Page 8 - KEPÉNÉ Bihar Mária - Hetés népi táplálkozása

6 Bevezető gondolatok

A hetési népi táplálkozás általános jellemzői

De mi is jellemezte a közép-európai térség, ezen belül pedig a Lendva-vidék és Hetés népi táplálko-
zását? Napjaink fogyasztói társadalmában már elképzelni is nehéz, hogy egykoron nem volt magától
értetődő, hogy minden nap hús kerüljön a család asztalára és bármikor hozzá lehessen nyúlni az
ételhez. Egy parasztcsalád egész éves munkája, a teljes parasztgazdaság és a háztartás működése el-
sősorban azt a célt szolgálta, hogy biztosítsa a család élelmét. Az önellátás megoldása, a senkitől sem
függés a parasztgazdaságok legfőbb célja volt. A készáruk megvásárlásához szükséges pénz ritka ven-
dég volt a háznál. A szükség, különösen a szegényebb családokat arra ösztönözte, hogy a természet-
ben előforduló minél többféle alapanyagot felhasználjanak. A természeti környezet adta lehetőségek
és az évszakok rendje lényegesen meghatározta az alapanyagokat. A szegényebbek főként növényi
eredetű táplálékot fogyasztottak, hiszen annak előállítása gyorsabb, olcsóbb és gazdaságosabb volt,
mint a húsé. De nemcsak az alapanyagok voltak változatosak, hanem a feldolgozásukat és a tartósítá-
sukat szolgáló eljárások is. A modern technikai berendezések híján olyan természetes módszereket
alkalmaztak, mint az aszalás, sózás, füstölés, befőzés és zsírban tárolás. Mértéktartóan és változato-
san igyekeztek étkezni, gondosan megkülönböztetve a hétköznapok és az ünnepek étkezési rendjét.
Arról nem is beszélve, hogy a táplálkozás jóval többet jelentett annál, mint az, hogy mit és mikor
ettek. Az étkezés olyan szimbolikus cselekedet is volt, amely egyebek között kifejezte a család és a
közösség összetartását, vallási hovatartozását, alkalomadtán pedig a vendégszeretetet is.

Napjaink terített asztalain különböző tájak és korok ételei adnak egymásnak találkát. Az emberek az
élet egyik területén se olyan kiegyensúlyozottan újítók és hagyományőrzők egyszerre, mint az étke-
zésben. Többségük a táplálkozását illetően rendkívül nyitott, toleráns és befogadó. Ha gusztusos és
finom egy étel, nem zavar bennünket, hogy az sváb, török, olasz, francia, angol, amerikai vagy kínai.
Jöhet a cigánypecsenye, a szárma, a pizza, a beefsteak, a krumpli vagy a rizs. Ha ízlik, senki sem kéri
számon a származásukat és szívesen építi be saját étkezési szokásaiba.

Ha részletes elemzés alá vetnénk egy mai hetési vagy muravidéki család étkezési rendjét, megdöbben-
ve tapasztalnánk, hogy milyen kulturális sokszínűség mutatkozik meg benne. A magyar, a szlovén, a
horvát, a szerb, az osztrák, az olasz, az amerikai és számos más nép ételei mind-mind helyet kapnak
benne. Csak komoly kultúrtörténeti nyomozás után lehet egy-egy étel „eredetét és nemzetiségét”
megállapítani, ha egyáltalán meg lehet. Például, a baklaváról, a burekről vagy a csevapcsicsáról a köz-
vélekedés azt tartja, hogy tipikusan szerb ételek, miközben a török szakácsművészet remekeiről van
szó, amelyeket az évszázados együttélés során vettek át a Balkán népei. A különböző tájak ételeit tehát

Hetés népi táplálkozása