15.–20. november – Teden splošnih knjižnic

Ob Dnevu slovenskih splošnih knjižnic smo vam pripravili:

Beremo z ušesi
Beremo domače avtorje
Zvočna pravljica
Simpozij ob 150-letnici ustanovitve prvega bralnega kroga v Lendavi

Beremo z ušesi

Zvočne oz. avdio knjige so posnetki na glas prebranih knjig. Prve zvočne knjige so se pojavile v ZDA v 30-ih letih 20. stoletja, kjer so bile predvsem v javnih knjižnicah in šolah na razpolago za slepe. Pogosto jih uporabljajo odrasli, ki zaradi svojega dela večino dneva preživijo v avtu in nimajo časa, da bi v roko vzeli knjigo. Omogoča tudi sprostitev in »branje« ljudem, ki so priklenjeni na posteljo ali nimajo dostopa do knjige. Imajo pomembno vlogo pri knjižnični oskrbi slepih in slabovidnih. Poleg slabovidnih imajo zvočne knjige tudi pomembno vlogo pri poučevanju in izobraževanju otrok in odraslih z disleksijo. Zvočne knjige nas lahko zabavajo ali pa se ob njih izobražujemo in učimo novih znanj in veščin. Prednost zvočnih knjig je, da lahko hitro in udobno dostopate do literature, ki vas zanima.

 

AUDIBOOK

Avdio knjige so odgovor na potrebe bralcev, ki jim zaradi hitrega življenjskega tempa ne ostane dovolj časa za branje tiskanih knjig. Audibook je mobilna aplikacija, ki omogoča dostop, prenos in predvajanje avdio knjig – kjerkoli in kadarkoli, kar je predvsem v današnjih časih. Knjižnica Audibook obsega leposlovje ter strokovno literaturo tako domačih kot tudi tujih avtorjev v slovenskem jeziku.

Seznam zvočnih knjig, ki so v naši knjižnici na voljo preko Audibook.

Beremo domače avtorje

Cár, József: Pisane anekdote (2)

 

Cár, József: Drugi pretok

interpretacija: Péter Pál
prevedla: Edit Cár (Bölcs adomák)

 COBISS+

Objavljeno s soglasjem avtorja.

 

Zvočna pravljica

Ubožni mladenič in modra kraljična

 
ljudska pravljica

 COBISS+
 

 

Simpozij ob 150-letnici ustanovitve prvega bralnega kroga v Lendavi

Knjižnična dejavnost v Lendavi ima bogato zgodovino. Začetek knjižnične dejavnosti v našem mestu povezujemo z ustanovitvijo Meščanskega bralnega društva (Polgári olvasóegylet) leta 1871. Temu je leta 1901 sledilo Obrtno bralno društvo (Alsólendvai Iparos Olvasókör). Knjige je izposojala tudi lokalna tiskarna Balkanyi. Leta 1910 je bila ustanovljena Ljudska knjižnica. Leta 1946 je začela poslovati Okrajna sindikalna knjižnica, ki so jo leta 1963 priključili Delavski univerzi, v okviru katere je delovala kot Ljudska knjižnica. Leta 1971 je postala matična knjižnica. V današnjih prostorih nekdanje vile kraljevega notarja Oskarja Laubhaimerja je začela delovati leta 1976. Od leta 1996 je delovala kot samostojni javni zavod Knjižnica Lendava – Könvytár Lendva, od leta 2016 pa deluje kot Knjižnica – Kulturni center Lendava ‒ Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ.

Knjižnica – Kulturni center Lendava je ob 150-letnici ustanovitve prvega bralnega kroga v Lendavi organizirala simpozij, ki je 25. 10. 2021 potekal v Gledališki in koncertni dvorani Lendava.
Na simpoziju so s svojimi prispevki sodelovali: dr. Lajos Bence, prof. dr. Ágnes Hajdu, dr. Albert Halász, Gábor Kiss, Mihael Soós, Dejan Süč, Ines Varga ter dr. Judit Zágorec-Csuka. Predavatelji so predstavili zgodovino bralnih društev, razvoj knjižnične dejavnosti od začetkov leta 1871 do danes ter različne segmente knjižničarstva.

Povzetke predavanj si lahko preberete spodaj.


 

Albert Halász

Az alsólendvai olvasókörök

izročki predavanja (v madžarskem jeziku)

Objavljeno s soglasjem avtorja.


 

Ines Varga

Knjižnična dejavnost v Lendavi po letu 1946

izročki predavanja

Objavljeno s soglasjem avtorja.


 

Mihael Šooš

Olvasásnépszerűsítő tevékenységek

izročki predavanja (v madžarskem jeziku)

Objavljeno s soglasjem avtorja.


 

Lajos Bence

Az egyesületalapítások, mint a kiegyezés utáni társadalmi élet építőkövei

predavanje (v madžarskem jeziku)

A jelen konferencia, a korábbi kettőhöz hasonlóan (az Alsó-Lendvai Híradó és az Alsólendvai vasút 130 éve) ösztönzés arra, hogy a 150 éves alsólendvai művelődési és könyvtáralapítási törekvések cseppet sem könnyű, megpróbáltatásokkal együtt járó rögös útjának a folyamatába betekintést engedjünk.

A történészek és politikatudományok szakértői szerint az 1848-49-es forradalmi események és a világosi összeomlás, valamint a megtorlás utáni egy évtizedes passzív ellenállás korszakát az 1867-es kiegyezés zárta le, a dualizmus felállítását létrejöttével az „első oldás” jele a gyülekezési tilalom feloldása, a társaságok alapításának és az egyesületi életnek az engedélyezése követte.

A Haynau és Bach nevekkel fémjelzett rémuralom ugyanis csaknem 20 évig megbénította az országot, mely tetszhalott állapotban vergődött, mintegy megbűnhődve a rebellis ifjúság forradalmáért és a későbbi szabadságharcba torkolló küzdelemért, a felkelésért és a függetlenedésért, a Bécs által diktált és deklarált önkényuralmi állapotok ellenében.

Erről az időszakról egyébként a történelemtudomány sem beszélt részletekbe menően, csupán néhány irodalmi alkotásban szerezhettünk tudomást az elnyomó rendszer szövevényes állapotáról, a hadseregbe és más államhatalmi szervezetekbe kényszerből besorozott vagy más korábbi, az 1848 előtti időszakból a különböző állami-titkosszolgálati funkciókat is felvállaló magyarokról. A passzív ellenállás és ellenzékiség máig is merész cselekedete Arany Jánosnak A walesi bárdok című balladájában megfogalmazott súlyos vádakat felsorakoztató költeménye, melyet a koronázási ceremónia előestéjén fogalmazott meg a byroni-ossziáni  kábulatból felocsúdó költő, amit Ferenc József magyarországi látogatására, „köszöntő vers” felkérésre tett közzé a kiegyezés előtt, 1863-ban. Ennek a megjelenéséhez akkor még cenzori engedély kellett, s ennek megadása a kulturális és irodalmi életben a függetlenséget és a szabadabb vélemény- és szólásszabadságot is jelentette, mely a kiegyezés utáni időszakban követendő példává vált országszerte.

A kiegyezés atyja, a később a politikai bölcsesség és higgadtság jelképe, „a haza bölcse”, a zalai Deák Ferenc az első független, 1848-as kormány igazságügyi miniszteri tárcáját kapta a Batthyány-kormányban. Ezáltal az emigrációban lévő ellenzéki erők heves támadásának kereszttűzébe került, mondván, az egyezmény nem a magyarok iránti engedékenység, nem is Bécs nagyvonalúsága és jó szándéka okán, hanem a politikai helyzet megváltozásának kényszerítő hatására (a franciáktól elszenvedett súlyos vereség, az orosz támogatás megszűnése, a Garibaldi-csapat Magyarországra költözésének híre) született meg. Az emigrációs erők által is ösztönzött, újabb magyar felkeléstől tartva Bécs engedményekre kényszerült.

A máig is sok kérdést felvető kiegyezés a Deák–Kossuth vitában győzedelmeskedő zalai reálpolitikus döntése nyomán a dualista államra 50 évig a stabilitás és fejlődés volt jellemző. Más lapra tartozik, hogy Kossuth érvelésének néhány eleme már a 1920-as tragédia okait is felvillantotta.[1]

 

Az olvasókörök mint a társalgás és véleménycsere színhelyei

A 150 évvel ezelőtti olvasóköri és könyvtáralapítási kísérletekről országos viszonylatban is kevés az adatunk, a századforduló előtti években a nyomda- és  lapalapítások időszakából is igencsak szikár információkkal rendelkezünk. Ennek okait a művelődési és közoktatási szint alacsony voltában lehetne keresni, amelyről – a Polgári Iskola körüli huzavonáról az iskola megépüléséről Horváth Sándor[2] a visszacsatolás első évfordulóján, 1942-ben kiadott könyvecskéjében kaphatunk elfogultságtól sem mentes, de részleteiben helytálló képet a kisváros szellemiségéről, a magyar értékrend és nemzeti eszmék iránti elkötelezettségéről. Ebben kifejtésre kerül: a polgári iskola tervében egy 1868-as évi törvénycikkelyre való hivatkozással első lépésben egy  gazdasági szakosztállyal egybekötött felső népiskola nyitása áll, de így nem tudott működni, ezért a városi vezetés második nekifutásra egy az Esterházy-várban működtetett polgári iskola felállítása mellett döntött. Az iskola működésében nagyfokú lendületet vett az 1896-ban megépülő Polgári Iskola, melyhez a város 3.000 forinttal járult hozzá. A „városatyák” iskolaalapítási „kérésében” pedig többek között ilyen indoklás szerepel: „Városunk természetes központja idegen ajkú népek által lakott nagy kiterjedésű és népes vidéknek és az így a benne felállítani szándékolt intézet hivatva van nem csak a közművelődést előmozdítani, hanem a vend ajkú polgártársaink között nemzetünk zengzetes nyelvét is terjeszteni”[3].

A kiegyezést követő évek után kiépülő oktatási-közművelődési intézményrendszer iránti fő követelmények (ismeret- és tudásterjesztés) mellett az önkényuralomban, a titkosszolgálati és cenzori terror által börtön és más repressziós megtorlások által visszaszorított nemzetnevelői funkciók fokozatosan ismét előtérbe kerültek. Gondoljunk a peremterületekre, ahol vegyes ajkú lakosság élt, s ahol a forradalom híre vegyes érzéseket keltett, főleg a Muraköz szomszédságában lévő Alsólendván, ahol Jellasics bán – a magyar forradalom „sajátos” értelmezése folytán – a horvát nemzeti függetlenségi törekvés során a magyar szabadságharc elleni, a császáriak melletti katonai beavatkozással hátba támadta a magyar függetlenedést és a szabadságharcot.

Ezért a polgári iskola iránti elvárások sem nélkülözhették az etnikailag vegyes lakosság irányába tett gesztust. A magyar „állami eszmény” beépítése az oktatásügybe: „Alsólendva iskolaügyébe akkor történt nagy előrehaladás, mikor a múlt század végén (a századfordulón) a város áldozatkészsége és a város jövőbelátó bőkezűsége létrehívta a polgári iskolát… Erre nézve Alsólendva nem nagy igényű, csupán egy kereskedelmi iskolát óhajt, tekintve azt, hogy ez lenne kiépítése és betetőzése a polgári iskolának”[4]. Mellesleg a leendő tanulóifjúság nevelésének – lévén ezek a Vendvidékről is várhatók – a szakmai ismeretek elsajátításán kívül otthonaikba visszatérve „az állami eszme apostolai” is lehetnének.

Ami az olvasókörök alapítási célkitűzését illeti, első helyen, mintegy a fönti szabadság és demokratizálódás jeleként a művelődési szint és a köznevelési szándékon kívül a szórakozás, a társalgás és eszmecsere fontosságáról is írt 1871-es előírás szövegében.  A Polgári Olvasó-Egylet alakulásáról (melynek elnöke Kiss Béla gyógyszerész volt), 1871-es indulásáról Alsólendva nagyközség milleneumi emlékkönyve[5]  mint az értelmiség „egyedüli gyűlőhelyét” határozza meg, gazdag könyvtárral, hazai és külföldi szerzőkkel, 5 napi, 2 szépirodalmi, 1 gazdasági és 3 élczlap „járatásával”. A cikkíró összefoglalásképpen pedig nem felejti el megjegyezni, hogy a Korona vendéglő 3 helyiségében működtetett egylet olvasóteremmel, társalgóval és billiárd-teremmel „hivatása magaslatán áll”. A városban indított minden „mozgalomban” kezdeményezőként is részt vállal. A millenniumi évben az elnöki tisztséget K. Hajós Mihály ügyvéd látta el, a szűkebb vezetésben pedig olyan neveket olvashatunk mint Pataky Kálmán jegyző és háznagy, Pollák Emil könyvtáros. A választmányi tagok között pedig a jól ismert, Fúss Nándor, Hajós Izsó, dr. Józsa Fábián, dr. Király Mór, Kiss Dénes neve tűnik fel. Az összeállításból láthatjuk, hogy a Polgári Olvasó-Egylet  a kisváros életében fontos szerepet játszott, a lelkes vezetőség és tagság jóvoltából, a fönti idézet szerint, amolyan „mindenes” szerepkörrel bírt.

A társasági estek, szórakozási és játékszenvedély kielégítésére a korábbi kaszinóműködtetés (teke és más, a társas szórakozást jelentő játékok és báli összejövetelek) mellett könyvtárszolgáltatás is működött. Olvasóköri tevékenység volt pl. a könyv- és újságkölcsönzés, ennek szabályzata Az alsólendvai Polgári Olvasó–Egylet bekötött „katalógusában”[6] is megjelent (Balkányi Ernő Alsólendva és Muraszombat é.n.). 1902-től a Balkányi nyomda és ennek termékei, valamint a nyomda más központi kiadókkal és könyvkereskedésekkel való együttműködése folytán a könyvek megvásárolhatók voltak.  A vásárlásokból az olvasói igények mellett az állomány minőségére is következtethetünk.

A reklám célzatú kis katalógus a jó piaci érzékkel rendelkező Balkányi és fia a kedvcsináláson kívül az olvasókör könyveinek a népszerűsítését is végezte. A kölcsönzés és a helyben olvasás mellett a házi könyvtárak és gyűjtők számára is gesztust tett. Számunkra pedig 120 éves távlatból a könyv fogyasztói, a lehetőségek, valamint az olvasói ízlés tekintetében feldolgozható adatbázist jelent. Már az 1896-os millenniumi emlékkönyv rövid összefoglalójában is utalt arra a gesztusra, mely Jókai díszkötésben megjelent összes munkáinak olvasó-egyletnek dr. Mandel Pál országgyűlési képviselő megrendelésében, s melynek a választmány „jegyzőkönyvi szavazatát” is élvezte. A Polgári Olvasó-Egylet 1902-es jegyzékében a 18 kötetes Pallas  nagylexikon után a magyar és külföldi szerzők ábécé sorrendben a jegyzék szerint Ábrányi Kornél után  Asbóth János Jellemrajzok és tanulmányok című műve következik, majd a már teljesen elfeledett Beniczkyné 15 kötete, a Magyar Remekírók sorozatnak a Gyöngyösitől  Vörösmartyig, a P. kezdőbetűjűek közül a 419-es sorszám alatt, az akkori kortárs írónak számító  Mikszáth-példányok Tót atyafiakja és a Szent Péter esernyője, valamint a Különös házasság található 12 kötetszámban. Herczeg Ferenc népszerűségét mi sem indokolja jobban, mint a 16 beszerzett kötet, Gárdonyitól a fontosabb regények 6 könyvben, Petőfi egyetlen verses gyűjteményével szemben. A hazai irodalmat Dervarics Kálmán Történelmi beszélyeinek gyűjteménye s a J. alatt  Jókai összegyűjtött művei. A külföldi írók közül az oroszok Dosztojevszkij és Csehov 3-3 könyve, az angol irodalmat Dickens 5 könyve, a franciát Dumas (ezek közül 1 német nyelvű fordításban), s Verne (639-664-sorszámok alatt) könyvei képviselik az egyleti könyvtárban. A 661 könyv és lényegesen kevesebb szerzői művek a századvég klasszikus és kortárs irodalmi alkotásokból kínál szemlézésre olvasmányt. A kölcsönzések jegyzékének hiányában azonban csak sejtésünk lehet afelől, hogy milyen olvasási szokásokkal és kultúrával rendelkezett a lendvai és muraszombati közönség, illetve tagság, s arról sincs kimutatás, hogy Balkányiék kezdeményezése, mely a ma is könyvtári praxisnak számító kölcsönzési formából a Népkönyvtárak lassú-lassú kinövését, elterjedését hozta.

Az Olvasó egyletről szóló szabályzat[7] a hazai viszonyokra-körülményekre szánt, adaptált változatának első cikkelyében a fő célnak kijelölt, a nemzeti irodalomnak „saját körében” való ismertetése és terjesztése mellett „a társalgás és az eszmecsere által, a kölcsönös művelődés és nemesb időtöltés” áll. A néhány oldalas központilag megfogalmazott szabályzat pontjai alatt az általános feladatok mellett a várható lakossági igény a „jeles bel- és külföldi napi és hetilapokra”, továbbá szépirodalmi és egyéb, a művelődést előmozdító folyóiratokra való előfizetési lehetőséget, olvasótermi használatra is felkínálja.

A tevékenységek között igaz „saját belátásra” a bérelt helyiségekben felolvasásokat, zeneestélyeket és mulatságokat is szervezhet. A társas összejövetelekkel pedig minden pontjában megdől a kiegyezés előtti, a Bach-korszakban gyakorolt, főleg a cenzúrára és a társas összejövetelekre vonatkozó „vasszigor”. A millennium után úgy tűnt, hogy a város művelődése számára megnyílt az út az európai polgárosodás felé.

Az Alsólendvai Híradó századfordulós évfolyamaiban[8] a gazdasági életben már eredményeket felmutató, a gazdasági fejlődés alapjain elindított külföldi tőkebeáramoltatás a vasút és egyéb nagyobb (villamosítás) infrastruktúra megvalósulása mellett a szellem szabadabb áramlása folytán a  nemzeti eszmével is bővül. Egy 1902-edik évi számban a cikkíró a „nemzeti öntudat derengésének” kétségtelen jelét látja az 1848-as hagyományok előtti tiszteletadásban, így a Kossuth Lajos temetésének szentelt megkülönböztetett figyelemben. Más emlékünnepekre való hivatkozások, ezek feltétel nélküli ápolásának támogatása fontos, mert „… Magyarország csak nemzeti irányban fejlődhet naggyá”, s jól tesszük, „ha helyünket a nagy nemzetközi politikában, szerepünket az európai társadalom közéletében” mi magunk jelöljük ki.[9] A felhívó jellegű cikkezésnek a hátterében egy demokratizálódó társadalom képe bontakozik ki, melyben a szellem szabad áramlása, a helyi közösségekben zajló plurális folyamatok is hangot kapnak, különös tekintettel a kisváros vallási-felekezeti és nemzetiségi viszonyai, a közöttük lévő dialógus jegyében.

Ezek az új „elemek” az egyéb egyesületek és társaságok alapításának az időszakában is megjelennek, s az Alsó-Lendvai Híradó első számában hangsúlyosan vannak jelen. Így például az országos Magyar Néprajzi Társaság megalapításnak a híre[10] és felhívása a támogató szándék reményében. A hazai néprajzosok (pl. Bellosics) a Pataky-Vachott által szerkesztett lapban több alkalommal is helyet kaptak. A cikk írója mint „az ethnographia tekintetéből „izgalmas” és „érintetlen” földként említi a három nép, a horvátok, a szlovének (vend) és a magyarok lakta Lendva-vidéket. Paradoxonnak tűnik, de a gyors és a vasúthálózat által is az enyészetnek kitett, a felgyűjtésre váró néprajzi értékek sürgetése mellett a Néprajzi Társaságnak szélesebb értelemben társadalmi szerepet is szántak az alapítók. Ilyen volt össztársadalmi vonatkozásai miatt a történelmi Magyarország népeinek a tanulmányozása, s a kölcsönös megismerés alapján „a haza népei közt a testvéri egyetértésnek és az együvé tartozás érzetének ápolása.” S bár az annyiszor emlegetett nacionalizmusnak, későbbi „erőszakos magyarosításnak” itt még híre-hamva sem fedezhető fel, sőt a politikai-felekezeti „szerepvállalásnak” a lehetősége is kizárt, a következő évtizedek kül- és belpolitikai folyamatainak hatására az egyesületek alapítása szinte teljesen megszűnik, a meglévőkben pedig nagyfokú pangás veszi kezdetét.

Az 1911-es lapszámban[11] a Polgári Olvasóegylet helyiségeiben megtartott „újraalakítási” ülésen, melyen a harminc évvel korábban is megválasztott K. Hajós Mihályt választják elnöknek, azt az embert, aki „az egylet érdekének előmozdítása körül legtöbbet buzgólkodott”. Újra terítékre került az ingyenes népkönyvtár létjogosultsága. Többen is azzal érvetek, hogy a Dunántúli Közművelődési Egyesület által fenntartott intézmény rászolgál-e az alapítási okmányban lefektetett célkitűzésekre és elvekre, vagy csupán a száz kötetre rúgó állomány „kiosztása” zajlik-e. Továbbá az állomány bővítésének a kérdéséről és a választékról is sok szó esett. De a javaslatokon kívül konkrét határozatok nem születtek.

A „Pangó egyesületek”[12] cím alatt az Alsó-Lendvai Híradó áprilisi számában is lehangoló híreket olvashatunk, mely az oly nagyra becsült Tűzoltó Egylet mellett a korábban ugyancsak jól működő, a Ferenczy-féle vendéglőben bérelt „gyönyörű könyvtárral rendelkező”, mára „betegnél betegebb” egyesület elhagyatottságáról tudósít. De az évek óta működésképtelen dalárda ügyét is megemlítik.

A cikk írója az október 6-i megemlékezés elmaradása kapcsán a nemzeti értékek iránti lanyhuló érdeklődést, a 48-as eszmék és a nemzeti érzés iránti közönyt és a „pártkülönbséget” gyanítja e tendencia mögött. Lendva szülöttje, Zala György aradi Szabadság-szobrának az igézetében kíván „főt hajtani” a vértanúk nagysága előtt. A muravidéki magyar könyvek ügye a 20. században, ahogy a kisebbségi területeken máshol is, hullámhegyek és gyors zuhanások között ingázott a könyvek tűz általi elpusztításáig, a 2. világháború utáni falusi és iskolakönyvtárak ügyének szép fejezetéig, mellyel az olvasási kultúra fellendítése és az ismereteknek az olvasás általi terjesztése vált lehetővé, korra és bárminemű megkülönböztetésre való tekintet nélkül.

 

Összegző megjegyzések helyett:

A társadalmi válság jelei előbb a szellemi és tudati javak meggyengülésében mutatkozik meg, majd a társadalmi élet minden területére, a gazdasági és társadalmi viszonyok alakulására is bénító hatással nehezedik. Ez a tendencia tapasztalható meg a millenniumtól a 10-es évek elejéig tartó negyedszázadnyi időszak mikrostruktúrájában, társadalmi közegében az első világháború előtti időszakban, melynek végére a gyászos trianoni döntéssel előálló nagyfokú országvesztés, a határon túli területeken rekedt, több milliós nagyságrendű kisebbségi magyarság tragédiája tett pontot. A hellyel-közzel visszaköszönő krízis jelei kicsiben előre vetítették a várható tragédiát, melynek hatását ma is érezzük. Trianon tanúságait ma sem dolgoztuk fel, bár a történelmi folyamatok ismétlődéséből jövőbeli dolgainkra, a várható viharokra is következtethetnénk. Vonatkozik ez a politikai és gazdasági, sőt a kultúrák kölcsönös egymásra hatása és a szomszédok megismerése révén a jószomszédi viszonyok alakulására is. Ne saját hibánkból, de inkább másokéból okuljunk-tanuljunk - alapon.

 


[1] A kiegyezés előtti passzív ellenállás  időszaka kaotikus voltának ma könyvtárnyi irodalma van, de akadnak olyanok , amelyekre csak a legújabb kori, nem is annyira történelmi elemzésekben bukkanunk nyomára, ilyen pl. a császári hadseregben szolgáló, vagy oda kényszersorozás útján került magyar hazafiak súlyos morális dilemmái pl. Sobor Antal:Perelj Uram! című regényében, vagy ennek színpadi-filmbéli megjelenésében..

[2] Horvát Sándor: Alsólendva múltja és jelene. Balkányi Nyomda. 1942. a szerző kiadásában.

[3] H.S. (1942):109.

[4] Horvát S. i.m. 105.

[5] Fuss Nándor és Pataky Kálmán: Alsólendva nagyközség stb. Nagykanizsa. 1896. oldal. ????

[6]A néhány oldalas jegyzék könyvtári terjesztésre szánt nyomtatott példányait katalógusnak is tekinthetjük.

[7] Az alsólendvai Polgári Olvasó Egylet Alapszabályai. é.n.

[8] Alsó-Lendvai Híradó 1902-es évi számai több cikkben is foglakozik a nemzeti eszme és az alsólendvai  magyarságnak a nemzeti eszme és a magyar értékek iránti közömbösségéről.

[9] Alsó-Lendvai Híradó 1902. május 25. sz.

[10] Felhívás! in. Halász Albert:Az alsólendvai sajtó és néprajz.Bp.1994.

[11] Alsólendvai H. 1911. márc.5. 3.

[12] Alsólendvai H. 1911. április.

Objavljeno s soglasjem avtorja.


 

dr. Judit Zágorec-Csuka

Hajós Izsó költő és földbirtokos emlékezete Alsólendván és a Polgári Olvasóegylet

izročki predavanja in predavanje (v madžarskem jeziku)

 

 

Hajós Izsó költő és földbirtokos emlékezete Alsólendván, és az alsólendvai Polgári Olvasóegylet

 

1. Bevezető

Hajós Izsó költő, földbirtokos és közéleti személyiség, a zsidó hitközösség tagja, földbérlő a 19. század utolsó évtizedében (feltételezés: 1894-1898 között) néhány évig Alsólendván élt és gazdálkodott. Elkötelezett személyisége volt az alsólendvai polgárosodásnak, habár távoli vidékről, Erdélyből származott, de gyorsan rátapintott Alsólendva fejlődési lehetőségeire. Tagja volt az Alsó-Lendva-i Polgári Olvasóegyletnek, és a neve is megtalálható ALSÓ-LENDVA nagyközség millenniumi emlékkönyvében, amelyet 1896-ban adtak ki. Kortársa volt az alsólendvai Kakasdi Hajós Mihálynak, az olvasóegylet elnökének és Pataky Kálmánnak, az egylet jegyzőjének, valamint Kiss Dénesnek, a polgári iskola igazgatójának is. A 20. század legelején visszatért szülőföldjére, és a Nagyvárad melletti Nagy-Bánomon gazdálkodott. Tagja volt a nagyváradi Szigligeti Társaságnak, részt vett a város irodalmi és művészeti életében. Barátságot kötött Ady Endrével, a híres költővel is, amelyet nemcsak a költészet és az irodalom területén mélyített el, hanem a László király elnevezésű szabadkőműves páholy közéleti tevékenységeiben is közösen vettek részt.

 

Kép 1. Hajós Izsó (Jernye, 1859 - Bécs,1906)

2. Életpálya

Hajós Izsó 1859. febr. 19-én született földbirtokos szülőktől Jernyén (Sáros-megye, Erdély). Középiskoláit a premontreiek kassai főgimnáziumában végezte. 1877-től 1881-ig a budapesti egyetemen esztétikát és bölcseletet hallgatott, Gyulai Pál, Greguss Ágost, Heinrich Gusztáv és Beőthy Zsolt voltak a tanárai. 1884-től Szabolcs megyében, majd pedig Zala megyében, Alsólendván mezőgazdasággal foglalkozott. Hamburg családi nevét 1882-ben Hajósra változtatta. A Pesti Hírlapnak alapításától (1879) két évig belső munkatársa is volt, művészeti s irodalmi cikkeket írt «s. r.» jegy alatt. Költeményeket is írt Szana Koszorújába, a Havi Szemlébe, a Fővárosi Lapokba, az Ellenőrbe, a Magyarország és a Nagyvilágba, az Ország-Világba, a Hétbe s vidéki lapokba, így a Nyiregyházi Hirlapba is (cikkei: 1892, Két halhatatlan halott, Tennyson és Renan. 1893. 15. 16. sz. Gróf Széchenyi István és a nők). Sajtó alá rendezte költeményeit és báró Kemény Zsigmondról írt tanulmányát.
1888-ban megnősült, kitűnő gazda lett belőle, de amellett nem szűnt meg az irodalom és a művészet iránti érdeklődése sem. Idejének nagy részét kiváló gonddal összegyűjtött könyvei között töltötte, s közben egy-egy verse is megjelent a vidéki lapokban. A külföldi írók verseit olvasva leküzdhetetlen vágya támadt, hogy lefordítsa őket. Az angol Ruskin, a francia Mistrál, a német Bierbaum egyes műveit fordította le magyar nyelvre. A Kisfaludy Társaság a Megali dalt, Mistrál Mireio verses regényének egy részletét közölte is, amely később a Budapesti Szemlében is megjelent. 1903-ban jelent meg önálló verseskötete, »Ekém mellől« címmel Singer és Wolfner kiadásában Budapesten. 1896-ban és előtte is Alsólendván élt és gazdálkodott, hiszen tagja volt az alsólendvai Polgári Olvasóegyletnek, és neve megtalálható az Alsó-Lendvai Milleniumi emlékkönyvben is, amelyet 1896-ban adtak ki. 1898-tól Nagyvárad mellett gazdálkodott, tagja volt az ottani Szigligeti Társaságának, és élénken részt vett a város irodalmi és művészeti életében. Felolvasásai voltak, és hírlapcikkei jelentek meg. 1906. május 25-én halt meg szívbajban Bécsben, útban Nauheim felé, ahol a gyógyulást szokta keresni. Halálhírét a Pesti Hírlapban is megírták. Poézist látott mindenben, rajongott a művészetekért, különösen a festészetért, stúdiumokat végzett filozófiából, érdekelte a természettudomány is, és imádta a természetet. Versei tematikájában is megjelenik magas fokú tájékozottsága, hiszen olyan művelt polgár volt, aki gazdálkodott és kereskedett is. Valójában mégiscsak küszködő ember volt: képzelt világot varázsolt maga köré, és néha akaratlanul is le kellett szállnia a valósághoz, néha nem tudott uralkodni a viszonyok kicsinyességén – mindez a verseiből is kitűnik. Igazi poétalélek volt.

Kép 2: Hajós Izsó halálhíre a Pesti Hirlapban 1906-ban.

3. Az »Ekém mellől« verseskötet (1903) és a »Szerelem útvesztője« (1903) fordításkötet jelentősége

1903-ban jelent meg önálló verseskötete »Ekém mellől« címmel a Singer és Wolfner kiadásában Budapesten. Hajós Izsó Vándorfészek című verséből kihallatszik identitásának és foglalkozásának a lényege, hogy ki is ő, mi az ő önazonossága, identitása: földet bérlő gazdálkodó ember, aki nem nagybirtokos, nem is a saját földjét műveli, hanem földet bérel. Az 1896-ban megjelent Alsó-Lendva Nagyközség Milleniumi emlékkönyvében olvashatjuk: „ … főbérlő, izraelita, letelepedett 1894-ben, írni-olvasni tud. Családtagok: Hajós Izsóné született Reisman Irma, Hajós Elek, Hajós Magda.” Az évkönyv Polgári Olvasóegylet fejezetében újra megtaláljuk Hajós Izsó nevét, aki választmányi tagja is volt az említett egyesületnek. Ezek szerint a költő aktívan bekapcsolódott a város kulturális életébe, és tagja volt a Polgári Olvasóegylet Könyvtárának is. Nyilván eljárt az olvasóegylet rendezvényeire is, amelyet Alsólendván a Korona vendéglő helyiségeiben szerveztek meg, hiszen az egyesületnek külön volt olvasó, társalgó és billiárd terme is. Felolvasott verséből kitűnik, hogy „a vándorfészke küszöbén új emberek tolongnak …”, és ő azt mondja: „.. Szívemben – jó az isten - / Gyűlölség semmi sincsen …”. De reménykedik, hogy az új földben kizöldül a kalásza, és munkájával lesz jövője is. A muravidéki föld szeretete teljesen boldoggá teszi itt, ahova költözött.
A Nagyságos urak című versében is kifejtette, hogy: „Hivalgó címert, ősi kastélyt / Nem hagyhatott rám jó apám. / Demokrata édes hazámban / Mégis „nagyságos úr” vagyok.” Új kihívás volt számára Alsó-Lendván a földbérlés, de ahogy kifejtette: „munkája által szeretett volna érvényesülni és polgár lenni, nem örökösi alapon szeretett volna földbirtokos lenni, mint annyian mások, akik nem is tudtak gazdálkodni a megörökölt földjükkel és dzsentrivé váltak.”
A költő A téli reggel című versében feleleveníti a havas tájat, és a tájon belül megpillant egy utast, aki a tanyája felé tart, majd behívja az otthonába, hogy a kegyetlen tél elől menedéket nyújtson neki, hogy a vándor megnyugodjon, mert ő is valamikor - „fúvatag hónak voltam a társa …”, - de már megnyugodott, lerakta fészkét és boldogul, vagy boldog emberré vált. A táj, a természet valahogy kivetíti a költő belső világát és az emlékeit. A költő szereti a természetet. Ezt is kiolvashatjuk ebből a verséből is. Hasonló témájú versei: Veréb, Az akácos tanyák, Felhők, ábrándok, Avar, A lagunán, Harkályok.
Az Egy szó című versében bánatot, aggódást, könnyeket vélünk felfedezni, s azt is, hogy a szeretett személy nincsen sehol, és semmi hír felőle, mintha elveszítette volna őt a költő, és ez fáj neki, ezért kétségbe van esve. Hajós Izsó egyébként szerelmes verseiben ideális szerelmet képzel, idealizálja a szeretett nőket, de közben hiányérzete van. Szerelmes versei: Nászuton, Feleségemhez, Menyecske baja, Vali Dorka.
A Századvég című társadalomkritikus versében a 19. század végén felmerülő kétségeire mutat rá: „Mit kellene visszasírni? Kik jönnek utánnuk? Hol az új Messiás?” Hajós Izsó nem látta boldognak a 19. századot és ennek a fordulóját sem: „Véres kereszt szakadt a szeretetre.” Visszatér Istenhez, aki szerinte „Sáristenként” teremtette az embert.
A Halálfélelem című versében az őszi tájba vetíti bele Hajós Izsó a halál motívumát, sőt a vers utolsó sorában ezt ki is fejti: „S húllanak életfánkról az utolsó falevelek …”. Az elmúlás megérzésének a versét hallhatjuk. Ebben a versében az a meglepő, hogy a költőkhöz és a bölcsekhez fohászkodik, és keresi a halál kikerülhetetlen folyamatában az utolsó menedéket. Ebben a légkörben keresi a társakat, akikhez egész életében tartozott, vagy szeretett volna tartozni: ezek voltak a költők. Ő is az volt Alsólendván, majd Nagyváradon, ahova visszatért élete utolsó szakaszában.
Hajós Izsó fontosnak tartja a költészetet. Élni és meghalni is a dallal/verssel szeretne. Szép hitvallás, amelyet a Dalaimhoz című versében fogalmazott meg. Nem olcsó dalokat akar írni, és a gazdálkodás mellett még irodalommal, költészettel is szeretne foglalkozni. Valamikor a múlt század elején vagy a századfordulón a paraszt-polgár, gazdálkodó értelmiség művészetpártoló, művészetteremtő volt. Ma már ezt nehezen tudjuk elképzelni olyan formában, ahogy ez akkor volt. Veres Péter, Sinka István, Szabó Pál, a magyarországi népi írók a 20. száza elejétől egészen a 60-as évekig földművelő családból származtak, közülük egyesek földet is műveltek, de íróként, költőként erősen a népi irodalmi irányzat képviselői voltak, s emellett közéleti és politikai életet is éltek. Hajós Izsó a művészet szeretetéről és a magyar, illetve az európai művészek tiszteletére is írt még verseket, pl.: Vajda János, Munkácsy, Dante szobra előtt, Shakespeare, Festészet stb.
Az Ad Astra című verse az örökkévalóságról, vagyis, az univerzális létezésről szól, amely évszázadokon keresztül vonul, mégis örök. Az ember, a költő véleménye szerint „égi szikra”, tehát Isten teremténye, mert az Isten az örökkévalóságban létezik, az ember pedig a földön: „Romok alól fáklyát ragadj! A fény a földdé!” - Madách-i idézet. Hajós Izsó bölcseleti és létezésfilozófiai verseket is írt.
Hajós Izsó visszatér szülőföldjére, Erdélybe a szülei birtokaira és ezt úgy éli meg, hogy a szülő és a föld, illetve mindkettő, vagyis édesapja és édesanyja hívja őt vissza és a föld, amelyet ők műveltek meg, de amelyet majd ő műveli tovább, és folytatja szülei munkáját. A költő nem vágyik sem hírnévre, sem dicsőségre, s ezt ki is fejti a Vissza című versében is: „Vess földbe, szívbe / Tiszta magot! ” Költészetében megjelentek a szülőföld-versek is: Láttam újra …, A Nyír elégiája stb.
Műfordítóként is maradandót alkotott. Verseskötetében versfordításokat is közölt, többek közt a Magali című műfordítása Frederi Mistral Magali költői elbeszélésének magyar nyelvbe való átültetése. A műfordítása nyelve kitűnő, mintha magyar költő írta volna a költeményt, kitűnő rímet és metrumot is használt, az időmértékes verslábai is mesteri műfordításra utalnak.
Hajós Izsó nagyon szerette Bierbaum Otto Julius német nyelvű szecessziós stílusú költeményeit. Az ő verseit fordította le magyar nyelvre, s ebből egy fordításkötetet is megjelent »A szerelem útvesztője” ( Irrgarten der Liebe, 1901) címmel. A fordításkötet szerelmes, játszi és erkölcsös dalokat, költeményeket és verses mondásokat tartalmaz, amelyek 1885-1900 között keletkeztek. A kötetet 1903-ban a Singer és Wolfner Kiadó adta ki Budapesten. 1903-ban a Budapesti Szemle 116. kötetében jelent meg egy kritika és könyvismertetés is róla.

Kép 3: Hajós Izsó: »Ekém mellől« verseskötetének címlapja: Budapest, Singer és Wolfner, 1903, 158 p.

Kép 4: Hajós Izsó: Vándorfészek című verse az Ekém mellől verseskötetéből.

Kép 4: Hajós Izsó: Vándorfészek című verse az Ekém mellől verseskötetéből.

Kép 4: Hajós Izsó: Vándorfészek című verse az Ekém mellől verseskötetéből.

Kép 5: Hajós Izsó: Téli éjszaka című verse az Ekém mellől verseskötetéből.

Kép 5: Hajós Izsó: Téli éjszaka című verse az Ekém mellől verseskötetéből.

4. Hajós Izsó és az alsólendvai Polgári Olvasóegylet

A polgárosodás programszerű felvállalása bizonyítékaként az 1870-es évektől folyamatosan alakultak intézmények és egyesületek. Alsólendván 1871-ben alakult meg a Polgári Olvasóegylet, amelynek tagja volt Hajós Izsó költő is, akit az egylet tagjai választmányi taggá is választottak. Az olvasókör könyvek, sajtótermékek gyűjtésére és megosztására szerveződött. A társadalmi egyletben a tagok olvasmányaikat is megbeszélhették. Az olvasókör egyfajta társadalmi egyletként is funkcionált, hiszen rendezvényeket, ünnepségeket szerveztek a tagok lakókörnyezetüknek megfelelően. Mindez Alsólendván a Korona Szálló földszinti helyiségeiben történt, ahol Hajós Izsó is számtalanszor megfordulhatott, ahol a polgári értelmiség gyülekezett a nemzeti ünnepek megünneplésekor vagy a társas rendezvényeken. Az olvasókörök két fontos funkciót töltöttek be: az egyik a helyi művelődés segítése, a másik a szabadidős tevékenységek hasznos eltöltése volt. Az olvasóköri tagok a folyóiratokat és egyéb sajtótermékeket többnyire helyben használhatták, a könyveket pedig kikölcsönözhették. Az olvasókörök gyakorlatilag az általuk tárolt dokumentumok szempontjából kis könyvtárakként funkcionáltak. Az alsólendvai Polgári Olvasóegyletnek könyvtára is volt. A kultuszminisztériumtól alkalmanként központi támogatást is kaptak, mely előbb feliratos könyves ládát jelentett, a későbbiekben pedig bibliotékát, azaz könyves szekrényt juttatott a minisztérium az olvasóköröknek. Az olvasókörök gyűjtötték költőink, íróink köteteit, de a sekélyes népi adomákat, betyárlegendákat, rémdrámákat tartalmazó ponyvák is megtalálhatók voltak a kis könyvtárakban. Az állomány tartalmi összetétele rendkívül változatos volt, a politika és szépirodalom mellett többféle ismeretkör és tudományág (történettudomány, földrajztudomány, útleírás, filozófia, teológia) is képviselve volt, de nem hiányozhattak a különféle hírlapok és folyóiratok sem. Az olvasókör akkori könyvtára 673 kötettel rendelkezett. 1906-ban már 86 rendes tagja és 10 kültagja volt. A könyvtár a polgári olvasóegylet keretében egészen 1919-ig működött.
Az olvasókör helyiségei „klubszobaként” is funkcionáltak: a férfiak tekézhettek, biliárdozhattak, a nők kézimunkázhattak. Ezen kívül lehetőség volt különböző kiállítások szervezésére, például az asszonyok által készített hímzésekből. A téli időszakban a gazdák ezüst- és aranykalászos tanfolyamokra jártak, vagy a gazdálkodással kapcsolatos egyedi tudományos előadásokat hallgathattak. Ünnepeken verseltek, daloltak, különböző kulturális műsorokat szerveztek a tagok, ezen kívül rendeztek mulatságokat, bálokat, például aratóbált is.
Elképzelhető, hogy Hajós Izsó rövid alsólendvai itt tartózkodásakor jól érezhette magát a helyi polgári olvasókörben, amely ugyanolyan színvonalat képviselt, mint bármelyik másik olvasókör a történeti Magyarországon. Alsólendva viszont ebben az időszakban, a 19. utolsó évtizedében a virágkorát élte, hiszen a magyar polgárosodás csúcsán volt.

Kép 6.: Az alsólendvai Korona Szálló, ahol az alsólendvai Polgári Olvasóegylet helyiségei voltak az 1910-es évekből

Kép 7: Alsólendva Fő utcája a 20. század elején.

Kép 8: A Polgári Olvasóegylet megalapításának 150. évfordulójára Lendván Városháza falán emléktáblát avattak 2021. június 11-én. Az olvasókörről és ezzel az 1871-re tehető lendvai könyvtári tevékenység kezdetéről dr. Zágorec-Csuka Judit könyvtáros, író-költő mondott ünnepi megnyitó beszédet.

Kép 9: Magyar János, Lendva Község polgármestere és Ignacija Fridl Jarc, a Szlovén Köztársaság Kulturális Minisztériumának államtitkár asszonya közösen avatták fel a Polgári Olvasóegylet emléktábláját Lendván a Városháza falán.

5. Hajós Izsó kapcsolata Ady Endrével, nagyváradi tartózkodása, francia műfordításai és levelezése

A szabadkőművesség virágkorát élte Nagyváradon a 20. század első évtizedeiben, és nagy volt a hatása a város politikai, szociális és kulturális életére is. A szabadkőművesek, köztük Hajós Izsó és Ady Endre költők megalapították a László király páholyt, és radikálisak voltak a város és a régió életében. Tevékenységükkel társadalmi változásokat akartak elérni.
A nagyváradi szabadkőművesek a László király páholy könyvtára sorozatokban írták le a mozgalom célkitűzéseit, és tették olvashatóvá a tagság számára. Ebben a sorozatban jelent meg Hajós Izsó kötete is az Indítvány a társadalmi program ügyében címmel. Kupán Árpád az Ady Endre és a szabadkőművesség, Ady kapcsolatai a nagyváradi szabadkőművesekkel című publicisztikai cikkében közli, hogy Ady Endre szabadkőműves barátja volt a műkedvelő költő és földbirtokos Hajós Izsónak. Ady Endre személyes kapcsolatban volt Hajós Izsóval, aki francia nyelvből fordított és levelezett is. Nyilván szüksége volt Adynak egy ilyen segítségre, aki birtokában volt a francia nyelvnek és kapcsolatot tartott a francia írókkal és kultúrával, többnyire személyes találkozások, kávéházi együttlétek, beszélgetések alkalmával stb. - állította dr. Élthes Ágnes, budapesti irodalomtörténész, nyelvtanár. A Vasárnapi Újság 2016. decemberi számában olvasható, hogy a lap Karácsonyi melléklete helyett Ady Endre, de Hajós Izsó új könyveit is ajándékba kaphatták az olvasók a sok más író újonnan kiadott könyvei közül, tehát mindketten részesei voltak a Franklin Társulat Kiadó könyvterjesztésének.

Kép 10: Ady Endre (Érmindszent, 1877 – Budapest, 1919)

6. Összegzés - Miért is kellene emlékeznünk Hajós Izsó költőre, földbirtokosra?

Hajós Izsó költő és földbérlő, gazdálkodó neve sokáig ismeretlen volt a muravidéki magyarság köreiben, hiszen a 19. század utolsó évtizedében csak néhány évig élt Alsólendván mint földbérlő, gazdálkodó közéleti személy, aki családjával együtt gazdálkodott. Hogy milyen céllal költözött akkoriban Alsólendvára? Csak feltételezhetjük, hogy vállalkozó szelleme vezérelte a mi vidékünkre. Tagja volt az alsólendvai Polgári Olvasóegyletnek, és a neve is megtalálható az Alsó-Lendva nagyközség milleneumi emlékkönyvben, amelyet 1896-ban adtak ki. Aktívan részt vett Alsólendva kulturális életében, közéleti tisztséget is vállalt. Abban a korszakban tevékenykedett, amikor Alsólendva Zala megye egyik jelentős járási székhelye volt, és nagyközségi státussal rendelkezett, de ugyanakkor politikai, kulturális és gazdasági központnak is számított, hiszen a polgárság száma meghaladta a kétszázat. Alsólendván jelentős számban telepedtek le értelmiségiek, köztük volt Hajós Izsó is, akinek 1903-ban jelent meg önálló verseskötete »Ekém mellől« címmel a Singer és Wolfner kiadásában Budapesten. Ugyanabban az évben jelent meg »A szerelem útvesztője« című fordításkötete is, amelyben Bierbaum Otto Juliusnak, kedvenc német költőjének a verseit fordította le magyar nyelvre. A kötet megvásárolható volt a budapesti könyvárusoknál is. A Vasárnapi Újság Karácsonyi mellékletekében is árulták a könyvét. Hajós Izsó igazi poétalélek volt. Poézist látott mindenben, de rajongott a művészetekért is. Amikor visszaköltözött Erdélybe, a szülőföldjére, Nagy-Bánomban telepedett le, nem messze Nagyváradtól, ahol a családjának birtokai voltak. Nagyváradon bekapcsolódott a szabadkőművesek mozgalmába, és elnyerte Ady Endre barátságát is. Francia és német irodalomból fordított. Ismert a francia Frederi Mistraltól a Magali című költői elbeszélésének magyar műfordítása, amelyből egy részletet a Kisfaludy Társaság meg is jelentetett. Hajós Izsóban ne csak a vállalkozó polgárt, meg a költőt tiszteljük, hanem a kitűnő műfordítót és művészetpártoló és -támogató kifinomult embert is, aki versei mellett szerette a termőföldet, amelynek megművelője volt. Szellemiségében igazi »reformkori embernek« is tekinthető, akiben jelen volt a haza, az irodalom, a művészet és a tudomány szeretete, de európai látókörrel is rendelkezett főleg a szépirodalom és a fordításirodalom terén. Halálakor a Pesti Hírlapban így emlékeztek meg róla: »Mindenképpen talentumos ember volt, aki azonban távol az irodalmi fórumoktól, biharmegyei birtokán, majd az utóbbi időben Nagyváradon éldegélt.«
Hajós Izsó nevére még sokan emlékezhetnek, akik szeretnek szép verseket olvasni, hiszen finom szavú költő volt, jeles műfordító, aki elvonultan élt, Alsólendván és Bihar megye egy kis falujában, Nagy-Bánomban művelte a magyar földet, de ihlető óráiban megénekelte egyszerű, tiszta életének egyszerű tiszta örömét-bánatát, a falusi élet szépségeit, vagy pedig elmerült kedves költőiben, s próbálgatta őket magyarul megszólaltatni.
A történelem felgyorsult, a 21. században már nincs emlékezet, pedig az emlékezethelyek történelmi pillanatokhoz fűződnek, amikor az emberekben megjelenik és kikristályosodik az emlékezet. Fájdalmas érzés, ha az emlékezetnek nincs valódi közege, pedig ha emlékezünk, akkor „megállítják az időt, megakadályozzák a felejtést, hallhatatlanná tegyék a halált, materializálják az immateriálist, jelentés maximumát hozzák ki minimális jelekből.” - Pierre Nora kutató szerint. Hajós Izsó költőre és gazdálkodó földbirtokosra nemcsak a költészete miatt kellene emlékeznünk, hanem azért is, mert tagja volt annak a magyar zsidó közösségnek, amely Alsólendván élt és alkotott, teremtett magyar közéletet. A Lendvai Zsinagóga is egy emlékezethely, amely ma is állandó kiállítással emlékezik az itt élő magyar zsidóságra. 2021. szeptember 7-én az Európai Zsidó Kultúra Napja alkalmából a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében emlékeztek meg egy kulturális est keretében Hajós Izsóról és munkásságáról. Remélhetőleg a jövőben bekerül a költő Ekém mellől című verseskötete a Lendvai Zsinagóga kiállítási vitrinjébe, hogy tanúskodjon azokról a témákról is, amelyek esetleg itt ihlették meg alsólendvai tartózkodásakor a szerzőjét, hiszen a tér és az emlékezet feltételezik egymást még akkor is, ha változnak a korok.

 

Kép 11: 2021 szeptember 7-én az Európai Zsidó Kultúra Napja alkalmából a Lendvai Könyvtár és Kulturális Központ szervezésében emlékeztek meg egy kulturális est keretében Hajós Izsóra és munkásságára Lendván a zsinagóga előútti téren. dr. Zágorec-Csuka Judit könyvtáros és kutató, valamint Süč Dejan történész és családfakutató mutatták be Hajós Izsó élettörténetét, azaz a dualizmus időszakában Alsólendván folytatott gazdasági, társadalmi és irodalmi tevékenységét.

IRODALOM:

  • ALSÓ-LENDVA nagyközség milleniumi emlékkönyve 1896. Nagy-Kanizsa, 1896, Lendva, 1996, 88 p., III-XXIX. szerkesztették: Fúss Nándor és Pataky Kálmán.
  • ÉRTESÍTŐ. In.: Budapesti Szemle, szerkesztette: Gyulai Pál, Budapest, Franklin-Társulat, 1903, 460-460. p.
  • FÜLÖP Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Budapest, 1978.
  • GÖNCZ László: Kakasdi Hajós Mihály, a polgári fejlődés alsólendvai élharcosa. In.: Dolnja Lendava v obdobju meščanstva 1867-1946 - Az alsólendvai polgárosodás korszaka 1867-1945. Szerkesztő: Šimonka Tanja. Galéria-Múzeum Lendva, 2003. 79-87. p.
  • GÖNCZ László: A századvégi polgárosodás és az I. világháború következményei. In.: Fejezetek Lendva történetéből 1920-ig. Lendva, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, 1996. 93-96. p.
  • HAJÓS Izsó: Ekém mellől, verseskötet. Budapest, Singer és Wolfner, 1903, 158 p.
  • Pierre NORA: Emlékezet és történelem között. Budapest, Napvilág Kiadó, 2010, 28. p.
  • SÜČ Dejan: A lendvai zsidóság a hiedelemmel ellentétben lokálpatrióta volt: beszélgetés Süč Dejan fiatal történésszel. In.: Népújság, 61. évf., 5. sz., 2017 feb. 2., 5. p.
  • SÜČ Dejan: Iskanje izgubljene skupnosti. In.: Lindua, let. 14, št. 22 (2020), 32-34. p
  • ZÁGOREC-CSUKA Judit: Igazi találkozásom Ady Endrével. In.: Muratáj, 2019, 1/2 sz., 51-6. p.
  • ZÁGOREC-CSUKA Judit: Igazi találkozásom Ady Endrével. In.: Nemzetiségi könyvtárügy a Muravidéken : tanulmányok, kritikák, interjúk. Lendva, Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet ; Lendava : Zavod za kulturo madžarske narodnosti ; Lendva : Muravidéki Magyar Tudományos Társaság ; = Lendava : Društvo prekmurskih madžarskih znanstvenikov in raziskovalcev, 2019, p.
  • ZÁGOREC-CSUKA Judit: Hajós Izsó emlékezete. Az Európai Zsidó Kultúra Napjai Lendván. In.: Népújság, 65. évf., sz. 36, 2021. szep. 9., 4. p.

 

Online források:

Objavljeno s soglasjem avtorja.


 

 Prof. dr. Ágnes Barátné Hajdu

Hódmezővásárhely az olvasókörök városa

videoposnetek predavanja (v madžarskem jeziku)

Objavljeno s soglasjem avtorja.


 

Razstava

150-letnica ustanovitve prvega bralnega kroga v Lendavi

Ob 150-letnici knjižničarstva smo pripravili razstavo, ki je prikazovala pregled razvoja knjižnične dejavnosti v Lendavi vse od leta 1871, ko je bilo ustanovljeno prvo meščansko bralno društvo, do danes.

 

O splošnih knjižnicah