Gábor Zoltán

Gábor Zoltán 1922-ben született Lendván. Iskoláit alapfokon Lendván, a középiskolát azonban Zágrábban kezdte, majd a háború kitörése miatt Budapesten folytatta. Későbbi pályájának alakulását is nagymértékben befolyásolta mind a horvát, mind a magyar főváros. A későbbi letelepedése színhelyéül kijelölt Zágráb pedig a művészeti élettel – tanáraival, majd későbbi barátaival, Krsto Hegedušićcsal, Đuro Tiljakkal, Vid Mihičićcsel – való első igazi találkozás nyomán alakult ki nála. Haláláig Zágrábban élő lendvai festőművésznek tartotta magát. Művészeti kutatásai lényege, módszere és ars poeticája így jellemezhető: rá nem a keresés, hanem a végső produktum, a megtalált hang, a minimálisra redukált, már-már „szűkszavúsággal” is vádolható téma és motívumkifejtés jellemző. A vászonra csak olyan tárgy kerülhet, amit a művész előzőleg jól „megtisztított”, amelyet a fókuszba helyezés előtt felesleges árnyaitól, a rá lerakódó „idősalaktól” megfosztott. A szülővárosának ajánlott történelmi tabló (Négy évszak), amelyet méltán nevez a művészettörténet-írás a pályamű legértékesebb alkotásának, illetőleg festői ciklusának, a történelem irracionalitására is figyelmeztet. Irreális tartalomhoz irreális eszköztár dukál, s a kubisztikus sík itt találkozik Gábor elképzeléseivel. Az évszakok váltakozásának sorrendje a hozzá kapcsolódó évszámokkal az itt átvonuló népek országútjának örökös hódítói, vándorai által „bekebelezett” őslakosságot csak kevés képén jelöli, az imaginárius térbe helyezett figuráival, jellegzetes harci öltözékeivel, „viseleteivel” a szülőváros helytállásának állít maradandó emléket. A kilenc nagy méretű festményből álló ciklus: Rómaiak, Hunok – Tél, Szlávok – Tavasz, magyarok, 1572, Törökök, 1848, Téma – tavasz, Ma – ősz utólagos köszönetnyilvánításnak is felfogható a művésszé válás rögös útjának végső betetőzéseként. A Feszty Árpád (Magyarok bejövetele) képe által sugalmazott vágynak a beteljesülése, mely a későbbi, ötvenes évekbeli megpróbáltatásokon és az emigráció és a zaklatások időszakában is mindig túlsegítette a művészt a depresszión és a félelmein. Šimonka Tanja művészettörténész Zágorec Csuka Judit Gábor–monográfiájának szlovén összefoglalójában írja: „Gábor formaművészete a kubizmus és a konstruktivizmus között, illetve a két műfaj keveréséből alakult ki. Minden, amit el szeretne mondani képeivel, a lapos/sík mértaniságból építkezik. „Az ilyen képek nem hazudnak, mert a kétdimenziós megközelítés nem teszi lehetővé a hazug mélységérzetet, a harmadik dimenziót”. Ezt a formakifejezést a freskóin alkalmazta, miközben a kisebb olajképein még mindig megtalálható az úgynevezett „hamis perspektíva-szuggesztió”. Ezt a művész az akadémizmus és a tömegóhaj kielégítésének a számlájára írja. Életében több képzőművészeti tárgyú könyvet, tanulmányt is írt, amelyek a Naptárban, később a Muratájban jelentek meg. Postagalamb című esszégyűjteményében Gálics Istvánnak küldi képzőművészeti tárgyú leveleit a kortársakról, a lendvai „ugar” művészeiről. Ápisz nyomán című tanulmányában, az írásrendszerek kialakulását követi nyomon, az Elmondomban pedig a délvidéki pályatársaknak: Bezerédy Lujónak, Schultész Sándornak és másoknak állít emléket. Utolsó művében, a halála után megjelent Keserédes emlékekben európai kalandozásra hívja olvasóját feltárva mély kapcsolatát szülővárosának vegyes nemzetiségű lakói iránt, ugyanakkor legtisztább művészi hitvallása is itt olvasható. Mind a négy könyve horvát nyelven is megjelent, az Ápiszt szlovénra is lefordították.

Forrás:

  • Gábor Zoltán: Postagalamb. Pomurska založba, Muraszombat, 1982.
  • Zágorec-Csuka Judit: Gábor Zoltán festőművész portréja. Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet, Lendva, 2002.

Utolsó módosítás: 2015-11-11 13:07:56