A magyar költészet napja

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én József Attila születésnapján ünneplik. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket.

Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár az idén is meghirdette a József Attila megyei versmondó versenyt, amely a járványügyi helyzet miatt ezúttal online formában történik.

A verseny lebonyolítása 2 fordulóban történik:

  1. forduló: Területi verseny a városi könyvtárak szervezésében,
  2. forduló: Megyei versmondó verseny (muravidéki magyar tanulók részvételével).

A versmondásról videofelvételt kell készíteni.

Minden résztvevő két verssel készül:

  • a megadott kötelező verssel
  • egy szabadon választott verssel, amely a versenyző életkorának, egyéniségének megfelelő.

Kötelező versek:

  • 5.-6. osztályosoknak: József Attila: Nyári délután
  • 7.-8. osztályosoknak: József Attila: És keressük az igazságot

A nevezéseket, a versmondásról készült videofelvételeket az iskolák a felhívást kibocsátó városi könyvtárba küldik az általuk megjelölt határidőre.

A megyei döntőre való jelentkezés határideje: 2021. május 31.

Készítettünk néhány javaslatot a szabadon választható versekre is:

Javasolt versek a József Attila szavalóversenyre
Versek 5.-6. osztályosoknak

Orbán Ottó: Érdeklődő

Apa, figyelj, most kérdezek valamit.
Te hallottál róla, hogy ez, ami itt,
ez az izé vagy, hogy úgy mondjam, micsoda,
ami innen jár le naponta oda,
vagyis úgy értem, hogy nem innen, csak itt,
és járni ugyan nem jár, ellenben közlekedik,
na szóval, hogy ez a … tudod már mire gondolok,
ez a bizonyos, nagyon is fontos dolog,
ami leginkább akkor, amikor van az a hogyhívják,
persze, lehet, hogy máshol és máskor még inkább,
ha valaki példának okáért éppen egy ilyesmit keres…
Most mitől vagy már megint ideges?

Nemes Nagy Ágnes: Nyári rajz

Hogy mit láttam? Elmondhatom.
De legjobb, ha lerajzolom.
Megláthatod te is velem,
csak nézd, csak nézd a jobb kezem.
Ez itt a ház, ez itt a tó,
ez itt az út, felénk futó,
ez itt akác, ez itt levél,
ez itt a nap, ez itt a dél.
Ez borjú itt, lógó fülű,
hasát veri a nyári fű,
ez itt virág, ezer, ezer,
ez a sötét gyalogszeder,
ez itt a szél, a repülés,
az álmodás, az ébredés,
ez itt gyümölcs, ez itt madár,
ez itt az ég, ez itt a nyár.
Majd télen ezt előveszem,
ha hull a hó, nézegetem.
Nézegetem, ha hull a hó,
ez volt a ház, ez volt a tó.

Nemes Nagy Ágnes: A titkos út

Hogyha most elindulok,
aztán balra fordulok,
egy kis útig, titkos útig
lábujjhegyen eljutok.
Egyik oldalt házak háta,
fal a másik oldalon,
és a lombok zöld szakálla
átömlik a kőfalon.
Nem jár erre senki, senki,
csak talán a Nem-tudom-ki,
az is akkor, hogyha kell,
kézenfogva Senkivel.
Messze innen utcalárma,
messze dong a kisvasút,
így bújik a –
pszt, pszt!
így lapul a –
titkos
út!
Mi van ott a kis úton,
csöndes úton, titkoson?
Macska van ott, macska van,
ül magában, titkosan.
Fényes szeme, zöld szeme
orgonafa levele.
Egyszer aztán talpra pattan,
ugrik, ugrik, láthatatlan –
Aztán csak a szél oson
titkosan a titkoson.

Romhányi József: Medve tanköltemény

Felmordult a medve a sok rossz mackóvers hallatán:
-Ez mind kontár! Sarlatán!
Mit gügyögnek, locsognak
szerencsétlen bocsoknak!
Oly negédes némelyik,
hogy már szinte émelyít.
Te szent múzsa, irgalmazz,
milyen ócska rímhalmaz!
Minden sorvég szinte önként adódik.
Majd én írok egy igazit valódit:
Dörmög-dirmeg a vén medve,
mert ma cudar ám a hangulata.
Csípi darázs, marja bolha,
vidor kedve mitõl kerekedne?
Mikor ma a kasba nézett,
nem talált egy nyalás csemegét.
Szeder, málna ? -Sehol semmi.
Mit lehetne akkor vacsorázni?
Hogy ne haljon szegény éhen,
szundikál majd egész gyertyaszentelõig.
Kézbe kapta e verset egy lektor,
aki tanult némi verstant egykor.
És most újra letette a vizsgát,
összeírta rím-hiánylistát:
Kedve
volna
mézet
enni
télen.
A többit eldobta.
Bõszült is miatta.
Ezt viszont kiadta.

Versek 7.-8. osztályosoknak

Kosztolányi Dezső: A játék

A játék. Az különös.
Gömbölyű és gyönyörű,
csodaszép és csodajó,
nyitható és csukható,
gomb és gömb és gyöngy, gyürű.
Bűvös kulcs és gyertya lángja,
színes árnyék, ördöglámpa.
Játszom ennen-életemmel,
búvócskázom minden árnnyal,
a padlással, a szobákkal,
a fénnyel, mely tovaszárnyal,
a tükörrel fényt hajítok,
a homoknak, a bokornak,
s a nap - óriás aranypénz -
hirtelen ölembe roskad.
Játszom két színes szememmel,
a két kedves, pici kézzel,
játszom játszó önmagammal,
a kisgyermek is játékszer.
Játszom én és táncolok,
látszom én, mint sok dolog.
Látszom fénybe és tükörbe,
játszom egyre, körbe-körbe.
Játszom én és néha este
fölkelek,
s játszom, hogy akik alusznak,
gyerekek.

Weöres Sándor: Ballada a három falevélről

Lehullott három falevél
észrevétlen az őszi ágról.
És jött a szél, a messzi szél,
egy messzi, másik, új világból -
Elröpült három falevél.

Az egyik magasba vágyott:
talált a felhők közt új világot,
emelte, emelte a szél.
A másik rohanni vágyott:
magasba hágott és mélybe szállott,
sodorta, sodorta a szél.
Harmadik szédülni vágyott:
szemét lehúnyta, semmit se látott,
kavarta, kavarta a szél.
Lobogott három falevél.

Lehullott három falevél
tehetetlenül a világból.
Ott lenn a sár, fekete, mély -
ki emel fel az őszi sárból,
ti szegény három falevél?

Weöres Sándor: Ki minek gondol, az vagyok annak...

Ki minek gondol, az vagyok annak…
Mért gondolsz különc rokontalannak?
Jelet látsz gyűlni a homlokomra:
Te vagy magad, ki e jelet vonja.

S vigyázz hogy fénybe vagy árnyba játszik,
Mert fénye-árnya terád sugárzik.
Ítélsz rólam, mint bölcsről, badarról:
Rajtam látsz törvényt sajátmagadról.

Okosnak nézel? Hát bízd magad rám.
Bolondnak nézel? Csörög a sapkám.
Ha lónak gondolsz, hátamra ülhetsz;
Ha oroszlánnak, nem menekülhetsz.

Szemem tavában magadat látod:
Mint tükröd, vagyok leghűbb barátod.

Varró Dániel: Metró

Hát elkapott ma, kiscicám,
az ellenőr a metrón.
Nem volt érvényes matricám,
kívánom, bárha lett vón.
Leszállított – az alagút
most énelőttem ásít,
s eljutnom több mint bonyolult
a kívánt állomásig.
S míg kattog egyre távolabb
haladva lent a metró,
halkan kattog a bőr alatt
az ember szíve dettó.
Ó, bár ne kéne lógnia,
föladva minden elvét!
Ez itt egy allegória,
ha nem tűnt volna fel még.

Hisz látod, éppen így megyek
hogy földerítsem, úgy ám,
felszín alatti énedet
a lélek mélyvasútján.

De megvívnám bár érted, ó,
én héroszok tusáját,
nem jutok el hozzád a szó
szűk labirintusán át.

S a vágy metróján, hol az ok
zord ellenőre szétcsap,
mint potyautas utazok,
azt kell hogy mondjam, én csak.

Mert nincsen matricám, se más,
jegy, bérlet, bármi érvény,
a benned rejlő állomást
hogy egyszer is elérném.

S meglelve benned messzi, tág,
mély állomások mását,
meghallanám a bőrön át
a szíved kattogását.

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.