Ajánlott könyv

Donáth, Mirjam

Mások álma

Donáth Mirjam New Yorkban Fulbright-ösztöndíjjal tanult újságírást a Columbia Egyetemen, később a New York Universityn, majd évekig a Reuters hírügynökségnél dolgozott. De nem volt boldog. Az a hely, ahol valódi esély nyílik az önmegvalósításra, ahol magasabbra lehet jutni, mint bárhol a világon, Mirjam számára leginkább szorongásokat, idegenséget, lemondást hozott. Hét év után hazajött, majd megírta a könyvet, amelyben többek közt így írta le a vívódásait: ”A hiányérzetet, ha rám tört, amikor nem találtam kenyérízű kenyeret a boltban, amikor nem köszöntek vissza a szomszédok, vagy nem ölelhettem meg a szüleimet a születésnapomon, éppen azzal a gondolattal csillapítottam, hogy irigylésre méltó helyzetben vagyok. Hét év és egy valóságos csoda kellett ahhoz, hogy elfogadjam: az álom, amit én élek, sosem lesz a sajátom. A legnagyobb veszedelemben is mindig lesznek fák, amelyeket nem lehet átültetni. Én ilyen fáktól származom.ʺ