Dancs–Roth Marika

1950-ben született Lendván. A zágrábi Iparművészi Textiliskolában 1970-ben diplomázott. Ezt követően a Pedagógiai Akadémiát, majd 1980-ban a Nikola Reiser vezette festészeti specializációt is elvégezte. Faliszőnyegeket készít, fest, de a fiatalokkal való foglalkozást is fontosnak tartja. Szlovéniában 13 operaelőadáshoz, 20 színházi előadáshoz és filmhez készített díszletet, jelmezeket. 1973 és 1998 között Európa-szerte 28 önálló kiállítása volt, 90 csoportos kiállításon vett részt, munkáit számos elismeréssel jutalmazták. 1983-tól szabad művészként Münchenben él és alkot.

A lendvai képzőművészeket bemutató lexikonunkban a hazai művészgenerációk közötti baráti viszonyra is nagy hangsúlyt fektetünk. Fontosnak tartjuk kiemelni azoknak a hazai művészeknek, művészbarátoknak a véleményét is, akik egy-egy induló lendvai művész kibontakozásánál bábáskodtak, így lesz ez most is.

Gábor Zoltán, a „Képzőművészet a lendvai ugaron” ma is sok érdekességgel szolgáló sorozatában írja az induló Dancs Marika iparművészi kezdeményezéseiről: „Művészetében a „mit ábrázol” hangsúlyozottan másodrendű szerepet tölt be, eszköze a gyapjú s ennek mesterien megválasztott színei, szakszerűen megmunkált, csomózásokkal gazdagított sallangos mivolta”.

Hasonlóképpen fogalmaz Ács József is, aki a faliszőnyeg térelválasztó, illetve „jelölő” funkciójára, a szőnyeg négyzetes formájának más mértani elemekre való osztására, „a csomózásból és fonásból alakított szabad tagolású formaelemek” újszerű használatára is rámutat.

A lendvai művészek doyenje nem felejti el figyelmeztetni a fiatal pályatársat arra, hogy a sikeres pályakezdés, mely a faliszőnyeg-készítés és kosztümtervezés jegyében telt, a festészethez se legyen hűtlen, hiszen ez jelenti majd „első”, „klasszikusan értelmezett képeinek kiállítását”, melyek várhatóan ugyanolyan színvonalasak lesznek,  „mint eddigi munkásságának elismert eredményei”.

Nem véletlen, hogy a kosztümtervezést Gábor sokkal inkább nevezi „mozgalmas” képalkotásnak, ahol nem a síkon, hanem térben mozgó „színfoltokkal és formákkal” operál a festő, a színházi öltözéket pedig a „színjátszás négyszögében megelevenedő vizuális élményként” említi.

A '83-ban a lendvai várgaléria által megrendezett átfogó kiállítás kapcsán a szlovén képzőművészeti kritika (B.Illich-Klančnik) a faliszőnyeg „környezetformáló, az építészi kompozíció alappillére, a textil-plasztikává való átváltozásáról” beszél, nem feledkezve el arról, hogy a tapiszéria még mindig a képzőművész és az ipari szövés vagy csomózás együttes eredménye.

A „fonalnak”, mint kiindulási alapnak az értelmezésében pedig Dancs Marika mesterének, Jagoda Buićnak a véleménye a döntő, aki benne a gondolat elindítóját és a struktúrába való „megérkezését” látja. Első alkotásai is arra figyelmeztetnek bennünket, hogy a művésznő a tapiszériát úgy fogta fel, mint kétdimenziós festészeti síkot. Gábor megfogalmazásában, visszautalva a színházi öltözékek technikai kivitelezésére, úgy fogta fel, mintha képet festene, „mozgó képet”, „ahol nem a síkon, hanem a térben mozognak a „színfoltok és a figurák”.

Hogy mennyire bizonyult tartós elhatározásnak a textilművészet melletti elkötelezettség Dancs–Roth Marika pályáján, arra a közel 40 éves, vargabetűk nélküli, szinte egyenesnek mondható pálya a bizonyíték. A 2000 utáni évek hoztak ugyan némi változást, de ez is a már megjósolt, előrelátható pályarajz részét képezi. Azt, amelyet Gábor is említ felvetésében, a festőként való bemutatkozás. Ez ugyan a ceruzarajz és a fagyökerek melletti elkötelezettség révén a rajzokban teljesedett ki. A 2002-ben megrendezett lendvai kiállítás margójára írja Šimonka Tanja művészettörténész: „A monumentális méretű tapiszériák, a fényűző, színpompás színházi kosztümök és díszlettervek, a gazdag domborzatú gyökerek után  (D.R. Marika) új fényben jelenik meg előttünk. Mégis, ha jobban belegondolunk, csak a forma változott, az örök motívum, a fa, kezdetektől fogva jelen van”, (s a művészi attitűd részeként…) A mesterségbeli tökély, heroizmus- és pátoszmentesen, de finoman érző, szeretetteljes és igazságszerető festészetével („akvarellen akvarell”) szinte „megfoghatóvá teszi a fákat”. Az egyes képek közötti viszonyból, s a rész–egész arányos egymással történő dialógusából pedig „Dancs Marika Roth szellemének titokzatos térképe” is kirajzolódik.