Page 4 - lendavske_novice_2009-04
P. 4

OBČINA  KÖZSÉG

és a résztvevők motiválásában kell ke­ rája megőrzésének funkcióját. Ezzel           a megerősítést, ha a modellünket az
                                                                                     Európai Unió más, összehasonlítható
resni. A folyamat részeseinek (tanu­ már ötven évvel ezelőtt megkezdtük              térségeiben is alkalmaznák, amiben
                                                                                     elsősorban a szomszédos országok le­
lók, diákok, szülők, munkaadók) elé­ azoknak a feltételeknek és értékek­             hetnek segítségünkre.

gedettsége a kérdés pszichológiai vo­ nek a megteremtését, amelyeken ma                  Legyünk felelősek és objektívek
                                                                                     a kétnyelvű oktatás hitelességének
natkozásának fontos fokmérője. Ezek az Európai Unió nyugszik. Amit to­               erősítésénél! Amikor az államot bí­
                                                                                     ráljuk, akkor azoknak címezzük a kri­
után: miért kell változtatni valamin, vábbra is ápolni és erősíteni kell, az         tikát, akik lehetővé teszik számunkra

amivel a megkérdezett lakosok 80 szá­ a versenyképes tudás, a nyitottság,                     ezt. Azt az országot bíráljuk,
                                                                                              amely bármelyik más európai
zaléka elégedett?                            valamint az itt élő emberek kulturális           uniós országnál többet tesz a
                                                                                              nemzetiségi jogokért. Amikor
A kétnyelvűség értelmezése első­ öröksége és nyelve iránti viszonyunk.                        a modellt és az eredményeket
                                                                                              bíráljuk, akkor elsősorban a
sorban a folyamat többszintűségének A kétnyelvű oktatás hitelességét min­                     saját embereinket kritizáljuk,
                                                                                              azokat, akik ezt a folyamatot
és az ezzel összefüggő célok ér­                                                              alakítják és megvalósítják.

telmezésének a függvénye. Az                                                                      A kétnyelvű oktatás öt évti­
                                                                                              zede sokkal több figyelmet, di­
ünneplés bebizonyította, hogy                                                                 cséretet és elismerést érdemel,
                                                                                              mint amennyiben jelenleg ré­
nem igazán jól értelmezzük a                                                                  szesül. Ebből a szempontból az
                                                                                              ötvenedik évforduló kihaszná­
folyamatot, mivel ezt bizonyos                                                       latlan lehetőség és a kérdéshez való
                                                                                     viszonyulásunk mutatója. Van, aki
értelemben az intézmények és                                                         beszüntetné, mások alárendelnék, a
                                                                                     többség viszont elégedett vele. Foly­
a nemzetiségi politika kisajátí­                                                     tassuk büszkén és egyenesen ezt a fo­
                                                                                     lyamatot, őrizzük meg alapeszméjét,
totta. Lényegében viszont egy                                                        nemességét és küldetését.

interaktív folyamatról van szó,                                                                          mag. Anton Balažek

amelynek mindenki részese:

a tanítók, a tanulók, a szülők,

a gazdaság, a társadalmi cso­

portok, illetve egyetemesen az Dr. Danilo Türk szlovén köztársasági elnök.

itt élő emberek. Még több ne­ Dr. Danilo Türk, predsednik Republike Slovenije.

hézségünk van azoknak a cé­

loknak az értelmezésével, amelyeket dig újra és újra meg kell erősíteni és

ezzel a folyamattal kívánunk elérni. meg kell indokolni. Az eredményesség

A képzési folyamat alapvető célja az legnagyobb megerősítését azoknak a

egyénnek és ezáltal a társadalom egé­ szakembereknek a kiválósága és szám­

szének hasznos, versenyképes tudás szerűsége képezi, akik befejezték ezt

megszerzése. A kétnyelvű területen a képzési folyamatot és örömmel tér­

ehhez az általános célhoz társítottuk nek vissza ebbe a környezetbe. A szé­

a nemzeti közösség nyelve és kultú­ lesebb európai térségben az jelentené

Razstava kulinarike ter božično-novoletnih dekoracij v Radmožancih

    KS Radmožanci in Kmetijska sveto­        Razstavljena ročna dela v Vaškem domu   za razstavo po petih sklopih: 1. zeleni
valna služba Lendava sta že sedmič           v Radmožancih • Kézimunka-kiállítás a   stročji fižol z različnimi prelivi, 2. fižol kot
pripravili razstavo fižolovih jedi »Fižol    radamosi faluotthonban.                 solata, 3. mesne jedi s fižolom, 4. brez­
nekoč in danes«, kjer so si obiskovalci                                              mesne jedi s fižolom ter 5. sladice.
lahko ogledali razstavo jedi iz fižola, bo­
žično-novoletnih okraskov ter adven­                                                     Namen razstave je bil prikazati lju­
tnih vencev.                                                                         dem na koliko načinov lahko stročnice
                                                                                     vključijo v zimski jedilnik.
    Razstava je bila na ogled dva dni, in
sicer od 21.11.2009 do 22.11.2009 v                                                      Saj je znano, da so stročnice bo­
Vaškem domu v Radmožancih.                                                           gata beljakovinska hrana, ki je po­
                                                                                     membna za rast in razvoj, hranilne
    Dan prej pa so organizirali kuhar­                                               snovi pa za zdravo delovanje prebav­
ski tečaj, na katerem so pripravljali jedi                                           nih organov.
   1   2   3   4   5   6   7   8   9