Page 153 - Muraszombat_es_videke_1917
P. 153

MURASZOMBAT,  1917  MURASZOMBAT  ES  VIDÉKE  JÚLIUS  1.  MURASZOMBAT,  1917.
                                            »MURASZOMBAT  ÉS  VIDÉKE«
                                                                                              J UL1US  1.
 A  földeden  embernek a földdel  együtt  hogy  neki  ez  nem  tetszik,  hanem  csupán   nál  be  kell  jelenteni,  ahol  ugyancsak  a  kicsépelt   főzésre,  malátagydrtásra  stb.  mily  mennyiséget
                                         A  muraszombati  járás is lelkesen  vette

 erőre  is  szüksége  van.  Miután  azonban  azért,  mert  a  sorozáson  nem  vettek  be.  És   gabona  mennyiségéről  is   hetenként   jelentést   szabad  felhasználni,  külön  rendelet  fogja  meg­  ki  részét  a  hadikölcsönjegvzésből  és  amily  — H alálozás.  Mély részvéttel vettünk
 magának  elég  ereje  nincs,  a  hiányzó  erőt  valóságos  közhely,  hogy  a  háborút  nem­  kell  tenni.  állapítani.  hirt  a  város  egy  érdemes  polgárának.
 társaiban  találhatja  meg  Hogy  ehhez  az  csak  a  fronton,  hanem  a  mezőn, a gyárban,   A  termelő  termése,  a  szalma,  pelyva  stb.  A  malomvállalatok  őrlésre  feldolgozásra  csak   vitézséggé!  és  elszántsággal  állják  meg   Hartmani)  Ferencz  kéményseprő mesternek,
                                      helyüket  a derék  vend  fiuk  ott a harctéren,
 erőhöz  hozzájuthasson,  azt  kormányzati  a  műhelyben  és  az  irodákban  is  viselik.   kivételével,  a  kicséplés  időpontjában  a  közszük-   abban  az  esetben  fogadhatnak  el  gabonát,  ha  a/   ép  oly  komoly  kötelességtudással  teljesitik   életének  43-ik  évében,  történt  elhalálozá­
 eszközökkel  kell  elősegíteni.  Aki  a  népet  Ha  földet  akarunk  adni  egyiknek  azért,   .ségtetek  céljaira  igénybe  vétetik  és  azt,  vagy   őröliető  fél  idevonatkozó  őrlési  tanusitvánvnyal   a  haza  iránt való  kötelességeiket  az itthon-   sáról.  Hartmanu  Ferencz  községünknek  egy
 gazdaságilag  szabaddá  akarja  tenni  igazán,  mert a  haza  érdekeit  minden  erejével  szol­  annak  bármely  részét,  alábbi  kivételtől  eltekintve,   rendelkezik.  Bármely  malomvállalat  csak  vámörlésl   levök  is.  Járásunkban  a  két  muraszombati   mindenkor  tettre  kész  mukás  tagja  volt,
 az  ne  irtózzék  a  politikai  szabadságoknak  gálta,  védelmezte,  miért  akarjuk  megbélye­  a  termelő  nem  őrölheti  és  nem  etetheti  fel,  fel­  végezhet.  Az  őrlési  vám  százalékát  a  törvényható­  nagy  intézetnél a  háború alatt a hadikölcsön-   azok  közül  az  érdemes  iparosok  közül,
 még  n  nevét  is  kiejteni.  Aki  pedig  gazda­ gezni  a  másikat,  aki  'mis  tereit  ugyanezen   dolgoznia  és  elidegenitenie  sem  szaba,  hanem   ság  állapítja  meg.  jegyzés  a  következőkép  osztott  meg:  akik  a  közügyekkel  is  szeretettel,  érdeklő­
 sági  felszabadításról  beszél,  amellett  azon   kötelességét épp  olyan  jói  teljesítette?  Miért   köteles  azt  a  hatóság  állal  feloldott  mennyiség   Gabonának  vagy  ezek  őrleményének  a  köz­  Muraszombati Takarékpéuztárnál:  belek  jegy­  déssel  és  megértéssel  szoktak  foglalkozni
 bán  a  politikáról  hallgat,  az  vagy  nem  kelljen  törökre  ahhoz  a  s/.eg.eniete^  mód­  kivételével  a  Haditermény  Részvénytársaságnak   ség  határán  kívül  való  szállítására  csak  a  H.  T.   zésé :  I.  hadikölcsönre  285.550,  II.-ra  268.400,   Mint  a tűzoltó egylet  helyettes parancsnoka
 tudja  mit  beszél,  vagy  pedig  az  akarása  hoz  ragaszkodnunk,  Ir mv  az  egyik  meg-   átadni.  Ha  a  termelő  rászorul  arra,  hogy  saját   é-  annak  bizományosa,  valamint  az  élelmezési   Ili  ra  .1.18 750,  IV.-re  401.150,  V-re  .400.650,   az  egyesületnek  lelke  és  vezetője  volt  és
 nem  őszinte.  Neves emberek  részéről  azon­  jutalmazása  a  másik  meggyaia/asai  és   terméséből  a/  átvevő  bizottság  eljárása  előtt   hatóság  van  jogosítva.  A  szállítás  igazolványhoz   VI.  hadikölcsönre  316.600.  Összesen  2,010.400   nem  volt  alkalom,  ahol  a  tűzoltóságnak
 ban  az  ilyen  kérdésekben  való  tudatlanság  elkeseritését  vonja  un.  ..  után ?  I:/.  voina   valamelyes  mennyiséget  a  kiadandó  rendelet  értel­  van  kötve  és  az  idevonatkozó  eddigi  intézkedések   a  segítésre  mód  volt,  hogy  ott  Hartmanu
 éppen  akkora  btin,  mint  az  őszinteség  az  okos  politika ?  ín   ross/abhal  és   mében  felhasználjon,  köteles  erről  a  bizottságnak   ezután  is  érvényben  maradnak.  korona.  Az  intézet  saját  jegyzése  2,835.000  korona.  Ferencz  a  legnagyobb  bátorsággal  a  mun­
 hiánya.  Elég  volt  már az  üres  jelszavakból  károsabbat  szinte  szó   m  lehelne  találni  identé'-t  tenni.  ,-\  rendelet  végül  a  büntető  rendelkezéseket   Muraszombati  Mezőgazdasági  Banknál:  l elek  kából  részét  ki  ne  vette  volna.  A  Vörös
 is,  mert  mind  a  kettőt  i-merjük.  Tessék   Nem  mondhatnád   .  az  itt  elmon­  Átvevő  bizottságok.  állapítja  meg,  amelyeknek  maximuma  6  hónap  és   jegyzése:  I.  hadikölcsönre  2lfl  500,  II  ra  216,750,  Keresztnek  választmányi  tagja  volt  az  el­
 előállani  mindig  kész,  jól  megindokolt,  a  dott  dolog  valami  ren-   '  glalt  egész­  A  termésnek  a  termelőtől  való  átvétele  és  a   bitül  korona.  III  -ra  427.050.  IV.-re  785.0(1, i.  \  ,ro  278 350.  VI.  hunyt.  Temetése  hétfőn  délután  5  órakor
 részletekben  is  kidolgozott  égé■>/  tervekkel.  nek a kifejezésé.  Nem  -   .•  e/,  aint  valami  II.  I.  részére  való  átadása  végett  annyi  átvevő-   hadikölcsönre  253.000.  Összesen  2,252 550   Az  volt  a  község  egész lakosságának osztatlan
 '

 Aki  valakinek  földet  akar,  kinek  ai-mrja ?  képzelt  igazságnak  a ha :    . >‘ - a  es  tamil  bizottság  alakítandó,  amennyi  szükséges  ahhoz,   intézet  sai«íl  jegyzése  400.000  koron«i.  részvéte  mellett,  temetésén  megjelent  a
 Ha  nem  mindenkinek,  akkor  miért  nem  és  a  szegény  nej),  de   nép,  a/  en  hogy  a  kiv-épelt  mennyiség  a  cséplési  időszakon   Kimarad  a Vörös  Kereszt  vasár­  tűzoltó  egylet  testületileg  és  Vörös Kereszt
 hogyan,  miként  akarja?  A  célok  naevon  elles  testvéreim,  a  föld   iránt  érzett  belül  azonnali  készpénzfizetés  mellett  azonnal  át­  Emléket  Takáts  Lászlónak  A   választmánya.  H ilálát  özvegye,  szül.  Jónás
 sokszor  semmit  sem  érnek  utak  és  eszkö­  s/.eietetnek  önkéntelen   .avasa.  E  kér­  vehető  legyen.  Az  átvevő-bizottságoknak  egy  ha­  napi  estélye.  hazaért  életét  feláldozó  h“s  katona  emlékét   Anna,  gyermekei :  írónké  és  Feri  gyászol­
                                                                       ják.  Haláláról  a  család  az  alábbi  gyász-
 zök  nélkül.  Mondd  meg  a  lábatlannak  a  dés  kapcsán ép|x*n  caa   •  a  kcidés  tolult   tósági  kiküldöttből,  a  H.  I.  megbízottjából  és  a   A  Vörös  Kereszt egyesület  vezetősége  halas  kegyelettel  őrzi  a  késői  utókor.  Ta-   jelentőst  adta  ki :
 .

 célt,  sohasem  fog  oda  jutni,  ha  meg  m-m  clcbem:  vájjon  ha  fi   ><a  adni  annak,  szükséges  segédszemélyzetből  kell állani.  Az átvevő-   íjnálattal  értesíti  ezuton  a  t.  közönséget,   káfs  László  a  hazaért  adta  oda  nemes éle­
                                                                           Ö/v.  Hartmanu  Eerencné,  szül.  Jónás  Anna,
 mondod  neki  az  utazás  lehetőségeit  De  akinek  s/üksege  van   ml  akarunk  itt  bizottságok  tartoznak  az  átvételi  tervezet  alapján   tét,  s  az  ostoba  golyó  egy  nagyreményű,   ugy  a  maga,  mint  árván  maradt  kiskorú  gyer­
 mondd  meg  neki,  hogyan  juthat  előre,  bar  megint  válogatni  azok   '/ott,  akik  között  a  helyszínén  eljárni.  Köteles  továbbá  a  figyelembe   hogy  a  vasárnapra  tervezett  müvészestély   kivaló  tehetségű  alkotó  zsenit  terített  le.   mekei.  Irénke  és  Peri,  valamint  az  összes  rokon­
 nem  mondod  a  célt,  csak  az  irányt,  hogy  éppenséggel  nem  lehet  válogatni?  veendő  adatok  alapián  a  termelő  házi  és  gazda­  elmarad.  Úgy  a  szereplők,  mint  a  közön­  Dikáts  László  emlékét  órökéletrc  készült   ság  nevében  fájdalomtól  megtörtén  jelenti,  hogy  a
 merre,  oda  fog  jutni.  sági  szükséglétére  kellő  mennyiséget  megállapítani,   ség  családjai  köréhen  váratlanul  hekövet­  alkotásai  meg  fogjak  őrizni,  de  az  által   felejthetetlen  emlékű  jő  férj,  apa,  testvér  és  rokon
 Helyes,  adjunk  földet  a  rokkantaknak.   azt  a  zár  alól  feloldani  és  a  termelőnél  vissza­  kezett  snlyos  megbetegedések,  valamint  a  emelt  emléken  felül  a  hálás  társadalom  is   Hartmanu  Perenc  f.  évi  junius  hó  23-án  délután
 De  miért  csak  a  rokkantaknak?  Hát  aki   Rendelet  az  uj  termésről.  hagyni.   A  termésfelesleg  azonnal  átveendő  és   v  ndégszereplésre  felkért  művészek  hirtelen   meg kiváltja emlékét  örökíteni  az ö  legszebb   5  órakor  éleiének  43-ik,  házasságának  14-ik  évé­
                                                                       hen.  a  halotti  szentségek  ájtatos  felvétele  után
 be  akarja  bizonyítani,  hogy jó  hazafi  annak   A  korinam  hivatal*"-  lapja  közzé  lelte  a/t  a   érteke  készpénzben  kifizetendő.  A  termésfeleslege­  k  /bejött  akadályoztatása  miatt  az  estélyt   alkotásában  a róni.  katli. templomban.  Azok,   johhlétre  szenderült.  A  megboldogult  halott  teme­
 előbb  meg  kell  rokkannia?  Hát aki  mindé   rególa  várt  rendeletét,  ainellvel  az  nj  termest  /ár   ket  köteles  a  H.  I.  megbízottja  késedelem  nélkül   akik  Iak its  László  kiváló  képességeit  köz­  tése  folyó  In*  25-én  délután  5  órakor  lesz,  az
 nütt  ott  volt  a  veszedelmekben,  készen   alá  helve/i  A  renddel,  ainelv  2102  l'M7.  M  I   öss/egvüiteni  es  a  II.  T.  raktáraiba  szállítani.  Ha   le  kellett  mondani.  Felkérjük  mindazokat,   vetlenül  ismerték,  az  ö  hűséges  és  őt   engesztelő  s/.ent  mise  az  elhunyt  lelki  üdvéért  e
 minden  megrokkanásra  és  halálra,  de  vala­  szám  alatt  jelent  meg,  zár  alá  veszi  az  1'>17.  évi   ennek  ellenére  a  termésfelesleget  a  bizományos   ívik  megváltott jegyeik visszatérítésére  igényt  nagyrabecsülö  munkatársai,  kik   Takáts   hő  26-án  reggel  8  órakor  fog  a  helybeli  róm.
 hogyan  nem  érte  a  .szerencse"  éppen   búza-,  rozs-,  kétszeres-,  koles-,  árpa-  es  zab-   a  termelőnél  visszahagyja,  köteles  őrzési  és  raktár­  tartanak,  szíveskedjenek  ezt  közölni,  ellen­  I- iszló  értékét  kellőleg  becsülni  tudták  és   kuth.  templomban  a  .Mindenhatónak  bemutattatni.
                                                                       Muraszombat,  I0|7.  junius  hó  23 án.  Emléke
 maradt,  ezzel  már  rosszal)!)  hazafi?  Vagy   termest  és  intézkedik  ezeknek  igénybevételéről.  díjat  űzetni,  ezenfelül  ti  gabona  épségben  mara­  kező  esetben  a  beküldött összegek  a  Vörös  a  magyar  épitömiivészct.ct  hősi  halálával   legyen  örökké  áldott,
 ha  testi  épsége  megmaradt  az  uradalmi   dásáért  egész  vagyonával  felelős  A  II.  T.  köteles   Kereszt  nemes  céljaira  fognak  fordittatni.  ért  veszteségét erősen  érzik, tovább  mennek
 béresnek  és  a  napszámosnak  gazdagabb   Aratás  es  cseples.  gviiitöraktárakröl  gondoskodni,  amelyekbe  való   Jegyüket  előre  megváltották :  Mező­  és  Takáts László emlékezeteitek  méltó meg­  Kitüntetés.  A  legfelsőbb  hadve­
 lett-e  azzal,  hogy  ugyanaz a  csupasz  élete,   A  rendelet  szerint  tartozik  a  termelő  terme­  szállítás  költsége  ti  termelőt  terheli.  örökítését  kívánják  Muraszombatban  azon   zetőség  Bodánecz  Ferencz  muraszombati
 aminél egyebe azelőtt sem  volt,  megmaradt?  sét  a  gazda  gondosságával  learatni  es  minden   gazdasági  Bank  100  K,  Pósfay  Pongrác/  alkotásában,  amely  az  ő  hatalmas  zsenijé­  lakos  őrmesternek  az  ellenséggel  szemben
                                                                       tamisitott  vitéz  magatartása  elismeréséül  a
 Adunk  földet  a  katonáknak!  Helyes   indokolatlan  késedelem  nélkül  kiescpeltelni.  I ér­  A  házi  szükséglét.  4  K,  Varga  Ferencz  Lendvavásárhely  8  K,  nek  legntarandandobb  emléke  A  hálás
 De  hát,  aki  katona  nem  volt  és  most sem   méidnek  az  is  tekintendő,  aki  a/  1017.  évi  ter­  Búzából,  rozsból,  kétszeresből  és  árpából   Kíiliár  István  vendéglős  Mezővár  20  K,  kegyelet  a  muraszombati  katli.  templomban   kis  és  nagy  ezzst  vitézségi  érmeket  ado­
                                                                       mányozta.
 az, mert nem  találták alkalmasnak,  rosszabb   mesből  haszonbér,  munkabér,  aralorés/. cséplőrés/,   együttvéve  házi  szükséglet  óimén  a  15  éven  felüli   Darvas  Ferencz  Gyanafa  5  K,  Wolff  emléktáblával  kiváltja  megörökíteni  Takáts
 hazafi  lette  ezzel?  Hiszen  ő  sem  azért   konvenció  vagy  más  nmen  termeszeiben  részese­  őstermelő  férfi  munkás  részére  fejenként  és  havon­  Johanna  0  K-vai.  László  emlékét.  A  terv szép,  megörökítésre   Hadikölcsönjegyzés. A Muraszombati  Taka­
 nem  került a lövészárokba,  mert  kijelentette,  dik.  A  cséplés  megke/desét  a  községi  elöljáróság  ként  legfeljebb  15  kilogrammot,  egyéb  őstermelő   érdemes  és  mindenképeit  méltó  Takáts   rékpénztárnál  jegyeztek :  Koczén  József  Mezővár
 vagy  családtag  részére  legfeljebb  12  kilogrammot   László  emlékezetéhez.  Amidőn  a  gyűjtést   1000.  Rácz  János,  (iombócz  leréz  Muracsermely
 leltet  feloldani.  Azok  részére,  akik  az  alábbiak                22110,  Yogrincsics  János  Szentbibor  500,  Pliszár
            H  Í  R  E  K  .         ezennel  megindítjuk  biztos  reményünknek
 értelmében gabonát  vásárolni  jogosultak,  havonként   adunk  kifejezést,  hogy  e  járás  közönsége   János  Salamon  800,  Szecskó  Iván  Mártonhely
 Julis  hát  utbaindul!  a  város  (ele  Meg  be   elíogodva  hallgatja   istenem,  miiven  messziről   legfeljebb  12  kilogrammot  lehel  eladni.  1000,  Ritupcr  István  Mezövár  1000,  Horváth
 sem  ér  azonban,  inár  Jelentőn  adnak  neki  io   ion,  aztán  háromfelé  beszéd  kell  hozzá.  Kérdezi  is.  A  hatóság  által  ellátottak  részére  legfeljebb   A  hadtkölcsön  sikere.  nem  lesz  hálátlan  nagy  fia  emlékéhez  és   István  Alsómarácz  1000,  Mikola  Perencz  l.ukácsfa
 tanácsot,  hogy  menjen  abba  a  kórházba,  ahol   mint  illik.  Itogv  mivel  tartozik  a  szívességért  ?  méltó  módon  fogja  részét kivenni  az emlék   100,  Bánfi  Perencz  Puliid  500,  Szabó  Jenő  Mura­
 havonként  es  fejenként  7  kilogramm  lisztet  lehet   A  magyar  nemzet  háboríts  diadalai  megörökítéséhez  szükséges  anyagi  áldozat
 orosz  betegek  is  vannak,  azok  kozott  akad  tis/t   Nem  arról  \.m  szó   mondja  a  töoivos.   szombat  500,  Nemecz  János  Muraszombat  400,
 kiszolgáltatni.  között  a  legnagyobbat  és legszebbet  aratta  előteremtésében.  E  járás  egy  nagy  tehet­
 is,  nemcsak  kétkézimunkás,  ott  majd  eligazítják  az   hanem  most  maid  nevanilven  utón  elküldjük a   Krpics  Mihályné  Pelsölendva  1000,  Bertalanics
 \  házi  es  gazdasági  szükséglét  megállapítá­  azzal,  hogy  hatodik  hadikölcsönét  soha  nem  séggel  megáldott a  hazáért életét  feláldozott
 ügyét  valahogy.  Mlbalvnak  a  választó:   Maga  mondta  el  nekem,  sánál  az  I'Hn  augusztus  15-ig  terjedő  időt  lehet  János  Radőfa  100,  Gonda  Perencz  Muraszombat
 —   Úgy.Úgy,  köszönöm  is   mondja  a  fáradt   bogv  'tu!  akar  íratni.   > elmondom  a  muszkának   s/ámításba  venni.  i'-inéit  sikerrel  zárta  le.  Ebben  a  sikerben  Ilii  fiát  gyászolja  Takáts  Lászlóban,  ki   1000  koronát.

 asszony,  de  azért  vidáman  lépked  tovább,  hogy   rém,., 'ul.  a  mti-zka   egiria  óros/ul,  aztán  olt  a viharos jelenre éppen  ugy, miként  Magyar-  tehetségét  sokszor  bocsátotta  e  járás  koz   Óvodai  zarunnepely.  A  muraszombati  I.
 megtudja,  mit  irt  az  ura  a  levélben.  Es  hogy  meg   Kubai io -z kl'an  a  Mihe.  nak  elmondják  magvarul.   Kinek  szabad  vásárolni  ?  ország  jövőjére  annyi  biztató  van,  hogy  czéltt  ügyeinek  rendelkezésére és ezért erős   számú  állatni  óvodában  junius  hó  23-án  nagy  és
 \ki  maga  nem  termelő,  vagy  akinek  szükség­  * niek  méltó felbecsülésére ebben  a  pillanat­ a  bizalmunk,  hogy  az  ezúttal  megindított

 »választót«  is  lehessen  rá  küldeni.  I lát  ma  ízen i            díszes  közönség  jelenlétében  folyt  le  az  idei  zár-
 Van  most  elég  kórház,  nem  UH  egveit  tme   di  lis  ato-;  van  .  .k  megállva  végképp  Már   letet  -,i:,it  termése bői  fedezni  nem  lehetett,  jogo-   ban  talán  képesek  sem  vagyunk.  gyűjtéshez,  mindenki  erejéhez  és tehetségé­  ünnepélv.  A  helybeli  vendégeken  kívül  az  ünnepély



 lenni  a  városi,  dulis  hamar  odaakad  Még  az  a   h.l i iii.i.iielnapia   át  U    a  levelid  es  az  meg  az   N•*- •i  van  há/i  szükségletére  saját  községének   Jelenti  ez  a  siker  azt.  hogy  alig  Ízlel   hez  képest  hozzá  fog  járulni.  Adományokat   fényét  emelte  Zichy  Mária  grófnő.  A  kis  aprósá­
 szerencséje  is  van,  hogy  a  kórház  kapujában  aki   esz.ebe   a  :u  :t   mit  kellette  üzenni,  hígon-  te-uleten,  ga/dusagi  szükségletére  pedig  a  H, T.-től   Ink  meg  takarékosságunknak a  gyümölcsét,   elfogad  lapunk  szerkesztősége   gok  tiszta  magyarsággal  szavaltak  és  énekeltek,
                                                                       játékaik  pedig  oly  bájosak  és  megkapok  voltak,
 urnák  elpanaszolja  a  bajái,  az.  éppen  az  odavaló   dolkozva  ■o:  .  szentes  gabonát  vásárolni.  K  mennyiségek  után   maris  nemzeti  erényt  csinálunk  belőle.  Aki   Adakoztak  :  hogy  a  vendégek  arcán  csak  ugy  sugárzott  az

 főorvos.  Aki  pedig  mondja:  1adja  az  isten  ,  .  jutalékot  felszámítani  nem  szabad.  A  vásárlási   k''izeiről  látta  a  tőkegyűjtésre  ösztönzés   Az  Országház  tisztviselői  kara  K  152.  öröm  és  a  megelégedés.  Spranszky  Anna  óvónő

 —  No,  ezen  könnyen  segítünk.  Van  itt  ob,an   IV'  hát   -ak   inga  India,  Itogv  mg  akar  jogosultságot  indokolt  esetekben  a  Közélelmezési   lelkes  propagandáját  s  aztán  azt  a  nemes   Gróf  Batthyány  Zsigmond  »  100.  buzgó  és  szakszerű  munkálkodását  meleg  szavak­

 orosz,  aki  elolvassa  Ilotili  Hivatal  területekre  i> kiterjesztheti.  versenyt,  hogy  az  emberek  egymásra  liči­  Muraszombati  Takarékpénztár  .  .   50  kal  köszönte  meg  Sostarich  Elek  igazgató.

                                     .Muraszombati  Mezőgazdasági  Bank
                                                                  50.
 —  Jaj,  kérőm  -  szorong  Julis,   de  mit   Julis  mondja  .  \kt  gabonával  ellátva  nincsen,  azt  a  házi   ta itassanak  kötvényeiknek  a  számával,  az   Árvái  Henrik  >    .10.—  Járásbíróság,  mint  (»kereskedő.  Legalább
 ér  az,  ha  a  muszka  nem  tud  magyarul.  Jobban  tudi   áztál  a  io  u vo'  i:i  Nvi   s/iiksegletenek  iede/esere  szolgáló  lisztet  a  rendes   minden  rettenetessége  mellett  is  áldja  a   l)r.  Vályi  Sándor  utján :  Barbarics   is  jó  lenne,  ha  ez  a  czitn  igai   lenne,  mert  akkor

 —  Hát  az  nem  baj   mondja  a  íoorvos.   tudok  cm  az  ilvcnhóz  ko/ele!itu/e-i  hatóság  látta  el.  Az  e  célra  szük­  h 'boriit,  hogy ránevelte  a  nemzetet a gazda-   Perencz  Zoltánháza  *   20.  legalább  fához  tudnánk  jutni.  A  muraszombati
                                                                       járásbíróság  ugyanis  lapunkban  151  köbméter
 majd  olyant  keresünk,  aki  németül  is  tud  IV'  valamit  a  gis  gsak  akar  íz. an.   >  ségé-  iis/tmennv i-eget  a  II.  Iá  fogja  a  törvény-   sági erőgyűjtés becsének felismerésére. Való,   Tauschek  l.enke  Budapest  20,—  fára  árlejtést  hirdetett  és  e  hirdetés  ugy  látszik
 —  Németül  —  riad  föl  Julis,   bál  hiszen   urának  -  hatos,igok  rendelke/e<ere  bocsátani,  még  pedig  a   hogy  keserves  tanfolyam  volt,  de  miután   Dr.  Geiger  Vilmos  10.  valami  módon  egy  zágrábi  laphoz  is  eljutott,
                                     Kamermayer  Káltnánka  és  Gyurika
                                                                  10.
 nem  tudok  én  németül  se.  Igon.  igán   telel  hirtelen  es  hu  -kmi  „   ke-obb  megállap'tando  részletekben  A  H.  T.  köte-   beletanultunk  már,  gazdasági  függetlensé­  Stern  Hugó  mérnök,  népi.  főhadnagy  •   10,—  ahol  azt  Spörk  János  bádeni  fakereskedő elolvasta
 —  Tudok  én.  Majd  az orosz  elmondja  nekem   asszon v.   t e  -ok  mognatni  neki.  It.gv  •. - n u  ■e-  e  ceha  a   1*_■■■• körzetben  lévő  lisztkészletet   günk  felé  is  hatalmas  lépést  tettünk: ezen   Dr.  Vályi  Sándor  »   10.  és  ugylátszik  a  hirdetés  szövegét  félreértette,  mert


 németül, én meg majd elmondom magának magyarul  betakarítottak  az  ege-,   amcsi  felhasználni,  h  * innak  a  haderő  céljaira  való  el­  tül  nem  a  külföld,  hanem  Magyarország   Balkányi  Ernő  5.  express  levélben  fordult  a  muraszombati  járás­

                                                                       bírósághoz,  amelyben  utal arra,  bogv  egy  rágrábl
 Julis  asszony  eleinte  nem  tudja  megérteni,   Se  több.  se  ke  r-ebb,  ez  Mih.ilvnak  eleg.   szállítása  nem  feltétlenül  szükséges.  népe  teszi  zsebre  állam  kölcsöneink  biztos   Eliszár  József  asztalos  mester  .   5.—  újságban  olvasta,  hogy  a  muraszombati  bíróságnál
 hogy  ez  igy  harmadkézből  is  mehet,  de  azután   Mihály  ebből  mindent  megért,  mer  ez  ...  ■ l'ien;,.   Vetőmag  es  feldolgozás-  és  busás  kamatjövedelmét.  És  ha jön  majd   —  Kitüntetés  Ü  felsége a  Király  a  151  köbméter  fa  eladó,  miután  neki  fára  van

 rájön,  hogy  az  egészen  rendben  lesz.  hogy  a  ház  tájéka   -  lendhen  van.  |al  -  l-olái'g   Vetőmag  céljaira  gazdasági  egyesületek  és   a  háborús  rombolás  ujáépitése,  akkor  sem  háborít  alatt  teljesített  buzgó szolgálata  szüksége,  felhívja  a  járásbíróságot,  hogy  sürgősen
 A  beteg  orosz  azután  elovassa  a  levelet,   ezz,el  a  levelid  es  azzal  távozik.  Ii  g,  hu  atár   kell  a  pénzért  idegenbe  szaladni:  a háború  elismeréséül  Sárkány  Ferenc  ináv.  ellenőr-  közölje  vele  hogy  mennyi  fát  képes  részére szállí­
 szövetkezetek  a   tóldmivelésügyi  miniszter  által                  tani  és  ami  jellemző  a  mai  viszonyokra  még csak
 elmondja  a  főorvosnak  németül,  hogy  mi  van   nem  lehet  fizetni  a  szívességért  es  a  inak  oaiert   alatt  ki-ki  megtakarította  már  s  olcsón,  a  nck  a  harmadosztályú  polgári hadiérdem-
 megállapítandó  te  letelek  mellett  a ll.  T.-től  vásá-            az  iránt  sem  érdeklődik  a  jámbor  kereskedő,  hogy
 beooe,  ő  meg  elmondja  Julisnak  magyarul.  Julis  akkor  az  úristen  aranyozza  mög  a  kezüket.  készből  fedezheti  a  szükségleteit.  keresztet  adományozta.  tulajdonképen  mennyiért  adja  a  járásbíróság  a fát.
 tolhalnak  gabonái  Azt,  hogy  szeszfőzésre,  sör*  *
   148   149   150   151   152   153   154   155   156   157   158