Pandur Lajcsi

Lendván, azaz a történelmi Alsólendván született 1913-ban. 1920-25-ig a zalaegerszegi reálgimnázium diákja. Az iparművészeti középiskolát és a Képzőművészeti Akadémiát is Zágrábban végzi Ljubo Babić professzornál. 1942-ben Lendván a polgári iskolában tanít. 1942-ben továbbképzésre küldik a budapesti Képzőművészeti Főiskolára. 1946-49-ig a Ravne na Koroškemben, majd az 1. számú Maribori Gimnáziumban tanít. 1956-ban a Maribori Tanítóképző tanára, majd a Pedagógiai Akadémia rajztanárává nevezik ki. 1973-ban hirtelen elhunyt.

Genius loci Pannonicae, avagy pannón táj magyar ecsettel - így jellemezte a 100 évvel ezelőtt született Pandur Lajcsi lendvai festőművész zsánerét Andrej Ujčič művészettörténész az 1968-as muraszombati kiállítás kapcsán. Érdekes, hogy míg mesterének, Babićnak figurális életkép-tájképfestészeti koncepcióját egészében magáévá tette, nem érintette meg az e korszakban Krsto Hegedušićnak a horvátkultúrkörökben is nagy népszerűségnek örvendő szociális-kritikai angazsáltsága. A „földiséget” (Föld folyóirat) Hegedušićék ugyanis nem kimondottan képzőművészeti problémaként értelmezték, sokkal inkább jelentős szellemi orientáltságot jelentett, továbbá genetikai-gnoszeológiai tisztasága miatt a szlovén művészetre is hatást gyakorolt. E vonatkozásban Pandur számára néhány veszélyes út is adódott, melyeket intuitíve került, s a szociális-kritikai felhangokat a rajzban és a grafikában valósította meg. Az ebből leszűrt hasznos tapasztalatokat a háború utáni festészetében tudta igazán kamatoztatni. Pandur festői opusában a motívumok nem egyszerű festői problémákként jelentkeznek, az anyagbéli elkötelezettség is egész festői koncepciójának, művészi elhivatottságának forrását jelenti.

Ugyancsak Ujčič mutat rá a poszt-nagybányaiaknak (Aba Novák V., Rudnay Gy., Szőnyi I.), Pandur budapesti tanárainak a lendvai művészre tett gyümölcsöző hatására. „Ez az eszmeiség gyümölcsöző és tehetséges folytatójára talált Pandurban. Rudnaytól és Szőnyitől a paraszti világhoz kötött szociális érzékenységet, Aba Nováktól a könnyed hatást sugárzó széles ecsetkezelést és színfelhordást, az expresszionista kontrasztteremtés modifikált változatát tanulta el mesteri fokon. Természetesen mindez Pandur individuális festői víziójától áttükrözve, művészi élet-darabkáktól, genius locitól átizzítva.”

Meta Gabršek Prosence művészettörténész a centenárium alkalmával rendezett lendvai kiállításon szóról szóra megismételte a föntieket, hozzátéve, hogy ez a teljességre törekvés, a pannon művészi igyekezettel való „meggyőző találkozás” a Munkácsy utáni korszak ún. „drámai realizmusával” tart szoros kapcsolatot. A „ravnei évekkel” bezáródó festői opusban keletkeznek a muravidéki tematikájú nagy kompozíciós képei, melyen „emberi és állati testek” mosódnak össze a színes háttérrel, a konkrét helyi elemek teljes mellőzésével. A portréfestészet új útjait is keresi az „arcnélküliség” felfedezésével, de legexpresszívebb alakjait mégis a zabolátlanul mulatozókban, cigányokban, maskarákban fedezi fel.

A Muravidékre való visszavágyódás a ravnei években inkább erősödött, minthogy lankadt volna: - Ez egyben az az időszak, amikor az alakokban Pandur vásznain – akár csoportképen, akár önállóan –˜az élet legyőzhetetlenségének az élménye kel életre. A nagy kompozíciókon emberi és állati testek fonódnak egymásba és a színpompás háttérbe. A táj csak a tipikus helyi színekről és magas horizontról ismerhető fel. A konkrét helyi elemeket mellőzi.

S még innen is van továbblépés, bár már néhol a „tárgyiasság” határait feszegeti a vállalkozás, váratlan fordulatok során kanyarodik vissza a vonalvezetéses festészethez. Pandur előbb körvonalazza a rajzot, ezzel mintegy behatárolja a sematizált testet, illetve tárgyat, s ezáltal a vonal válik kötőelemmé. A színek orgiája is elcsitul, a festő csak ritkán nyúl a festőlapát után, újra előkerül az ecset, amellyel vékony rétegeket visz fel a vászonra.