Page 11 - Muraszombat_es_videke_1900
P. 11
1900. január 21.
MURASZOMBAT ES VIDÉKÉ
— V ó rg y ó g y ászát. (HamopatiaJ Dr. Ko magyar fogyasztási bélyegilleték közül ezek szerint szerint miveit székely tengeri 700 |~|öl területről
vács J ezen gyógymódja rövid idő alatt meghódí
csak a. játékkártyák bélyegilletéke fog megmarad 10 heotoliter kifogástalan minőségű szemet adott ;
totta hazánk ó s külföld előkelő köreit. Ma már ni. Ez az adó pedig ellentétben a másik három fo inig az ugyanakkora területen mivelt közönséges
alig van város, hol egy egy gyógyult betegje ne gyasztási belyegilletékkel. mái teljesen jogosult, magyar hozama alig 5 hectoliter középminőségü
hirdetné hálásan a mélytudoraányu és humánus mert a kártya fényüzési tárgy.
gondolkozása fővárosi sikerét. Ausztriából, Német- szem volt Hivatkozom továbbá a mag}aróvári kir.
— A g y ag ip ar tanm űhely. Lapunkban gazdasági tanintézet jelentésére (Lásd : „Mezőgaz
és Oroszországból jelentkeznek betegek naponta,
már megemlékeztünk azon tervről, mely szerint dasági Szemle11 1887. évi III. számát), mely sze
sőt Amerikából is volt már két betege, kik a s z t Szombatfán, mint az agyag minőségét tekintve rint az ottani kísérletnél kővetkező eredmény mu
májuktól megszabadulva tértek haza. Dr. Kovács legalkalmasabb helyen egy agyagipar tanműhely tatkozott, 1 kát. holdra számítva:
J. intézetét (Budapest, V. Váczi-körut 18) ajánljuk
felállítása szándékoltatik. Az ez Irányban Pósfay Székely tengeri 2464 kiló = 30.80 hectoliter
mindazon betegeknek, kik valamely régi, nehéz
Pongréez főszolgabíró által folytatott tárgyalások szem.
bajban különösen asztm a,- s z ív ,- vese,- gyomor,-
azonban eddigelé eredményre nem vezettek, a Ezzel szemben a Cinquantino csak 1713
hólyag,- bél bajokban, bőr,- vajy ideg-betegségben
mennyiben Szombatfán alkalmas bérhelyiség nem kiló = 21.40 hectoliter szem. Pignoletto csak 1184
szenvednek.
volt biztosítható. A főszolgabíró legújabban Prosz- kiló = 14 80 hectoliter szem.
K öszönetnyilvánítás. Dobronakon nyákfán tartott ez ügyben helyszíni szemlét, ahol Meg kelLemlitenem még egy fontos körülményt,
1900. január 13-án d. e. 10 óra or elhunyt Plichta Bors Mihály körjegyző és Mayer Ignácz korcsmá- mely az utolsó évek kísérleteinél merült fel s mely
János nyug. körjegyző és nyug. 48-as honvéd őr ros hajlandóknak nyilatkoztak a tanműhely számá hivatva van a székely tengerit egy újabb irány
mester temetésén részt vett jóbarátok ama részvé ra megfelelő helyiséget építeni. A tárgyalások fo ban is keresetté tenni.
tükért fogadják az elhunyt özvegye és gyermekei lyamatban vannak és reméljük, hogy a főszolgabí Megállapittatott ugyanis, hogy a „legkorábbi
nek őszinte köszönet nyivánitását. ró buzgó fáradozásait siker fogja koronázni s a székely tengeri11 csalamádó termelésre is mindenek
— Az első esküdtszéki tá rg y a lá s. A közel jövőben megkezdi üdvös működését fölött első rangú tengeri faj. És ezen előnye kü
szombathelyi kir. törvényszék az első esküdtszóki — A kötelező állatbiztosítás. Darányi lönösen a csalamádó bevermclósénél, hesavanyitá-
tárgyalást f. évi február hó 5-ére tűzte ki. Mint Ignácz földmivelésügyi miniszter kiváló gondot sánál feltűnő, mert vókouy szára jobban összenyo
vádlott szerepelni fog Krizsmanics Mihály szent fordít az állatbiztosítás kérdésének helyes és czél- mulva, a bevermelés eredménye is biztosabb
gotthárdi járásbeli lő éves legény, aki ölési szán szerü megoldására és a földmivelésügyi miniszte Ezen tekintetben is hivatkozom a m. óvári kir.
dékból egyik társára rálőtt, mely cselekménye követ ri m bán az állategészségügyi szolgál it államosításá gazdasági tanintézet jelentésére (Lásd „Mezőgaz
keztében az esküdtszék szándékos emberölés bűntet nak kérdésével kapcsolatban a kötelező állatbizto dasági Szemle11 1886. évi XI. rzám), mely szerint
tének kísérlete miatt fogja felelőségre vonni. sítás kérdését is tanulmányozzák. Ebben az ügy a székely tengeri az eddig kísérlet alá vett ten
— A váltók k eletén ek k ija v itá ta . Több ben a soproni Gazdasági Egyesület törvényjavasla geri fajok között csalamádó termelésre is első he
felől felmerült az a kérdés, hogy azok a váltóüria- tot dolgozott ki az állatbiztosításról, amely javas lyet érdemel.
pok, melyeken a kelet helyén az évszám 18-czal latnak terve az, hogy az állatbiztosítás kötelező Végül hivatkozom a hohenh'.imi kísérleti te
van jelölve, használhatók lesznek-e január elseje formában főkép a kisgazdák érdekét tartsa szem lep jelentésére (Lásd „Vürtembergisches Wocheu-
után oly módon, hogy a 8-as számjegy 9-es szám előtt. blatt14 1887. évi 5. számát), mely szerint a székely
jegyre javittatik ki. Az Osztrák Magyar Bank mely — Ú jítás az ujságkézbesitésben. A ke tengeri még az ottani bid«g égalj alatt is, — hol
reánk nézve mérvadó, nem lát semmi okot az reskedelmi miniszter, mint a félhivatalos Búd. Tud. néha augusztus hóban is fűtőnek — bámulatos
ekként kijavított vált ókvisszautasitására, s azokat jelenti, nagyobb szabású intézkedést tett az iránt, eredményt mutatott fel.
a jövőben is leszámítolja Az Osztrák Magyar Bank hogy postán küldött hírlapok általában minél Az általam nemesitett „székely tengeri“ fénylő
e részben való álláspontját minden pénzintézet gyorsabban kézbesittessenek és lehetőleg közvetle sárga, szeme hectoliterenként 79—81 kilót nyom
aggódás nélkül magáévá teheti. nül a vonatok érkezése után jussanak az előfizetők és különösen két irányban megbecsülhetetlen. Elő
kezébe. A miniszter e czélból a nagyobb helye ször ott, hol bármely körülmény miatt is csak ké
— A látóeró fokozása. Kitűnő és ártat
ken, a hirlapkézbesitést a levelezés kézbesítésétől sőn lehet vetni, őszszel pedig korán jön a dér s
lan szer a látóerő fokozására és fentartására ama
függetlenül végezteti olyképpen, hogy a hírlapokat igy más fajú tengeri nem érnék meg. Másodszor
szokás, hogy a szempillákat, mint a szemöldököket
külön e czélra fölfogadott kihordók a posta érke ott, hol tarlójába őszi búzát akarnak vetni. Sőt
és halántékot naponta, legjobban közvetlenül le zése után azonnal kiviszik. Egyelőre 28 nagyobb
fekvés előtt, hideg vízzel megnedvesitjük. Tényleg meleg és kövér talajban, ha a tengeri korán vet
vidéki városban lép életbe az ujitás, ha beválik, tetett, még repoze is vethető utána.
nincs is, a mi a szem idegerejét jobban és tar-
fokozatosan még ez évben a többi városra is ki
tósabban erősíteni és azt a vérrel való tu tömlőstől A székely tengerinek fönebbiekben vázolt elő
terjesztik.
(a legtöbb szembaj oka) biztosabban védené, mint nyeiből következett annak csaknem egész Európát
ez az egyszerű és ártatlan szer. Alkalmazzuk több — Legjobb orvoság. Mindazok, kik gyo meghódított rohamos elterjedése; következett az,
ször naponta, ha a szem épen erőltetésnek van ki morbaj. étvágyhiány, rossz emésztés, májfájdalmak, hogy a bécsi kiállításon ennek a tengerinek neme
kólika, vérszegénység, ideges fejfájásban szenved sítéséért és megisraertetéseért első díjjal, állami
téve. Minden más erősítő szert csak orvosi rende
lésre alkalmazzunk. Már sokan vesztették el látó nek, használják a világhiiü P s e r h o f e r vértisz- arany éremmel lettem kitüntetve, mely kitüntetés
képességüket látszólag ártalmatlan szerek hasz titó lapdacsokat, melyek teljesen ártalmatlanok, nek értéke azon körülményből mérlegelhető, hogy
nálata által. gyorsan és biztosan hatnak éB a legelsőrendü or a mezőgazdasági esoportban mindössze csak bárom
vosok által ajánltatnak. Hasznos szolgálatot vélünk ilyen érem lett kiosztva. És következett az, hogy
Az újsághirdetések, n a p tá ra k és a
tenni t. olvasóinknak, ha e kitűnő gyógyszert b. a budapesti millenáris kiállításon sok száz ver
p lakáthirdetm ények bélyegilletékének el figyelmükbe ajánljuk 1 tekercs, mely 6 doboz, á senyző között, megint első díjjal, millenáris nagy
törlése. A mint az „Adóügyi Szaklap11minapi szá 15 labdacs 1.05 frt. A pénz előzetes beküldése éremmel lettem kitüntetve; és pedig nem csupán
ma illetékes helyről nyert közvetlen értesülése után 1 tekercset 1.25 írtért, 2 tekercset 2.30 írtért, azért, mert tengerim az ismert fajok között a leg
alapján írja, az újsághirdetések a naptárak 3 tekercset 3.35 frtért küld bérmentve Pserhofer értékesebb, hanem főképen azért, mert tengeri fa
ós a plakát-hirdetmények bélyegilletékónek eltörlé J. gyógyszertára. Becs, I. Singerstrasse 15. jomnak „előállítása és forgalomba hozása* által a
se iránt Lukács László pénzügyminiszter törvény
magyar gazdaközönsógnek megbecsülhetetlen hasz
javaslatot fog legközelebb a képviselőház elé ter
not szereztem. I)e hogy a fönebbi előnyöket a szé
jeszteni. Az újsághirdetések., vagy miként hivata kely tengeri művelése elérhesse, feltétlenül szüksé
losan nevezik: a hírlapi beiktatások bélyegilletéke k ö z g a z d a s á g . ges, hogy valóban eredeti vetőmag vettessék, mert
bénitólag hatott az üzletvilág egészséges versenyére a már oly nagy mérvben elterjedett utántermelósek
s nyomasztó terhet képezett a lapkiadókra nézve Nemesített legkorábbi székely tengeri, egyfelől a közelben miveit más fajok által kisebb-
is. A hírlapokba iktatott minden egyes hirdetmény
E redeti vetőm ag. nagyobb mérvben korcsosulva vaunak; másfelől
től ugyanis 60 fillér bélyegilleték járt az állam-
pedig, mert az utántermelők nem követik a vető
kincstárnak. Ezek fizetési kötelezettsége az 1900. Az utolsó két évtized legkeresettebb, mond mag kiválasztásánál gyakorolt módszeremet. Ami
év julius első napjától kezdve meg fog szűnni. A hatni : legdivatosabb mezőgazdasági terménye a pedig a magkereskedőket illeti, ezek közül csak a
naptárak, akár önálló egészet képeznek, akár más „legkorábbi székely tengeri11 E tengeri minden párisi Vilmorin Andrieux és a svéd Skaenska
.
nyomtatványok alkotó részei, ma minden példány más mezőgazdasági fajnál sokkal korábban meg Frökontoret árulják az én tengeri fajomat; a többi
után 12 fillér bélyegilleték alá esnek. A naptárak érik 8 fejlődése annyira gyors, hogy pl. a bihar- — ez alatt a név alatt — az enyémhez semmiben
ilyen módon való megadóztatása a népnevelést hátrál megyei gazdasági egyletnek 1879. évben eszközölt sem hasonló, itt-ott összevásárolt, közönséges piaczi
tatja. A naptár a legalsóbb nóposztály körében is ve termelési kísérlete alkalmával április 14-én elvet- árut ad, ami lehet szép, lehet jó, de nem .,székely
vőkre találván, az előítéletek eloszlatására, a helyes tetvén, julius 16-án a nagyváradi termónykiállitá-
tengeri11 .
gazdasági elvek s a közművelődés térjesztésére igen s«n megérve mutattatott be s e napon újra elvettet
A nemesitett székely tengerinek eredeti ter-
alkalmas eszköz. A naptárak adójának az 1901 vén, e második vetésből október 6-án a b.-csabai
elésü, fajtiszta vetőmagva kizárólag csak ez ere
január 1-tŐl tervbe vett eltörlését tehát csak he kiállításon már megint érett csövek mutattattak be.
deti termelőtársaság alattirt vezetőjétől szerezhető
lyeselhetjük. Úgyszintén helyeselhetjük a plakát- Tehát a „legkorábbi székely tengeri11egy ós ugyan be. Áraink következők:
hirdetmények bélyegilletékének szándékolt eltörlé azon évben kétszer ért meg
sét is. Most ugyanis az ilyen hirdetések, ha több Bőterraő voltára nézve legyen elég felemlí 1000 kiló UO frt. I 100 kiló 18 frt
példányban, nem kézirat utján állíttatnak ki, 2 fii. tenem, a .Magyar Föld“ czimti gazdasági szaklap 500 „ 80 „ I 50 „ 10 „
ós 4 fii. bélyegilleték alá esnek, a szerint, 1882. évi 226. számában Nagy Iván ur által kö 300 „ 50 „ | 25 „ 6 ,
a mint a papiros nagysága 1250 négyszögezen- zölt azon adatot, mely szerint a bakony alatt esz 4*/4 kiló 1 frt 50 kr.
i métert meg nem halad, vagy ennél nagyobb. A közölt összehasonlító kísérletnél az utasításom A vasutig való fuvardíj fejében minden 100