Page 11 - lendavske_novice_2006-05
P. 11
OBČINA KÖZSÉG
biztonságot és segítséget nyújtanak fizeti a materiális költségeket, az életében a művelődési ház megépü-
egyes szolgáltatások, amelyek segítik intervenciók költségeit, az egyes lése, amely szűkebb és távolabbi
az idős, beteg embereket. pótprogramokat, valamint a tanulók környezetben négy ország megyéinek
iskolába szállítását. közelségében igencsak fontos kulturá-
Mindezek azok a társadalmi te- lis feladatokat hivatott teljesíteni. Egy
vékenységek, amelyek szinte ész- Az óvodákat teljes egészében a loká- ilyen monumentális épület nem azért
revétlenül hálózzák be életünket, lis közösség költségvetéséből pénzelik szükséges, hogy emlékmű legyen
és a község, azaz az önkormányzat az óvodák programjainak gazdasági egyes helyi nagyságoknak, hanem
alapvető feladatát jelentik. A község ára alapján. A kétnyelvűségből eredő hogy kisugárzásával széles népréte-
a tevékenységek megszervezésére in- költségeket fedezi az ország. gek életébe vigye el a kultúrát, adjon
tézményeket alapít, gondoskodik azok lehetőséget egy szebb, tartalmasabb
működéséről, pénzeléséről. Lendva A kultúra terén a község mint élet meghonosodásának vidékünkön,
község a következő intézményeknek alapító a törvény értelmében fede- és segítse kialakítani a multikulturális
az alapítója: zi az intézet munka- és materiális életformát itt a Mura mentén.
- az 1. és 2. számú kétnyelvű iskolák- költségeit, valamint az intézmény
programköltségeit. Az új lendvai kétnyelvű középiskola
nak Lendván azt a hiányt hivatott pótolni, amelyet
- a zeneiskolának Az egészségházban az alapító fedezi a mi ifjúságunk lemaradása jelent a
- a lendvai népi egyetemnek az invesztíciós költségeket. A lendvai fejlettebb vidékek ifjaival szemben.
- a művelődés és promóciós központ- egészségházban a község fedezi a di- Igen, mindenkinek esélyegyenlősé-
abetikus ambulancia és a sürgősségi get kell adni, hogy kifejleszthesse
nak ellátás költségeit. képességeit.
- a lendvai könyvtárnak
- a galéria–múzeumnak A népi egyetemnek a község biz- A korszerű iskolaépület jól fel-
- a lendvai egészségháznak. tosítja a szubvencionált tandíjat az szerelt műhelyeivel, minden igényt
egyes oktatási programokra. kielégítő technikájával lehet a tudo-
Jellemző, hogy a kulturális és mány fellegvára Muravidéken. Sőt,
nevelő intézetekben társalapító a A társadalmi tevékenységek műve- igényes szervezéssel magasabb célt
Lendva Községi Magyar Nemzeti léséhez megfelelő infrastrukturális kell kitűzni: nemzetközi osztályt
Önkormányzati Közösség is. hálózat szükséges. Lendva község alakítani Lendván. Van lehetőség és
iskoláiban az elmúlt években je- lenne rá igény, de még előbb meg
Mindezek a tevékenységek nagy lentős beruházások történtek: pl. kellene oldani azt, hogy Goricskóról
mértékben terhelik a község költség- a gyertyánosi iskolában 2003-ban is ide jöjjön a tanulóifjúság. Aztán
vetését, de finanszírozásuk folyama- 26.530.000,00 SIT értékben. álmodozhatunk tovább: kihelyezett
tosan és zökkenőmentesen folyik, főiskolai programok befogadására is
mindezt nem érezzük tehernek, hisz A 2. számú kétnyelvű általános isko- képesek vagyunk. Csak merészen, bát-
a mi polgárainkért és a mi gyereke- lában szintén 2003-ban 23.920.000,00 ran! Ne felejtsük, hogy az ifjúságért
inkért történik. SIT értékben végeztek felújításokat. tett dolgok a jövőről szólnak.
A zsinagógában 2005-ben a renoválás
A Szociális Központ alapítója a első fázisa történt meg. A lendvai vár Ezért minden gyermekdarab, elő-
Munka-, Család- és Szociálisügyi esetében a dél-keleti és a dél-nyugati adás, amelyre ráfeledkeznek a ki-
Minisztérium, az önkormányzat oszlop építési engedélyét szerezték tágult gyermekszemek, minden
pedig biztosítja a különböző felada- meg. eljátszott történet, mely érzést keltett
tok elvégzéséhez az anyagiakat az az érzékeny gyermeklélekben, jó
előírásoknak megfelelően – így az Az egészségházban végre sor került termőföldre talált mag, mely érző,
idősebb polgárok gondozása esetében a gyermekrendelő felújítására 22 gondolkodó, nemes lelket nevel.
az idősebb polgárok otthonában, ha millió tollár értékben: 50% az állam A gazdasági fejlettség, amely még
ezt nem képes a család fizetni, a csa- és 50% a község pénzelésében. ugyancsak várat magára, fontos, de
ládnak nyújt segítséget. egy másik szükséglet a lelki kultúra.
Végre 2006-ban az 1. sz. Kétnyelvű
Jellemző községünkre, hogy magas Általános Iskola felújítása is meg- Legyenek terjesztői, alkotói, élvezői,
a munkanélküliség a fiatalok körében, kezdődött. A munka előreláthatólag művelői a kulturális megnyilvánulás
és a demográfiai kép sem kedvező. 3 évig szakaszosan történik. Az első minden formájának!
fázis a konyha felújítása 87 millió
Magasabb a 65 év feletti idősebb la- értékben. Megemlíthetjük – hogy Pozsonec Mária,
kosság száma, mint másutt Szlovéniá- teljes legyen a felsorolás – a hosszú- alpolgármester
ban. Tehát több szociális szolgáltatás falui óvodán 2005-ben cserélték ki
szükségeltetik. a tetőt.
Az általános iskoláknak a község Mindenképpen határkő Lendva