Page 10 - lendavske_novice_2014-03
P. 10
LendavaSkupnost in občani Közösség és polgárok
ködésével forgattak. Ezután az Ethnotrip, nek is, amely a honlapján megjelentetett támogatták. Reméljük, hogy a rendez-
a Cadaveres, az Inbred Knucklehead és a közleményben kifejezte Lendvával kap- vény által gazdagítottuk a helyi kulturális
Siddharta együttesek fellépése követke- csolatos elragadtatását. életet, valami hasznosat tettünk a fiata-
zett. Nagyon örültünk a közvélemény és lokért és megmutattuk nekik, hogy nem
a média pozitív visszhangjának, miként a A rendezvényt Lendva Község, az vagyunk közömbösek az iránt, merre ve-
fő fellépő együttes, a Siddharta dicséreté- MMÖNK, az LKMNÖK, a Terme Lendava zet majd az útjuk...
és más helyi intézmények és vállalatok
A rendezvény „rejtett” célját talán leginkább a diákunk, Klemen Pucko szövegéből származó
rövid részlet sorait olvasva fejthetjük meg:
„A Muravidék még mindig Szlovénia Hazaszeretet... Egyszerűen hangzik, de a saját, a tulajdon országunkban fogunk
legfejletlenebb vidéke, amely régóta sok nagyon bonyolult szó is egyben. „elesni”... De ennek ellenére meg sem
problémával küzd. A válság csak elmélyí- Számomra a hazaszeretet például azt mozdulunk! Csak nézünk, és várjuk,
tette ezeket. Az egyetemet elvégző fiata- jelenti, hogy ápolod a régi hagyományokat. hogy mások mentsenek meg bennünket.
lok gyakran nem találnak munkát. Sokan Hogy büszke vagy az országodra, a szárma- És kik ezek a mások? Ezek a mások
közülük a szüleiknél maradnak, csak zásodra, a nemzetedre. Amikor bekapcsolod nem jönnek el. Soha nem voltak, és nem
ülnek a számítógép előtt és nem tesznek a tévét és látod játszani a nemzeti válogatot- is lesznek. Magunknak kell megoldanunk
semmit azért, hogy valami megváltozzon. tat, valamint hallod felcsendülni a himnuszt, a gondjainkat és gondoskodnunk arról,
Gyakran várják, hogy az állam majd büszkévé válsz. Vidámmá. Vagy hogy részt hogy a fiatalok olyan mértékű kivándor-
mindent tálcán kínál nekik. Még többen veszel a nagyobb állami ünnepek kapcsán lása, mint amilyent jelenleg tapasztalunk,
pedig egyszerűen elmennek – szervezett rendezvényeken, hogy emléke- véget érjen. Miért ne találhatnának ők
a legtöbbször a határ túloldalára, Auszt- zel a nagy elődökre, akik évszázadokon át Szlovéniában munkát? Miért ne lehetne
riába, sokan viszont Németországba is. küzdöttek a nemzetükért és nem adták meg nálunk fejlett csúcstechnológia, kitűnő
A tudással felvértezett, ígéretes, fiatal magukat. Nem adták meg magukat, hanem laboratóriumok, vállalatok? Miért ne
emberek egyszerűen fogják magukat, továbbmentek, tovább – a többiek javáért, lehetnénk épp mi azok, akik megváltoz-
és elmennek – gyakran vissza sem tér- azért, mert egyszerűen tudták, hogy igazuk tatják a történelem folyását? Először kis
nek. A munkahely, a családalapításhoz van. Az egész igazán elkeserítő, hiszen mi- tettekkel, később pedig…”
szükséges normális feltételek biztosítása után nem törtek meg bennünket a törökök,
nemegyszer előnyt élvez a hazaszeretet akik évszázadokig átvonultak tájainkon, Klemen Pucko, a Lendvai KKI diákja
előtt. Felróhatjuk ezt nekik egyáltalán? sem a fasiszták és a nácik, úgy tűnik, hogy (részlet egy hosszabb szövegből)
S štipendijami in spodbudami za boljši položaj mladih
Občina Lendava bo junija objavila raz- iskati predvsem v turizmu in storitvenih stavljati resen izziv za delodajalce in
pis za zaposlovanje mladih s štipendijsko dejavnostih, neizkoriščeni potenciali pa so priložnost za mlade.
shemo za leto 2014. Razpis je sestavljen je tudi v ekološki pridelavi živil.
iz dveh delov: iz razpisa za dodeljevanje Trg dela se namreč sooča s struktur-
spodbud za razvoj malega gospodarstva in Subvencije za nove zaposlitve nimi težavami, saj prevladujejo poklici,
podjetništva, ki obsega subvencioniranje Občina Lendava želi z objavo razpisa za ki jih gospodarstvo trenutno ne potrebu-
novih delovnih mest, in razpisa za štipen- leto 2014 spodbujati zaposlovanje na ob- je. Primanjkujejo pa tehnični poklici in
dijsko shemo ter spodbujanje razvoja pod- močju občine Lendava. Do subvencij pri obrtniška znanja, tako da je mlade tre-
jetništva med mladimi. V proračunu za zaposlovanju so torej upravičeni delodajal- ba usmeriti v izobraževalne programe in
leto 2014 bodo za ta namen zagotovljena ci, ki svojo dejavnost opravljajo na obmo- poklice, ki omogočajo večjo zaposljivost.
sredstva, s katerimi bomo spodbujali izo- čju občine. Izhodiščna višina subvencije S tem namenom pripravljamo štipendij-
braževanja za poklice, ki jih trg potrebuje. znaša od 500 do 1000 evrov za novo zapo- sko shemo, ki bo dijakom v programih
slitev pod pogojem, da se subvencionirano kemik, mehatronik in strojni tehnik v pr-
Na lanskem razpisu za dodeljevanje delovno mesto obdrži najmanj eno leto. vem letniku zagotavljala 50 evrov meseč-
spodbud za razvoj malega gospodarstva ne štipendije. Gre za programe oziroma
in podjetništva je bilo izkoriščenih le nekaj Mesečne štipendije izobrazbo, ki v veliki meri zagotavljajo
manj kot 10.000 evrov, kar kaže na to, da za tehnične programe možnost zaposlitve v lokalnem okolju.
podjetniške iniciative v našem okolju kljub Program spodbujanja zaposlovanja mla-
spodbudam občine ni. Zaradi velikega šte- dih je aktiviral tudi Zavod za zaposlo- Tako občina kot javni zavod in srednja
vila nezaposljivih mladih s poklici, ki jih vanje RS. Obe spodbudi bi morali pred- šola pa si bodo prizadevali, da bodo šti-
gospodarstvo ne išče, je treba priložnosti pendisti že v času šolanja v kontaktu s po-
tencialnimi delodajalci, bodisi preko obve-
17. letnik, 3. številka LENDAVSKE NOVICE 10 LENDVAI HÍRADÓ 18. VI. 2014