Zágorec-Csuka Judit

POR ÉS HAMU

Porladunk, foszladozunk,
s lassan elsodor a forgószél,
hullnak sárguló leveleink,
szétesnek az avaron.

Elmúlás? Kihalás?
Kifulladás, feladás?
Fuldoklás? Haldoklás?
Szétesés Európa
nyitott határain.

Porladunk, foszladozunk,
széteső fészkeinkbe
költöznek az elveszett

galambok, hogy
fészket rakjanak.

Lidija Alt

A MURA DALA
[Mura svoj napev šumi]

A Mura dalt dúdol,
gyermekem, kedvesem,
aludj el édesem.
Fáradt vagyok én is,
tenyerem hólyagokkal teli.
Szénát raktam a szekérre,
hogy ne áztassa el a víz.

A Mura dalt dúdol,
gyermekem, kedvesem,
aludj el édesem.
A gondolatfoszlányok
megmaradnak, a fej
is teli van gondokkal.
A hideg tél siet a faluba,
fa nélkül nem ég a kályha sem.

A Mura dalt dúdol,
a sötétség lámpákat gyújt,
a fej elnehezedik, megjelenik
a fájdalom, gyermekem
édesen végre elalszik.

Fordította Zágorec-Csuka Judit

Pal Peter

FELHŐ

Néha halk folyónak hiszlek, de
ha beléd néznék, megrepedezik
a szemgolyóm hajszálhálója.
Sima még az arcod, amolyan
bolondság előtti, még nem tudsz
a fallá válásról, a szélbe tompuló
kiáltásról.

Még kacagsz, mint egy felhő,
ami folyton napközelben bukkan fel,
a derűs téli ég vagy, mi a csukott
ablakból olyan májusinak tűnik.

Egyszer láttalak csak.
Aztán nem bírtam már
a tüdőt markoló izgalommal.
Kiálltam a hidegbe,
hogy az égre meredvén
árkokba döngöljön a
hófúvás.