Báti Konc Zsuzsanna

A bánáti Padén született, de Nagybecskereken fejezte be a gimnáziumot. Később Újvidékre került, s a Magyar Szónál helyezkedett el. 1963-ban családjával Muravidékre költözött, s a Népújság szerkesztőségében vállalt állást. Nyugdíjaztatása előtt rövid ideig a lap felelős szerkesztője volt. 1991-től nyugállományba vonult, de az újságírásnak nem fordított hátat, előbb a Népújság, majd a Muravidéki Magyar Rádió hírszerkesztője. „Válságköltészet az, amit ír, s egy krízisérzés szólal meg verseiben, ebből veszi vizsgálat alá nem csupán a szerelemérzést, hanem az egész történelmi múltat, visszapergetve az egészen a finnugor őshaza képéig” – írja verseiről Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom története szlovéniai fejezetében. Jung Károly az Útravaló (1979) kötet kapcsán írja: „Elmúlt barátságok, emlékek, a szülőföld varázsa, az asszonysors mindennapjai jelennek meg itt a lírai meghittség és megéltség hitével, de ennél szélesebb távlatok is: a veszélyeztetett lét, az öntudatlanul pusztított jelen és az eltékozoltnak hitt holnap féltése…”. A magáról igencsak ritkán hírt adó költőnő másik verseskötete már a Muravidéken jelent meg Kettőnk évszakai (1979) címmel. Ez utóbbi egyenetlenebb színvonalú, bár a szerelmi élmény egy évre szabott, az évszakok változásával párhuzamosan lefutó dokumentumait közvetíti. „Az emlékező szerelem még a tavasz és a nyár képeiben is a halál gondolatával párosul”, jelezve, hogy a „türelemtanító ősz” és a szívre vasként nehezedő tél sincs már távol. Szalkai Kanyó Leona pályatárs, a kötet recenzense írja: „A Kettőnk évszakai nem egy befejezett lírai megnyilvánulás, nem egy költőileg rögzített élettéma válogatott összegzése, csak egy szerelem éve, a tavasz akarásaival, a nyár perzseléseivel, az ősz avartitkaival, a tél mindent takaró hógörgetegeivel… mondanivalója világos, érthető, szívvel- és kézzelfogható. Nem azért ír, hogy megdöbbentsen vagy elkápráztasson, hanem hogy őszintén rögzítse a belső rezzenéseket”. Befelé forduló, zárkózott alkotó, akinek mégis a külvilág jelenti a zárkózottságból való kitörés lehetőségét. Úgy tűnik, ezt sokkal könnyebben tette meg a kezdő alkotó, mint a későbbi. A József Attila-i hatás nem csak szemléletére volt nagy hatással, hanem témaválasztására is. „Végül is” című verse a „mindenkinek megvan a maga verse” toposzt variálja lesújtó végkövetkeztetéssel: mindenki törődjön a saját versével/ illetve így csináljuk e hasznos szép önzést. József Attiláé című versében a költő utóéletét („a proletár utókor/ mégiscsak téged szeret”) a „förtelmes valósággal” szembesíti („mert a tengert is sótlanítják/ mert egyesek szomjaznak”) valahol Žagubica és Balatonszárszó között. A kritika szemérmesen elhallgatta a Báti Zsuzsa szerelmi költészetének néhány jellemző vonásából adódó párhuzamot, illetve ellentmondást. A zalai korabeli kritika (Péntek I., Varga Z.) között is megoszlik a vélemény a kötetek színvonalát illetően. Báti Zsuzsa költészetében „rejtőzködően, visszafogottan” tetten érhetjük a bele nem nyugvás, a tiltakozás gesztusait is. A költő a mindennapok „igazságát” fordítja szembe a történelmi „távlatokkal”. De az új helyzet – Muravidékre való költözés –, s erre a Kettőnk évszakai verseskötet igénytelenebb líráját hozza fel bizonyítékul, nem a hazatalálást, hanem kényelmességet, s az újvidéki műhely hiányát s az igénytelenséget is. Másik kritikusa (Varga Z.) egységesebb, kiforrottabb munkának tartja a muravidéki kötetet, neki formai, a szabadvers-technikával szembeni kifogásai vannak: „Mint formai törekvés lehet hangsúlyozottan szándékolt például az írásjegyek elhagyása. De ha ez nem következetes módszer, nincs alárendelve a legdominánsabb követelményeknek, a gondolatritmus logikájának, akkor a vers szerkezetileg megbillen, minden eleme a költői nyelvi ötletek esetlegességének van kitéve. Egy bizonyos rend vagy rendező elv a legszabadabb versnél is érvényes tehát. Pozitív és negatív példákat találunk ezekben a kötetekben”.