Page 8 - lendavske_novice_2013-03-04
P. 8
LendavaSkupnost in občani Közösség és polgárok
Lendva Község XVII. ünnepe kapcsán
Lendva Község október 28-án ünnepli a községi ünnepet. Első Lakos király sen hozzájárultak Lendva Község nyári
1366-ban ezen a napon adományozta a Bánffy családnak a vásári jogot, turisztikai és gasztronómiai kínálatához.
és ezzel a lendvai birtokot bejegyezték az akkori gazdasági, politikai, a
későbbiek sorában, Európa polgári térképére. Lendva Község elismerését Spomen
ka Juretič asszony, a Lendvai II.
Készítette: Aleksandra Sarjaš tősebb eredményt a »Spárga nap Hos� Számú Kétnyelvű Általános Iskola volt
szúfaluban« című rendezvénnyel érték el. igazgatója vette át. Községi elismerésben
Az idén a községi ünnep kapcsán szer Valójában előremozdították a mérföldkö részesült a szociálpolitika fejlesztése te
vezett rendezvény megtartására október vet a falu felismertsége terén, és lényege rén kifejtett munkájáért, a speciális el
25-én a lendvai várban került sor. A köz látást igénylő gyerekeknek nyújtott, ne
ségi elismerések és kitüntetések is ekkor velő-oktató tevékenység terén kifejtett
kerültek átadásra. Az egybegyűlteket önfeláldozó munkáért, ezen gyerekek
Lázár Beáta, a Lendvai Galéria- Múzeum érvényesüléséért a község területén és
igazgató asszonya, valamint mag. Anton annak határain kívül is, továbbá a rend
Balažek, Lendva Község polgármestere kívüli odaadásért, a kitartásért, ember
üdvözölte. A díjazottaknak a polgármes ségességért, a szakmai munka területén
ter nyújtotta át az elismeréseket, a plaket az elkötelezettségért , valamint a helyi
teket és a község díszpolgári címét igazo önkormányzat keretében a fiatalokkal
ló okmányt. folytatott munkába való eredményes be
kapcsolódásért.
A legrendezettebb településnek járó Foto · Fotó: Népújság Lendva Község plakettjét Zdenko
elismerést ezúttal Hosszúfalu kapta, Huzjan úr, a lendvai születésű akadé
és pedig teljes arculatáért, a példásan ren A legrendezettebb településért járó elismerést Jožef Horvat miai festőművész és professzor vehette
dezett közinfrastruktúráért, az egyik leg veszi át (Hosszúfalu HK) • Priznanje za najlepše urejeno át. Huzjan úr a plakettet a kultúra terén
szebb falu- és kultúrotthonért, a rende naselje je prevzel Jožef Horvat (KS Dolga vas) kifejtett kiváló eredményeiért, mint aka
zett labdarúgó pályáért, a tájékoztató és démiai festőművész a hosszú éves önfel
iránymutató táblákért, valamint a meg áldozó munkájáért, művészi alkotásaiért
felelő vendéglátó ipari és gasztronómiai és pedagógiai munkájáért kapta. Mindez
kínálatért. Hosszúfalu polgárai a legjelen zel Lendvát, szülővárosát népszerűsítette.
Lendva iránt tanúsított viszonya számos
kezdeményezésben is tükröződik. Ezek
a képzőművészet promóciójához fűződ
nek. E mellett kritikusan, de korrekten kí
séri a szülővárosában zajló eseményeket.
Az idei községi ünnep alkalmával
Lendva Község plakettjében részesült
a Lendvai Önkéntes Tűzoltó Egye-
sület, és pedig a 140 éves működésért,
valamint a tűzvédelmi tevékenység meg
valósításáért Lendva Községben, az ön
zetlen és áldozatkész munkáért küldeté
sének területén.
Foto · Fotó: Tomaž Galič Lendva Község díszpolgári címe dr.
Dan ilo Türköt, jogászprofesszort, a
Duo Delicioza zene együttes • Instrumentalna zasedba Duo Delicioza Szlovén Köztársaság volt elnökét illette
meg Lendvához és annak polgáraihoz
való kötődéséért, a nemzetiségi jogok
16. letnik, 3.-4. številka LENDAVSKE NOVICE 8 LENDVAI HÍRADÓ 6. XII. 2013