé újrakiadásában, és mindazoknak, akik
a penitencia tartó bűnössel való veteke chényi Könyvtár), valamint Dr. Hu segítik Lendva és környéke kivételes
déséről...” című könyv reprint kiadását bert Ildikó, a Kultsár György életéről kulturális örökségének megőrzését.
a Reformáció Napja és Lendva Község
Predsednik države odlikoval
Mário Pozsonec in Zvezo Slovencev
na Madžarskem
Predsednik države, dr. Danilo Türk, je z Redom za zasluge odlikoval Mário
Pozsonec za zasluge pri ohranjanju madžarskega jezika, madžarske kulture
in vsestranski razvoj madžarske narodnostne skupnosti v Republiki Sloveniji
ter za velik prispevek h krepitvi dobro sosedskih odnosov med Slovenijo in
Madžarsko.
Enako odlikovanje je prejela tudi Zveza Slovencev na Madžarskem, in
sicer za sistematično skrb pri ohranjanju narodne identitete porabskih Slo-
vencev ter za krepitev kulturnega, duhovnega in gospodarskega razvoja Slo-
vencev na Madžarskem.
Odlikovanji je predsednik izročil na posebni slovesnosti, ki je bila v pone-
deljek, 8. novembra 2010 v Veliki dvorani Predsedniške palače.
Na sliki (z leve): nekdanja narodnostna poslanka Mária Pozsonec, predsednik republike Slovenije dr. Danilo Türk in predsednik Zveze Slovencev na
Madžarskem Jože Hirnök. • A képen (balról): Pozsonec Mária korábbi nemzetiségi parlamenti képviselő, Dr. Danilo Türk szlovén államelnök és Hirnök
József, a Magyarországi Szlovének Szövetségének elnöke. / Foto • Fotó: Karel Holec .
Az államelnök érdemrenddel tüntette ki Pozsonec Máriát
és a Magyarországi Szlovének Szövetségét
Dr. Danilo Türk, a Szlovén Köztársaság elnöke érdemren- Kitüntetésben részesült továbbá a Magyarországi Szlovének
ddel tüntette ki Pozsonec Máriát a magyar nyelv, a magyar kul- Szövetsége a Rába-vidéki szlovének nemzeti identitásáról való
túra megőrzéséért és a Szlovén Köztársaságban élő magyar folyamatos gondoskodásért, a Magyarországon élő szlovének
nemzeti közösség széles körű fejlődésének elősegítéséért, va- kulturális, szellemi és gazdasági fejlődésének szilárdításáért.
lamint a Szlovénia és Magyarország jószomszédi viszonyainak
szilárdítása érdekében kifejtett törekvéseiért. A kitüntetést az államelnök 2010. november 8-án külön
ünnepély keretében adta át az Elnöki Palota Nagytermében.
2010. XI. 30. LENDAVSKE NOVICE 11 LENDVAI HÍRADÓ