Page 13 - Lindua 24/2022
P. 13
LINDUA 24/2022 › Osebnosti/Személyiségek
Szomi Pál (1936–1989) dr. Varga József
(Forrás: Szomi Béla, (1930–2021)
www.kl-kl.si) (Forrás: tinyurl.com/yfw9yxnk)
kötet szerkesztője, a szövegek gondozója is a népkölté
szeti hagyományhoz való kötődést emelte ki a hármak
alkotásaiban, főleg a prózák kapcsán, s csak másod
sorban a móriczi-mikszáthi hagyományt és örökséget.
A nyelvőrző szerepet óvatosságból csak a „nyelvápoló”
feladatkörre terjesztették ki, a nyelvfejlesztő szerepet
nem vállalhatták a kétnyelvű oktatási modellel kimere
vített rossz nyelvi állapotok között. A két nyelv elviekben Szunyog, Varga, Szomi: Tavaszvárás
való egyenrangúságára épülő oktatási modellt a magyar (versek és elbeszélések)
nyelvnek mint „megtűrtnek” a kiszorítására, a látszat (Pomurska založba, Murska Sobota, 1972)
egyenlőség fenntartására használták fel.
Az antológia azonban felbátorította az írókat arra, A felvállalt feladatok mellett a Tavaszvárás irodalmi
hogy az éppen induló szavaló- és szépbeszéd-versenyek antológia révén – Vlaj Lajos két verseskötete, a Versek
által az iskolai kötelezettségek, az iskolai oktatás mellett című, majd a halálát követően megjelent Szelíd intés
bekapcsolódjanak a nyelvművelő munkába. A másik, után – egy új írói nemzedék jelentkezett. Mondhatnánk,
ma már frázissá koptatott magyarság-, illetve identitás az irodalmi tavasz első fecskéi, akik nagy ambíciókkal és
őrző vonulat csak a „felbátorodás időszakára”, az évtized irodalmi-alkotói „akarással”, több esetben képességei
végére, illetve a 80-as évekre tehető, amikor a szerzők ket meghaladó erőbedobással készültek az írói pályára
önálló kötetekkel is jelentkeztek, elsőként Szúnyogh, egy közös nyelv- és identitásmentő gondolat és alkotói
majd Szomi Pál, s végül Varga József két verseskötettel. attitűd jegyében.
A szülőföld szeretetéből kinövő lokálpatriotizmus – a
nyelvőrzéssel és a nemzeti tudat formálásával együtt –, FORRÁS:
a megtartó identitás a Tavaszvárás íróinak fontos prog Mák (2006) – Mák Ferenc: A muravidéki költő, aki hazát
ramjává vált. Ezért talán nem véletlen, hogy Szúnyogh és teremtett magának. Muratáj ’06/1–2:152–158.
Varga több olyan verset is írt, mely szinte programszerű Bori (1993) – Bori Imre: Magyar írók Szlovéniában. In. A jugo-
en hirdeti a hűség és a helytállás igényét és szükségét. 3 szláviai magyar irodalom rövid története. Forum. 1993.
Bence (1996) – Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért.
A szlovéniai magyarság 70 éve. Hazánk – MNMI, Győr–Lendva.
3 Bence (1996) 99. 1996. 2. bővített kiadás.
11