Ajánlott könyv

Jaouad, Suleika

Két királyság határán

Mindannyian szembesülünk olyan pillanatokkal, amelyek térdre kényszerítenek bennünket: szívfájdalom, trauma, betegség. Azon nyáron, amikor Suleika Jaouad lediplomázott, szerelmes lett és Párizsba költözött, hogy valóra váltsa régóta dédelgetett álmát, és haditudósító legyen. Majd megtudta, hogy leukémiája vann, és a túlélés esélye harmincöt százalékos. A következő öt évben világa négy fehér falból, egy kórházi ágyból, fénycsövekből, vezetékekből és csövekből állt, ő volt a 5624-es szamú páciens. Ezerötszáz napot töltött el úgy, hogy egyetlen célja az volt, hogy túléli a betegségét. A kórházban töltött évei alatt a New York Times Megszakított élet című rovatában osztotta meg az olvasókkal az élettel, halállal, gyógyulással és felépüléssel kapcsolatos tapasztalatait. Amikor huszonhét évesen ünnepelte első remissziós évét, rájött, hogy most, hogy túlélte, nem tud tovább élni, nem tud mihez kezdeni, nem tud visszatérni a régi életébe, ezért úgy döntött, hogy Oscar, egy örökbefogadott kutya társaságában beutazza Amerikát, és találkozik azokkal az ismeretlenekkel, akik a kórházban töltött évei alatt írtak neki. Ennek az eredménye a Két királyság között című könyv.