Kercsmár Rózsa

1936-ban született Alsólakosban Szúnyogh Rózsiként.
Az algimnáziumot Lendván végezte el, majd a Szabadkai Tanítóképzőbe járt, tanítónak készült, majd „választott szülőföldjén”, az őrségi Domonkosfán tanított, ahol későbbi férje Kercsmár Géza és öccse, Sándor is tanítóskodott. Később a Muraszombati Magyar Rádió munkatársa lett, nyugdíjazásáig a muraszombati magyarság vezetője, a Baráti Kör Művelődési Egyesület alapítója, elnöke.

A Domonkosfa krónikája (1990) helytörténeti könyve sikerességéhez egyik recenzense szerint a „választott szülőfölddel” való megszakíthatatlan kapcsolat, a falusi emberek iránt táplált közvetlen-baráti viszony is nagyban hozzájárult. Varga Zoltán írja: „Az iskolából (…) jól látszanak a helyi társadalom sajátosságai, a tanító ember, ha gondot fordít rá, egy ilyenfajta összegzéssel igen hasznos szolgálatot tehet az utókornak”. Mert önismeretre tanít, amely nélkül minden döntés kockázattal jár. A társadalmi-gazdasági, történeti fejtegetést a vallási és a falu művelődési életének az összefoglalása zárja. Kercsmár a faluban található Árpád-kori templomról, épített örökségünk eme becses értékű kincséről is elsőként közöl szlovén és magyar művelődéstörténeti és építészeti forrásokra támaszkodva érdemleges résztanulmányt.
Emellett a 90-es években a korai, tragikus hirtelenséggel elhunyt újságíró-rádióriporter egy csokorra való rövid írást is közzétett. A Kihűlt a ház melege (1997) címmel megjelent karcolatai, novellái már címében is hordozzák azt a féltő aggodalmat, amely a nemzetiségi feladatokat is felvállaló újságíró a nyugalomba vonulását követő időszakban, szinte egyszemélyes intézményként végzett a muraszombati magyarság körében. – Nehogy kihűljön a ház melege közösségi szinten is! – fogalmazta meg aggodalmát a kis közösség fennmaradását illetőleg. A kis könyvecske elbeszéléseinek összefüggő keretét a paraszti világba ágyazott családi idill adja. Gyurácz Ferenc, a könyv recenzense „a hiteles háttér előtt mozgatott hiteles történelmi figurák” írói erényét emeli ki. Másrészt – Vargától és Szomitól eltérően – a szerző olyan szereplőket és szituációkat keres, amelyek nem egyediségükkel és meg nem ismételhetőségükkel, hanem sokkal inkább egy közösség keserű tapasztalatai által válnak életszerűvé, átélhetővé. (Az öntudat edződése, Itt voltak az oroszok). Értékes epizódokkal szolgálnak azok az elbeszélések is (A nadrágszíj sem segített, Áldozat), amelyek a kisebbségi létezés „szálkái”, pl. az oktatáspolitika elhibázott lépései kapnak hangot, néhol komikus szituáció, máskor nagyon is komoly konfliktus keretében. Csak sajnálni lehet, hogy biztatás hiányában nem jelentkezett korábban a jó fogalmazáskészséggel, szituációérzékkel megáldott író. Illetve, hogy rádiós riporterként nem gyűjtötte össze az Őrségben rögzített életképeit, riportjait. Így is prózairodalmunk megbecsült alkotóját kell látnunk személyében.

Forrás:

  • Bence Lajos: Írott szóval a megmaradásért. Győr-Lendva,1996.
  • Gyurácz Ferenc a Kihűlt a ház melege könyvben található recenzensi szövegéből.

Utolsó módosítás: 2015-11-20 14:19:05