Ajánlott könyvek

Kisné Portik Irén

Szépanyám szőtte, dédanyám varrta és hímezte

Csík-, Gyergyó- és Kászonszék egy lelkes néprajzkutató, szakoktató által türelemmel és nagy gonddal összegyűjtött népviseletének néprajzi elemzése tárul elénk, amely a viseletek elkészítésének szabályait, a szövésmódozatokat, az öltéstípusokat mutatja be. A szerző fejezetenként kitér a szoknyák, ingek, mellények, nadrágok és fejdíszek formáira, színeire és díszítéseire. A népviseletek változatait, fejlődését követhetjük végig rengeteg színes képanyag segítségével. Örömöt okoz minden népviselet-rajongónak, gazdag ötlettár mindenkinek, aki őseink tudását szeretné megismerni és megtanulni, esetleg újraalkalmazva ismét vonzóvá tenni a mai kor számára.


Kós Károly

Sztambul

Sztambul, a város – mely eleinte csak egy egyszerű görög gyarmat, kikötőhely volt, majd egy Rómát pótolni akaró új keleti Róma (Nova Roma), egy keleti birodalom székhelye, illetve egy keleti vallás és kultúra centruma lett. A város, mely alapítása óta többször elpusztult, de mindig újjáépült más, mindig hatalmasabb formában. Földrajzi fekvése páratlan több szempontból, hiszen a pusztító földrengések állandó fészke, de mégis mindig itt építették újjá. A kereskedelem szempontjából rangos központtá vált, izgalmas találkozópontja az európai és az ázsiai kultúrának, művészetében mindkettő gyökerei megtalálhatók. A Sztambul Kós Károly legérdekesebb munkája, mely száz évvel ezelőtt jelent meg először a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet gondozásában.


Barrington Barber

50 téma a kreatív rajzoláshoz

Gyermekként mindenki szeret rajzolni. Minden girbegörbe vonal, minden paca izgalmas és érdekes, főleg, ha nem hasonlít semmire és ha nem a papíron, hanem a falon, az asztalon vagy a ruhán van. Izgalmas játék a gyerekeknek, de a szülők is tudják „értékelni”. Érdekes módon hamar elmúlik a szerelem a határtalan alkotás iránt, amikor a tanárok A/3-as papírra és grafitceruzára korlátozzák a szabadságunkat, és vibráló színkavalkád helyett egy szék körvonalaira kíváncsiak. Itt sokan a rendszerrel nem egyetértve felhagynak eddigi alkotói pályafutásukkal. Ebből a könyvből lépésről lépésre megtanulhatjuk, hogyan rajzoljunk le tárgyakat, állatokat, embereket. A könyv kezdőknek és haladóknak is szól, egyaránt nyújt kikapcsolódást és segíti a fejlődést.


Köteles, Viktória

88 magyar találmány

A szerző egy ízig-vérig mai nő, aki a műszaki szerkezeteknek ugyan nem túl nagy barátja, hiszen az autóvezetéssel gondjai vannak, a repüléstől pedig fél – műszaki stúdiumokat folytat, és tanulmányai során egyre több meglepő érdekességre bukkant: mégpedig arra, hogy milyen sok kiváló tudós és feltaláló működött és működik hazánkban, s mennyi világhírű találmány megszületése köszönhető nekik. Köteles Viktória maga is egy felfedező lelkesedésével kíséri végig 88 magyar találmány történetét. Könyve izgalmas történelmi és szellemi kaland, megvalósult, elfelejtett vagy külföldön befutott újításokról, amelynek olvasása során az is világossá válik, hogy már sokkal régebben ott lehetnénk a tudomány élvonalában, ha jobban odafigyelnénk az értékeinkre.


Steve Biddulph

Férfilét

A férfiak évszázadokon át álarc mögé bújtak, nemzedékeken keresztül senki sem beszélt az erősebb nem belső világáról. Erre eddig nem is volt szükség, de a modern nők nyíltszívű, együttműködő, szerepvállaló és életvidám férfit keresnek társnak. Sok esetben a gyermekek is ilyen apára vágynak, és vannak férfiak, akik maguk is ilyenné akarnak válni. Steve Biddulph világszerte ismert pszichológus, aki jó néhány éve dolgozik családokkal e téma felkutatása érdekében. Humoros és közvetlen módon mutatja be korunk aktuális férfiszerepeit, és sok esetben konkrét példával segíti a még egyedülálló, magányos és frusztrált férfiakat céljaik elérésében. A szerző meglepően nyíltan és közvetlenül beszél a szerelemről és a szexualitásról, a barátságról és a munkáról, napjaink fontosabb színtereiről.


Carlos Ruiz Zafon

Marina

A narrátor egy tizenöt éves fiú, Oskar, aki délutánonként sokszor menekül el a kollégium hétköznapjai elől és Barcelona utcáin sétál. Egy este egy látszólag elhagyott épületbe téved be, ahonnan véletlenül elvisz egy arany zsebórát, és ezzel akaratlanul belép Marina és melankolikus apja, German életébe. Lassan megismeri szomorú történetüket és erősen kötődni kezd hozzájuk. Marina fantáziája, bátorsága és kíváncsisága Barcelona titokzatos földalatti labirintusainak világába vezeti a két fiatalt, ahol lépésenként feltárják egy művésznő régi titkát és veszélyes emberekkel ismerkednek meg. De a legnagyobb megpróbáltatást számukra a nagy szívfájdalom jelenti majd egy igaz barátság és első szerelem elvesztésekor.


Anthony Doerr

A láthatatlan fény

A láthatatlan fény egy kétszintű történet a második világháborúról. Két főszereplője van: a hatéves vak leány, Marie-Laure LeBlanc Franciaországban az állat- és növényvilág titkairól gondolkozik. Eközben Németországban egy nyolcéves fiú, Werner Pfenning árvaházban él és jobb jövőről álmodozik. Wernernek különös képessége van: meg tud javítani mindenféle rádiót, aminek köszönhetően hamar felfigyelnek rá és egy náci katonaiskolába kerül. Néhány évvel később, már majdnem felnőtten a második világháború ellentétes oldalán találják magukat egy Saint-Malo nevű tengerparti városban. Különböző megpróbáltatások várnak rájuk, és innen már csak egy lépésre van a találkozásuk, amely örökre megváltoztatja az életüket. Egy sokkoló történet a második világháborúról, egy elveszett gyémántról, rejtvényekről, a rádióról, valamint az emberi jóságról, amelyre néha a legváratlanabb helyeken és a legváratlanabb időben találunk rá.


Carol S. Dweck

Szemléletváltás: A siker új pszichológiája

Carol S. Dweck a Stanford Egyetem világszerte ismert pszichológiaprofesszora, aki évtizedekig kutatva a siker titkát egy igazán meglepő dolgot fedezett fel: a szemléletmódunk erejét. Dweck arra mutat rá, hogy az intelligencia és a képességek dicsérete nem növeli az ember önbecsülését és nem vezet eredményre, de előfordulhat, hogy veszélyezteti a sikert. Véleménye szerint az emberek képessége a problémák leküzdésére nem csak az ember intelligenciájától és az ember általános tehetségétől függ, hanem főleg attól, hogy milyen a szemléletmódja. Carol Dweck könyvében elmagyarázza, miért nem tudnak sikert hozni csak a készségeink és a tehetségünk, ugyanis minden attól függ, hogy milyen szempontból nézzük ezeket – merev vagy rugalmas gondolkodásmóddal. A megfelelő gondolkodásmóddal meg tudjuk valósítani személyes és szakmai céljainkat.


Thomas Piketty

A tőke a 21. században

Piketty azt a tézist állítja fel, hogy a társadalmi egyenlőtlenség és a növekvő szociális különbségek az emberek között különböző gazdasági és társadalmi válságokig vezetnek. Tézisét tizenöt éves kutatásainak eredményeivel támasztja alá, amelyek az elmúlt háromszáz évre és több mint húsz országra vonatkozó adatokat tartalmaznak, ezek alapján mutatja be a társadalmi egyenlőtlenségek hosszú mintázatát. Ez a monumentális könyv, amely olvasható és érthető nyelven íródott, elindított egy globális vitát a kapitalizmus szociális, politikai és gazdasági instabilitásáról és a közgazdaságtan mint tudományág rossz irányú fejlődésének következményeiről. Bár a könyv több mint két évszázadot ölel fel, nem tekinthető máshogy, mint válaszként az elmúlt évek globális gazdasági és pénzügyi válságára, a szociális nyomorra. Piketty továbbá azt állítja, hogy a kapitalizmus fő problémája az egyre növekvő jólét, valamint a jövedelmi egyenlőtlenségek kialakulására való hajlama, viszont a társadalmi válságokat szerinte meg lehetne oldani, ha lenne ehhez megfelelő politikai akarat.


S. J. Watson

A másik én

Mennyire ismerhetünk valakit? Milyen messze mennénk azért, hogy kiderítsük az igazságot a szeretteinkről? Amikor Julia, a sikeres londoni sebész felesége megtudja, hogy a nővérét brutálisan meggyilkolták Párizsban, összeomlik benne a világ. Mivel nem tudja elfogadni nővére halálát és szerinte a rendőrség nem veszi elég komolyanaz esetet, úgy dönt, hogy maga fogja feltárni nővére halálának titkait. Julia hamarosan rájön, hogy Kate élete nagyon éltért a látszattól. A kutatása hamarosan saját vágyainak felfedezésévé alakul át – miközben az internetten megismerkedik egy idegen férfival, elveszíti az uralmat saját maga és tettei felett, így veszélybe sodorja családját és az éltetét is…


Helene Uri

Szavak a múltból

Elinor Smidt nyelvkutató váratlan ajánlatot kap, ugyanis felkínálnak neki egy állást az észak-norvég Finnmark megyében – egy projektet, amely a tengeri számik (lappok) nyelvét kutatja és tanulmányozza, s amely népcsoport kihalás előtt áll. Ugyanekkor a könyv szerzője, Helene Uri is egy ilyen ajánlatot kap. A hang a vonal másik végén Helene rokonaként mutatkozik be, és a beszélgetés során Helene megtudja, hogy a dédapja is tengeri számi volt, ez viszont titok volt és a család erről soha sem beszélt. A regény egyik vonala teljes fikció, a másik igaz történet, együtt viszont egy érdekes regénybe fonódnak össze, amely a nyelvről, a családról és a hovatartozásról szól, és arról, hogy ezek örökre elveszhetnek: „… A halottak magukkal viszik hangjukat, gondolataikat, kezüket. Amikor elmennek, nem marad más, amibe kapaszkodhatnánk, csak a hátrahagyott tárgyak és a megörökölt szavak” – írja a szerző.


Orhan Pamuk

A piros hajú nő

A történet az 1980-as években játszódik Isztambulban. A regényt három részre osztotta az író: az első részben megismerjük Cemet, egy jómódú családból származó városi fiút, aki egyedül marad az anyjával, miután apja elhagyja őket. Mielőtt elmenne az egyetemre, egy kútfúrómesternél, Mahmutnál kezd el dolgozni. A két férfi között idővel egyfajta apa-fiú viszony alakul ki. A regény második részében megismerjük három évtized történéseit, amelyeket az író egy nyugati Oidipusz-történet, valamint egy keleti legenda, Rusztem és Szuhráb történetén keresztül mutat be, amelyeket Mahmut mesél a tanítványának, Cemnek, majd a harmadik részben megismerjük Cem szerelmét, a titokzatos piros hajú nőt.


Elif Shafak

Az isztambuli fattyú

Shafak családregénye a török múlt és a jelen különbözo aspektusait vizsgálja. Négy generáció, egy örmény emigráns no török és amerikai leszármazottjainak a sorsát mutatja be. A regényben két család történetét ismerjük meg, valamint két különbözo kultúrát, a keletit és a nyugatit. Isztambulban megismerünk egy nem mindennapi családot, ahol három generáció csak nobol áll, a család fér_tagjai ugyanis mind elhunytak. Megismerjük a tizenkilenc éves Asyát, a címbeli fattyút, aki Johnny Cashért és a francia egzisztencialista irodalomért rajong. Az óceán másik oldalán viszont él egy örmény család, akik 1915-ben menekültek az USA-ba a török népirtás elol, és új életet kezdtek nyugaton. Az örmény lány, Amanpush meg akarja ismerni a gyökereit és titokban elutazik Isztambulba, ahol megismeri Asyát, majd a két lány rájön, hogy a családjukat szoros szálak kötik össze.


D. Tóth Kriszta

Húszezer éjszaka

„Húszezer éjszaka az több, mint 54 év. Egy egész élet, amit ugyanazzal az emberrel kéne hűségben leélnünk. De képes-e erre ma egy negyvenes, érzelmekre és intimitásra szomjazó nő, aki a mindennapi rutinba, a látszatvilágba és saját kínzó vágyaiba beletörik?” – olvashatjuk a könyv borítóján a főszereplő gondolatát. Helga egykor pszichológusnak készült, ma viszont életvezetési tanácsadó cég tulajdonosa. Kedves, szerető férje van és két gyereke, mégis magányosnak érzi magát. A negyvenes éveiben szembesül azzal, hogy a házassága nem tökéletes. Helga valami mást akar, de maga sem tudja, hogy mit. Amikor megismer egy csábító férfit, azon kezd el gondolkozni, hogy elhagyja a férjét és új életet kezd. Miközben Helga fejében megfordul több gondolat a házasságával és az életével kapcsolatosan, a férje még csak észre sem veszi, hogy a feleségével valami történik, mindaddig, amíg már majdnem késő. D. Tóth Kriszta regénye az emberi kapcsolatokról, a múltról, a kétségről, a szeretethiányról, az elfojtott vágyakról és a női szerepekkel való küzdelemről szól.


Gary Chapman

A jól működő család 5 jellemzője

A család egy több emberből álló közösség. Szerető családot nem tud létrehozni csak egy ember és nincs olyan társadalom, amelyben ne létezne a család fogalma. Az elmúlt években, évtizedekben nagyon megváltozott körülöttünk a világ, ami megváltoztatta a család szerepét is. A nyugati világban fontosabbak az anyagi javak, mint az emberek közötti kapcsolatok. Gary Chapman szerint egyre több van olyan könyvekből, amelyek a diszfunkcionális családok gondjairól szólnak, viszont véleménye szerint nincs olyan könyv, amelyik a harmonikus család fogalmával foglalkozna. Ez ösztönözte A jól működő család 5 jellemzője című könyvének megírására. A könyv öt részből áll, mindegyik a szerető család jellemzőinek egyikével foglalkozik – szolgálatkészség, a házasság meghittsége, szeretetteljes nevelés, a határok kijelölése és a szülők tisztelete, a férj mint szerető családfő. Mindegyik rész végén gyakorlati feladatok találhatók, amelyeket családunk mindennapi élete során alkalmazhatunk. Chapman a könyvvel megmutatja nekünk, hogy milyen fontos egy család életében a szolgálatkészség, egymás tisztelete, megbecsülése, bátorítása és a szeretet.


Marie Kondo

Rend a lelke mindennek

Marie Kondo ezzel a könyvvel bevezet minket a rendrakás és a selejtezés tudományába, valamint teljesen új szintre emeli a takarítást. Azt ígéri, hogy az otthonunkat csak egyszer kell alaposan rendbe raknunk, ha akkor minél több dologtól megszabadulunk, a többit viszont egyszerűen és áttekinthetően tároljuk. Módszerének különlegessége az, hogy nem arra összpontosítunk, hogy mit szeretnénk eldobni, hanem arra, hogy mit akarunk megtartani, viszont csak azokat a dolgokat kell megtartanunk, amelyek boldoggá tesznek bennünket. Ezzel a könyvvel segíteni akar mindazoknak, akiknek gondot okoz a rendrakás: azoknak, akik igyekeznek rendet tartani, de sehogy sem sikerül nekik, valamint azoknak, akik rendet szeretnének tenni otthonukban, de nem tudják, hol kezdjék. A szerzőt a Time magazin a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta. A könyve igazi nemzetközi bestseller, több mint 5 millió példányban kelt el.


Mark Woods

Szülők bolygója

Mark Woods Szülők bolygója című szakkönyve egy világkörüli utazásra visz, amelyből a különböző kultúrák nevelési módszereivel ismerkedünk meg. A szerző célja átvizsgálni a különböző szülői technikákat a világ minden tájáról és megállapítani, kik a legjobb szülők a világon. A különböző kultúrákra jellemző nevelésmódok meglepően eltérőek, de mindegyik szülőnek ugyanaz a célja: egyedülálló és sikeres felnőttet nevelni a gyerekéből.
Kutatásának eredménye egy vicces, érdekes könyv, amely felbecsülhetetlen forrása a szülői bölcsességeknek a világ minden részéről.


Ian McEwan

A gyermektörvény

A törvény lényege meghúzni a határvonalat a jó és a rossz között. De az élet nem csak fekete és fehér. Fiona Maye okos ítéletei jóvoltából rendkívül elismert bíró, akinek szakmai területe a családjog. Viszont a családi élete válságba kerül, amikor harminc év házasság után a férje bejelenti, hogy kalandra vágyik egy fiatal nővel. Fiona ekkor megbánja, hogy a karrierje érdekében lemondott az anyaságról, miközben mindennapi munkája során a gyerekek érdekeit védi. Ebben a válságos időszakban kell sürgősen ítéletet hoznia egy különleges ügyben, amely kapcsán elgondolkozik a tudomány és a hit, az élet és a halál kérdéseiről. A 17 éves Adam vallási okok miatt megtagadja a vérátömlesztést, amellyel megmenthetnék az életét. Az idő gyorsan telik, Fiona ítélete pedig végzetesen befolyásolja majd mindenki életét.


Daphne Sheldrick

Szerelem a szavannán

A könyvben Daphne Sheldrick írja le az élettörténetét. A szerző nem mindennapi életet élt, ő volt az, akinek sikerült a világon elsőként felnevelnie egy árva elefántot, majd utána több elárvult állatot is gondozásába vett: antilopot, törpemongúzt, fehérfejű bivalyszövőt, zebracsikót… A Szerelem a szavannán egyben Daphnénak és férjének, David-nek az orvvadászat visszaszorításáért, a kenyai állatvilág megmentéséért folytatott nehéz küzdelmét írja le. Daphne és David számtalan elefántot, orrszarvút és más elárvult fiatal vadállatot mentett meg a biztos haláltól. David híres kenyai fővadőr volt, emellett tudományosan is úttörőmunkát végzett – megmutatta azt, hogy az elefántok intelligens és szociális lények. Korai tragikus halála után létrejött a világszerte ismert David Sheldrick Vadvédelmi Alapítvány (David Sheldrick Wildlife Trust), valamint a Nairobi Nemzeti Parkban lévő állatmenhely és bölcsőde.


Jojo Moyes

Tiltott gyümölcs

A regény első részében megismerjük Meriham tengeri települést és lakóit a II. világháború után. A regény főszereplői Celia Holden, valamint Lottie, akit Holdenék befogadtak a háború alatt. Lottie Celiával szemben nagyon igyekszik megfelelni Holdenék és a város többi lakója elvárásainak. A két lány nyugodt életet él mindaddig, amíg egy napon a már egy ideje üresen álló Arcadia-házba új lakók érkeznek, akik bohémek, nem felelnek meg a társadalmi elvárásoknak és nem élnek a kisváros szabályai szerint. Lottie és Celia rendszeres látogatói lesznek a háznak. Minden jól alakul, amíg Lottie és Celia nem szeretnek bele ugyanabba a férfiba, Guyba. Lottie-nak volt egy rövid románca Guy-jal, majd utána Guy elveszi Celiát, Lottie pedig megtudja, hogy állapotos… A regény második része 50 évvel később történik. Az Arcadia-ház üresen áll. Daisy, egy egyedülálló anya elvállalja a ház felújítását és berendezését, miután férje, Daniel teljesen váratlanul elmegy és magára hagyja pár hónapos gyerekükkel. Most, 50 évvel később, amikor a ház titkai újra napfényre kerülnek, mindenki azon gondolkodik, vajon magunk mögött lehet-e hagyni a múltat?