Herman László

Herman autodidaktaként kezdte, majd elvégezte a Ljubljanai Képzőművészeti Akadémiát, azóta festeget.

Herman tipikus képviselője annak a művésznemzedéknek, akik tanulmányaik elvégzése után a fővárosban kerestek álláslehetőséget, de a végleges hazatérés gondolata azóta is foglalkoztatja.

A hazátlanság élményét először a Száműzetésben képein fogalmazta meg, amelyet az ezredfordulóra készített. A hal-motívummal tulajdonképpen az egyén társadalomba való belevetettségét jelképezi, aki csak sodródik az árral, s „kis halak”, egyszerű emberek lévén, bele sem tudnak szólni sorsuk alakulásába.

„Az élet bűvös körei” ciklus képein ugyancsak a kiszolgáltatottság, az eleve elrendelt ellen való lázadás fogalmazódik meg harsány színekkel és kontrasztokkal. Az emberi létezés determináltsága a körforgásban is jelen van, mely ugyancsak egy zárt kör, a kígyó saját farkába harap. A gyermekkor képei – igaz nagyon árnyaltan – amolyan ködfoszlányok képében a képsík hátterében jelennek meg, erősítve a téma kultúr-szociológiai hátterét. – A gyermekkor mindenhova elkíséri az embert, függetlenül attól, jó volt-e vagy rossz. S az évekkel ez a tendencia még csak erősödik… – vallja.

A következő ciklus, mely 2010-ben került bemutatásra Ljubljanában és Lendván, valamint később Magyarország több városában, Muravidéki lakodalom címmel került a közönség elé. „Herman Lászlót nem csak a lakodalmi helyzetkép érdekli, hanem a fájdalmas múlt is, mely már szinte eltűnőben van, s már az emlékezetben is szétesőben van… - áll Zágorec Csuka Judit méltatásában. A festő által képaláírásként használt „vidáman megyünk tönkre” és hasonló jelölések (a fényképész elé járulás misztériumával egyetemben), s a fura, opálos színhatás, valamint a torz, szinte „embrionális” alakok arra az „átmenetre” is utalnak, „melyek során felmenőikben még magyar dédszülők-szülők unokái már az asszimiláció áldozatává lesznek. Minden „átmenet” pedig értékválsággal, idővel értékveszteséget is jelent a magyarok elvegyülésével, identitásvesztésével”. Ha irodalmi párhuzamot kívánnánk vonni, akkor az adekvát példa Juhász Gyula: Tápai lagzi című versének hangulatvilága lenne, amelyben a bőgő „brummogását” „repedt” harangok kondulása kíséri, a fura hanghatásokat (Herman képein: opálos színek, torzított, homályos képkeret) a szokatlan emberi reakciók, szituációk (A bort megisszák, asszonyt megverik/ És izzadnak reggeltől estelig.) teszik még rejtélyesebbé, mígnem az utolsó versszak utolsó sorában, a Kaszás alakjában kiteljesül a pusztulás képe.

A múlt év második felének izgalmas terméke A sas landol, illetve a Holdra szállás, mely az első ember a Holdon, a későbbiek során sok titokkal teljes eseménye mellett a minimális, sok esetben a gyermekrajzok egyszerűségét alig meghaladó voltán kívül A sas landol-ban a magyarság ősi mítosza is hangsúlyosan megjelenik.

Az Apollo 11 holdra szállásának 1969-es történelmi jelentőségű eseménye politikai vonatkozásain túl, a művészetnek is visszatérő témája volt és maradt. Azzal kapcsolatban, hogy valóban eljutott-e az ember a Holdra, vagy csupán az amerikaiak stúdiómontázsáról van szó, azóta már megszűntek a kétségek. A holdutazás és holdra szállás tényénél a művészetet jobban érdekelte az, amiről az emberiség már jóval korábban regélt, tehát maga a titok, mely évszázadok óta körüllengi Földünk leghűségesebb ikerbolygóját, a Holdat.

Herman László sajátos képzőművészeti technikai-témabeli kutatásai a minimalizmus jegyeit hordozzák magukon, a monokróm színhatás és a nagyon is visszafogott figuralitás a holdra szállás képein még visszafogottabbá lesz. Kivételt képez az új hazakeresés (honfoglalás?), és az elveszettnek hitt gyermekkor és a szülőföld iránti vágy, szinte pszichésen, freudi felhangokkal. A magyarság mitológiájában nagyon fontos szerepet játszó sas-turul téma szimbolikus megjelenése képről-képre több modalitáson is átesik. Hermannak a fönti kijelentése a modern kor technikai csodáinak felhasználásában, a holdra-szállási kapszula mintegy a Emese álmában megjelenő madárral lesz azonos. Egy új honfoglalási kellékként, „a szülőföld mindenhova elkíséri az embert” magánmítoszának részeként. A félszáz fussing-technikával kidolgozott sorozat alapgondolata a létezés és a hazakeresés, valamint az egzisztencia-teremtés és a lét nagy kérdéseinek a jegyében hallatlan könnyű, de már optimistább hangulatú színekkel, lépésről lépésre oldja a hangulatot, a technikai szörnyek (komputerek, rakétarészletek, marslakók stb.) játékszerré válnak, a kilövés és a veszélyérzet a pálcikaemberekkel pedig véglegesen feloldja a látszólag komoly kalandnak ígérkező utazás-élményt, melynek a vágyott megérkezés adja meg a keretét, megnyugtató befejezését.