Göntér Endre

Dobronakon született 1949-ben. A muraszombati tanítóképzőben érettségizett, majd a Maribori Pedagógiai Akadémia képzőművészeti szakára jelentkezett, ahol Pandur Lajcsi és Maks Kavčič voltak a mesterei. A tanítóképző elvégzése után Muraszombatban telepedik le, a 676 csoport tagja. Rövid ideig tanított, majd a Vestnik hetilap grafikai szerkesztője lett. Számos önálló és csoportos kiállításon vett részt.

Festő, aki a nemzet sorskérdéseire keresi a választ ecsettel, életmód-változtatással, a kelepcékre való figyelmeztetéssel az akkor még „tág volt a világ” perspektívájából.

Franc Obal művészettörténész szerint Göntér korai képei a pop-art ikonográfia jegyeit hordozzák magukon. A pontos, néhol talán túlságosan is merev rajzszerűség, a „különböző tárgyak és térbeli formációk térbeli modulálásával időnként a festői illuzionizmus tájékán találja magát. E korai szakaszban a nagyméretű műrózsák festésével a világban eluralkodó, a természet kárára történő fejlődésről mond ítéletet.

A 80-as évek közepén érik be igazán művészete, amikor Ivan Zelko muravidéki topográfiája nyomán, Milan Vincetič költővel való termékeny együttműködése folytán letűnt világok, elpusztult muravidéki települések népét gyászolja. A közel félszáz, az absztrakttal kacérkodó alkotás, a tárgyi világ körvonalai a temperamentumos ecsetvonások következtében titokzatos, egyúttal jelképes jelentést kapnak.

Számos képén, rajzán tájunk madarát, az örök visszatérőt, a gólyát festi figyelmeztetve azokra az ökológiai problémákra, amelyek e kedves madarat - megfosztva életterétől - száműzték a vidékről.

Kostyál László művészettörténész a „filozofikus szürrealizmus” meghatározással illeti, tulajdonképpen ezek az elejtett, sok esetben szimbolikus tárgyak képezik a képmező jel- és jelképrendszerét, „szellemi-lelki” tartományát…

- „A teljes képi absztrakciót én sohasem tudtam megszokni, mindig adtam néhány fogódzót a befogadónak, jelen esetben tárlatlátogatónak, hogy rá tudjon hangolódni a kép szituatív és hangulati kisugárzására. A sámándob, az urga, a jurta, a sámáni világ áldozati elemeit az Ajándékok ciklusban vettem a képzőművészeti „kutatás” górcsöve alá. A sámáni hitvilág szertartásait pedig a Sámánbál, A tűz fölavatása, a Pogány szertartás stb. képeimen lehet megtapasztalni, sajátos szín-, „íz- és illatvilággal” körítve, hiszen a központban az őselemként is emlegetett tűz áll.” - olvasható egyik önjellemzésében.

Azt hiszem, a honkeresés, annak megtalálása, a vándorlások utáni letelepedés képi megformálására már a 90-es évek elején tesz utalásszerű gesztust Göntér. A hazai képzőművészeti kritika (J. Balažic, F. Obal, R. Inhof) kezdetben értetlenül állt Göntér pusztái, más ázsiai tájai és a hagyományosan ember nélküli képeinek sivársága előtt. Csak később döbbentek rá, hogy nem is a táj, hanem az „elveszett idő” keresése áll mondanivalójának a középpontjában. Az Ősberepülés és a Berepülés pedig a világba vetettséget jelképezi, visszanyúlva egészen az ősidőkhöz.

„Egészében véve Göntér művészete a Pusztába való beavató utazások albuma, mely ontológiai szempontból sem topográfiailag, sem időben nem azonosítható be”. (R. Inhof) Göntér festészete ezáltal saját hatáskörében marad, saját „kertjének”, birtokának tekinthető, ennél többre nem vállalkozik. Másik kritikusa szerint: a világ, melynek vannak asszociatív földrajzi meghatározói Göntér művészetében, mitikusként jelentkezik, az is mondhatnánk a történelemtől terhesek, még akkor is, ha felismerjük a „síkságok” jelképeit. (J. Balažic)

Kostyál László művészettörténész fogalmazta meg legtisztábban: „Ázsia – Európa, vándorlás – letelepedés, sámánizmus – kereszténység, hit – hitetlenség… Művein egy archeológus érdeklődésével váltogatja a különböző idősíkokat, vallja, hogy a múlt és a jelen szoros összefüggésben áll egymással… Göntér Endre nem szeret elvarratlan szálakat hagyni. Egy–egy ciklusával az adott gondolatkört végigjárja, és a saját magának feltett kérdéseket megválaszolja. Értelmiségi felelősségtudatával olyan példát mutat a képei előtt megállónak, amely mindig hitelesnek, és ezért követésre méltónak tűnik”.