Godina, Ferdo

A muravidéki Dolnja Bistricán (Alsóbeszterce) született 1912-ben. Az általános iskola elvégzése után az akkori államalakulat megváltozása után a főváros (Ljubljana) egyik klasszikus gimnáziumában folytatta tanulmányait. Az érettségi vizsgát azonban a stájerországi Mariborban tette le. Később ismét Ljubljanába került, ahol jogot hallgatott. A 30-as évektől több újságnál is külső munkatárs, így a Lendván nyomtatott Ljudska pravica vagy a Klekl-féle Novine lapokban publikál. A 30-as években a Mladi Prekmurec lapot szerkeszti, ekkor ismerkedik meg a marxista tanokkal, amely a társadalmi változások egyedüli formáját a forradalomban jelöli meg. Irodalmi műveivel, főleg novelláival, melyek a Ljubljanski zvonban, a Modra pticaban, valamint a Sodobnostban jelennek meg, országos hírnévre tesz szert. 1941-ben meggyőződéssel vallja, hogy a változást és a társadalmi javak igazságos elosztását csak a forradalom biztosíthatja. Ekkor a partizánmozgalomhoz csatlakozik, s a harcokban kétszer is megsebesül. 1944-től szülőföldjére, muravidéki aktivista útra küldi az ellenállási mozgalom vezetője. 1945 után több újság szerkesztőségében is jegyzik a nevét, egy ideig a Könyvintézet igazgatói tisztségét is betölti, majd a Triglav-film dramaturgja, végül szabadfoglalkozású író. 1994-ben halt meg. Irodalmi tevékenységét ifjúsági prózával alapozta meg, melyeket elmondása szerint azért írt, hogy saját gyermekkorának történetei az utókor számára fennmaradjanak. Három ifjúsági témában írott novellagyűjteménye közül a legterjedelmesebb és legnépszerűbb a Sezidal si bom hišico (Felépítem a házikómat) című elbeszélés-gyűjteménye, de képeskönyveit is szívesen lapozgatják a legkisebbek (Zmaj v oknu-Sárkány az ablakban). A kritika ezekben a 10-12 éves gazdag tapasztalatokkal rendelkező elbeszélő-narrátor mellett a felnőtt író őszinteségét, az elbeszélendő anyag iránti kedvességet és az egyszerű közlésformát dicséri. Későbbi műveiben azt a fajta írástechnikát alkalmazta, melynek során a fiatal olvasó fokozatosan az író beszélgetőtársául szegődik. Esztétikai nézeteit, a regényírás és próza iránti hűségét szinte a Petőfi által is szentesített egyszerűségben jelöli meg: „A mélyet és szépet csak egyszerűen lehet kifejezni”. Első jelentősebb, s mindmáig legnépszerűbb művében az 1945-ben megjelentetett, Bele tulpike (Vízililiom, 1945) című regényének középpontjában Zrim Árpád lelkész összetett figurájában a társadalom és a szigorú cölibátusi törvény, valamint a kisváros szigorú erkölcse jelenti a fő konfliktusforrást, mely a fiatal papot a végső meghasonlás útjára taszítja. Godina Zrim emberi és lelkészi sorsát olyan mértékben teszi radikálissá, hogy sem az egyház, sem pedig a személyes megnyugvás felé nem találja a visszavezető utat. (F. Just). Így bukása eleve elrendelt. Környezetével és önmagával folytatott állandó harcában a szép és a tisztaság, valamint a belső béke metaforáját jelentő Vízililiom sohasem lehet az övé: „Vízililiomokat szerettem volna tépni, hogy kezemben tarthassam és hazavihessem… Most belelépek a folyóba. Lábaim a fűvel benőtt fövénybe süllyednek. A liliomokig már el nem érek.”- vallja be tehetetlenül. Ugyancsak sok helyi lendvai és Mura-menti „színnel” ékesített művében, a Človek živi in umira-ban (Az ember él és meghal, 1974) keveredik múlt és jelen, Zver parasztnak sem az idegen föld, sem a hazai nem hoz semmi jót. A „vörös uraság” és a községi bürokraták megkeserítik becsülettel leélt életének végnapjait. Az állandó kizsákmányolás miatt valóságos szolgának, szociális zsellérnek érzi magát, aki végső elkeseredettségében újra az idegen föld (külföld) „kenyerére” van utalva. Második, a háború utáni időszak visszás helyzeteit érintő regényében a Molčeči orkesterben (Néma zenekar, 1981), a kominformmal való szakítás éveiben játszódó művében a totalitárius rendszer egyénre tett nyomásgyakorlási mechanizmusait vizsgálja. Ebben szinte orwelli panaszt fogalmaz meg az egyén felett végzett repressziók iránt. Egyik hőse ilyen szörnyű „látleletet ad” a készülő új társadalmi ellenőrzésről: „Meg volt győződve, hogy a lehallgató apparátus morális bűze megmérgezi az embert. Mindegyik lény ellenőrzés alá kerül. Intim életet többé nem lesz képes élni senki.” Az 1941-45-ös háborús eseményeket emlékkönyvében rögzíti, a hasonló tematikájú Prekmurje 1941-45 kötetben pedig a NF aktivistáit, saját bajtársait szólaltatja meg.