Ajánlott könyvek

Giulia Enders

Bélügyek: a belek csodálatos világa és a jó emésztés

A bélrendszerünk a legnagyobb szervünk, de méltatlanul a legelhanyagoltabb testrészünk is. A szakkönyv szerzője egy fiatal kutatóorvosnő, Giulia Enders, aki tudományosan, de érthető és humoros nyelven elmagyaráz nekünk sok emésztési jelenséget, a betegségek kialakulását és fejlődését, valamint más jelenségeket, mint például az allergiák és az intolerancia, a hányás, az emésztési problémák és a kellemetlen szájszag. Megmagyaráz mindent az antibiotikumokról, a prebiotikumokról és a probiotikumokról, és új, áttörést jelentő ismereteket közöl velünk az agy és a bélrendszer közötti kapcsolatról, valamint sok gyakorlati tanácsot ad a bélproblémák megoldására. Enders olyan érdekes módon mutatja be, hogy a bél rendkívül fontos szerv, amely segít egyensúlyban tartani a testünket, hogy azt szeretnénk, ha rövidesen egy újabb testrészről írna hasonlóképpen. A könyv rögtön a megjelenése után világsikert aratott, több mint egymillió példányban kelt el és már több mint 30 nyelvre lefordították.


Susan Randy Meyers

A gyilkos lányai

A történetet Lulu és Merry váltott fejezetekben mesélik el, gyermekkoruktól egészen felnőtt korukig. Lulu és Merry gyerekkora sosem volt ideális, de azon a napon, amikor az apjuk megölte az anyjukat, teljesen megváltozott. Egy nappal Lulu születésnapja előtt az apjuk megölte anyjukat, megszúrta Merryt, majd öngyilkos akart lenni. A lányok ezek után gyermekotthonba és nevelőszülőkhöz kerültek. A lányok következő 30 éve arról szólt, hogy megpróbálták feldolgozni, mi történt velük és a családjukkal. Merry rendszeresen látogatja az apját a börtönben, miközben Lulu számára az apja halott. Lulu azon gondolkodik, hogy meg tudta-e volna akadályozni anyja halálát, ha nem nyitja ki külön élő apjuknak az ajtót és ha nem fut el messze segítséget kérni, Merry viszont válaszokat szeretne kapni az apjától arra a kérdésre, hogy miért tette ezt az anyjukkal és velük. A könyv a megbocsátásról, a testvéri hűségről és a családon belüli erőszak következményeiről szól.


Alexander Eben

A mennyország létezik: egy idegsebész tapasztalatai a túlvilágról

Ez a történet meg fogja változtatni az életét annak, aki elolvassa: a világhírű idegsebész sikerkönyvének elolvasása után az olvasó kétségbe vonja mindazt, amit tud az életről és a halálról. Dr. Alexander Eben meg volt győződve arról, hogy az, amit a vallásos emberek léleknek hívnak, csak az agyban folyó kémiai folyamatok eredménye. Mindig azon tudósok közé tartozott, akik azt állították, hogy nincsen túlvilág – mindaddig, amíg maga nem élt túl egy ilyen helyzetet. Eben agyát megtámadta egy ritka betegség, hét hosszú napra mély kómába süllyedt, s eközben a lelke a világon túli oldalon utazott, majd egyszer csak kinyitotta a szemét és felébredt. Gyógyulását orvosi csodának tartják, de dr. Eben szerint az igazi csoda az, hogy miközben kómában volt, bejárta a túlvilágot. Ez az élménye szerinte a legfontosabb az életében, ezért úgy döntött, hogy könyvet ír róla, hiszen az utazását követően rájött arra, hogy Isten és lélek léteznek, és a halál nem a dolgok vége, hanem egy következő állomás kapuja.


John Green és David Levithan

Will és will: egy név, két sors

Ezt a könyvet két sikerszerző, John Green és David Levithan írta. A két szerző áll a történet két Will Graysonja mögött, akik felváltva mesélnek saját életükről. A regény két fő témája a másság elfogadása és a barátság fontossága. Green Willje egy zárkózott, okos és különc fiú, aki szeret a háttérben maradni és a szerelmi ügyekben sem szeret döntéseket hozni, ami viszont változni fog a könyv során, amikor megismeri Jane-t. Will legjobb barátja Mini Cooper, aki teljesen az ellenkezője: nagydarab, pozitív, társaságkedvelő srác, aki nyíltan vállalja melegségét. David Levithan Willje nagy ellentéte az eddigi karaktereknek. Will szintén zárkózott, antiszociális, nincsenek barátai, ráadásul depresszióval küzd és ez miatt gyógyszerekre van szüksége. Falakat épít maga körül, így védi magát az elutasítástól. Egyetlen barátja van, egy Isaac névű srác, akit chat-en ismert meg és naponta beszél vele, és akibe, úgy érzi, szerelmes. Willnek és Isaacnak végre sikerül megbeszélniük a találkozót, majd ekkor, egy hideg éjszakán a Chicago különböző kertvárosaiban lakó Will Grayson és Will Grayson útjai kereszteződnek, az életük pedig visszavonhatatlanul egybefonódik.


Irvin D. Yalom

Terápiás hazugságok

Yalom regényének középpontjában két szokatlan kapcsolat provokatív feltárása áll terapeuták és pacienseik közt. A regény mindkét főhőse pszichoterapeuta, a regény pedig ironikusan mutatja be a pszichiáterek becsaphatóságát. Seymour az egyik, aki nem tartja be az orvos és páciensei közötti illendő (szexuális) határt, és nem tud ellenállni egy nőnek sem, akiről azt hiszi, hogy vonzónak találja. A második terapeuta Ernest Lash. Ő új terápiás módszerrel kísérletezik – teljesen őszinte kapcsolata van a pácienseivel, aminek viszont, ahogy majd kiderül a regény során, pusztító eredményei lesznek. Felfedve a sok hazugságot, amiket kimondanak a pszichoanalitikus díványán, a regény bepillantást nyújt abba, hogy valójában mit is gondolhatnak a terapeuták a terápiák során, és abba is, hogy a páciensek milyen könnyen át tudják verni a terapeutákat, ha jó emberismerők. Yalom ebben a regényben a kölcsönös kapcsolat fontosságát hangsúlyozza, ugyanis szerinte semmilyen emberi interakció nem lehet teljesen statikus jellegű, valamint arról elmélkedik, hogy a regényben az adott szituációban ki is a páciens és ki a terapeuta, ugyanis véleménye szerint bárki lehet terapeuta, ha hajlandó egy kis időt és erőfeszítést fektetni a másik emberrel való kapcsolat kialakításába.


Jo Nesbø

Fehér éjszaka

Jon drogeladással foglalkozik. Megismeri a Halászt, az oslói drogbárót, és elkezd nála dolgozni. Nagyon jól dolgozik és hamar elenyeri a Halász bizalmát, aki egyre nehezebb munkákat bíz rá. Egy napon viszont olyant kér tőle, amit Jon nem tud megtenni és emellett meg is lopja a munkaadóját. Mivel tudja, hogy a Halásznak nem kegyelmez azoknak, akik elárulták, egy elhagyatott vadászkunyhóba menekül egy kis lappföldi faluba. Jonnak viszont gyorsan meg kell gondolnia, hogy mi lesz a következő lépése, mert tudja, hogy a Halász emberei közelednek, és csak percek kérdése, hogy mikor kopognak az ajtón…


Sarah Wilson

Leszoktam a cukorról

Sarah cukorfüggő volt, naponta kb. 25 kávéskanálnyinak megfelelő cukormennyiséget fogyasztott. Egyszer elkezdett gondolkozni azon, hogy vajon a cukor lehet-e egészségügyi problémáinak az oka? Egy rövid kisérletbe kezdett, amelynek életmódváltás lett a vége. Miután változtatott az étrendjén és nem fogyasztott több cukrot, észrevette, hogy eltüntek a különböző hangulatváltozások, súlyproblémák, alvási nehézségek, pajzsmirigy-rendellenességek és autoimmun betegségek, amikkel egész életében küzdött. Azóta figyelmezteti az embereket a cukor káros hatására. A könyvben a következő fontos információkat találjuk: egy nyolchetes terv a cukorfüggőség megtörésére, egészséges cukorpótlókat és alternatívákat kínál a cukor használata helyett, valamint több mint 108 cukormentes receptet találunk ebben a szakkönvyben.


Anna Erelle

A dzsihád jegyese

A regény egy Anna Erelle álnéven publikáló fiatal francia oknyomozó újságíró műve, aki egy álprofillal egy terrorista közelébe férkőzött a világhálón. Melodie Nin néven tartott fenn egy profilt a közösségi oldalakon, ezen keresztül figyelte az ISIS tagjainak online tevékenységét, főként az érdekelte, hogy miképpen zajlik a nyugati fiatalok – fiúk és lányok – toborzása a közösségi oldalakon. Itt ismerte meg Abu Bilelt, aki fontos szerepet tölt be az ISIS-ben. Bilel nemsokára beleszeretett Melodieba és megkérte arra, hogy utazzon hozzá Sziriába, ahol megházasodnának. Erelle a Bilal „jegyeseként” egyre közelebbről vehette szemügyre a szervezetet működése közben. Egy hónap után Melodie és Bilel megbeszélték, hogy Melodie elutazik hozzá, de amikor a találkozó nem jött létre, Bilel rájött, hogy a nő átverte, és azt üzente neki, hogy megfizet ezért, amit tett. Erelle a történtekről megírt cikkje után halálos fenyegetéseket kapott, az ISIS fatvát adott ki rá.


Robert K. Wittman

Megfizethetetlen

Robert K. Wittman az FBI Műkincsvédelmi Egységének alapítója és vezető nyomozója volt. A könyvben FBI-os karrierjére emlékszik vissza. A köynv emlékírat, és művészettörténeti könyveken, személyes feljegyzéseken, valamint a FBI felvételein, hivatalos és nem hivatalos okmányain alapul. Wittman beépitett ügynökként dolgozott, műkincsek és régiségek visszaszerzésével foglalkozott műkincstolvajoktól, csalóktól és a feketepiaci kereskedőktől. Számos fontos műkincset mentett meg: ősi perui király aranypáncélját, Rodin szobrát, amely megihlette az impresszionista mozgalmat, egy ritka zászlót a polgárháború idejéből, George Washington hajfürtjeit, valamint Rockwell, Rembrandt, Pissarro, Monet és Picasso festményeit. A Wittman által elfogott műkincstolvajok és csalók a legkülönbözőbb embertípusok voltak: gazdagok, szegények, okosak, ostobák, szervezett bűnözők… Az FBI statisztikája szerint Wittman több száz millió dollár értékű műkincset és régiséget mentett meg, viszont szerinte „nem a statisztika fontos, hiszen ki tudná eldönteni mi ér többet: egy Rembrandt-önarckép vagy egy a hadat megjárt amerikai zászló? Mindkettő megfizethetetlen.”


Gyurkó Szilvia

Rám is gondoljatok – A gyerekközpontú válás lépései

A statisztikák szerint egyre több a válás. A könyv olyan gyerekekről szól, akiknek elváltak a szülei. A könyv a gyerekekre fókuszál, elsősorban nekik szól, másodsorban pedig a szüleiknek. A szerző a könyvben mindvégig azt próbálja bemutatni, hogyan élik meg a gyerekek a válást. Gyurkó Szilvia tíz olyan 9 és 18 év közötti gyerekkel beszélgetett a könyv írásakor, akiknek a szülei elváltak, és az ő tapasztalataikat használta fel a könyv írásánál. A gyerekek őszintén elmesélték neki, hogy a válásnak milyen következményei voltak esetükben. A könyvben 12 olyan szülő is szerepel, aki a gyerekeivel együtt élte át a válást. A szerző arra akarja felhívni a figyelmet, hogy a válás nagyon nehéz a gyerek számára, és a szülők viselkedése ebben a helyzetben nagyon fontos. A szerző legfőképpen a következőkre hívja fel a szülők figyelmét a válás esetén: 1. Fontos a kommunikációs és érzelmi szakadékok áthidalása a szülők és a gyerek között. 2. Fontos arra gondolni, hogy mit érez a gyerek és hogy tudnánk neki segíteni. 3. A szülőknek meg kell gondolniuk, hogyan mondják el a gyereknek, hogy válnak. 4. Jól meg kell gondolni, hogyan kezdjék a megállapodást és miben kell egyezségre jutniuk. 5. Jól el kell osztani a pénzügyeket. A könyv utolsó fejezetében tanácsok találhatók gyerekektől, szülőktől – gyerekekről szülőknek.


Jeffrey Archer

Becsületbeli ügy

1966-ban Brezsnyev utasítást ad a KGB-nek, hogy egy hónap alatt kerítsék elő az ikont, amelyben fontos dokumentumok vannak elrejtve. A fiatal Romanov kapja meg a feladatot, hogy az akciót vezesse. 1966-ban egy brit ezredes egy titokzatos levelet küld egyetlen fiának. Apja levele Adamot Scott-ot egy svájci széfhez vezeti, amelyben egy értékes orosz ikont talál, amely az orosz cárok birtokában volt, és az 1930-as években Herman Göring birtokába jutott. Göring végül odaajándékozta Scott apjának, aki a börtönőre volt. De az ikon olyasvalamit tartalmazott, amit Göring még álmában sem gondolt volna: egy hivatalos orosz dokumentumot, amely jelentősen megváltoztathatja Oroszország történelmét. Adam apja utasításai szerint átvehetné az ikont a svájci széfből, de a repülőtéren már várja őt Romanov. Ekkor kezdődnek a kalandok, akciók, üldözések, és a gyilkos versenyfutás első áldozata Adam barátnője lesz.


Robert Dugoni

A felszín alatt

Tracy Crosswhite egy lövészverseny után összeveszik a húgával, Sarah-val. Ekkor még nem tudja, hogy utoljára látja. Tracy 20 évvel később egy tapasztalt gyilkossági nyomozónő. A húga gyilkosát elkapták, a holttest viszont soha nem került elő. Tracy nem biztos abban, hogy Edmund House, akit elítéltek Sarah meggyilkolásáért, valóban gyilkos-e. Amikor húsz év után felfedezik Sarah maradványait, Tracy beleveti magát a nyomozásba, hogy végre kiderítse, mi is történt a húgával azon a napon, amikor utoljára látta. De Tracy nem számol azzal, hogy ennyi év után is sok olyan ember akad, aki minden áron meg akarja akadályozni a nyomozást. Tracyt kisvárosuk, Cedar Grove-nak a fontos személyiségei felé terelgeti a nyomozása: a seriff, a védőügyvéd, az ügyész, a bebörtönzött férfi nagybátyja, sőt az apja szerepe sincs tisztázva. A regény utolsó pillanatáig nem lehetünk biztosak abban, hogy ki a gyilkos és mi lesz a következő lépése…


Mark Haddon

A kutya különös esete az éjszakában

A könyv főszereplője Christopher, aki 15 éves, 3 hónapos és két napos. Autista. Fel tudja sorolni a világ összes országát és azok fővárosait, valamint az összes prímszámot 7507-ig. Érti a matematikát, mert logikus. Szereti a piros autókat, nem szereti a sárga autókat. Ha reggel 3 piros autót lát, akkor jó napja lesz, ha 3 sárgát, akkor kivétel nélkül rossz napja van. Christopher nem érti az embereket, nem tudja mikor mérgesek, kivéve, ha kiabálnak. Jó a memóriája. Szereti a pontos időt és a bűnügyi regényeket. Nem szereti a változásokat. Nagyon szereti a kutyákat. A regény története akkor kezdődik, amikor Christopher egy este a kertben vasvillával átbökve találja meg a szomszédasszony kutyáját. Ekkor elhatározza, hogy ki fogja nyomozni, ki ölte meg a kutyát. Christopher a nyomozása során megtalálja a kutya gyilkosát, és sok olyan dolgot tud meg önmagáról és a világról, amelyek majd alaposan megváltoztatják az életét. Mark Haddon regénye az autista fiú végtelenül racionális gondolkodásmódját és sajátos érzelemvilágát mutatja be, a sikerlistás mű Angliában Whitbread-díjban részesült felnőtt- és gyermekirodalom kategóriában.


Sue Monk Kidd

Szárnyak nélkül szabadon

A regény Amerikában, Charleston városában játszódik a 19. század elején. A gazdag Grimké családról szól; az apa tekintélyes bíró volt, míg a sokgyermekes anya vezette a nagybirtokot, amelyen több mint egy tucat rabszolgájuk dolgozott. A regényben két lány felnövésének történetét ismerjük meg, a fehérbőrű Sarah-ét és Hetty-ét, a fekete rabszolgalányét, aki születésnapi ajándékként tízévesen kerül Sarah birtokába. Sarah megtöri az alapszabályt, miszerint a rabszolgáknak írástudatlanoknak kell maradniuk, és Hetty-t megtanítja írni és olvasni. Ezért mindkét lányt súlyosan megbüntetik, Sarah-nak viszont emiatt az apja megakadályozza a további tanulását. Sarah ezután húgának, Ninának nevelésével tölti idejét, aki később a legerősebb szövetségese lesz, kezdetben a családban, majd később az országos rasszizmus elleni küzdelmében. A történetet valós személyek ihlették, hiszen a felnőtt Grimké testvérek voltak az első amerikai nők, akik nyilvánosan kiálltak a rabszolgaság eltörlése mellett, valamint ők voltak a feminizmus első képviselői.


Fiona Barton

Az özvegy

Az év egyik legmeghökkentőbb és sokkoló felfedezésekkel teli thrillere, amelytől eláll a lélegzete. Jean Taylor élete csodálatosan mindennapi. Fodrászként dolgozik egy kisebb szalonban, szabadidejét legszívesebben férjével, Glennel tölti. Kezdetben szépnek tűnik a házassága, ám idővel kiderül, hogy az ideálisnak hitt házasság kulisszája mögött súlyos titkok rejlenek. Jean és Glen egyre inkább elidegenednek egymástól, majd Jean férjét súlyos bűncselekményekkel, gyermekrablással és gyilkossággal vádolják meg, ami felborítja az életüket. Jean elkezd gondolkozni azon, hogy vajon az annyira tökéletes férje képes lenne-e ezekre az elképzelhetetlen gonosztettekre? Glen halála után Jean beleegyezik abba, hogy a világ megismerje az ő történetét is, de persze a saját feltételei mellett. Lehet, hogy az özvegy nem is az, akinek látszik?


Markus Zusak

Az üzenet

A történet Sidneyben játszódik, főszereplője a 19 éves Ed Kennedy. Ed teljesen átlagos, mindennapi fiú, amíg egy napon véletlenül nem akadályoz meg egy bankrablást. Az élete ezután alaposan megváltozik. Néhány nappal a bankrablás után Ed címére játékkártyák kezdenek érkezni, amelyek különböző, számára ismeretlen címeket tartalmaznak. A fiú nem tudja, ki küldi őket, de mivel kíváncsi, felkeresi a címeket, és olyan embereket ismer meg, akiknek a sorsa megérinti. Segít rajtuk, így lassan egyre több olyan ember válik az élete részévé, akit előtte nem is ismert. Majd az utolsó játékkártyán Ed a saját címét találja…


Sheila Hocken

Emma meg én

Sheila Hocken saját élettörténetét írja le. Iskolás koráig fogalma sem volt arról, hogy rosszul lát, homályos képeket és színeket látott, de azt hitte, mindenki így látja a világot. A látása fokozatosan romlott, míg húszéves korában már majdnem teljesen megvakult. A lány képtelen volt feltalálni magát a környezetében. Ekkor lépett be az életébe Emma, a vakvezető labrador, akinek segítségével újra megtanult élni. Sheila az Emmával való ismerkedését és életen át tartó barátságukat írja le. Ő közben visszanyerte látását, majd vakvezetőkutya-iskolát nyitott, hogy másoknak is megadja azt a lehetőséget, amit kapott.


Jankovics Marcell

Lékiratok

A Lékiratok Jankovics Marcell rendező ifjúságát, gyermekkorának eseménydús szakaszait dolgozza fel a születésétől a Pannonia Filmstúdióba való felvételéig – azaz élete első tizenkilenc évét. A regényes életrajz felvázolja egész családjának a történetét, valamint bemutatja egykori horvát, székely, örmény és lengyel őseit. A Lékiratokban a szerző életéről, ifjúkoráról, sorsáról, családjának történetéről olvashatunk. A történet az ötvenes években kezdődik, amikor a szerző édesapját kémkedés vádjával börtönbüntetésre ítélték, a szerzőt pedig anyjával és nővérével Öcsödre telepítették ki. Jankovics az édesapja sorsát is vizsgálja, és a régi dossziékból próbálja felderíteni, hogy valójában mi is történt vele. A könyvet számos fénykép és dokumentum egészíti ki.


Émile Ajar

Salomon király szorong

Jean egy fiatal autodidakta művész, aki taxis, a szabadidejét viszont a könyvtárban tölti. Párizs Sentier kerületében ismeri meg a nyolcvanöt éves Salomon Rubinsteint, aki beszáll az autójába, s az utazás végén Salomon meghívja Jeant egy italra. A két férfi elkezd beszélgetni, rögtön megbarátkoznak, Salomon pedig Jeannak munkahelyet is ajánl. Van ugyanis egy segélyszolgálata, ahol a rászoruló embereknek nyújtanak lelki vagy anyagi segítséget. Ilyen például Madame Cora Lamenaire, akit Jean az egyik sörözőben talál meg, ahol vécés néniként dolgozik. Cora egykor népszerű sanzonénekesnő volt, Salomonnal ismerték egymást, sőt szerelmesek voltak, a német megszállás óta viszont nem találkoztak. A regényben elválaszthatatlanul összefonódik a három ember élete és sorsa.


Jókai Anna

Éhes élet

A regény egy nem hagyományos felépítésű családról szól. A család tagjai: az idős írónő, Czezár Apollónia, a fiatal celeblány, Réka és túlzottan ragaszkodó anyja, Patti, Áron, a család fenntartója és Atyi. A szereplők bonyolult viszonyban állnak a körülöttük lévő világgal és egymással is, a leg¬többnek szeretetéhsége van… A történet tíz szereplő szemszögéből van bemutatva. A regény napjainkban játszódik, hősei mindennapi emberek, akik számos új helyzettel kényszerülnek szembesülni. Ez egy 21. századi családregény, amelynek története egy olyan világban játszódik, ahol nem az értékek a fontosak, hanem a pénz, viszont a regény mégis önzetlen szeretetre és áldozat¬vállalásra tanít minket.