Galič István

Galič István grafikus 1944-ben született Lendván az Alsó utcában. Apja kéményseprőmester volt, rajta kívül a családban még két fiúgyermek és egy lány is született. Tanárai már kora gyermekkorában felfigyeltek rajztehetségére, majd később a muraszombati gimnáziumban is komolyan készült a pályára. A Ljubljanai Képzőművészeti Akadémián, amit később csak a ljubljanai grafikai iskolaként emlegettek, a grafikai továbbképzőt is elvégezte Riko Debenjak és Marjan Pogačnik professzoroknál. Kiállított nemzetközi biennálékon, félszáz önálló kiállítás fűződik a nevéhez, képzőművészeti oktatóként is dolgozott. 1997-ben bekövetkezett haláláig Lendván élt és dolgozott önálló képzőművészként.

A művészettörténeti elemzések szerint (Breda Škrjanec és mások) 1970-ig tart az a lázas keresés, sajátos „hang-próbálgatás”, melynek eredményeként a nyomtatásos technika győzedelmeskedik, előbb a linó- majd pedig a színes fametszet. E döntés mögött mások (Hagymás István) a lendvai nyomdász hagyomány folytatását vélik felfedezni, melyet Hoffhalter Rudolf vándornyomdász hagyományozott a távoli 1573-ból a lendvai művészetre. Ezen elhatározásával párhuzamosan azonban paradox módon az új „médium” megtalálásával egy időben megtörtént a szakítás a ljubljanai grafikai iskola eszmeiségével. Galič ugyanis a grafikában elfogadhatatlan hibalehetőségeket aknázza ki, ahogy a tobzódó színhatások is ellentmondanak a grafika alapszabályainak.

Galič művészeti fejlődését ettől kezdve a nyomtatás és a formák variálása és a sokszorosítási technika által nyújtott lehetőségek modern szemlélete jellemzi. Igazi képzőművészeti kutatójává, majd mesterévé válik az általa alkalmazott grafikai kivitelezésnek. Több kritikusa is megállapította: a tartalom és forma iránt korai szakaszában is nagy érdeklődést tanúsító művész számára a figurális alapokból kinövő későbbi nagyszabású vállalkozásoknál a színek kezdik átvenni a vezető szerepet.

Ami a motívumokat illeti, három nagy, időben is jól körülhatárolható témát jár körül. 1974-től a lepkék kompozíciós struktúráiba Galič egyfajta, az életmű egészére is érvényes művészetfelfogás körvonalait is beleszövi. A motívum azonban nemcsak az átváltozás lehetőségét, hanem a létezés körforgását is előrevetíti, mely az elmúlással lesz teljessé, az örökkévalóságba való megérkezéssel.

Életének utolsó évtizedében a Fosszília grafikai ciklus köré csoportosítható motívum-együttest a Feljegyzések előzik meg, mintegy átvezetésképpen a Hegedűk ciklusból, amely az absztraktba való megérkezést is jelenti számára. A dekonstrukció egyébként már ott elkezdődött, a hegedűlapnak a kiüresedésével, színbéli lecsupaszításával.

A Fosszíliában (B. Škrjanec) ismét a természet és a grafikus magánmitológiája (Hagymás I.) szólal meg. Galič alkotásainak állandó jegyévé válik a rész és az egész közötti arány vizsgálata, amelyet a külső és belső forma közti aránynak is felfoghatunk. Az első a mértani idomok áttekinthető kombinációjára történő építkezést; a másik inkább informatív irányzatú, s a képzőművészeti történések sokaságát jelenti, a színes pontok és apró vonások nyüzsgése, amelyek „sajátos mikrokozmoszt alkotnak” (J. Balažic). Galič alkotásainak új összetevő eleme lett az üres tér, azaz a grafikai lapon belüli fehérség.

Tartalmi szempontból a Fosszília, illetve maga a Fa az élet egy letűnt formáját idézi fel, valamit, ami volt és csak nyomként őrződött meg. Emlékül és figyelmeztetésül, hogy minden múlandó.

Galič legnagyobb felfedezése és művészetének fő hajtóereje a természet volt. Fametszeteiről a szerves és szervetlen formák bensőjében tett utazásait útinaplóként „olvashatjuk”. Egy ilyen olvasat sajátos konnotációval bővül a kórkép irányába Hagymás Istvánnak e gondolatkörben született könyvében, Az alsólendvai csillagban: „A gálicsi életműben a magánmitológia szoros egységben jelenik meg az emberiség egyetemes mitológiájával, amelybe mesterünk új elemként becsempészi az archetípusi szintre emelt makrokozmoszt, ám mindenek előtt saját belső mikrokozmoszát tárja fel előttünk meghatóan a különben szemérmes és rejtőzködő alkotó.” Hagymás szerint közvetlen kapcsolat van a fehér foltok (lyukacsosodás) elszaporodása késői fosszíliáin és a fehérvérsejtűség, illetve a gyors ütemben lefolyt, végzetszerű leukémia között. Maga a grafikai mikrokozmosz válik archetípussá, mely önmagában is elvont, és sok titkot rejt.