Bence Lajos

Göntérházán született, iskoláit szülőfalujában és Lendván végezte, majd 1976-ban felvételt nyert a Debreceni KLTE tudományegyetem Bölcsészeti Karára. 1981-ben a budapesti ELTE bölcsészkarán szerzett magyartanári oklevelet, majd hazatérve, 1981-től tíz évig a lendvai kétnyelvű középiskola magyar nyelv és irodalom szakos tanára. 1994-ben megszerezte a bölcsészdoktori címet. 1989-től a Maribori Egyetem Magyar Tanszékének tanársegéde, majd docense. 1991-től rövid ideig a Szlovén Televízió nemzetiségi műsorainak szerkesztője. 1993-tól a Népújság főszerkesztője, 1997-től Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet igazgatója. 1997-ben a Szlovéniai Magyar Írótársaság elnökévé választják, 2009-ben a Muravidéki Magyar Tudományos Társaság elnöke. Jelenleg a Népújság szerkesztőségének tagja, a kulturális rovat vezetője. Első verseskötetét Szíves szívtelen (1981) címmel jelentette meg tanára, Czine Mihály útravalójával, melyben igaz emberséggel bocsátja útjára a feladatvállalásra, később választottságra és kiválasztottságra kiszemelt fiatalembert. A vékony kis kötet méltatói, Kontra Ferenc és Vajda Gábor a Vajdaságból, az „enyhén világfájdalmas” hanghordozásra (Vajda), a Nagy László-i népi hangütésre és a népi mitologizmusra figyeltek fel, valamint a filozofikus rövidversekre, axiómaszerű, szikár közlésre. Második kötetében, a Létleletben Péntek Imre egy letisztultabb életérzést, s ami még ennél is fontosabb, „a tiszta szó” bűvöletében fogant versépítkezést fedezi fel. Láng Gusztáv pedig a kötet sikerültebb darabjait a terjedelmesebb, monologikusabb versek közt találja, amelyekben „az emlékező epika leíró képei dominálnak…” A „múlt-fürkészés” ez által válik a szabadság – a szó, a gondolat, a költészet egyetemes szabadsága – esélyeinek latolgatásává, „az én szabadságom”, a „mindenki szabadsága” fokmérőjévé. Harmadik, Rá-olvasások (2000) című kötetében Lendva nagy szülöttének, Zala Györgynek írt hosszabb lélegzetű versében (Óda a hazatérőhöz) a „menni vagy maradni”-dilemma az „elmenni vagy visszatérni könnyebb?” dilemmával bővül ki. Ugyancsak Szalai figyel fel már az 50. évforduló alkalmából megjelent Hazatérítő (2006) című kötet, illetve a negyedszázados költői pályát áttekintve arra, hogy Bence költészete posztmodernnek tekinthető, mely „lokálisból teremt mitológiát…, sőt nyelvi eszköztárát tekintve avantgárd is, például az asszociációs képalkotás okán, mégis távol áll attól az irodalomtudományi diskurzustól, amit találóan díszkurzusnak, kuruzslásnak nevez”. A kötet gondolati jellegű hosszúverseitől érzékelhetően eltérnek az asszociációs játékok, önironikus forma-gyakorlatok, melyekről (A hidakról és vágóhidakról, és az Ülnöm adjatok!) Szemes Péter, a Pannon Tükör kritikusa megjegyzi: a „verstanulmány-mesterkurzus” szándékolt megoldásaival – amint a mellékszövegben jelzi – a szabad versalkotás módszerének „ad kegyelemdöfést.” Bakonyi István pedig a tavaly megjelent Vallani (2011) kapcsán kifejti: ” Mögötte a történelmi-kisebbségi sors kálváriája, s persze az esztétikai tájékozódás és tájékozottság is kiemelt szerepet kap a szövegformálásban. Költőnk tud közhelymentesen szólni pl. a Trianon-élményről is, ahogy ezt láthatjuk a Mikor Pünkösd és Trianon egy napra esett c. versben. A címbe emelt két esemény és nap, így együtt, különös feszültséget eredményez. Így lesz a vers megrázó imádság és könyörgés, mélységes lírai feltárulkozás”. A 80-as évek költői szárnypróbálgatásait az irodalomtörténeti és kritikusi szakasz követte. Így a Vlaj-tanulmányt (1983) önkéntelenül is a Tavaszvárás írói termésének „felfedező” szándékú recenziói követték. Míg végül 1994-ben elkészül a szlovéniai magyarság 70 évének társadalmi-történeti, kulturális-irodalmi tükrét jelentő Írott szóval a megmaradásért szintézis, melyet sokáig csak a Muravidék első „enciklopédikus” összefoglalójaként emlegetett az anyaországi közvélemény. Mák Ferenc kritikus írja „az elbizonytalanodókat, a hitehagyottakat is szelíd szóval” terelgető, a „Muravidék újjászülető magyar örököseiről”: „Könyvtárnyi a muravidék (irodalmi) múltjával foglalkozó történeti munka, mert ahogy Bence Lajos a szlovéniai magyarság 70 évének értékeit számba vevő kötetének címe is elárulta, az ő nemzedéke a legnemesebb ellenállást választotta eszközéül, s küzdött „Írott szóval a megmaradásért". Az pedig maga a megismételhetetlen csoda, ahogyan a közösség magára találása egy emberöltő alatt lezajlott”. Ennek a gigászi munkának volt cselekvő részese Bence Lajos, aki nem csak költőként, de a tudomány eszközével is a megtartás harcosa lett, az átélt felelősség súlya alatt görnyedve, de meg nem inogva (Bakonyi István).

Művei:

  • Bence Lajos: Szíves szívtelen. Pomurska založba, Muraszombat, 1981.
  • Bence Lajos: Vlaj Lajos (1904−1966). Kulturna skupnost, Lendva (Lendvai fözetek 7.), 1983.
  • Bence Lajos: Létlelet. Magyar Nemzetiségi Oktatási-Művelődési Önigazgatási Érdekközösség, Lendva, 1989.
  • Bence Lajos: Napraforgó-papagáj. Szlovéniai Magyar Írócsoport, Lendva, 1991.
  • Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. Hazánk, Győr, 1994.
  • Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. 2., bővitett kiadás. Hazánk−Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Győr−Lendva, 1996.
  • Bence Lajos: Rá-olvasások. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2000.
  • Bence Lajos: Identitás és entitás. Zalai Írók Egyesülete−Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva−Zalaegerszeg, 2005.
  • Bence Lajos: Hazatérítő. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2006.
  • Bence Lajos: Vallani. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2011.
  • Bence Lajos: Vzklit iz kamna. Franc-Franc, Muraszombat, 2011.

Utolsó módosítás: 2015-11-10 10:43:09