Page 19 - lendavske_novice_2014-06
P. 19

Okoljske in komunalne zadeve               LendvaKörnyezeti és kommunális ügyek

Közösen a jobb társadalomért

Tervezzük meg a bevásárlásokat, csökkentsük a hulladékba jutó élelmiszer mennyiségét és
szelektáljuk a hulladékot!

Világviszonylatban évente 1,3 milliárd                         10 EGYSZERŰ LÉPÉS
tonna élelmet dobunk el, ami az összes
élelem körülbelül egyharmada. 2011-ben                   AZ ELDOBOTT HULLADÉK MENNYISÉGÉNEK CSÖKKENTÉSÉRE
csak Szlovéniában közel 170 ezer tonna
élelmet dobtunk a hulladékba, ami egy      1. Tervezzük meg a heti étlapunkat. Készítsük el azon ételek jegyzékét, ame-
lakosra számolva körülbelül 82 kilo-       lyeket az előttünk álló héten fogyasztani szeretnénk. Minden étkezéshez határozzuk
gramm. A legtöbb élelem azért kerül a      meg az adagok számát. Ellenőrizzük családtagjaink órarendjét – minden nap együtt
hulladékba, mert nem tervezzük meg a       vacsorázunk, a hét végén a rokonoknál ebédelünk, vendégeket várunk? Ellenőrizzük,
bevásárlást, mert a szükségesnél sokkal    hogy az adagok elkészítéséhez mely összetevők vannak már odahaza, s készítsük el
több élelmet vásárolunk és készítünk el,   azon élelmiszerek jegyzékét, amikre még szükségünk van.
a maradékot pedig nem tudjuk kellőkép-     2. Tervezzük meg a bevásárlásainkat. A heti étlap alapján készítsük el azon
pen felhasználni. Az élelem vásárlása,     dolgok jegyzékét, amikre még szükségünk van. Vásároljunk előre nem csomagolt
elkészítése és a vele kapcsolatos gondol-  gyümölcsöt és zöldséget, hiszen így épp annyit vehetünk, amennyire szükségünk van.
kodás során bevezetett kis változásokkal   3. Kerüljük az impulzív bevásárlásokat. A bevásárlólista mindig legyen kéznél
érzékelhetően csökkenthetjük a hulla-      és próbáljuk elkerülni az impulzív bevásárlást. Ha akcióban levő élelmiszerre figye-
dékba juttatott élelem mennyiségét. Ezzel  lünk fel, gondoljuk meg, hogy a termékre valóban szükségünk van-e. Gyorsan rom-
saját magunknak, a környezetnek és nem     landó élelmiszert ne vásároljunk tartalékba. Ügyeljünk arra, hogy ne éhesen menjünk
utolsó sorban saját pénztárcánknak te-     bevásárolni, hiszen ez esetben sokkal többet vásárolunk a kelleténél.
szünk jót.                                 4. Ellenőrizzük a dátumokat. Ha az élelmiszerre nincs azonnal szükségünk, akkor
A lendvai ÖKO-Park Kft. közvállalat        inkább a hosszabb szavatossági idővel rendelkező élelmiszert válasszuk, vagy majd
csatlakozott a szlovén kommunális válla-   akkor vásároljuk meg, ha valóban szükségünk lesz rá. Legyünk figyelmesek a címkén
latok kezdeményezéséhez, és a Közösen a    levő dátumra: „minőségét megőrzi … -ig” azt jelenti, hogy az élelmiszer használata
jobb társadalomért akcióval figyelmez-     a feltüntetett dátumig biztonságos (például hús és halak). A „minőségét megőrzi leg-
tetünk a hulladékba kerülő élelem men�-    alább ….-ig,” pedig azt a dátumot jelzi, ameddig az élelmiszer minősége várhatóan
nyiségére. Így a lendvai ÖKO-Park Kft.     változatlanmarad. Ezek az élelmiszerek a dátum lejártával is felhasználhatók még.
munkatársaiként – mint ahogy 13 másik      5. Gondoskodjunk az élelmiszerek helyes tárolásáról. Azoknak a helyisé-
szlovéniai kommunális vállalat – stando-   geknek, ahol az élelmiszereket tároljuk, mindig tisztának, hűvösnek és száraznak kell
kat állítottunk fel, ládákat és kosarakat  lenniük. Az élelemmaradékokat mindig fedjük le vagy jól csomagoljuk be. A gyorsan
készítettünk, amelyekbe 82 kilogramm       romlandó élelmiszereket, például a húst, a halat, a baromfit hűvös helyen tároljuk.
különböző élelmiszert helyeztünk el, így   Ügyeljünk arra, hogy a nyers élelmiszerek ne szennyezzék a már megfőtt ételt és
reálisan bemutatva azt az élelemmennyi-    azokat az élelmiszereket, amelyeket nyersen szándékozunk fogyasztani.
séget, amelyet Szlovénia minden lakosa     6. A gyümölcs és a zöldség hosszabb ideig frissen tartható. Ügyeljünk arra,
évente eldob. A hulladékba jutó élelmi-    hogy a gyümölcsöt és a zöldséget ne hagyjuk műanyagzacskókban, valamint távolítsuk
szerek között a leggyakoribbak a rövid     el a szalagokat vagy madzagot, amivel össze vannak kötve. Így az élelmiszerek könnyeb-
szavatossági idővel rendelkezők, például   ben lélegeznek és hosszabb ideig megőrzik frissességüket. A zöldségek nagy részét nem
a gyümölcs és a zöldség, a tejtermékek, a  tanácsos a hűtőben való tárolás előtt mosni, mivel a nedvesség felgyorsítja a rothadást.
kenyér és hasonlók.                        7. Gondoskodjunk a hűtő megfelelő karbantartásáról. Ellenőrizzük a szige-
Az ÖKO-Park Kft.-ben azt állapí-           telést és a hűtő hőmérsékletét. Hogy az élelmiszer hosszabb ideig friss maradjon, egy
tottuk meg, hogy községünkben a            és öt Celsius-fok közt tároljuk.
biohulladéknak szánt kukákban évente       8. Legyen rend a hűtőben. Az újonnan vásárolt termékeket tegyük hátra, azokat,
körülbelül 30 kilogramm élelem talál-      amelyek már a hűtőben vannak, helyezzük előre. A rendszerezett tárolással nem
ható egy lakosra számolva, ami azt je-     kerül sor arra, hogy a szavatossági idő lejárjon és az élelem a hulladékba kerüljön.
lenti, hogy még nagyon gyakran kerül       Rendszeresen ellenőrizzük a szavatossági időt. Ha az élelmiszer romlottnak látszik
az élelem a vegyes hulladék közé. Ezért a  vagy gyanús szaga van, dobjuk el.
polgárokat arra szeretnénk figyelmeztet-   9. Ügyeljünk az adagok nagyságára. Tésztafélék készítésekor kb. 100 grammot
                                           használunk egy személyre, rizottó készítésekor pedig 75 gramm személyenként, ami
                                           egy csésze negyedének felel meg. A zöldségek mennyiségének meghatározásakor
                                           a tányér lehet a segédeszközünk. Általa megállapíthatjuk, hogy milyen mennyiség
                                           szükséges egy személyre. Számos honlap és mobil eszköz is rendelkezésünkre áll.
                                           Egyébként mindig arra gondoljunk, hogy jobb kisebb adagokat feltálalni és szükség
                                           esetén az élelmet hozzáadni.
                                           10. Használjuk fel az élelemmaradékokat. Egy kis erőfeszítéssel, képzeletünk
                                           segítségével az élelemmaradékokból kiváló ételek készíthetők. A gyümölcsmaradé-
                                           kokból ízletes smoothi készíthető, a zöldségekből pedig egytálétel. A kulináris portálok
                                           és fórumok ötletek sokaságát kínálják a kifőtt tészta, a burgonya stb. felhasználásához.

LENDAVSKE NOVICE 19 LENDVAI HÍRADÓ
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24