Page 14 - Muraszombat_es_videke_1891
P. 14
M gbizatott tehát az előkészítő bizottság az
méltányolni annak az értelmiségnek a törek kor, midőn annak megtörténtét a múltban s
zal, hogy ezen előfeltételek iiJimlegylkáról bizton
vését, a mely minden, sokszor egészen jelen valószínűséget a jövőben kétségbe vonni ta ságot szerezzen; mert azok bármelyikének elina-
téktelen alkalmat megragad arra, hogy e pasztaljuk. rw.i.isa esetén ezen vonal eszméjéről le kellene
járás közönsége e vármegye egyéb részeivel Ne attól féltsék tehát uraim a muraszoin un miaui.
sok tekintetben nem is hasonlítható viszonyai háti járás vend nyelvű lakosságát a magyar Mivel pedig emlékiratában már maga a bi
között is, erkölcsi és anyagi téren ép ugy ság jól felfogott érdekében, aki módját keresi zottság megemlékezett arról, hogy járásunk közön
ségének egy nagy része előnyösebbnek tartja a
megmutassa jeleit a magyar hazához tánto- annak, hogy addig is, mig a nép az állam gyauafalvai osszjköttetési, s a bizottság is kiemelte
rithatlanul ragaszkodás nemes érzetének, mint nyelvét, általánosságban beszélni kepes, az sa ezen vonalnak közgazdaság), politikai es forgalmi
azok, kik felettünk Ítéletet mondanak : az ját nyelvén hazafias eszméket olvashasson, előnyeit; és csupán a nagyobb építési tőke be
csak szükkeblüségből — hogy ne mondjam hanem kárhoztassák azt a chauviuizuiust, a szerzésének nehézsége irányozta a bizottságnak
roszakaratból — hozhat fel „nemzetiségi szem mely kényszeríti a vend nyelvű népet arra, tevékenységét első sorban az alsó-lendvai irányra;
— azért megbizatott az előkészítő bizottság azzal
pontokat" indokul egy oly vállalat ellen, hogy olvasási vágyát ellenséges irányú nyom is, hogy egyidejűleg szerezzen magának törzsrész
melynek a vármegyében C éves nyitott múltja dai termékekkel elégítse ki. vények jegyzése, ugy a kormánytól és Vasvárme
van. Csak egyet kérünk tehát attól, aki ter gyétől remény Illető segély mérvének kipuhatolása
Mi van ezzel mondva? Az, hogy a gazd. veink és czéljaink felett bíráskodni magát altul meggyőződést arról is, váljon a fenforgo
egyesület igazgató választmánya attól tart, jogosultnak hiszi: előszót* ismerje meg vi nehézségek daczára nem volua-e mégis a gyana-
miszerint a magyar-vend nyelven megjelenő szonyainkat, legyen benne elegendő jóakarat, talvai vonal léteóthelésére szükséges építési tőke
biztosítható ?
„Muraszombat és Vidéke" a szláv nemzeti méltányolni törekvéseinket s azután ítéljen. Az előkészítő bizottság az értekezletnek ezen
törekvéseknek fogja útját egyengetni. határozat ihoz is hozzájárulván, azon megbízatási,
Aki ezt akár magán utón, akár — egye — hogy mindkét vonal-irányt vonja be tanulmánya
sületi határozat elfogadásával — nyilvánosan Nyílt levél e lapok Szerkesz és működése körébe, — elfogadta; és nincs okom
kétkedni abban, hogy az értekezlet, egyhangú bi
magáévá teszi, az méltatlanul és alaptalanul tőjéhez ! zalmával reáruliázott és általa elfogadott megbí
vádolja azokat, a kik 6 éven keresztül ezen T Szerkesztő u r! zatást lelkiismeretesen és eredményűvel fogja be
lapnak élén állottak, vagy gyanúsítja azokat, Ez.eu lapok legutóbbi számában <gy valaki, tölteni és arról annak idején az újabban összehívandó
kik a fiók-egyesületet jelenleg igazgatják. névaláírás nélkül „A világ végén" c/.im alatt köz értekezletnek jelentést tenni.
Tertium non datur. zétett C/.ikkbeii a világ forgalmától! elz.arkóz.ott- Kitetszik ezen — az érdek* Itség által megtar
Hiába az az okoskodás, „hja az a bizony ságunk felett elmélkedve, megtámadja a mura tott értekezleten megjelentek által coustatálható
— tényállásból az, hogy maga az előkészítő bi
talan jövőre" vonatkozik! Nőin egy távol jövő szombat,— gyauafalvai vasúti irány pártolóit, — zottság ejtette el azon eszmét: hogy Muraszombat
szemrehányásokkal illeti szűkkeblű .égé miatt Vas-
ismeretlen szereplőinek tervezgetését,a tegnap vármegye törvényhatóságát, — s azon óhajának csupán A Isti-Bem! viíval legyen összekötve, — mert
és a ma tényezőit Ítéli meg az. ki igy beszél. ad kifejezést, hogy járásunk Zala varmegyéhez ily tervvel az érdekeltségi gyűlésen fel sem lépett,
Pedig azok a tényezők lia nem is képesek csatoltassék. hanem a Regedéig tervezett vonal előkészítő mun
Ha a czikkiró ur nevének aláírásával, a saját
olyan messze kiballszó hangon kiáltani a haza nevében nyilatkoznék, ez esetben nem reflectálnék kálataira kért az értekezlettől megbízatást ; —
kitetszik, hogy maga a bizottság magáévá tette, a
szent nevét mint mások, azért ugyanannak e/.ikkére; mert én soha nem lelkesedvén az alsú- gyauafalvai irány eszméjét is, mert különben min
szeretetét bizonyára hordják olyan mélyen lendVili összeköttetés mellett, a gyauafalvai irány fogadta volna el az ezen vonal létesít hetesére
érző keblekben, hogy joguk lehet a gyanúsí pártolása miatt, a következetlenség vádjával ma megkivántaló adutok beszerzésevei megbízatását;
tással szemben védelemre kelni. gamat találva nem érzem, — az pd' g közömbös — és kitetszik, hogy az érdekeltség bizalommal
reám nézve, hogy egyes ember egyéni rz.lé-e sze van az előkészítő bizottság irányában, mert anél
Midőn 0 évvel előbb e lapnak magyar-
rint melyik törvényhatóság feuhatósága alá kíván kül nem bízta volna meg mindkét irány letesit-
vend nyelven megteremtése e járás értelmi
tartozni. — Mivel azonban a czikkiró ur akként hetésének *lőkészitésével.
ségénél szóba került, tudták azt az irányadó ir, mintha ö az általános közhangulatot fejezné Ugy tudom, hogy az előkészítő bizottság az
körök, a init mi tudtunk, hogy a muraszom ki. azért szükségesnek tartom kijelenteni, hogy a idő rövidsége miatt eddig sem arról nem szerzett,
bati járás vend nyelvű lakói különösen a vasúti kérdésben elfoglalt álláspontja nem igazolt, magának biztonságot, váljon a rédics— körmendi
hogy a Vasváriuegye törvényhatósága ellen mél vonal a legközelebb időben kiépül-e? sem arról,
határszélen el vannak árasztva a szomszéd váljon mindkét kormány a regedei beágazást meg
tatlanul emelt kifakadásokat nem osztom, — a
iStájerhonban. Ciliiben, Klagenfurtban, Lai- Zalavármegyéhezi csatlakozás eszméjét nem pár engedi-e ? nincs tudomása arról, hogy a kormány
bachban stb. megjelenő illyr nyelvű lapokkal, tolom, és meg vagyok győződve arról, hogy ebbeli egyik vagy másik vonalnak mily mérvű segélyt
hisz a járás akkori főszolgabirája több mint 10Ü felfogásom a járási közönség zömének érzületével helyez kilátásba, nem nyilatkozott sem Zala,
példányt koboztatott e l; és mégis alig tettek találkozik. sem Vasmegye törvényhatósága mily összeggel
egy számbavehető lépést azon czelból, hogy Czikkiró ur azt állítja, hogy a gazdasági járulnod a tervezett vonalakra, s nem gyüitettek
még az érdekeltség körében aláírások törzsrészvé
a népoktatási viszonyok javítása, a népisko egyesületnek a muraszombat — alső-leudvai vasúti nyek jegyzésére.
összeköttetés létesítése tárgyában megindított moz
lák hozzáférhetőbbé tétele által oda vigyék galma azon okból fog hajótörést szenvedni, mert Időelőtti és indokolatlan tehát a czikkiró ur
a nép gyermekét, miszerint az állam nyelvét éppen azon egyének, a kik évek előtt helyeselték nák azon kijelentése, hogy a gyauafalvai vonal
inkább és inkább magáévá téve, az ellenséges és kivihetőnek egyedül ezen összeköttetést tartot ki nem építhető : — s ezen felfogás kell hogy
érzelmű illyr lapokat magyar nyelvű olvas ták, — most azzal szemben állást foglalnak s a ellenkezzek az előkészítő bizottság meggyőződésé
gyauafalvai irányt állítják előtérbe; csupán azért, vel is mert különben a bizottság nem fogadta
mányokkal felcserélni képes legyen. Bizonyítja mert most a gazdasági egyesület helyezkedik az volna el ezen irány létesít heteséhez szükséges
ezen állítás valódiságát ama körülmény, hogy általuk előbb eredménytelenül megkísértett alsó- teendőkre is a megbízatást.
5 év óta húzódik a muraszombati káth. anya- leudvai vonal létesithetóséuek álláspontjára. Igaz ugyan, hogy a gyauafalvai irányra 8 év
egyházhoz tartozó korong-muraszentesi iskola Ezen állítás nem felel meg a vaicsagnakt előtt az. építési tőkét beszerezni nem sikerült; —
felépítésének kérdése, amelynek czélja volna, mert az alsó-lendvai összeköttetést Muraszomba; de ez nem lehet mérvadó a jelenre nézve, sőt
éppen az akkor szerzett tapasztalatok serkenthetik
végpontul maga a gazd. egylet, állni kiküldött
hogy a Muraszombattól 4 — 5 kilométerre fekvő
vasúti előkészítő bizottság ejtelte el; — tehát az előkészítő bizottságot arra, hogy jelenleg a
községek tanulóit iskolával ellássa. -- hogy nem merült fel szüksége sem annak, hogy ezen siker reményével ténykedjék.
megszüntesse azt az anomáliát, melyszerint a iráuynyal sznob n bárki is állást foglaljon. Ugyanis 8 év előtt egyetlen egy ember kez
muraszombati katli. felekezeti iskola két ter Ugyanis Vasváriuegye alispánjának elnöklete deményezte a mozgalmat, — egymaga igyekezett
alatt tartott vasúti értekezleten az előkészítő bi az általa felvetett eszmének híveket toborzaui;
mébe közel G00 gyermek van beosztva, —
zottság elnöke gróf Bitthyáuy Z-ógmond ur ő nem lett megalakítva, meg sem kérdezve és össze
és hogy a stájer határszél' gyermekek rendes
méltósága, az addig teljesített működéiről számot sem lett híva az érdekeltség; és mégis sikerült
izkoiáztatásban nem részesülő 50°Jo-tóliját is adván, a kiküldött bizottság nevében bejelentette, csupán a járás területén mintegy 00 ezer forint
kolához segítse. hogy az alsó-leudva—muraszombat — regedei vo törzsrészvényt jegyeztetni ; a mely jegyzések között
Ily viszonyok között lehetett e észszerűbb nalat tartja a jáms'-a leghnsznosabbiiak s azt véli vau ugyan két 20 ezer forintos ajánlat, de az nem
valami, mint olyan módról gondoskodni, hogy legkönnyebben kiépüli* tőnek ; i-zeu — Muraszom való. amit czikkiró ur állít, hogy bárki is 40 ezer
a csupán vend nyelven beszélő közönség sa batot két. oldalról összekötő — vonalra kérte az triót jegyzett, volna.
érdekeltség megalakítását és a törvényhatóságnak
Már pedig azt hiszem, hogy ha egyes ember
ját nyelvén juthasson oly tartalmú olvasmány pártfogását. nek sikerült 8 év előtt ily eredményt elérni, akkor
hoz, mely őt a haza szeretettre tanúja? Az előkészítő bizottság elnökének ezen elő joggal feltehetni, hogy az egész járás gazdaközön
Tehát nem a „nemzetiségi szempontok", de terjesztése általános helyeslései találkozott s az ségét képviselő gazd. egylet ezen közügyét, képező
a legtisztább hazafias lelkűiét adott életet a ellen senki szót nem emeli. Én — a ki a Mura- vasúti kérdés iránt nagyobb sulylyal s több ered-
ményrei kilátással csinálhat propagandát; — mert
két nyelvű lapnak. Ks hogy a kijelelt irányt szómba* végponttal biró alsó-lendvai összeköttetést
soha nem pírtoltam — ezen két oldalról Mura- ma már általánosabb a vasúti közlekedés szüksé
becsülettel követte, mi sem igazolja inkább, szomb ltot összekötő vonal tervét szintén magamévá gességének érzete mint volt 8 év előtt, — inért
mint hogy az „Agramer Zeitung" által a leg- teltem; mert azzal járásunk azon érdekeltségét is előbb a mozgalom csak járásunkra szorítkozott,
vehemensebb hangon megtámadtatott s az részben kielégítve láttam, amelynek ugy kiviteli-, míg értesülésem szerint jelenleg a szentgotthárdi
ellen álláspontját nyíltan és hazafias önérzet mint b hozatali piacza Ausztriában van és amely jura.- egy része is azon eszmét, magáévá teszi, s
érdekeltségnek igényét, az Alsó-L-ndvától csupán azt anyagi támogatással létesít* ni törekszik : mert
tel védelmezte.
Muraszombatig szándékolt egyoldalii ö-s/.eköttetés a gazd. egylet ez irány báni működése iránt senki
Tanuul hívom fel — nem az irányadó egyáltalán hasznára nem lett volna. bizalmatlansággal m-m viseltetik és mert az egy
köröket, mert azok csak egyoldalú hivatalos Többek felszóllalása után az előkészítő bizott let joggal számíthat nemcsak azok támogatására,
jelentések után ismerik e járás viszonyait — ság hozzájárulásával megállapít tatot t, miszerint akik ezen eszmét 8 év előtt támogatták, de a
hanem mindazokat, kik e lap életét figyelem az alsó-leudva—régedéi vonal csak az esetben bir járás egész, területén elszórva levő tagjai segélyé
mel kisérték, szolgálhatta-e valaki a mura járásunkra az áru- és személyforgalmat kielégítő vel és közreműködésével oly egyéneket is meg
szombati kisdedóvoda, következőleg a magya értékkel, ha biztosítás szereztetik az iránt, hogy nyerhet az ügynek, a kik 8 év előtt ••zen eszme
a legközelebbi jövőben a körmend — rédicsi vonal
liánt nem érdeklődtek, avagy azzal szemben bi
rosítás ügyét lelkesebben és önzetlenebből, ktépül; — csak akkor létesíthető, ha a regedei zalmat lansággal viseltettek.
mint azok, kik ennek élén állottak? beagazást az osztrák és magyar kormányok meg Eli és — az érdekeltségi élt"kezleten tapasz
Ne értsen senki félre! jól tudjuk, hogy engedik ; — és csak ugy szerezhető he az építési talt hangulat szerint, — velem együtt igen sokan
az érdem olt kezdődik, a hol a kötelesség költség, ha ennek !a része a kormány és a két előnyt adunk az alsó-lead vai irány felett a gya-
érd* kelt törvényhatóság segélyéből, ugy a mind liafaIvai összeköttetésnek; — mert az alsó-lendvai
végződik, s mi Csak kötelességet teljesítettünk,
két megyei érdekeltség körében gyűjtendő törzs összeköttetés járásunknak csak egy igen rövid
de utaluuuk kell arra, hogy teljesítettük ak részvény jegyzésekből biztosítva leeud. részét szélűé át s csak elenyész.őleg csekély részét