Page 11 - Lindua 9-10/2010

Uvodnik • előszó

ta eszembe. Gyönyörű és megható emberi sorsokat, felsejlő emlékeket” kutatunk sokadszor Muravidéken
falutörténeteket, régi meséket, időnként – ahogy a a mesegyűjtés kapcsán. Érzem már régóta, hogy ke-
régi nagy mesemondók mondják – zsírosabb történe- resek valamit, és azt hiszem, egy ideje tudom is már,
teket, babonás históriákat. S mennyi mindent még…, hogy mi az. Hosszú évek óta tartó beszélgetés ez a
s mennyi mindent nem hallottam még! mesélőkkel, önmagammal. Valóban vannak érdemes
Talán a helyi művelődési csoportja tesz még va- emberek.”
rázslatosabbá, összefogóbbá minden kis falut Mura- „Hova mész, hova futsz…” a mai, ám nem friss dal a
vidéken. Népdalkörök, hímző csoportok, vers és iro- híres zenésztől elgondolkodtat, amint a sok megélt em-
dalomkedvelő összejövetelek, de még számos formája lékre gondolok, azokra a pillanatokra, melyek mögött
sorolható lenne az itt aktívan élő hagyományápoló a Muravidék nehéz, kitartó, magyar ajkú, folyamatos
rendezvényeknek. Csak néhány kiragadott emlék és munkája, szeretete, emberi tartása rejlik, a határon
meghatározó élmény ezek közül, melyet akkor, abban túli magyarság példaértékű kultúraápolása. S hogy
a pillanatban – merthogy a találkozások után csor- van még teendő? Igen. De talán ez legyen egy másik
dultig telik a szív új érzelmekkel − papírra vetettem: történet, mely csak megerősíti a verejtékes munkával
„A Muravidéken, Völgyifaluban dúdolom együtt a megszerzett sikereit a muravidéki magyar kisebbség-
messzi múltba révedező népdalkör tagjaival: Volt, hol nek. S sohase feledjük el, miszerint: A gyakorlatban
nem volt, hol nem volt. Rég hallottam már a dalt, (Régi szerzett veríték vért takarít meg a harcban. S ha az ál-
mesékre emlékszel-e még?), amit jól ismerek, hiszen talunk neveltek, a gyermekeink is érzik már a hagyo-
május közeledvén gyakran csendül fel osztálytermek mányápolás, a hagyomány megélésének fontosságát,
nyitott ablakain keresztül a sétáló fülébe vagy par- akkor mondhatjuk el, hogy a magot elvetettük, s jöhet
kok mélyén kisebb ballagó csoportok szomorkás gi- bármi, az növekedik és új virágot, új világot hoz.
tárkíséretével. A dal ismerős, de az érzés oly nyilalló.
Anyák napi készülődés ez Völgyifaluban, arra készül 2010. november
a dalt előadni a 60−70−80-as éveiben járó csoport,
baráti társaság. Gyerekeknek, unokáknak, maguk-
nak. Hiszik, hogy a hagyomány így tovább él… „
„Szívdobogtató márciusi nap. 100 gyermek a szín-
padon. 48-as dalok, versek, idézetek a forradalmi hő-
söktől − magyarul. Felsíró katonadalok a citerákból. Hi-
telesség, tisztaszívűség. Mélyértékű ünnepi beszédek.
Nem grandiózus, ám tanító díszlet és képek a múltból,
161 évvel ezelőttről, Magyarország hőseiről. Mindenki
fekete fehérben, az ősi ünnepi színben, kivétel nélkül
nemzetiszínű kokárdában. A színházterem zsúfolásig
megtelt, legalább 400-an vagyunk. A fináléban minden
szereplő lassan a színpadra kerül, és összeölelkezve tu-
datják velünk, mindenkivel, hogy mi összetartozunk.
Erősebben dobbannak a szívek, és a kikívánkozó
könnycseppel is egyre nehezebb megküzdeni…. A hely-
szín Muravidék, Lendva, 2009. március 15.
Hazaindulunk. Ismerős erdők, őrségi fák, megér-
keztünk. Hazaérkeztünk?
Mekkora az emberi szív? Hány emléket bír hor-
dozni magában a bölcsőtől a koporsóig. A „múltból Plesni ritmi • Táncrítumosk (Fotó: Tomaž Galič, FVKL)

• 9-10/2010 11