Page 84 - Muratáj 14 1-2

már ’a sátorban lopó, a szabadon lévő árut megdézsmáló tolvaj’
stb., vagy a mondatszerkesztést teszi körmonfonttá: „A sötétben
lassú ügetésbe kezd az öt juhász, s a major szélén fültövön ütvén Mi-

hály a saját csacsiját, megadja az egész csapatnak a helyes direkciót a

követendő út irányára nézve.” „a szívverések ezen pillanataiban egy-
másra szomorúan tekintvén, birtokba vették a takarót, mert a gyer-

meket maguktól elszakíttatni semmi módon sem engedhették…” Az
előbbi példát a Megöltek egy legényt című novellából emeltem ki,
itt a választékos szófűzés a szótlan, durva, könyörtelen pusztai
ember magatartásának ellenpéldája, erőteljes kontraszthatást
82 vált ki a befogadóban. Egy kissé komikus is a hatás, hiszen nem
illik ez az archaikus körülményeskedés, a fontolóra vett beszéd a
nyers, szűkszavú, inkább cselekvéshez és lassú reagáláshoz szo-
kott egyszerű emberek világához. Kérdés, hogy mi célt szolgál ez
a torzítás? Sághy említett tanulmánya szerint Tömörkény „áb-
rázolásai humoros hatást eredményező retorikai torzításokon mennek

keresztül, vagy még pontosabban fogalmazva: azok segítségével válnak

egyáltalán láthatóvá a nevezetes szegedi parasztok és az egyéb urak.

Vagyis: sokkal inkább elnagyolt, elrajzolt és torzító (…) a tömörkényi

ábrázolásmód, mint valósághű és tényszerű. Ráadásul a kifigurázott
magyarázó logika, mely a várakozás felkeltése után minduntalan
valami bagatell vagy abszurd dolgot hoz a tudomásunkra, sokkal
inkább gúnyt űz a tudományos gondolkozásból, logikából, (…)
mint ténylegesen megvalósítja” (Sághy, i. m. 1243). Hogy a novellák
nyelve az etnográfiai leírás karikírozását szolgálná, azt bármily
meggyőzően bizonygatja Sághy, a magam részéről kételkedve fo-
gadom. Miért állt volna szándékában a tényszerűséget túlzások-
kal felülírni, parasztjait, „barbárjait”, babonás hitű népi figuráit
gúny tárgyává tenni? Bélteki Mihály novellabeli karakterrajzára a
karikatúra/karikaturisztikus megjelölés egészében aligha illik rá.
Rátartisága, virtuskodása szánalmas, ősindulata félelmet kelt, a
rajta esett sérelem (tudniillik, hogy nem hívták meg disznótorba)
miatt a bosszú kegyetlensége (meggyilkolja, megöleti az útjába
kerülő csikósbojtárt), valamint a gyilkolásnak a természetes tu-
domásulvétele megrendítő, tragikus hatást kelt az olvasóban, és
nem a nyers erőt képviselő buta paraszt komikus figuráját idézi.
Kétségtelen tény, hogy a novellákban az elbeszélésmód önmagára
irányítja a figyelmet, ez adja „a szövegek befogadásának izgalmát