Ajánlott könyvek

Pilcher, Rosamunde

Nyáridő

Alec és második felesége, Laura nyaralást terveznek a baráti körükkel, amikor kiderül, hogy Laura nem tud elmenni. Emiatt úgy dönt, hogy elutazik Cornwallba Alec családjához, ugyanis úgy érzi, hogy Alec első feleségének árnyékában él, ezért a nyaralása alatt jobban meg akarja ismerni a férje családját. A hosszú, forró nyári napok lassan elfeledtetik vele a gondjait, és amikor Laura már azon gondolkozik, hogy ez túl jó ahhoz, hogy igaz legyen, egy vádaskodással teli névtelen levelet kap. Laura nyomozásba kezd, ami során sokat tanul magáról, a családjáról és az igaz szerelemről.


Ritter, Krysten

Tábortűz

Abby Williams 10 éve költözött el a szülővárosából. Most Chicagóban dolgozik és környezetvédelmi ügyvédként virágzik a karrierje. De az új ügye, az Optimal nevű cég mocskos ügyei¬nek felderítése visszahozza szülővárosába, ahol saját múltjának sötét árnyaival kell szembenéznie. Abby rövidesen két szálon kezd nyomozni: az Optimal ügyében és Kaycee, a gimnazista barátnője és egyben zaklatója eltűnésében. De ahogy kétségbeesetten próbálja kideríteni, hogy mi történt valójában Kaycee-vel, elkezdenek összefüggni az események az Optimallal is. Abby többet talál, mint amit valaha elképzelt volna, és az utolsó pillanatig kétséges marad, hogy sikerül-e megőriznie a józan eszét.


Grisham, John

Csapdában

Kyle McAvoy egy kisvárosban nőtt fel, majd a Yale Egyetemen a jogi kart végezte el. Ígéretes jövő áll előtte. De Kyle-nak van egy titka, amelyet megpróbál elfelejteni, de a titka sajnos rossz kezekbe kerül és megzsarolják: a világ legnagyobb ügyvédi irodájánál kezd dolgozni, ahol a törvény gyakorlásán kívül hazudni, lopni és csalni kell, ha pedig leleplezik, akár börtönbe is kerülhet vagy megölhetik.


Frankl, Viktor E.

Mégis mondj igent az életre!

Viktor E. Frankl ebben a könyvében koncentrációs táborban töltött időszakáról ír, de elsősorban nem a tábori életről számol be, hanem az életfilozófiáját tárja elénk. Mit csinál az ember, amikor hirtelen rájön, hogy az életén kívül már nincs semmi vesztenivalója? Az éhség, a megaláztatás, a félelem, a düh, az igazságtalanság és a legrosszabb körülmények közötti élet akkor vált elviselhetővé számára, amikor felidézte szerettei képét, a szép pillanatokat, amiket megélt. Ha az életnek van értelme, akkor van értelme a szenvedésnek és a halálnak is, mondja Frankl, de mindenkinek magának kell megtalálnia az élete értelmét. A szerző szerint sok olyan ember van, aki szörnyű körülmények között bizonyította, hogy képes felülemelkedni a saját sorsán. A szenvedést ilyenkor nem kerülhetjük el, állítja, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá és találunk-e benne értelmet.


Hughes, Kathryn

A titok

A történet két idősíkban játszódik: az egyikben megismerjük Beth-t, Michaelt, a férjét és a kisfiukat, Jake-et. Az ötéves Jake nagyon beteg, csak egy veseátültetés menthetné meg az életét, így várnak a donorra.

A másik idősíkban megismerhetjük Beth születésének történetét. Ekkor Beth anyjának egy olyan döntést kellett hoznia, amely örökre megváltoztatta mindenki életét.

Beth sosem tudta meg az igazságot a születéséről, és amikor édesanyja halála után a holmik között egy újságcikket talál, rádöbben, hogy csak akkor tudja megmenteni a kisfia életét, ha megismeri a múltját, ami viszont tele van titkokkal – s azok akár életet is menthetnek.


Attenberg, Jami

Családom és más nehéz falatok

Edie és Richard Middlestein Chicago külvárosában élnek, két felnőtt gyermek szülei és közösségük jól bevált tagjai. A házasságuk nem igazán boldog. A feleség, Edie egyetlen öröme az étel, ezért étkezési zavarai vannak és túlsúlyos, az orvosok szerint pedig kénytelen lesz változtatni az életén, mert különben meghal. Mivel Richard nem tudja elviselni felesége állapotát, úgy dönt, hogy elhagyja és elköltözik, így Edie életének megmentése a gyerekeikre hárul. De vajon ők tudnak majd segíteni Edie-n, akinek az életében az egyetlen öröm az evés?


Backman, Fredrik

Mi vagyunk a medvék

Björnstadban, a „medvék városában” a legfontosabb a  közösség. Amikor a fiatal jégkorongosok bekerülnek a nemzeti bajnokság döntőjébe, mindenki elvárja tőlük a győzelmet, amely segíteni fogja a várost, és jobb jövőt hoz a lakóinak. A fiatal jégkorong-játékosok, a klubjuk, a város és minden lakosa jövője egy játéktól függ. Miután a csapat megnyeri az elődöntőt, egy éjszaka alatt minden megváltozik, méghozzá úgy, hogy Björnstadt lakói elkezdenek gondolkodni a győzelem fontosságáról és az emberközi kapcsolatokról, és hamarosan kiderül, hogy többé semmi sem lesz olyan, mint a végzetes játék előtt.


McAllister, Gillian

Bármit, csak ne az igazat

Minden egy e-maillel kezdődött. Rachel még csak nem is akarta megnézni. Szereti Jacket és a szíve alatt hordja első gyermeküket. Megbízik benne. De most, hogy látta az üzenetet, többé nem tud úgy tenni, mintha nem látott volna semmit. Nem érti meg, hogy Jack miért hazudott a múltjáról. Mit rejteget? Rachel hamar maga is megtapasztalja azt, hogy Jack egyáltalán nem olyan ember, mint gondolta. A könyv olvasása során mindenkiben felmerül a kérdés, hogy vajon mennyire bízhatunk meg valakiben. Bármit, csak ne az igazat – Gillian McAllister lenyűgözően átütő thrillerje a megtévesztésről, az árulásról és az igazság feltárásáról szól.


Picoult, Jodi

Házirend

Jacob ​Hunt Asperger-szindrómás tinédzser. Mivel nemigen találja fel magát a társaságban, nagyon zárkózott. A bűntények felderítése érdekli a legjobban. Mindent tud a helyszínelésről, és nemegyszer valódi bűntények helyszínén is feltűnik, ami egyáltalán nem tetszik a vermonti kisváros rendőreinek. Amikor segítőjét valaki brutálisan meggyilkolja, Jacob-ot vádolják meg a gyilkosságal. Hirtelen a Hunt család, aki csak be akart illeszkedni a kisváros életébe, közvetlenül a reflektorfénybe kerül. Jacob anyja, Emma számára ez egy brutális emlékeztető az intoleranciára és a félreértésekre, amelyek mindig veszélyeztetik a családját. Jacob bátyja, Theo számára pedig egy emlékeztetés arra, hogy az életük sosem lesz normális Jacob miatt. A családtagok fejében pedig felvetődik az a kérdés is, Jacob-e a gyilkos.


Newman, Stella

Hét lépés a boldogsághoz

A harmincas éveiben járó Leonora Dublonsky – Lenny egy applikációfejlesztő és -tesztelő cégnél dolgozik. Az élete álomszerűnek tűnik, de valójában nem boldog. Amikor a legjobb barátnőjének, Julietnek összeomlik az élete, Lenny eldönti, hogy segíteni fog neki, bármibe is kerül. Eközben a munkahelyén egy új applikáció tesztelését ajánlják fel neki – a BoldogságGuru alkalmazás azt ígéri a felhasználóinak, hogy hét egyszerű lépéssel közelebb kerülhetnek a boldogsághoz. A barátnők úgy döntenek, hogy tesztelik az applikációt, mert végre választ akarnak kapni arra a kérdésre, hogy vajon létezik-e recept a boldogságra. A regény a boldogság, a barátság és a szerelem örökérvényű kérdéseit taglalja Lenny és Juliet elgondolkodtató és megható fordulatokkal tarkított sorsán keresztül.


Finn, A. J.

Nő az ablakban

A könyv főhőse Anna Fox pszichológus, aki egyedül él New York-i házában. Anna agorafóbiával küzd, ezért soha sem hagyja el a házát. A napjai egyformák: tévézik, iszik és figyeli a szomszédait. Aztán a szomszéd házba költöznek Russelék, akik látszólag egy tökéletes család. De egy este Anna kinéz az ablakon és a tökéletes család otthonában olyant lát, amit nem szabadna – egy gyilkosságot. Mivel Anna sokat iszik, senki sem hiszi el neki, amit látott, és egy idő múlva már saját maga sem biztos abban, hogy mi történt. Mit látott igazából? Hallucinált? Vagy valakinek tényleg az utolsó pillanatait látta? Semmi sem olyan, amilyennek tűnik az elején. A könyv nagy nemzetközi sikert aratott és harmincnyolc nyelvre fordították le.


Moriarty, Liane

A hipnotizőr szerelme

Ellen O’Farrell egy professzionális hipnoterapeuta, akinek az élete minden területe végre jól alakul, miután megismeri Patricket, valamint új pácienst kap, Saskiát, aki nagy hatást gyakorol az életére. Patrick egy idő után bevallja neki, hogy az ex-barátnője zaklatja őt, Ellen pedig mint terapeuta mindent meg szeretne tudni erről a nőről, és minél többet tud róla, annál inkább meg akarja ismerni. De Ellen nem is sejti, hogy már megismerte…
„A hipnotizőr szerelme egy napjainkban játszódó történet, amely a jó és a rossz között húzódó bizonytalan határterületekről, illetve azokról a határvonalakról szól, amelyeket átlépünk a szerelem érdekében” – mondta Liane Moriarty.


Smith, Zadie

NW

NW London északnyugati részének a postai jelölése. A regény NW négy egykori lakójának –Leah, Natalie, Felix és Nathan – életét követi. A történet első részében megismerjük Leah-t, aki filozófia szakos diplomás, majd képbe kerül Felix Cooper, az egykori drogdíler. A regény legnagyobb része Keisháról szól, aki megváltoztatja a nevét Natalie-ra, amikor felemelkedik a társadalmi ranglétrán, majd lelki válságának idején megismerkedik a drogfüggő Nathan-nel. Aztán egyszer csak mind a négy szereplő története összetalálkozik. A véletlenszerű találkozások után viszont mind a négyen azon kezdenek gondolkodni, hogy meg lehet-e szabadulni a múlttól vagy az örökké üldözni fogja őket? És kik vagyunk, ha megszabadultunk a múlttól, de nincsenek gyökereink, nincs történetünk?


July, Miranda

Az első rosszfiú

A negyvenéves Cheryl egy nővédelmi alapítványnál dolgozik, ahol dvd-ket adnak el, amiken megtanítják a nőknek, hogyan védhetik meg magukat. Cheryl rutiszerűen végzi a munkáját, amit már rég nem talál érdekesnek, de nem akarja elhagyni a komfortzónáját. Az életében minden rutinszerűen működik, és azt is eldöntötte, hogy örökre maga marad. Amikor a főnöke megkéri, hogy hozzá költözhessen a húszéves lánya, Clee, Cheryl beleegyezik, de hamar kiderül, hogy a karakterük miatt mindketten alkalmatlanok a társas életre és az egymással való kommunikációra is. Így Cheryl lakása harctérré változik, de a regény végén mindketten rádöbbennek arra, hogy milyen fontos valakit szeretni.


Chamberlain, Diane

Egyetlen nővérem

Apja halála után az iskolapszichológusként dolgozó Riley MacPherson hazautazik New Bernbe, Észak-Karolinába. Sajnos a gyermekkori otthonáról nincs sok boldog emléke. A családja soha nem tette túl magát nővérének, Lisának az öngyilkosságán. Riley még nagyon kicsi volt, amikor megtörtént ez a tragédia, és a szülei később csak ritkán említették a nővérét. Riley rendezni kezdi apja holmijait, ekkor régi újságcikkeket is talál, amelyekből kiderül, hogy Lisa öngyilkosságának oka nem a depresszió volt, mint ahogy mondták a szülei. Riley ekkor tudja meg, hogy az egész élete hazugságon alapult, a felfedezései pedig megkérdőjelezik mindazt, amiről úgy gondolta, hogy tud a családjáról. Riley fontos döntés előtt áll: mit kezdjen az igazsággal?


Nesbø, Jo

Szomjúság

A fővárosban meggyilkolnak egy nőt. A néhány kézzelfogható nyom – a rozsda- és festékmaradványok az áldozat nyakán lévő sebekben – a nyomozókat még inkább megzavarják. Két nap múlva újabb hasonló gyilkosság történik: ugyanolyan korú nő, aki ugyanúgy, mint az első áldozat, a Tinder társkereső oldal felhasználója volt. A rendőrfőnök tudja, hogy csak egy ember tudja megtalálni a gyilkost – Harry Hole. De Harry már három éve visszavonult a nyomozói munkától, s megígérte szeretett feleségének és magának is, hogy soha többé nem tér vissza a rendőrséghez. A gyilkosságok azonban felkeltik a figyelmét. Különösen néhány részlet, amelyeket a nyomozók figyelmen kívül hagytak. Ezért minden ígérete ellenére Harry eldönti, hogy meg fogja találni azt a gyilkost, aki egyszer már túljárt az eszén.


Waxman, Abbi

Új örömök kertje

Lilian Girvan harminchét éves, illusztrátor egy könyvkiadónál. Egyedülálló anya, mióta a férje három éve meghalt egy autóbalesetben. Lilian nem tudja feldolgozni a férje halálát, képtelen továbblépni, csak szerető húga segítségével képes elvégezni a mindennapi munkáját és ellátni két kislányát. Lilian új munkája egy zöldséglexikon illusztrálása, ami miatt a kiadója beíratja egy kertészeti tanfolyamra, amely új barátokat és új tanulságokat hoz az életébe, és Lilian megtapasztalja a növények gyógyító erejét is. Abbi Waxman regénye egy történet a veszteségről és az újrakezdésről, ami tele van bölcsességekkel, például hogy a rosszban mindig van valami jó, a reményt nem szabad feladni, az akarat eltünteti az akadályokat…


Grecsó, Krisztián

Jelmezbál

Az író ötödik regénye krimi és családtörténet egyszerre. A kiindulópont egy évtizedekkel korábbi sárasági bűnügyi történet, két lány meggyilkolása és egy harmadik elrablása 1960-ban. Évtizedek múlva Budapesten egy különös találkozás után az elrabolt lány egykori szerelme rájön az igazságra. A történetben néhány család két-három generációjának mozaikjai, emberi sorsok, személyes tragédiák bomlanak ki, összeomlanak az életek. A regény az identitásról, a gyökerekről, az ember személyiségét mélyen meghatározó származásról szól.


Land, Ali

Én vétkem

Annie, azaz Milly édesanyja sorozatgyilkos. Milly szereti az édesanyját, de csak egyetlen módon tudja megállítani: feljelenti a rendőrségen. Ezután új nevet és új identitást kap, majd új életet kezd egy gazdag nevelőcsaládnál. De Millynek titkai vannak, és az új otthonában bonyolult lesz az élet. Folyton azon gondolkodik, hogy mennyire hasonlít az anyjára. Úgy érzi, el kell döntenie: jó lesz vagy rossz? Végül is az anyja lánya. Vajon milyen messze esik az alma a fájától?


Wohlleben, Peter

A fák titkos élete

Peter Wohlleben 51 éves alternatív erdész már 14 könyvet publikált az erdők témakörében. A biológusok már rég tudják, hogy az erdő fái kommunikálnak egymással, de Wohlleben az első, aki úgy mutatja be az erdőt, mint társadalmi lények közösségét. A fák az emberi családokhoz hasonlóan együtt élnek mint társadalmi egységek, és együttműködésüknek köszönhetően a közösség fajai védettek és várhatóan szép kort érnek meg. A könyv lehetővé teszi számunkra, hogy új szemszögből lássuk az erdőt, az üzenet pedig világos: az együttműködés nagyon fontos, nem csak az erdőben, hanem az emberek viszonyaiban is.