Szomi Pál

Petesházán született földműves családba, itt járta ki az általános iskolát, Lendván pedig az algimnáziumot. Újvidéken szerzett tanítói oklevelet 1962-ben. Baranyában kezdi tanítói pályafutását, majd hazatérve az induló Muraszombati Rádió újságírója. 1966-ban Újvidéken tanári oklevelet szerez, később pedig a Maribori Pedagógiai Akadémián szlovén nyelvből is diplomázik. A 80-as évek végéig a muravidéki általános iskolákban tanít magyar nyelvet, kényszerű nyugdíjazásáig a magyar nyelv tanácsosa. 1989-ben halt meg. Elsősorban kisprózák szerzőjeként és regényíróként tartjuk számon. De ifjúkorában versekkel kezdte, ezek között néhány antológiai fontosságú darab is akad. Novelláiban, laza szerkesztésű regényeiben a II. világháború utáni paraszti sors elevenedik meg naturalisztikus hitelességgel. Írásművészetének, stílusának fontos eleme az anekdotikus humor. Első önálló kötetének, az Őszirózsa-nak a novelláiról írja Palkó István irodalomtörténész: „Egyszerű, de hatásos eszközökkel dolgozik (Szomi), a műfaj klasszikus csattanóját mindig eltalálja. Elbeszélései mindig sorsfordulót mutatnak be, amikor az emberrel, szereplőivel valami lényeges történik.” A sorsvallatás sohasem öncélú, nem a mesélési „kényszer” adja meg társadalmi hitelét, hanem a valós problémafeltárás. Olyan problémákat vet fel e korai szakaszban, mint a vendégmunkások otthon maradt gyermekeinek éppen aktuális kérdése, a nagyszülők gondjaira bízott gyerekek hányatott sorsa, vagy a merev falusi erkölcsrendet megsértő fiatalok „bűne”, vagy a becsület nehéz próbáját kiálló, gyakran a szülők miatt szenvedő gyermekhősök életre szóló szorongásérzése. Első regényét Szeretni kell címmel adta közre 1984-ben. Ebben két fiatal főiskolás szerelmi történetét meséli el a tőle megszokott zsánerben. A regény a boldog békeidőkben (60-as évek) játszódik, s témában is e korszak emlékei, élményei elevenednek meg a lineárisan futó cselekmény jeleneteiben. A mű mégsem áll össze egységes alkotássá, ezt a gyakran váltakozó, mozaikos építkezés is meggátolja. Nem utolsósorban a „vendégszövegként” megjelenő pedagógiai frázisok, az új szocialista emberképet hirdető „osztályozó konferenciák” hangneme. Második novelláskötetében, a Húzd rá, cigány-ban a hatvanas években írott novelláin kívül újak is akadnak: már a betegeskedő, kényszernyugdíjazott író novellaművészetének „szomorú” ráadásai. Recenzense, Gyurácz Ferenc meghatározásával: akár novellát ír, akár regényt ír, Szomi Pál „… anekdotikus elbeszélések füzére, laza, mozaikos szerkezetű regény kerekedik ki tolla alól, „hagyományos népi realista próza.” A végső eredmény: „minden technikai rafinériától mentes, egyenes vonalú, reflektálatlan történetmondás”. Mégis jelentősen járul hozzá a szlovéniai magyar irodalom prózaterméséhez, a muravidéki paraszti élet ismeretéhez. Mert: „Ha nyomokban is, de jelen van benne a második világháborút közvetlenül követő idők szociologikuma, vonatkozásrendszerében a falu határain túl is érvényes korrajz: utalások a partizánokra; a csukamájolaj, a foltos nadrág, a petróleumlámpa, a semmitmondó (vélt) Tito-idézetet hangoztató tanító néni… de más részletek is jelezik a „történelem” beleszólását a közösség életébe. Korai, tragikusan gyorsan bekövetkezett halála miatt az életmű nem teljesedhetett ki, de ma is a muravidéki magyar regény úttörő vállalkozójaként tekintünk rá. Műfordítói tevékenysége is jelentős, a szlovén elbeszélés-irodalom műveit fordította magyarra (A szép Mankica). Művei: Őszirózsa (novellák, Muraszombat, 1977); Szeretni kell (regény, Muraszombat, 1984); Húzd rá, cigány! (elbeszélések, Muraszombat, 1987); Így kezdődött (poszthumus-regény, Lendva, 2000).