Lainšček, Feri
Szerelem-sziget
Zágorec-Csuka Judit
Szerelem-sziget a Mura hullámain
Könyvajánló: Feri Lainšček: Szerelem-sziget (eredeti cím: Ločil bom peno od valov), regény; Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület Kiadó, Pilisvörösvár, 2022, fordította: Zágorec-Csuka Judit, 270 ol.
Feri Lainšček kortárs szlovén író Szerelem-sziget (Ločil bom peno od valov) című regényében, amely 2022-ben jelent meg a Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület kiadásában a szerelem központi szerepet tölt be, hiszen a létezés alapértékét képviseli. A szerző a főhős női lelkének fejlődéstörténetével párhuzamosan állít emlékművet a muravidéki tájnak is, bemutatva azt a regény hátterében.
A család- és történelmi regényt az író tizennyolc hónapig írta. Számos történeti forrást használt fel, köztük helytörténeti érdekességeket, pl. hogy Belatincon hogyan zajlott le Zichy grófnő temetése, vagy milyen volt 1915-ben Muraszombatban (Murska Sobota) a közvilágítás és a Dobray Szálloda a város központjában, ahol a társadalmi és zenei élet zajlott, és hogyan mosták az aranyat a Murából stb. A regény a megjelenéskor, 2003-ban nagy visszhangot váltott ki, öt hónap leforgása alatt valamennyi példányát meg is vásárolta a szlovén olvasóközönség, bekerült a Delo napilap regénypályázatának a döntőjébe, amelyet a megelőző év legjobb szlovén regénye elismerés elnyerésére hirdettek meg.
A regény története az első világháborúban, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása idején játszódik, amikor a Muravidéket az újonnan megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták. Ennek a mozgalmas, ellentétekben bővelkedő, bizonytalanságokkal teli történelmi korszaknak a regénybeli főhőse Sreš Elica, akinek belső világát, érzéseit, személyiségét, valamint a regényben megjelenő muravidéki tájat rendkívüli líraisággal ábrázolja az író. Cselekményszövésében és stílusában felismerhetők a mágikus realizmus jellegzetességei is (álmok, megérzések, meseszimbolika stb.).
A szerző regényét kerettörténetbe foglalja, amelyet Elica fia, Spransky Julián mond el. Ennek bevezető részében szó esik a Mura folyóról, amelyből érdemes kiemelni a gondolatot: „…mindig is a saját útját járta és a saját kedve szerint változtatta meg a birtokhatárokat is.” Mindez jellemző a regény főszereplőjére is, aki a szerelemben szintén a saját útját akarja járni. A regény három részre tagolódik, a külső történések szerkezete utal a főhős, Elica belső lelkivilágára, aki érzelmi és értelmi fejlődéstörténete során felismeri, hogy saját szívének a hangja az az iránytű, amelynek alapján kell leélnie az életét. Tudja, hogy önmagát kell kiszabadítania a felesleges kötöttségek hálójából, amelyek korlátozzák boldogságának kibontakozását. A regény első részében Elica, a félénk lány szerelembe esését kísérhetjük figyelemmel, hogyan kerül Spransky Iván vízügyi felügyelő karjaiba, aki elcsábítja a huszonhárom éves, tapasztalatlan lányt, elbűvöli titokzatosságával, határozottságával és gazdagságával, a kapcsolattal társadalmi felemelkedést is nyújtva neki.
Elicát a múltjával kapcsolatban gonosz álmok és látomások gyötrik, kellemetlen pletykák terjednek róla, ezért szeretne kitörni a meggyűlölt falusi életéből, hogy tartozzon végre egy férfihoz, aki biztonságot jelent számára és elfogadja olyannak, amilyen valójában. Hinni akar a közös sorsban, a muraszombati előkelő életben, habár nem ért egyet Ivánnak azzal a meggyőződésével, hogy a tekintélyt és a boldogságot meg lehet vásárolni.
A regény második részének elején a fiatal Spranskyné elégedetten él az iparmágnás családtól vásárolt villájukban, de lassan megismeri, hogy az „úri élet” nemzetiségileg vegyes és megosztott. Muraszombat teli van kétszínűséggel, és tekintélyes férje könyörtelen újgazdag polgár, aki kétes üzletekkel foglalkozik. Az egyre inkább kiüresedő hitvestársi élet miatt Elica elvágyódik polgári otthonából az ismeretlenbe. Ezt az életérzést ébreszti fel benne a furcsa természetű lovászmester, Forgas Jenő. Elica kilátástalan helyzete csapdájába kerül, nem lát kiutat belőle, hiszen nem képes megbízni a férjében, aki számtalan dolgot elhallgat előtte. Lassan alakul ki benne a dac, hogy megváltoztassa a sorsát. Az önimádó és érzéketlen Spransky Iván egy érzelmileg felfokozott helyzetben meg is alázza, és azt követően meg is bünteti anélkül, hogy megértené viselkedésének okát. Ekkor Elica megérzi, hogy megtörtént köztük az a törés, amely áthidalhatatlan távolságot alakított ki köztük.
A harmadik részben Elica csalódott és kiábrándult. A fiatal Sziget Andrásban, a hadirokkantban – akit a férje testőrnek fogadott az otthonukba – váratlanul megtalálja azt a „közelséget”, amelyre vágyott. András bizalma révén életét már képes felbecsülhetetlen ajándékként felfogni. Ezt a magyar származású András váltotta ki benne. Kölcsönös vonzalom bontakozik ki köztük, amely felszabadító szerelemmé alakul át. Elica csodának tartja, ha „valaki ugyanúgy érez, mint a másik” – ahogyan elhangzik a regényben. Terveket szőnek, hogy a háború végén együtt menekülnek el, de Elica halogatja, mivel fiát nem szeretné elvenni a férjétől, hiszen tudja, hogy mennyire sokat jelentneki. Férjének Andrással szembeni kegyetlen bosszúja hozza ki belőle a végső elhatározást, hogy elhagyja családját. A regény vége nyitott kérdéseket vet fel az olvasóban. Elica hirtelen eltűnik valahol az ismeretlenben, mondhatnánk úgy is, hogy a szerelem elviszi őt egy „szerelem-szigetre”, amire a regény címe is utal, így a „szerelem-sziget” a regény kulcsszavává is válik. Keserű érzéssel, de boldogságának a megtalálásával hagyja el kétéves fiát. Elica sorstörténetéről a regény kerettörténetének befejező részében mégis megtudjuk, hogy fia, Julián, amikor felnőtt, megbocsátotta édesanyjának, hogy elhagyta.
A Szerelem‐sziget című regény központi témája a belső felszabadulás és a megbocsátás. Feri Lainščeket elsősorban az egyén szabadsága, a szerelem keresése, a felszabadító érzékiség foglalkoztatja és vezérli művének létrehozásában, rávilágít a boldogságkeresés testi és lelki nézőpontjaira is. Sreš Elica, Spranskyné a regény központi alakja, bejárja a társadalmi rétegződés lépcsőfokait és legyőzi ezeknek láthatatlan csapdáit. Elica felkészült arra is, hogy alávesse magát férje akaratának, hogy elérhesse élete célját, de azt is tudja, hogy mindez számára nem sorsszerű és nem is szerezhető meg ajándékként, hanem csak úgy, ha megőrzi méltóságát és belső világát, amely számára mindenekfelett való. Mindenféle társadalmi nyomás ellenére mégis megőrzi a reményt, amely a legmélyebb lelkivilágából fakadt, s ebben nem tud megalkudni.
A regény végének sorsdöntő pillanataiban Elicának végérvényesen döntenie kell személyes és erkölcsi értékeinek, valamint emberi tartásának a megőrzéséről, s ezen a téren is meg kell húznia a határait. Ekkor mondja ki az író az életre, a halálra és a megbocsátásra vonatkozó örökérvényű emberi bölcsességeket. A regényben most először jelenik meg új megközelítésben a Mura, amely a Muravidék (szlovénul Prekmurje) jellegzetes folyója. A táj hiteles szimbólumaként többféle tekintetben is megmutatja az igazi arcát. A folyó magában hordozza közvetlenül a természetben és közvetetten az ott élő emberek lelkében rejlő erőt. A sötét, örvényekkel teli, csendes folyásában az emberek még mindig odaátra tekintenek, a folyó túlsó partjára, közben örülnek és bosszankodnak is, mert ismerik a folyót. A Mura még számos felfedezetlen titkot és a múltból jövő tulajdonságot rejt magában. A „testét” aranyló erek szövik át, amelyek magukhoz vonzzák a hiszékenyeket. Partjain elburjánzik a kapzsiság és a telhetetlenség vágya az emberekben. A folyón nemcsak a tutajosok és az egyszerű révészek, hanem a csempészek, a spekulánsok és a kereskedők is átkelnek. A regényben elhangzik a következő eszmefuttatás is: „De végül is ki annak a megmondhatója, hiszen soha senki nem fogja véglegesen megtudni, hogy milyen érzés folyónak lenni.” A regény történetének a hátterében csendesen, sötéten, titokzatosan folyik a Mura: előreláthatatlanul és mindenhatóan. Közben dörögnek az első világháború ágyúi, a történelem sötét sodrásában élik meg mindennapjaikat és magánéletüket a regény szereplői is.
A Szerelem‐sziget című regény nem engedi meg az olvasónak, hogy érdeklődése az olvasás közben közömbösen ellankadjon. A regény a szerzőjét pedig mindenképpen a szlovén kortárs irodalom csúcsára predesztinálja. A regényben Feri Lainščeket elsősorban az emberi lélek érdekli. Ebből indul ki és ennek a pespektívájából közelíti meg szereplőinek élettörténetét és sorsát, hiszen tudatában van, hogy a mai posztmodern világunkban egyre inkább háttérbe szorul a lélek. A háromrészes regény klasszikus szlovén mű, amely szerelmi háromszögben zajló eseményeket vetít elénk, amely Spransky Iván vízügyi felügyelő és felesége, Sreš Elica, valamint Szigeti András veterán, Spranskyné testőre közt alakul ki. Spransky Iván törtető karrierista és a társadalmi ranglétrán felfelé törő kispolgár Muraszombatban. A Murából kimosott arannyal kereskedik és bonyolítja kétes üzleteit, ami által meggazdagodik. Felesége, Elica egészséges falusi lány, aki lassan tanul bele a muraszombati polgárság életébe. András az a férfi, aki testileg megcsonkított, de mégis egészséges szívvel él. Az író a szereplőit elsősorban érzelmeik megélésében és gondolkodásuk mélységeiben, valamint egymás közti viszonyaikban mutatja be. A regény háttérében a szereplők társadalmi helyzete és a múltjuk is bemutatásra kerül. Ennek a világnak az ura nem a józan ész, hanem az álmok, az elhatározások és a megérzések az egyik oldalon, és ezzel szemben, a másikon a kegyetlen merevség. A két szint között érezzük a feszültséget is. A regény története a megélt emberi sorsokat összeköti az érzékfeletti világgal, a transzcendenssel, közben kérdéseket is felvet az emberi létezés örökkévalóságának megteremtésével kapcsolatosan.
Sreš Elica egyéni sorsát szlovén Bovarynéként is emlegetik az olvasók, hiszen a szerző egy érzékeny és elvágyódó, de ugyanakkor gondolkodó és határozott női szereplőként ábrázolja, aki a nőiessége és az anyasága között vergődő életét éli Muraszombatban. A Szerelem‐sziget regény alapmotívuma a szerelem, amely Elica alakja által és lelkivilágának belső vergődésében nyilvánul meg, közvetetten megjelenik a lelkében az „odaát” is, amely a nő lélekbugyraiból fakad. A titokzatos vágyakozás, amelyet nem lehet pontosan megnevezni, de a szerelem alapérzése, hiszen Elica mindent képes érte feláldozni: a megélhetését, a gazdag otthonát, a fiát, sőt a muravidéki tájat is, amelyet a regény végén mégis otthagy. Amikor elhagyja Juliánt, a fiát és férjét, Ivánt, képletesen átlép az úgynevezett határ területen, amely a lelkében is egy korlátot jelentett. Merészen teszi meg ezt a lépést, s ezzel kilép az ismeretlenbe. A Mura folyik tovább és magával sodorja az évszázados történelmi múltat itt a határszélen. Elválasztja a szlovéneket a magyaroktól, a jobb és a bal partján élőket. A regény szereplőit, akik Muraszombat és környékén élnek, a szerző mégiscsak a folyó balpartjára helyezi. A határnak a földrajzi megnevezésen túl szellemi jelentése is van, hiszen a határ szétválaszthatja az embereket, szétmarhatja az identitásukat, de össze is kötheti mindezt, sőt szerelemre lobbanthatja a bennük rejlő vágyakat és érzelmeket.
Az emberek többsége pedig a saját és mások határai mögött húzódik meg, s nem tudják, hogy hova is lépjenek fájdalmukban, sorsuk nehéz perceiben. Elicáról mondja ki egy alkalommal a narrátor a következő szentenciát „saját magában mindig ott lesz az a határ, amit Iván sosem léphet át”. Ott pedig, a Mura másik oldalán, Feri Lainšček szavai erőteljesen erre irányultak, hiszen Sreš Elica cipője az eltűnését követően a Mura balpartján maradt, valahol Muraszombat környékén, ahol a regény cselekménye zajlik. Mindaz a szépség, ami Elicára vár az ismeretlenben, magával hordozza a bizonytalanságot is, és a némaság végső határát. Elica átlépi ezt a határt, elhagyja a Muravidéket, s ezzel átlép a szerelem örökkévalóságába. Elindult a számára elképzelt „szerelem-szigetére”, habár nem tudjuk, hogy ez pontosan hol van, csak sejtjük, hogy jó úton jár, s végül el is éri, hiszen elindult legyőzni a felmerülő korlátokat és távolságokat.
A regény története az első világháborúban, az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása idején játszódik, amikor a Muravidéket az újonnan megalakult Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz csatolták. Ennek a mozgalmas, ellentétekben bővelkedő, bizonytalanságokkal teli történelmi korszaknak a regénybeli főhőse Sreš Elica, akinek belső világát, érzéseit, személyiségét, valamint a regényben megjelenő muravidéki tájat rendkívüli líraisággal ábrázolja az író. Cselekményszövésében és stílusában felismerhetők a mágikus realizmus jellegzetességei is (álmok, megérzések, meseszimbolika stb.).
A szerző regényét kerettörténetbe foglalja, amelyet Elica fia, Spransky Julián mond el. Ennek bevezető részében szó esik a Mura folyóról, amelyből érdemes kiemelni a gondolatot: „…mindig is a saját útját járta és a saját kedve szerint változtatta meg a birtokhatárokat is.” Mindez jellemző a regény főszereplőjére is, aki a szerelemben szintén a saját útját akarja járni. A regény három részre tagolódik, a külső történések szerkezete utal a főhős, Elica belső lelkivilágára, aki érzelmi és értelmi fejlődéstörténete során felismeri, hogy saját szívének a hangja az az iránytű, amelynek alapján kell leélnie az életét. Tudja, hogy önmagát kell kiszabadítania a felesleges kötöttségek hálójából, amelyek korlátozzák boldogságának kibontakozását. A regény első részében Elica, a félénk lány szerelembe esését kísérhetjük figyelemmel, hogyan kerül Spransky Iván vízügyi felügyelő karjaiba, aki elcsábítja a huszonhárom éves, tapasztalatlan lányt, elbűvöli titokzatosságával, határozottságával és gazdagságával, a kapcsolattal társadalmi felemelkedést is nyújtva neki.
Elicát a múltjával kapcsolatban gonosz álmok és látomások gyötrik, kellemetlen pletykák terjednek róla, ezért szeretne kitörni a meggyűlölt falusi életéből, hogy tartozzon végre egy férfihoz, aki biztonságot jelent számára és elfogadja olyannak, amilyen valójában. Hinni akar a közös sorsban, a muraszombati előkelő életben, habár nem ért egyet Ivánnak azzal a meggyőződésével, hogy a tekintélyt és a boldogságot meg lehet vásárolni.
A regény második részének elején a fiatal Spranskyné elégedetten él az iparmágnás családtól vásárolt villájukban, de lassan megismeri, hogy az „úri élet” nemzetiségileg vegyes és megosztott. Muraszombat teli van kétszínűséggel, és tekintélyes férje könyörtelen újgazdag polgár, aki kétes üzletekkel foglalkozik. Az egyre inkább kiüresedő hitvestársi élet miatt Elica elvágyódik polgári otthonából az ismeretlenbe. Ezt az életérzést ébreszti fel benne a furcsa természetű lovászmester, Forgas Jenő. Elica kilátástalan helyzete csapdájába kerül, nem lát kiutat belőle, hiszen nem képes megbízni a férjében, aki számtalan dolgot elhallgat előtte. Lassan alakul ki benne a dac, hogy megváltoztassa a sorsát. Az önimádó és érzéketlen Spransky Iván egy érzelmileg felfokozott helyzetben meg is alázza, és azt követően meg is bünteti anélkül, hogy megértené viselkedésének okát. Ekkor Elica megérzi, hogy megtörtént köztük az a törés, amely áthidalhatatlan távolságot alakított ki köztük.
A harmadik részben Elica csalódott és kiábrándult. A fiatal Sziget Andrásban, a hadirokkantban – akit a férje testőrnek fogadott az otthonukba – váratlanul megtalálja azt a „közelséget”, amelyre vágyott. András bizalma révén életét már képes felbecsülhetetlen ajándékként felfogni. Ezt a magyar származású András váltotta ki benne. Kölcsönös vonzalom bontakozik ki köztük, amely felszabadító szerelemmé alakul át. Elica csodának tartja, ha „valaki ugyanúgy érez, mint a másik” – ahogyan elhangzik a regényben. Terveket szőnek, hogy a háború végén együtt menekülnek el, de Elica halogatja, mivel fiát nem szeretné elvenni a férjétől, hiszen tudja, hogy mennyire sokat jelentneki. Férjének Andrással szembeni kegyetlen bosszúja hozza ki belőle a végső elhatározást, hogy elhagyja családját. A regény vége nyitott kérdéseket vet fel az olvasóban. Elica hirtelen eltűnik valahol az ismeretlenben, mondhatnánk úgy is, hogy a szerelem elviszi őt egy „szerelem-szigetre”, amire a regény címe is utal, így a „szerelem-sziget” a regény kulcsszavává is válik. Keserű érzéssel, de boldogságának a megtalálásával hagyja el kétéves fiát. Elica sorstörténetéről a regény kerettörténetének befejező részében mégis megtudjuk, hogy fia, Julián, amikor felnőtt, megbocsátotta édesanyjának, hogy elhagyta.
A Szerelem‐sziget című regény központi témája a belső felszabadulás és a megbocsátás. Feri Lainščeket elsősorban az egyén szabadsága, a szerelem keresése, a felszabadító érzékiség foglalkoztatja és vezérli művének létrehozásában, rávilágít a boldogságkeresés testi és lelki nézőpontjaira is. Sreš Elica, Spranskyné a regény központi alakja, bejárja a társadalmi rétegződés lépcsőfokait és legyőzi ezeknek láthatatlan csapdáit. Elica felkészült arra is, hogy alávesse magát férje akaratának, hogy elérhesse élete célját, de azt is tudja, hogy mindez számára nem sorsszerű és nem is szerezhető meg ajándékként, hanem csak úgy, ha megőrzi méltóságát és belső világát, amely számára mindenekfelett való. Mindenféle társadalmi nyomás ellenére mégis megőrzi a reményt, amely a legmélyebb lelkivilágából fakadt, s ebben nem tud megalkudni.
A regény végének sorsdöntő pillanataiban Elicának végérvényesen döntenie kell személyes és erkölcsi értékeinek, valamint emberi tartásának a megőrzéséről, s ezen a téren is meg kell húznia a határait. Ekkor mondja ki az író az életre, a halálra és a megbocsátásra vonatkozó örökérvényű emberi bölcsességeket. A regényben most először jelenik meg új megközelítésben a Mura, amely a Muravidék (szlovénul Prekmurje) jellegzetes folyója. A táj hiteles szimbólumaként többféle tekintetben is megmutatja az igazi arcát. A folyó magában hordozza közvetlenül a természetben és közvetetten az ott élő emberek lelkében rejlő erőt. A sötét, örvényekkel teli, csendes folyásában az emberek még mindig odaátra tekintenek, a folyó túlsó partjára, közben örülnek és bosszankodnak is, mert ismerik a folyót. A Mura még számos felfedezetlen titkot és a múltból jövő tulajdonságot rejt magában. A „testét” aranyló erek szövik át, amelyek magukhoz vonzzák a hiszékenyeket. Partjain elburjánzik a kapzsiság és a telhetetlenség vágya az emberekben. A folyón nemcsak a tutajosok és az egyszerű révészek, hanem a csempészek, a spekulánsok és a kereskedők is átkelnek. A regényben elhangzik a következő eszmefuttatás is: „De végül is ki annak a megmondhatója, hiszen soha senki nem fogja véglegesen megtudni, hogy milyen érzés folyónak lenni.” A regény történetének a hátterében csendesen, sötéten, titokzatosan folyik a Mura: előreláthatatlanul és mindenhatóan. Közben dörögnek az első világháború ágyúi, a történelem sötét sodrásában élik meg mindennapjaikat és magánéletüket a regény szereplői is.
A Szerelem‐sziget című regény nem engedi meg az olvasónak, hogy érdeklődése az olvasás közben közömbösen ellankadjon. A regény a szerzőjét pedig mindenképpen a szlovén kortárs irodalom csúcsára predesztinálja. A regényben Feri Lainščeket elsősorban az emberi lélek érdekli. Ebből indul ki és ennek a pespektívájából közelíti meg szereplőinek élettörténetét és sorsát, hiszen tudatában van, hogy a mai posztmodern világunkban egyre inkább háttérbe szorul a lélek. A háromrészes regény klasszikus szlovén mű, amely szerelmi háromszögben zajló eseményeket vetít elénk, amely Spransky Iván vízügyi felügyelő és felesége, Sreš Elica, valamint Szigeti András veterán, Spranskyné testőre közt alakul ki. Spransky Iván törtető karrierista és a társadalmi ranglétrán felfelé törő kispolgár Muraszombatban. A Murából kimosott arannyal kereskedik és bonyolítja kétes üzleteit, ami által meggazdagodik. Felesége, Elica egészséges falusi lány, aki lassan tanul bele a muraszombati polgárság életébe. András az a férfi, aki testileg megcsonkított, de mégis egészséges szívvel él. Az író a szereplőit elsősorban érzelmeik megélésében és gondolkodásuk mélységeiben, valamint egymás közti viszonyaikban mutatja be. A regény háttérében a szereplők társadalmi helyzete és a múltjuk is bemutatásra kerül. Ennek a világnak az ura nem a józan ész, hanem az álmok, az elhatározások és a megérzések az egyik oldalon, és ezzel szemben, a másikon a kegyetlen merevség. A két szint között érezzük a feszültséget is. A regény története a megélt emberi sorsokat összeköti az érzékfeletti világgal, a transzcendenssel, közben kérdéseket is felvet az emberi létezés örökkévalóságának megteremtésével kapcsolatosan.
Sreš Elica egyéni sorsát szlovén Bovarynéként is emlegetik az olvasók, hiszen a szerző egy érzékeny és elvágyódó, de ugyanakkor gondolkodó és határozott női szereplőként ábrázolja, aki a nőiessége és az anyasága között vergődő életét éli Muraszombatban. A Szerelem‐sziget regény alapmotívuma a szerelem, amely Elica alakja által és lelkivilágának belső vergődésében nyilvánul meg, közvetetten megjelenik a lelkében az „odaát” is, amely a nő lélekbugyraiból fakad. A titokzatos vágyakozás, amelyet nem lehet pontosan megnevezni, de a szerelem alapérzése, hiszen Elica mindent képes érte feláldozni: a megélhetését, a gazdag otthonát, a fiát, sőt a muravidéki tájat is, amelyet a regény végén mégis otthagy. Amikor elhagyja Juliánt, a fiát és férjét, Ivánt, képletesen átlép az úgynevezett határ területen, amely a lelkében is egy korlátot jelentett. Merészen teszi meg ezt a lépést, s ezzel kilép az ismeretlenbe. A Mura folyik tovább és magával sodorja az évszázados történelmi múltat itt a határszélen. Elválasztja a szlovéneket a magyaroktól, a jobb és a bal partján élőket. A regény szereplőit, akik Muraszombat és környékén élnek, a szerző mégiscsak a folyó balpartjára helyezi. A határnak a földrajzi megnevezésen túl szellemi jelentése is van, hiszen a határ szétválaszthatja az embereket, szétmarhatja az identitásukat, de össze is kötheti mindezt, sőt szerelemre lobbanthatja a bennük rejlő vágyakat és érzelmeket.
Az emberek többsége pedig a saját és mások határai mögött húzódik meg, s nem tudják, hogy hova is lépjenek fájdalmukban, sorsuk nehéz perceiben. Elicáról mondja ki egy alkalommal a narrátor a következő szentenciát „saját magában mindig ott lesz az a határ, amit Iván sosem léphet át”. Ott pedig, a Mura másik oldalán, Feri Lainšček szavai erőteljesen erre irányultak, hiszen Sreš Elica cipője az eltűnését követően a Mura balpartján maradt, valahol Muraszombat környékén, ahol a regény cselekménye zajlik. Mindaz a szépség, ami Elicára vár az ismeretlenben, magával hordozza a bizonytalanságot is, és a némaság végső határát. Elica átlépi ezt a határt, elhagyja a Muravidéket, s ezzel átlép a szerelem örökkévalóságába. Elindult a számára elképzelt „szerelem-szigetére”, habár nem tudjuk, hogy ez pontosan hol van, csak sejtjük, hogy jó úton jár, s végül el is éri, hiszen elindult legyőzni a felmerülő korlátokat és távolságokat.
Feri Lainšček: Szerelem-sziget, regény, (eredeti cím: Ločil bom peno od valov), Muravidék Baráti Kör Kulturális Egyesület Kiadó, Pilisvörösvár, 2022, borító-fotó: Hagymás István, fordította: Zágorec-Csuka Judit.
