Halász Albert

Felsőlakosban született. Az általánost és a középiskolát Lendván végezte, majd a Budapesti ELTE-n folytatta tanulmányait magyar-néprajz szakon, ahol 1994-ben szerez diplomát. Hazatérve szülőföldjére előbb a Népújság újságírója, majd 1997-ben egyéni vállalkozóként könyvkiadót hoz létre. 1998-tól a Szlovén RTV Magyar Műsorok Stúdiójának programigazgatója. 2000-ben sikeres doktori vizsgát tesz néprajzból. 2007-től a Hidak tévéműsor újságíró-szerkesztője, 2013-tól a Lendvai Könyvtár igazgatója.

Halász Albert költői világa megélt, jobban mondva megszenvedett világ: „birkózom a sorsommal, minden verssorommal” – írja egyik versében. A versírás komolyságát, szinte gyötrelmét pedig a „minden szó kevés hozzám” verssor is jelzi. Halász komor költői világában kevés hely jut a játéknak, bár a „rímes furcsa játék” igényéről ő sem mond le teljesen. Némely esetben – úgy tűnik – a félrehallás, az áthallás jelenti az alapszituációt (pl. megigázva-megigézve). Ez azonban - a föntiekkel összhangban - rég sajátja ennek a költészetnek. Mosolymorzsák című kötetében, valamint az ennek folytatásában, a cor-kór, kór-kör (1993) címűben is feltűnt már a nyelv-anyanyelv felfedezésének, a szavakra való rácsodálkozásnak költői képessége. Sorrendben a harmadik, 1996-ban megjelent I-konokban ez a tendencia felerősödött, sajátos nyelvstilisztikai-világnézeti rendszerré igazodva, egy kiforrottabb, de már sok új elemmel gazdagítva a költői „versbeszédet”.

Halász azonban ezzel sem elégszik meg, hanem a posztmodern tapasztalatból merítve, a szignalista és a konkrét költői hagyomány mentén, grafikai megoldásokkal, vizuális többlettel teszi teljessé a képet. Minden szó(l) című kötetében (2006) is figyelemre méltó helyet kap az egyén és a közösség, a kint és bent sorshelyzetének a feltárása. Ez a feltárulkozás azonban nem magamutogató szándékkal történik, hiszen mindig is ott van mögötte az érző, nem egy esetben túlérzékeny antennájú költőember közösségéért aggódó felelőssége, kompromisszumot nem tűrő magatartása.

A közéleti szereplést is kényszerű-kelletlen felvállaló költő – s erre már irodalmunk állandó „figyelő-kritikusa”, Péntek Imre a költő első kötete kapcsán felfigyelt arra, hogy nem sajátos elefántcsonttornyából figyel-reagál a kint történtekre, hanem mindig is egy közösségtudat, egy sajátos mi-tudat jegyében.

A helytállás kényszere, a felvállalás több versében is hangot kap: „ezt a végvárat is védeni kell!”- parancsa, üzenve a világnak: maradunk és megmaradunk! A „menni vagy maradni” is olyan költői téma a kisebbségben, mely a Kárpát-medence minden kisebbségben élő költőjét foglalkoztatja, így Halász sem kivétel.

Újabb verseiben ismételten fontos szerepet kapnak az emberi érzések, az emberi kapcsolat, a szerelem és a hűség, s a létezés kínkeserves-örömteli megfogalmazása, bár a vers továbbra is szerepvállalás, s nem a szerepjátszás terepe marad.

A sorrendben ötödik kötetében, a Könnyű versek-ben már a cím is megtévesztő: „… a Könnyű versek egyáltalán nem „könnyű” olvasmány, s az egész korpusz nehéz, mondhatni súlyos (pszichés) terheket hordoz… - írja Péntek Imre az új kötetről – a látszólagos mentegetőzés, szabadkozás tehát ne tévesszen meg senkit! Itt egy nagyon tudatos költői építkezés folyik, a depoetizáltság jegyében”. Haikukötetében (Tükörben pocsolya, 2012) a témák sokszínűsége mellett a formával való játék is lenyűgöző.