Ajánlott könyvek

Cselenyák, Imre

Atilla, Isten ostora

A leghíresebb hun fejedelem, Atilla vagy Attila az újkortól a legújabb korig sok alkotót ihletett meg. A mai napig sok embert foglalkoztat az a kérdés, hogy milyen ember lehetett Atilla, aki kora egyik leghatalmasabb birodalmának uralkodója volt. Cselenyák Imre regényében megismerjük Atilla élettörténetét az ifjúkorától kezdve, a szerző bemutatja személyiségét, képességeit, valamint a személyes kapcsolatait is.


Bálint, György

Minden héten szüret

A könyv első kiadása 1983-ban jelent meg, azóta viszont sokat változtak a fogyasztói szokások, korszerűsödtek a termelési módszerek, egyes növényfajták pedig már nem annyira népszerűek. Az új, már 4. kiadást a szerző átdolgozta, kiegészítette és színes képekkel gazdagította. „Bálint gazda” a magyar kertekben található növények közül 52 olyat választott, amelyek a legnépszerűbbek, illetve várható az elterjedésük. A kötetben a növények portréja található hetekre lebontva. A szerző a növények leírásánál azokat a tudnivalókat emelte ki, amelyeket fontosnak tartott az amatőr kertészek számára, például a növény termesztése, felhasználása, általános tudnivalók, a növény tudományos neve, származási helye, szaporítása, vetése, illetve ültetése, öntözése és érése, emellett pedig felvázolta a bemutatott növények kultúrtörténetét is.


Miklya, Luzsányi Mónika

Titkoskönyv

A Titkoskönyv egy őszinte hangú, izgalmas kamaszregény a szerelem szépségeiről és veszélyeiről. A szerző korunk fiataljainak legfontosabb kérdéseire világít rá. A történet egy háromgyerekes családban játszódik, ahol három tizenéves, Gica, Gabó és Franci éli hétköznapjait. A regény viszonyaikat, szüleikkel való kapcsolatukat, az első szerelmeket és első létfontosságú döntéseiket mutatja be. Ezekhez a témákhoz a szerző nagyon tapintatosan viszonyul, anélkül, hogy moralizálna, de mégis utat mutat a megoldás felé. Dr. Pálhegyi Ferenc pszichológus szerint a könyv a tizenéves ifjak mellett hasznos eligazítást adhat a szülőknek és a pedagógusoknak is.


Hornby, Nick

Vicces lány

A regény Barbara Parkerről szól, aki 1964-ben Blackpool város szépségkirálynője lett. Barbara elhatározza, hogy nem szépségkirálynő akar lenni, hanem televíziós komikus, mint Lucille Ball. Sophie Straw-ra változtatja a nevét és elköltözik Londonba, ahol eladó lesz egy nagyáruház kozmetikai osztályán. Ott ismeri meg Brian Debenham színházi ügynököt, akinek a segítségével szerepet kap egy vígjátéksorozatban, amely egy ifjú pár hétköznapi életéről szól. Szerepének köszönhetően hamar csillaggá válik, da sajnos semmi sem tart örökké…


Mészöly, Miklós

Az atléta halála

Mészöly Miklós a huszadik század második felének legjelentősebb magyar prózaírója. 1944-ben avatták jogi doktorrá, 1943–1944-ben frontkatona volt és szerbiai fogságba került, 1954-től szabadfoglalkozású író volt.

A mű nem sportregény, de javarészt sportkörnyezetben játszódik. Egy mai regényhős, aki sportoló, egy mai történet két emberről, akiket a magány és a bizonytalanság kínoz és hozza őket közel egymáshoz.


Moffit, Mitchell

Asap science : instant tudomány

Hányszor, de hányszor sodor bennünket az élet olyan helyzetbe, amikor nagyon egyszerűnek tűnő kérdésekre nem tudjuk a választ, vagy legalább is a dolgok magyarázatát? Olyan dolgokról, amelyekkel nap mint nap találkozunk, de nem fordítunk rájuk időt, hogy elemezzük vagy megértsük őket. A szerzők összegyűjtöttek mendemondákat, tényeket és néhány „kínzó” kérdést is, amelyekkel valahogy nem foglalkozunk. Tanulságos, vicces és érdekes olvasmány rólunk, emberekről, működésünkről, ami számunkra egyértelmű. A könyvből most megismerhetjük a dolgok tudományos oldalát is.


Villoro, Juan

Gólöröm

A szerzőt számos országban az egyik legismertebb mexikói regényíróként tartják számon. Nem titok: imádja a futballt. A sportról és a sportolókról varázslatos történeteket és elbeszéléseket írt. Őt is, mint minden focirajongót, izgatják az „örök” kérdések: mitől olyan közkedvelt a futball?; miért választja valaki ezt szakmájának?; melyik a futballtörténelemben a legszebb gól? És egyáltalán mi van ebben a sportban, hogy ennyi embert tud egyesíteni? A szerző megemlékezik Puskásról is, de aktuális kérdéseket is boncolgat: ki nagyobb játékos, Messi vagy Ronaldo?


Cole, Martina

Bosszú

Már a huszadik hamisítatlan Martina Cole-krimit vehetjük a kezünkbe. A szerzőt világszerte a krimi koronázatlan királynőjének tartják, akinek a köteteiből a huszonöt év alatt több mint 11 millió példány fogyott el. A szerző művei olyan egyenesek, őszinték és sokszor nyersek, hogy ha elkezdjük olvasni, szinte képtelenek vagyunk letenni a könyveit. Ebben a történetben az alvilág rejtelmei tárulnak elénk, ahol egy vezető hatalma már-már végtelen, és senki sem mer vele ujjat húzni. Mostanáig!


Skármeta, Antonio

Szivárványos napok

A regény elnyerte a Planeta-Casa de América-díjat, a belőle készült No című filmet pedig Oscar-díjra jelölték. 1988-ban Chileben egy egyszerű népszavazással megdöntötték az akkori diktátor, Pinochet önkényuralmát. Ezt a történetet tárja elénk a szerző egy fiatal, szerelmes, lázadó fiú szempontjából. Mi minden kellett ahhoz, hogy ez sikerüljön? A szerző szerint: kell egy öregedő, elbizakodott diktátor; kell hozzá az ország legjobb reklámszakembere; kell egy dal, amely elhiteti az országgal, hogy van esély az újrakezdésre és az, hogy az eddig egymással versengő pártok egy színes koalíciót alkotva egységesen lépnek fel a diktátorral szemben.


Shafak, Elif

Éva három lánya

A szerzőnek már tízedik sikeres regényét vehetjük a kezünkbe, amely minden korban és minden korosztályt tekintve aktuális témákat tár elénk: barátság, szerelem és vallás. A könyv egy gazdag isztambuli háziasszony egyetemi éveiről szól, aki Oxfordban tanult. Baráti társaságában jelen volt az iszlám, a kereszténység és az ateizmus egyaránt. Szoros baráti kapcsolatai azonban egy botrány során felbomlanak, és minden, ami jó volt, hirtelen szertefoszlik. Olyannyira, hogy legjobb lenne mindent örökre elfelejteni.


Axat, Federico

Öld meg őt is!

A legizgalmasabb könyv, amely az utóbbi években Dél-Amerikából érkezett. Harminc nyelvre is lefordították és a kritika egyhangúlag pozitív hullámnak nevezte az érkező művet. Főhősünknek mindene megvan, ami egy boldog élethez szükséges: egészsége, munkája, pénze, családja, barátai. Mégis arra készteti valami, hogy egy nap maga ellen szegezze a fegyverét. Vajon miért? De még mielőtt a tragédia megtörténne, megszólal a csengő. Egy idegen áll az ajtóban, aki egy szokatlan alkut ajánl… Innen indul a vérfagyasztó történet az utóbbi évek legjobb krimijében.


Chang, Jung

Vadhatyúk

A könyvet nevezhetjük emlékiratnak, családtörténetnek, a szerző családjának három generációján keresztül mutat be nekünk fontos történelmi eseményeket, mondhatnánk a múlt század Kínájának történelmi időutazására hív bennünket. Az eseményekről „első kézből” szerzett tudomást, például a kommunizmus kezdeteiről, mely az emberek közt hol bizonytalanságot, hol gyűlöletet keltett. A szélsőségek sajnos a szerző családjában is felbukkantak, de ahogy a szerző írja: „Embernek maradni és szeretni igenis lehetséges a pokol legmélyebb bugyrában is.”


Clegg, Bill

Volt valaha családod

A szerző fiatal kora ellenére halmozza a sikereket. Jelen regénye középpontjában a család áll, amelybe születünk, illetve amelyet teremtünk magunknak. Főhősünk élete egy pillanat alatt omlik össze, amikor az esküvője előtti napon egy borzasztó balesetben elveszít mindenkit maga körül. Céltalanságában nem tud mit kezdeni magával, beül autójába és elindul a gyógyulás útján, amely sok titkot hoz napvilágra.


Bergmann, Emanuel

A trükk

„Egy fiú története, aki hisz a varázslatban, és egy öregemberé, aki nem hisz semmiben… 1934, Prága. A tizenöt éves Mosche Goldenhirscht, egy rabbi fiát kétszeresen is sorsdöntő élmény éri a cirkuszban: a legendás „Félholdember” bűvészmutatványai és ifjú asszisztensnőjének bájai veszik le őt a lábairól. Otthagy hát csapot-papot, és a cirkusszal együtt maga is útra kel, irány Németország…
Az Egyesült Államokban és Németországban élő szerző első regénye korokon és kontinenseken átívelő, megható és képtelen történet, mely máris óriási siker Európa-szerte.”


Franzen, Jonathan

A huszonhetedik város

Egy igen tehetséges kortárs író regényét vehetjük kezünkbe, aki St. Louis fénykoráról, majd az „amerikai álom” bukásáról tár elénk egy hátborzongató történetet. Az elvándorlásokkal, a bevételek csökkenésével és a közbiztonság romlásával a város sötét korszakba lép. Az új rendőrfőnök érkezésével felcsillan a remény a rend és a nyugalom visszaállítására, a már szinte terrorista bűnözés visszaszorítására. A szálak kibogozása során azonban egy nagy összeesküvésre derül fény, amely felkavaró rettegésbe torkoll.


Sansal, Boualem

2084

A francia nyelven alkotó kortárs szerző Algériában született, ahol ma is él és alkot. Sajnos írásait ott erősen cenzúrázzák, őt pedig folyamatos támadások és fenyegetések érik, Európában viszont nagyon népszerű az olvasók körében. 2015-ben ez a regénye elnyerte a Francia Akadémia Regénynagydíját. A szerző hol ironikusan, hol filozofikusan festi elénk a sokszor komornak mutatkozó jövőt, ahol a meggondolatlan vallási radikalizmus tiltja a szabad gondolatot és kiirt maga körül mindent.


Seiler, Lutz

Krúzó

A regény, amelynek története 1989 nyarától napjainkig játszódik, a szerző várva várt nagyregénye. Megjelenésekor a legnagyobb német irodalmi elismerést, a Német Könyvdíjat is elnyerte. A történet, amely valóságos élethalálharccal fejeződik be, egy különös barátságot dolgoz fel egy különös helyszínen, a legendás Hiddensee-szigeten, ahol hajótöröttek alkotnak utópisztikus közösséget, távol az időtől, a hírektől, a történelemtől. 1989 őszén viszont minden a feje tetejére áll. A történet hitelességét komoly történészi vizsgálatok igazolják, amelyek során a tengerbe fulladt (vagy épp szigetre vetődött) NDK-s menekültek sorsát kutatták.


Sierra, Javier

A halhatatlanság piramisa

A szerző napjaink egyik legsikeresebb spanyol írója, több könyve is világsikert aratott. A titkos vacsora című regénye első spanyol könyvként a New York Times tízes listájára került.
Történelmi regényünk 1799-ben játszódik, ahol nagyon különös módját választja valaki az ősi titkok megismerésének, felfedezésének. A harmincéves Napóleon Bonaparte egy piramis belsejében fekszik egy szarkofágban, mert azt ígérték neki, hogy így elé tárul az ősi titok, amitől megváltozik a sorsa. A titok, amely szinte mindenkit mozgat, a titok, amely feltámasztotta Oziriszt és Krisztust, az örök élet titka. A regény valós történeten alapul, hiszen Napóleon valóban eltöltött egy éjszakát a Kheopsz-piramis belsejében. Elmondása szerint az ott történteket senki sem hinné el.


Kracht, Christian

Imperium

Ki ne gondolt volna már arra, hogy mindennek hátat fordítva elmeneküljön egy szép, nyugodt kis szigetre, ahol gondtalanul élhet élete végéig. A saját maga ura lenne, és a csend, a nyugalom övezné a mindennapjait. Kalandregényünk főhőse, August Engelhardt ezt meg is teszi. Maga mögött hagyva mindent Új-Guineába hajózik, ahol a vegetarianizmus és a nudizmus megszállottjaként a kókuszdióra alapozva szeretne új hitet hirdetni. Azonban a tervek meghiúsulnak, a borongós elme küzdelmei a mélybe taszítják főhősünket…


Miller, Alex

Mrs. Laing utolsó csábítása

Az ausztrál szerző nem csupán saját kontinensén, hanem világszerte elismert, több díjat is elnyert alkotó. 2011-ben a Végzetes szerelem Párizsban című könyve Ausztráliában az év könyve lett. Mostani regénye is nagyon finoman mutatja be az emberi lélek rejtelmeit – amit az író esetében a kritika külön is kiemel. Történetünk középpontjában egy szerelmi háromszög áll, amit korosodó főhősünk visszaemlékezéseiből ismerünk meg, emellett az ausztrál társadalom egyik fontos időszakába is részletes betekintést nyerünk.